Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-02-18 / 7. szám

BALATONVIDEK 1912. február 18. Vaszary-ünnepély. (h) A hálás szeretel. melegsége hatolta át azt az üunepélyt, amelyet, az irgalmas nővérek intézete csütörtökön délután rendezett nagy jétevője — Yaszary Kolos bi boros hercegprímás születésének 80. évfordulója alkalmából. Csupa kedvesség, közvetlenség, meghatottság jellemezte ezt az ünneplést, amelyről meglátszott, hogy uem parancsolt irolt az, hanem spontán megnyilatkozása volt annak a ragaszkodó és hódoló szeretetnek, amellyel az intézet és annak minden növendéke érez a szivjóságról köziamert jubiláló agg egyházfejedelem iránt. Ugy tünt fel nekünk ez a Hzivböl jött ünneplés, mintha jóságos atyjukat ünnepelték volna bálás gyermekei. Tényleg igy is van. Egy édesatya sem viseltetik nagyobb szeretettel gyermekei iránt, mint. Taszary Kolos viseltetett az intézet iránt. Ami most az intézet kibővített alakjában (ovoda, polgári leányiskola) és hogy az intézet messze vidéken oly szép hírnévnek örvend, az az ő atyai gondoskodásának köszönhető. Ez az érzés jutott kifejezésre az ünnepély minden egyes számában, üdvözlésekben, beszédekben egyaránt. Az ízlésesen feldíszített teremben, melynek pódiumán délszaki növények és virágak között volt az ünnepelt, arcképe, a növendékükén kívül városunk intelligens közönsége nagyszámban jelent meg. Ebbe a szép én kedves keretbe méltókép illeszkedett, bele dr. Dunst, Ferenc apátplébános tartalmas és mélyen átérzett megnyitó beszéde, amelyben az ünnepelt életének rövid jellemzése után egyéb erényei mellett leginkább jótökonyságát domborította ki, nmelynek fényes bizonyítéka többek közt a keszthelyi intézettel éreztetett, nagylelkűsége. Utána két kis kedves orodás Kirchner Lali és Major Ilona bájon párbeszéde következett a közönség feledhetetlen szórakoztatására. Az tÜdvözlő dal» után Schejbál Margit szavalta nagy érzéssel Szepessy Lászlónak «Jubileumkor» c. alkalmi költeményét. Gajzágó Irén ügyes szavalata után előadták Erdősi Károlynak h Vaszary Kolos hercegprímás születése 80. évfordulója alkalmára irt, «LTnnepi kép»-ét. A szereplők mind kifogástalanul oldották meg feladatukat a közönség élénk tetszése mellett. A «Záró ének> tnél'ó befejezése volt ennek a bensőséges ünnepélynek, a mely szintén jó alkalom volt arra, hogy Vaszary tisztelete ós szeretete gyarapodjék a keszthelyiekben, akiknek nincs más óhajuk, minthogy az Isten hercegprímásunkat még sokáig éltesse. A szabadgondolkodók és hitvallásuk. in. (m) A szabadgondolkodók lármája tehát a gondolkodás szabadságáról vagy komoly, s akkor legyenek következetesek s azon szabadságot, melyét önmaguknak követelnek, engedjék meg másoknak is, s hagyjanak föl vad, fanatikus támadásaikkal a vallás és c. vele összefüggő dolgok ellen, i Vagy pedig elismerik, hogy valódi céljuk a vallás és az egyház támadása, de akkor ne kiabáljanak szabadságról. Mert ez visszataszító képmutatás. S igy azt kell mondanunk, hogy ezek a jó urak a józan gondolkodástól annyira távol állnak, annyira • szabadok», hogy szellemi szabadságot látnak ott is, ahol az óp^n általuk üldözött szellemi rabezolgaség van ! Láttuk eddig, hogy a gondolkodás szabadságáról való fecsegés ellenmondás önmagában és hogy a szabadgondolkodók épen arra nem gondolnak, hogy a maguk számára követelt szabadság másokat is megilleti. Nézzük most azt, hogy megállhafnak-e azon állitások, melyekei utón útfélen hangO/.Ut nak. Folyton tiltakoznak az állítólagos Intés dof/tnnkényszer ellen. De ki a'kalinaz ilyen kényszert ? Hát a kath. egyház — mondják ők —, mely mindenféle hitcikkelyt. ír elő híveinek, akik, ha elkárhozni nem akarnak, kénytelenek binui ezen ilitcikkelyekben (dogmábau). Mi az a dogmakényszer ? Ha a tanító az iskolában az ö kis tanítványait sok vesződség és fáradsággal, a legkülönfélébb kézzelfogható segédeszközökkel az abo re és hz egyszeregyre oktatja, akkor kényszert alkalmazott a kisgyermekekkel szemben? Kényzeiiti a gyermekeket H 7.0 ii t.