Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-14 / 2. szám

2 BALATON VIDÉK 1912. január 14. nak tetőzetét, jó nagy részben leröpitette s azonkívül még sok háznak tetőzetét ron­gálta meg. A hatalmas szél aznapon meg­hozta a hideget is, mely azóta egyre tart. A tél hidege itt van ugyan, de még min­dig hátra van a várva várt hó, amelynek leeséséhez sok sziv vágyának teljesedése vati fűzve. — Uj automobil-vállalat Keszthely és HÓVÍZ között. Szabó Károly, a Hutigária­aut.ófuvarozási vállalat igazgatója, az elmúlt liéten városunkban járt, hogy a nyáron Keszthely és Hévíz között, létesítendő au­tomobil járatát előkészítse. Az engedélyért a kérvényt már be 13 nyújtotta a főszolga­bírói hivata'áak. Az uj vállalat teljesen megérdemli, hogy akcióját a legezimpati­kusabban fogadjuk és az elé a legszebb re­ményekkel tekmtsünk. Olyan kényelmet és olcsóságot helyezett kilátásba szerkesztősé­günkben. mint amilyent eddig még egy vállalkozó sem nyújtott. Négy nagy autó­buszt (10—15 személy részére) fog járatni Keszthely és Hévíz között. Egy kocsit ál­landóan reservben tart, hogy koosijavitás esetében a forgalom semmi fennakadást ne szenvedjen, Ezeken kivül kis könnyű ko­csik is állanak a közönség rendelkezésére, amelyekkel olcsó kirándulásokat lehet majd teuni. Továbbá rendes autójáratot létesít, a város, az állomás ós a Balatonpart között,. j± menetdíj pedig határozottan olyan ala­csony lesz, amilyen eddig még nem volt, s azért mint ilyent a közönség bizonyára teljes megelégedéssel fog tudomásul venni. Keszthelyről Hévizre oda-vissza személyen­kint 1 korona 20 fillér, mig a városból le az állomásra, vagy a Balatonpartjára sze­mélyenkint 10 fillér lesz a menetdíj. Olyan taksza ez, amilyent csak az a vállalat ál­lapithat meg, amely nem a közönség meg­sarcolását, hanem a közönség érdekeinek istápolását és igényeinek kielégítését te­kinti üzleti feladatul. Ilyen szolidnak Ígér­kezik S^abó vállalata, amit annál inkább is örömmel kell fogadnunk, mert Szabó édes­atyja sok éven keresztül bírta bérbe a «Ko­rona' (most «Hungária») kávéházat. Szabó Károly gimnáziumi tanulmányait is részbén városunkban végezte, innen ment a keres­kedelmi akadémiára, amelvnek elvégzése után mint könyvelő és kereskedelmi utazó Regensperger Ferenc kékfestő gyárában nyert alkalmazást. Szabó Károly tehát mint. jó ismerősünk veszi kezébe a nyári sze­mélyforgalom lebonyolítását. — Ünnepély a zárdában. Az írg. nő­vérek in ézete Vízkereszt ünnepén megis­mételte karácsonyi já'ékát., amely az újból nagy számban megjelent közönségnek fe­ledhetetlen kedves emléket szerzett. A já­ték megismétlése 164 korouát. jövödelme­zett a hévizi kápolna javára. — Kinevezés A vallás és közoktatás­ügyi miniszter Juhász Antal tanítót a szom­bathelyi áll. gyermekmenhelyből Keszt­helyre kiadott gyermekek felügyelőjévé ki­nevezte. — Halálozások Alig zárták le a za­lavári apátság rendi sírboltját, már is új­ból fel kellett azt nyitni, hogy Benyák Ottó Lászlónak, a konvent alperjelének és kiérdemült lelkésznek holttestét a többi pi­henő rendtársak mellé helyezzék. A meg­boldogult, ki f. hő 9-én reggel 7 órakor hunyt el az Úrban, 1843. jul. 2-án szüle­tett Hajóson, Pest vármegyében, a Szent Benedek-rendbe lépett 1863. szept 8 án, ünnepélyes fogadalmat tett, 1868. okt. 4-én, áldozópappá szenteltetett 1869. aug. 6 án. 1869—70-ben Pannonhalmán mint hitszó­nok, 1870—81-ig Komáromban mint giinn. tanár, 1881—85-ig Szántódon mint jószág­kormányzó, 1885—86 ig Füssöu-, 1886— 1901-ig Kajáron mint lelkész, 1901—1906-ig Sopronbau mint hitszónok és templomgond­nok, 1906 óta ZttlaapáLiban mint házgond­nok és alperjel működött. Temetése f. hó 11 -én d. e. 10 órakor volt a zalaapátii apát­sági templomban tartott ünnepélyes gyász­mise után nagy részvét