Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-28 / 4. szám
2 BALATON VIDÉK 1912. január 14. ba addigra a gyógyfürdői jelleget megszereznénk. Itt van a gyógyfürdőből származó egyik nagy anyagi haszon. Ha tudunk panaszkodni, hogy a város szegény, nagy anyagi gondokkal küzd, magas pótadó alatt nyögünk, akkor nem szabad egyetlen egy olyan alkalmat sem elszalasztani, amely a városnak pénzbeli megtakarítást jelent. Már pedig ilyen alkalom a gyógyfürdő is, amely — mint fentebb olvashattuk — a törvény erejével a rendes 10 évi adómentesség helyett 30 évet biztosit. Ha már másért nem is, de ezért az egy előnyért ís érdemes volna a gyógyfürdői elnevezésre az engedélyt megszerezni. A gyógyfürdői jelleg megszerzésével egyúttal törvónyadta jogunk lenne fürdővendégeinktől gyógydijat (kurtaxa) szedni. Az e cimen befolyt pénzösszeget a törvény rendelkezése szerint csak a fürdő emelésére szabadna és kellene is fordítani. Ily módon nagyobb összegeket lehetne fordítani a fürdőtelep útjainak jobb karba hozatalára. Erre pedig azért is nagy szükség lenne, mert éveken keresztül alig fordítottak valamit az utak javitására, felkavicsozáeára. Továbbá a parknak virágokkal való díszítése is, amelyre parkszépitési szempontból szintén nagy szükségünk van, könnyebben menne, mint most, mert e célra alapot lehetne teremteni a gyógydijakból. Végül szerencsésebben tudnánk megoldani a zene ügyet is. A mostaninál jobb, megfelelőbb zenéről lehetne gondoskodni, amit különben fürdőközönségünk méltán meg is követelhet tőlünk. Mindezekre nagy segítséget nyújtana nekünk a gyógy dijak szedése. Épen ez az a pont, amely miatt ellenezték a múltban némelyek a gyógyfürdői jelleg megszerzését, a mely miatt még ma is többen ellene vannak a gyógyfürdőnek. Azzal érveltek ugyanis és érvelnek most is a gyógyfürdői jelleg mellen, hogy a gyógy dijak szedése elriasztja fürdőközönségünk nagy részét, kik a szegényebb középosztályból, a kishivatalnonokból kerülnek ki. Igy csak sötét szemüvegen keresztül lehet látni a gyógyfürdői jelleg megszerzése következtében előálIható uj helyzetet s épen azért ezt az ellenvetést nem is tehetjük magunkévá. Mert ha az a szegényebb középosztályból, kishivatalnoki karból kikerült fürdőd endégünk a városunkban egy-két év alatt szinte hihetetlenül megdrágult lakás- és élelmezési viszonyok mellett heteken keresztül itt nyaralhatott, akkor annak a fürdővendégnek erszénye azl az egy-két koronára rugó gyógydijat is megbírja; amiatt nem fog lemondani az itt nyaralásáról, ha már egyszer Keszthelyt megszerette. Különben is az, aki nyaralásra határozta el magát, ugy-e bár költségvetést csinál magának, mielőtt otthonából kimozdulna. Már pedig minden költségvetésben meg van, de legalább is meg kellene lenni az előre nem látható kiadások rovatának. Ezt tudva, az az egy-két korona gyógydij nem csinálhat differenciát fürdővendégeinknél, legalább is akkorát nem, hogy emiatt otthon maradnának. Ha az ellenvetés megállhatna, akkor Balatonfüred, Siófok, Balatonalmádi és Boglár fürdőközönségének száma nem emelkednék, hanem fogyna. Ennek pedig ép az ellenkezője áll. Végül a gyógyfürdői jelleg megszerzésével a fürdőközönség egészségéről is jobban lenne gondoskodva, mert az esetben fürdőorvosi álláit kellene szervezni a törvény értelmében. Fürdőorvos nélkül nem is lehet elképzelni modern fürdőt. A törvény, amely a gyógyfürdői jelleggel felruházott helyeken fürdőorvosi állás szervezését megköveteli, valamely hely modern fürdőjellegének kidomboritása mellett a fürdőközönség ama jogos kívánságát vette tekintetbe, hogy egészségéről állandó gondoskodás tétessék. Hirtelen rosszullétek esetében az állandó fürdőorvosi alkalmazás szinte megbecsülhetetlen, mert a segélynyújtás nyomban megtörténhetik, nem ugy, mint most, ha valaki hirtelen rosszul lesz, a városban kell orvost keresni s lehet, hogy mire az orvos megérkezik, a beteg már nincs az élők között. Ezekkel az előnyökkel járna a városra ép ugy, mint a fürdőközönségre, a gyógyfürdői jelleg. Ezek az előnyök egy csenpet sem lekicsinylendők. Értékesek azok, amelyeket feltétlenül biztosítani kell magunknak is, hogyha fürdőnket modern jelleggel akarjuk falruházni. Bízunk az uj rendszerben, hog}' felismerve azt a sok hasznot, amely a gyógyfürdőből származnék, mindent el fog követni a gyógyfürdői jelleg megszerzése végett. Ha az uj rendszer, amely úgyis annyi sok szén remény jegyében született meg, a gyógyfürdői jelleget megszerezné, már ezért az egyetlen egy tettéért is örökre elismerés és hála illetné meg azt. Csak komolyan kell akarni és meglesz, ami annyira kívánatos, Keszthely-gy ógy fürdő. — Közgyűlés. A Keszthelyi Iparosok Dalköie évi rendes közgyűlését f. hó 28-án délután 2 órakor tartja az egyesület helyiségében, melyre a kör rendes és pártoló tagjait, valamint a dalbarátohát tisztelettel meghívja hz eluökiég. h BALATONVIÜÉK TAKCAJA. Halászlegény. Magyar és balatoni. Nem hatna fehér márványban. A karrarai márvány szikrásságán elvesznének az izom vonásai, óriás alakja bronzban érvényesülne legjobban. Az arca is bronz. A haja boltozatos homlokára csapzik. A verejtéktől csuromcsatak. A szeme mélyen fekszik és szúrós. Biztos iátásuan, mint egy vidráé, vagy halászmadáré. Orrcimpája izgékony és életvágásu. A bajusza gyér. Beleilleszkedik a pofacsontokba. A kiálló nagy álla borostás. A szája széles. Nem takarja jól a bajusz. Csupa szöglet és mégis egybeszakadnak rajt a vonalak, akár a szóthálózó folyók. A válla szélessége harmadfél röf s egyenes. Karja hosszú s hüvelykvastag erek futják be. Feltűrt ingujja alatt feszül az izom. Egy kis változtatás és kötélvastagságban dagadnak meg. Barnultak, mint az arca. A tenyere kéreg. Az ujjait nem birja ö»8zebimbózni a cserepességtől, amilyeure a szél fújta. De a hálótű vigau bujkál közte, mintkisz a hálószemen. Melle horpadt, akár egy vasgyári munkásé. Mindene bronzos. Arra tűzi a nap ; pirosra vágja a szél, az ónesö. Az izma acél. A víz is acélkeménységben színük. Felhőfutáskor vagy tiszta időn, mikor mélyen kivájt, az égiv. A szál faevező markában. Akár az egész bárkát vonia, ha kell. És kell. Sziklaszirtes íelhők duzzadnak az égaljára. A háló még csak az istápját se mutatja, olyan messze. Villanás rémlik. Föld a viz. Fodorból habot, habból hullámot ver föl a szél. Babnyi esőcsöppek vágódnak a halászlegény arcába. Visszavág az nekik, ha a Balaton közepén van is. A kötelet nyugodtan hajtja a vasdaru csigájára. Az angolflegma gyerekség ahhoz : esigavirnek mondja a maga nyelvén. A tuzsért ájtatos mozdulattal emeli ki a vizból, mint templomban szentelt vizet a homlokára. Már fonallá fonottan vág a zápor, de a halra vigyáz, hogy egy is meg ne meneküljön. Talán kedve volna pipára gyújtani, ha ráérne. Táucol a bárka, de a kötelet ugy feji föl, mintha körzővel mérnék utána s a kerekítése csorbáját újra kellene javítania. A háló sem gabalyodhat össze. Annyi vigyázattal téve sehogyse. Fölvasmscskáznak. Akkorra helyén áll, ül mindenki, Egy evezőcsapása erősebb, mint máskor hat. És szembe veri a zápor. Meztelen talpa'csuszik a hajó talpfán. Megmegbicsaklik a oaukló. De vigyázat kell. Van is. Hullámhátról le, völgyből föl. Még ropog is a hajó. Az óriás küzdelemben izzad a legény, pedig bőrig ázott. A révben kunyhóba szalad .... — Dehogy l — A fogást vékákba merik. Lemázsálják. Aszerint jár a fizetség. Háló, kötél kimosásánál segit. Vacsorafőzés . . . Enui is köll. De harcos az élet. Künn szívósra ázott a tüzelő anyag. . . , A ruha rajta szárad meg. Szikkasztja majd a tüz. A többi is körültelepszi . . . A vastagabb ruha teiitafára, szolgafára telítődik . . . Lecsöndesült a vihar, Holdka réj villan ki a futófelhök mögül. Még lábnyomokra világit az ázott homokban. Es futva futnak a csillagok. Talán, hogy bujdosnak a felhők mögött. Az ég mélye is lelátszik. A viz nyugodt. Nem táncolnak a hajók. Nem lebeg a teritett háló. A kövér vérehullató fecskefuvön gyöngyharmat ragyog: harmatosén. A tanya előtt halászdal szövi be a levegőt : Én vagyok a halászlegény, Én járok a viztetején ; Én fogom az aranyhalat A tihanyi hegyek alatt . . . Fektében dalol a legény. Ahogy elnyújtózik szalmáján, emberebb embert keresni keresni kell. A fejét két tenyerébe fekteti. Neki a kunyhótetőnek. Ez a nagy* vánkosa. Kicsinek az összekulcsolt tenyerét hiszi. Elég bárányfelhők úsznak a« égen, hogy takarónak nézze. Kitelepesznek köré a többiek is. A tűzrakáson élesztenek. . . Hiányzik az, ha nincs, nagyon. A nótába belesóhajt a vén: — Ej, más volt a halásznóta az én legénykoromban . . . Korabeliek bizonyítanak rajt, hogy más. , — Ha más, hadd szóljon 1 — Feleli a legény kihívóan. Köszörül az öreg a torkán. Kiveszi a pipát szájából és félrekőp. Remegős reszketegséggel kezdi :