éfcel elfogadásával, hogy 2X2=4 ? Nem ! Ezért senki som beszél iskola- és tankényszerről. Mindenki, még a szabadgondolkodók is megegyeznek abban, hogy a tanító őzen eljárása, mellyel a 2X2=4-re tanítja a tanulót, nem kényszer, inkább jótétemény. Milyen nevetséges is volna az, ha valamelyik tanuló tiltakoznék a kóuyszer ellen, melyet vele szemben alkalmaznak, mikor olvasni, számolni tanítják, mert — úgymond — ez a tanítás az ö gondolkodási szabadságának korlátozása, ez kényszer. Vagy ha egy hegymászó a Tátrahegység valamelyik csúosára akar feljutni, uem lesz-e bálás a különböző egyesületek iránt, hogy a kritikusabb helyekeu útjelzőket állítottak, a fákat útbaigazító színekkel látták el. Es ha valaki mégis tiltakoznék ezen útjelzők ellen, s ha a jelző?zínek által a 'uristára gyakorolt pressióról, kényszerről beszélne, amely kényszer által öt akadályozzák abban, hogy szabadon bolyongjon, esetleg a nyakát, törje, hát az ilyen ember mindennek nevezhető volna, csak épelméjünek nem. Minden józaneszü ember üdvös, hasznos,sőt szükséges «kényszer»-nek tartja ezen utjelzést és szívesen hajol meg ezen •kényszert előtt azért, hogy bajt, veszélyt elkerüljön. Egészen igy vagyunk a dogmakényszerrel is. A hitoikkelyek, melyeket az anyaszentegyház, mint kinyilatkoztatott Igazságokat' rflénk ad, az ember útmutatói az ó élete utján, hogy valódi s egyedül helyes célját elérhesse, de útmutatói még az ismereteknek azon terén is, ahová az emberi elme egyedül el nem juthat. Kényszerről csak akkor lehet szó, ha az egyház olyan tételeknek igazság gyanánt való elfogadására akarná rábírni az embereket, melyeh észellenesek. Akkor lehetne csak «hitkényszer»-röl vádolni az egyházat, ha pl. azt kövelelné az emberektől : «higyjé(ek, tartsátok igaznak, hogy 2X2- 5, hogy a kör négyszögű, hogy az egész kisebb, mint részei stb.» Azonban minden iskolásgyermek, ki már katekizmust, tauult, tudja, hogy a hitcikkelyek nem észellenesek, hanem észfölöttiek, azaz nincsenek az értelmi megismerés ellen, hanem fölötte állanak abban az irányban azonban, ahová az értelmi megismerés mutat. A bórlőcsoport neve a községekkel : Balatonparti bérlőcsoport : Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök községek. Zsid-vállusi bércsoport : Alsó- és Felsözsid, Vállus és Zalaszántó. Víndornyafok-szóllősi bérpsoport : Vindornyafok, Vindornyalak, Vindornyaszőllős. A bérlő család száma <)77. A bérelt terület nagysága 2262 kat.. hold és 69 •-öl. A majorok száma 9. Az óvadék, melyet az uradalomnak befizettünk 36 ezer K, amelyet a bérlők befizettek a szövetkezetbe, 40747 K. 0 vadékkülönbségek 474? K. Évenként befizetendő uradalmi bérösszegek 62586 K. A szövetkezet által követelt bérösszegek 61067 K 46 f. Különbözet évenként 8481 K 46 f. Szövetkezeti kezelési dij 2802 K. E valóságok talán a hitetlenek előtt, is kétséget kizárólag igazolják, hogy ebben a • takarékban» nem a közkereseti társaságok felfogása, hanem az altruizmus szele fújdogál. A nép tanítása, a nép igazi javára folyik itt a