mellett. Fizáry Cornél, esztergomi főkáptalani urad. intéző, Fizáry Viktor kereskedő test­vére, f. hó 8-án, életének 33-ik, boldog há­zasságának 4-ik évében Tapsonyban meg halt. Stirkady Károly,zalaszántói körjegyző, munkás életének 5B ik évében f. hó 12-én este 6 órakor hirtelen elhunyt. — Színészet Hídvégi Ernő, staggione színtársulatával Keszthelyen január 17-étől a Hungária-szálló termében 14 napra ven­dégszerepelni készül városunkba. A társu­lat jelenleg Kaposváron a közönség állandó ünneplése mellett, tartja előadásait, de nem csak ott, de mindenütt az országban a leg­nagyobb elismerésre talált, inert előadásai mintaszernek és nívósak. Hídvégi Ernő, aki most már országos nevű staggione szín­igazgató, ezelőtt a kolozsvári nemzeti szili­ház főrendezője ós a vidék legjobb klassi­kus színésze volt, mikor megalakította az első magyar staggionet. Hogy nekünk ma­gyaroknak mennyire szükségüuL volt már egy ilyen társulatra, legjobban bizonyít­hatja Kaposvár város közönsége, hol az első clbsen> estén alig jelent inog közön­ség, az előadás művészete azonban annyira magával ragadta a kevés számmal megje­lent közönséget, hogy a darabot «A kisér­ietek»-et megkeüett a közönség óhajára is­mételni, lelt házat vonzott, az est pedig valósagos ünnepéllyé fejlődőt', amennyiben Hídvégit egy hatalmas babérkoszorúval tüu­tetfék ki, a város tanfelügyelője, Gulyás Gyula ur a színpadra lépett, meleg szavak­ban üdvözölte az igazgatót és művészt, a közönség pedig ezalatt tolyton lelkesen tapsolt, ós éljenzett, ugy, hogy a tanfel­ügyelő beszédéből alig lehetett, valamit hal­lani, ami bizonyára a legjobb bizonyítéka a közönség lelkesedésének. Örömmel vár­juk mi is városunkba Hídvégit, kinek neve maga is elég garancia arra, hogy művészi előadásokban lesz részünk. — A kath legényegylet legközelebbi estélye január hó 28-án lesz. — Tánciskola az Amazonban. 6 hétre terjedő gyermek-kurzust nyit Blagusz Elek oki. tánctanár az Amazon-szálló nagyter­mében hetenkuit 4 estén át, este 6—8 óráig. Ezen Kurzus kizárólag kisgyermekek okta­tására van. Felnőttek számára hetenkint 5 este 8—10 óráig Ma és minden vasárnap felnőttek részére nagy összgyakorlat este 8—11 óráig. — A keszthelyi kath főgimnázium ifj. hangversenyén felülfizettek : Herceg Feste­tics Tassilo 50 kor., Matolay József 25 kor., dr. Buráuy Gergely (Csorna), dr. Bita De­zső, Farkas Alajosné, Névtelen 20—20 kor., Párkányi József 15 kor., Kránitz Kálmán (Veszprém), N. N. (Csorna), dr. Dallos Jó­zsef (Csorna), Berkes Uttó, Btreer Vilmos (Tapolca), dr. Heinrich János (Budapest), N. N, (Budapest), id. Iiayden Sándor (Sza­lapa), Leszner Sándor (Tapolca), Gyömörey Gáspár (Gógánfa), Csöbönyey Erzsébet, Szabó Lajos, dr. Bozzay József, Oltay Guidó (Szentgyörgyvár), Vizkelety Ferenc, Imrik János, Keszthely vidéki takarékpénz­tár, dr. Dunst Ferenc, dr. Mayer Ignác, dr. Bsi'zseí.yi Gerő, Sparszani Pál 10—10 kor., Klein Lipót 7 kor., Sinkovits Nándor (Kaposszentbenedek), özv. Horváth Antalné 6 kor , özv. Mészöly Béláné, Pákor Ador­ján (Csorna), Kiss János (Jánosháza), Fábry Pál (Csorna), Kiss Sándor (Káld), Bm-iss Gyula, Hegedűs Béláné, Nemes Róz», Mel­csók Lajos, Kovács Vilmos (Tapolca), Nagy Gizella, Berkenyós István (Kaposvár), Vida József (Alsópáhok), Ágoston József (Ne­mesdód), dr. Neumark Béla, Nemes Soma, Manovill Mór, Gál testvérek, Molnár Mari, Böhm Mór, Andró Béla (Gyulakeszi) 5—5 kor., Simon Alfréd, Szűcs Jenő, Róthi Gyula (Jánoshida) 4- 4 kor., Drucker Mi­hály (Marcali), Zanathy Bódog (Celldö­mölk), Kölgyessy Antalné, dr. Lakatos Vince, dr. Vutskits György, Tomka Kál­mán, Halden Józsefné, Grődbaum János, Strausz Miksa, Rosenberg Béla, Fritz Dá­niel, Burján Imre, Király Kálmán, Hofman István, Náday Ignác, Helbek József 3—3 kor., Humor János, Huber