Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-19 / 20. szám
XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. május 19. 20. szám. BALATONVIDEK MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. 8ZERKESZTÖSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség ciuiére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. - f. B K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 i 20 Nyilttér petitsora 1 korona. Ahol egy templomot lerombolnak, oda tiz csendörkaszárnyát kell építeni. Nagy elégtétel az nekünk, hogy azok, akik következetesen harcba állnak az Úristennel, akik a vallást a középkori babonák maradványának tekintik s ez okból szeretnék azt kiküszöbölni államból, társadalomból, iskolából, hovatovább nyíltan is megvallják azt, amit bensejükben eddig sem tudtak eltagadni: hogy a vallás drága kincse az emberiségnek, ezt tehát nem gyöngíteni, hanem erösiteni kell. A párisi uri haramiák esetéből elmélkedik az Esti levél épen nem bigott irója a Pesti Hírlapban az erkölcsi züllés okairól s igy jutott a cikkünk cimében idézett kijelentésig; ahol egy templomot lerombolnak, oda tiz csendőrkaszárnyát kell építeni. Elmélkedései sorában eljut arra a következtetési e. hogy <csak a vallásos nevelés védheti meg a félművelt elemeket attól, hogy erkölcsi Ítéletüket meg ne zavarja a rablóromantikának sajtóban, moziban és színpadon való túltengés!* Ez az, amit a kereszténység már két évezred óta hirdet és nem csak szóval, de tényekkel is igazolta, hogy a vallásos hitből fakad az ember erkölcsi jósága. Ahol letérnek erről a szilárd alapról, a romlás ingoványába tévednek az emberek. Példa rá Franciaország, mint az Esti levél megvallj? : «Az az anarchia, mely se törvényt, se emberszeretetet nem ismer s mely most orgiáit üzi a sülyedő Párisban, kezd már megnyilatkozni mindenben, még az irodalomban és a művészetben is, betört ez már az iskolába s a festőműtermekbe is.» Egy goromba csomó mégis belegobozódott az Esti levél szépen szövegezett vásznába, mert a vallást csak a félművelteknek szánja. Hát igazán elhiszi Zsolt ur, hogy a tudósnak nincs szüksége vallásra ? Csak a műveletlen erkölcsi lelkek egyensúlyát borítja fel a vallástalanság ? Mutasson nekünk csak egy embert is, akit tisztán a tudás tett jóvá ! Vagy nem látja maga körül a művelt osztály salakját ? Aki nem egy csirkét vagy három cső kukoricát lop, hanem százezreket sikkaszt? Aki nem baltával veri agyon a vetélytársát, hanem illedelmesen megirt levél kíséretében annyi cíánkálit küld egy tucat tiszttársának, hogy attól örökre elszenderülnek : Ezek talán szintén csak félműveltek voltak ? Igaza van. Pélműveltek, vagy egészen műveletlenek, mert akármilyen nagy tudománnyal vallás nélkül csak fél művelt az ember. A vallás a műveltségnek egyik része, sőt a legfontosabb része. Jól mondja Zsolt, hogy hitre mindaddig szükség van, mig nem tudunk helyébe tudást rakni. Ugy látjuk azonban, a sok ezeréves emberiség még mindig hiába várja azt a megváltó tudást, amitől az erkölcsei megjavulnának — s egyelőre még nincs is kilátás arra, hogy ez a csodaszer olyan kipróbált biztos hatású lehessen. Ugy vagyunk vele, mint a középkor alchimistái, kik váltig biztatták a világot az aranycsinálással, de bizony csak salakot produkáltak. Elö azzal a tudománnyal ! ^ B A LATON VIDÉK TAHCAJA. Osztálykülönbség. — Fercsii ! Fercsiii 1 Tolult ki a kis előre bukó viskóból ft kiáltozás. Füstös volt mindene. Még a palás bazaltköveken is rajt barnállott, vagy ragyogott a korom. A konyhaajtó szemöldökfáján pedig csillogott, mint az olvasztott szurok. A hang onnan rikoltott ki. Élesen, ^^gy Fercsi anyjának torka bírta. Az ml^Hkta, mert a gyermek után való járást akarta megtakarítani. Hogy semmi jel sem mutatkozott, még hangosabb szó kutatta s még megnyujtottabban. Aközben pedig szorgalmasan tisztogatta a halat. A pénze a nagy cseróptál vizszinón nszott. A széle teleragadt, ahogy beletörülte a késnyelét, teleevódött. Egy-egy pattantyut levágott az ikráról, bélről. Félretette : az ikrát is, a pattantyut is. A belet ledobta a macskának. A hiuzesikos kandúr morogva kapta el. Csak ogy nyelés volt neki. Azután fölágaskodott. Első lábát az asszony térdére tette. Jó nagyokat lökött asszonya könyökén fejével, s hízelgőn dorombolt. — Ej, menj innend : ne tévesztesd a dolgom ! 8 eltolta a macska fejét. Az bizony nem fanyalodott meg. IJjra két lábára állt. Dörgölőzködve muzsikált a koncért. Asszonyának eszébe jutott, hogy kevés az öblitö vize, amiben a halat megmossa. IJjra kikiáltott a gyerek után : — Fercsi . . . Ej, nem tom, hun csatangol ez a gyerek . . , Hogy épen igenkor nincs itthon ! . . . Fölölelte a nagy macskát. Marokra fogta a kivájt halbelet. A szabad tornácon ledobott macskát, belet. Becsukta az ajtót. Kiállt a fagyból engedett utcára. Elrikkantotta magát : — Fercsii! . . . A szóra visszakiáltott a gyerek : — Itt vagyok. Tessék ? — Hol ? — Itt ! — A rét kopott füveséről előkerült a gyerek. Ku'ya ugrálta körül. Játszva, gyöngéden kapkodott a gyerek vörösre kéiiült keze után. Meg eléje került. Elfutott tőle Látszott, hogy összeszokott pajtások. A félhold alakra palánkolt, keit mögül lányka szólt utána : — Fercsi, vissza gyere ám ! — Vissza, osak édesanyám keres. . . Itt légy ám ! Mire Fercsi visszatért, a lány macskát fogott ölében. A gyerek bolondos kedvvel futott. A kutya táncolt előtte. Nagy lélekszakadva kiáltotta oda a lánynak : — Nézd, Naca, halhólyag. Naca simogatta a selymesszőrü állatot. Szívesen állta. Dorombolt, is hozzá. Meg eregette ki hegyes karmait és figyelmesen merítette a lány ruhájába. Részletekben, gyöngén. De hogy a kutyát meglátta, kiugrott a lágy ölelésből. A kutya otthagyta Fercsit. Utána a macskának ! Fölborzadt szőrrel szaladt a kerítésnek. Ugrott, de elhibázta. A kutya nyomában volt. Elkapja gúnyáját már már. A macska beszorult a bázsarokba, a kerités közé. Ott pesszegett. nyávogott s mutogatta karmait a kutyának. Ez körülcsaholt.a. Örvendve, de boszankodva, hogy nem cibálhatja meg. Fercsinek tet^ze t a látványosság. Olyan hahotára fakadt, csak ugy bugyogott, belőle a jókedv, Még uszított is a kutyán : — Harapd meg ! Fogd meg ! Naca nyájas, játékra váró arca elsavanyodott. Odaált a gyerek eló. Az kesernyésen mondta : — Mit, te még a mi macskánkat fogatod a kutyátokkal ? Avval az éhenkórásszal, aki mindennap a mi ajtónkon lábatlankodik ? Fercsi elképedt. Nem gondolta, hogy az ígérkező tréfának harag lehet a vége. A kutyáhvz szaladt, és oldalba rúgta. Nyüszitet.t fájdalmában és eloldalgott. A macska egérutat vett. De az ebet nem hagyta kutyatermészete. Utána eredt. Kikeritette a szabad rétre. Ott kedve szerint nyulászhatott vele.