munka és nem a «bolegyesek* javára. Ez a munka kiélesedik abban a felfogásban, amelyet önsegélynek, a gyengék védelmének, az igénytelen szalmaszálak összekötésének neveznek és amelynek útmutatói a «rochdale»-i takácsok és hazánkban az istenben bolgult nemes : gróf Károlyi Sándor voltak és amelynek ma az Országos Központi Hitelszövetkezet a zászlóhordozója. És amidőn ós amilyen lelkes készséggel ós örömmel ismerjük el, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet a tiz évvel ezelőtt be igert, bizalmában soha egy percre sem csalódtunk, épp oly borongó lélekkel gyujtjuk meg az emlékezés fák lyáit azoknak, akik e munkában bajtársaink voltak £s akiket'a szövetkezeti munka melói ragadott el a halál : Hennán Lajos, Braun Rudolf, Riersch József igazgatósági tagoknak. Már be is fejezhetnénk e beszámolást, de ugy érezzük, hogy a tiz évnek tartozunk még azzal, midőn elmondjuk azt is, hogy nemcsak a <kisember» ügyét védelmeztük, hanem a tőkepénzesét is. Nem a nagytőkések — mert azok «ezen a világon» talán nincsenek is ! —, hanem szintén az < apróéin berek» megtakarított garasait vettük át mint takarékbetétet és 4 W/o'kal kamatoztattuk a betét napjától a kivétel napjáig. Ha tehát ezt is hozzávetjük a szövetkezeti működéshez, világos, hogy e tekintetben sem utánozzuk a közkereszti társaságokat, amelyek általában 3—4%-ot szoktak a betétek után fizetni. Nem panaszkodhatunk amiatt, hogy betéteket nem kapunk és hogy e tekintetben is nem fokozódnánk szövetkezetünk iránt a bizalom. Dacára azonban az emelkedésnek, mégis szükségesnek érezzük tagjainknak és az érdeklődőknek is azzal a felvilágosítással szolgálni, hogy ne higyjenek a ravasz ellenségek tanácsainak, akik azt híresztelik ugy suttyomban, hogy a szövetkezetekből a betéteket nem lehet kivenni. Ez nem igaz ; ezt a szövetkezetek ravasz ellenfelei találták ki és rosszakaratulag terjesztik. Az igazság ez : különbséget kell tenni a hetenként befizetett üzletrósz és a bármikor befizethető betét között. Az üzletrész képezi a szövetkezet alaptőkéjét ép ugy, mint a takarékpénztáraknál a részvénytőke. A bankok részvényei adásvétel tárgyai, de a szövetkezetek üzletrészjegyei sem el nem adhatók, sem el nem zálogosíthatok, de évenként felmondhatok. A felmondott üzletrósz mindig a rákövetkező év juliut hó 1-én fizetendő vissza és a szövetkezet eddig is mindig és minden esetben kifizette a tulajdonosnak befizetett összegeket. A betét bármikor beadható és ki is vehető. De a szövetkezetben ép ugy, mint a bankokban is, betétkezelési szabályok vannak. Ezek azért kellenek, mert ha egyszerre akkora összegeket akarnának kivenni a betevők, amekkora összegek a szövetkezet helyi pénztárában a kamatveszteség miatt nem hevertethet ők, hogy ily esetben a szövetkezeti igazgatóságnak ideje legyen a Központi Hitelszövetkezettől pénzt hozatni. Ezért kell a nagyobb összegű betevők számára 1 vagy 2 hetet fenntartani a betett tőke kifizetésére. Mivel pedig forgópénzzel mindig rendelkezik a szövetkezet, kis betétet eddig is akadály nélkül fizettünk vissza a hivatalos órák alatt. Abban igaza van mindenkinek, hogy a józan önérdek hozza magával, miképp a betétekről, tehát, a vagyonúnkról, kétfélekép kell gondoskodnunk. Egyik szempont az, hogy a betéteket biztos helyre tegyük, a másik az, hogy minél több kamatot hozzon. Az előbbi még fontosabb. mint az utóbbi, mert mégis csak első dolog az, hogy a pénzünket el ne sikkasszák. Ha már most a hitelszövetkezetek megbízhatóságát, a szolidságát vizsgáljuk,