Mihály, Vaszary Kálmán, Dombay Sándor, Bognár Imre, Schrey Ede, Lendvay Antal, Blasutigh Sándor, Zilahy Károly, Kölgyessy Gyula, Meizler Károly, Major György, Heidecker János, Záborszky Károlyné, Csányi Pál, Gyenes Antal, Vida Jenő 2—2 kor., Sé­mán Gyula, Mosonyi Arthur, Thurn Jó­zsef, Perpits Ferenc, Halász Kálmán, La­katos Pál, Ti th János, Vörös Mátyás, Né­meth Antalné 1—1 kor., Babics Györgyné 40 fill., Cziczer Anicet, N. N. 20—20 fill. A tanulóifjúság gyűjtése 51 kor. 40 f. és egy a pénztár mellett talált 100 koronás, amelyért esetleges igazolt tulajdonosa mindeddig nem jelentkezett. Fogadják a nemessrivü adakozók ez uton is a főgim­náziumi segitőegyesület háláját és köszö­netét. — Helyettesítések. A Sarkady Károly elhalálozásával megüresedett zalaszántói körjegyzőség ideiglenes vezetésével Takách Imre j. főszolgabíró Glázer Gyula zalavári községi jegyzőt, a zalavári községi jegyző­ség ideiglenes vezetésével pedig Gödbaum József keszthelyi oki. s. jegyzőt bizta meg. — Statisztika. A keszthelyi járás köz­ségeinek statisztikáját, a születásekiől és elhalálozásokról a mult óv október, novem­ber és deoember hónapjaira a napokban készítették el, amely szerint : Kiskeszthelyen született 23 elhalt 13 Sármelléken « 8 « 11 Vonyarcvashegyen < 18 < 6 Keszthelyen c 211 C 25 Alsópáhokon c 16 < 4 Karmacson < 14 < 10 Reziben < 5 < 2 Zala^áron c 10 < 8 Zalaszán 1 ón € 10 < 7 Z«iiden < 15 c 8 Hsztsndráson < 6 < 3 Összesen született 149 elhalt. 97 — Magyar Nemzeti Zarándoklat Lour­desba. Mái- tettünk róla említést, hogy a szt,. Szűz e hires kegyhelye ez év július havá­ban egy fényes ünuepség színtere lesz. — Ekkor szenteli fel ugywuis dr. Kohl Medárd püspök a hercegprímás ur képviseletében a lourdesi kápolna X. stációját, mely kizá­rólag a magyar katholikusok adományából épült. fel. A rendező bizottság —- melynek élén dr. Nemes Antal p. praelatus, c. apái, a budavári koronázó templom plébánosa áll — mindent elkövet, hogy a magyar nem­zeti zarándoklat impozáns részvéttel jelen­jen meg Lourdesbcn s ne maradjon mögötte a többi nemzeteknek. — Gaibl Sándor c. apát, pozsonyi kanouok (Pozsony, Kápta­lan-utca 3.), kit, a hercegprímás 0 Eminen­tiája a zarándoklat lelki vezérletével és az adományok gyüj'ésével bízott meg, kéri, hogy az érdeklődők programmokért ós je­lentkezési lapért hozzá forduljanak. — Gége-diphtéria Keszthelyen. Dr. Ro­senberg Samu kiskeszthelvi körorvos Keszt­helyről gége-diphtéria esrtet, jelentett be a főszolgabírói hivatalnak, amely a szüksé­ges óvintézkedéseket megtette. — Agyonlőtt tanító. A somogyinegyei Mernye községet napok óta egy rendkívüli bűntény tartja izgalombau. December 6-án reggel Varga Andor 21 éves osztálytanítót lakásán átlőtt tejjel, holtan találták az ágyá­ban. Minden jel arra vall ós az orvosok véleménye is az, hogy nem öngyilkossági eset forog fenn. hanem a tanítót agyon­lőtték. A golyó a bal haláutékju hatolt a fejébe és a jobb oldalon jött ki. A holt'est félig felöltözve, az arcán bajuszkötővel he­vert az ágyban. A rejtélyes ügybeu azou­nal megindították a nyomozást, de még eddig nem jutottak semmiféle nyomra. — Orvosi kitűnőségek elismerik, hogy minden emulziónál jobb a Zoltán-féle csu­kamájolaj, mert, iz- és szagtalan, a tiszta­sága páratlan, fölösleges és nehezen emészt­hető alkatrészeket nem tartalmaz. Üvegje 2 kovona a gyógyszertárakban. Egyedüli készítő Zoltán Béla gyógyszerész, Bpest, Szabadság-tér. Ügyelni kell az eredetiségre. Utánzattal vissza ! — Mozi műsor : 1. Nawhaften, termó­'j szetutáni felvétel. 2. Jánosi mint műlovas, í humoros. 3. Egy kém élményei, amerikai dráma. 4. A. lassú valzer, humoros. 6. Kis lovarnő, megható dráma. 6. Különös toeg­szöktetós, humoros. 7. Tengeri kalózok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom