Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-23 / 30. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. julius 16. a bérkocsisok alispánilag megá'Iapi­tott (1 íj szabása, amelyen újból kény­telén vagyok megüt!, özésem^t kife­jezni a díjtételek é.s a tényleges »­kás külömbözősóge miatt. A díjszabás 3. pontjában az ál', hogy a társaskossik dija Hévizre és vissza személyenkint 80 fillér ! Miért szednek akkor a társas­kocsik állandóan 1 koronát ? Ha ők a megszabott díjtételt önkényüleg emelhetik, akkor meg miért nem emelik azt mindjárt két koronára ? Hisz az mégegyszer any­nyi volna ! Ezt nem értem. Hasonlóképen a díjtétel 11.pont­jában az áll, hogy a bérkocsisok ju­nius 16-tól augusztus 31-ig bezáró­lag Hévizre és vissza 3 órai vára­kozással megállapított tarifája négy korona. Ellenben miért fizettetnek ma­guknak négy korona helyett ötöt ? Ezt sem értem ! Talán a fiakkerosoknak egy ko­rona ide vagy oda mindegy ? Sajátságos, hogy az ilyen szelíd tévedések csak fölfelé vezető irány­ban szoktak menni, lefelé azonban sohasem. Vagy ment már valaki, mond­juk, három koronáért Hévizre ? Én nem emlékszem rá ! * Nem szeretek megrovás! ka­landot Írni. Az ember vagy üt, de ak­kor elóbb 3ól megnézi, hogy hova céloz, hogy az ütése eredményes legyen ; vagy pedig egyáltalában hallgat. De csak azért beszélni, hogy az ember a mérgén köny­nyit«en, — ez nem tartozik a kedvenc fog­lalkozásaim közé. Most azonban mégis megrovási ka­landot irok. Hogy miről ? Hát a trafikió', hogy a . . . (majdnem nagyon os iiny.it irtani róla.) E'óg^é méiyolö-itüiik azon, hogy a eig«r«ltá. szivmok árát felemelték. Ez chéyio a finAii", miniszter magáu ügye. Maj'l oiniegy ö hamarosan nyugalomba iv.akk't süt.i, csak még egy kicsit folyta­tójuk >x a <lciék k s obsttukció, akkor azt.ui majd más világ I szén. Ez ellen mi dohányom emberek beadtuk az ellenvéle­mén> t és va^y kevö^ebbot dohányozunk, va ;,'y "lesóbb cig.irettát szivünk. E-. a gyakorlatban ugy fest, hogy a Princessas szivók ezen cigaretta faj 33%-os áremelése után áttértünk a régi árou adott Király-cigai ettákra. Ez meg a mi magán ügyünk. Most következik a módfelett bosszantó immár állandó gyakorlattá váló cinikus ha­nyagság, hogy a dohánygyárak nem képe­sek szállítani a szükséges Király-cigaretta mennyiséget ; s igy két-három napig hoz­zájuthatunk ehhez a szivnl valóhoz, hogy utánna egy hétig megiut kifogyjon a tőzs­dékből. Sokan vaunak velem együtt olyan dohányzók, akik nem birják eí a Hölgy­cigarettát, mert ordináré, rossz izü, komisz, — szóval nem kell. A Király-cigaretta se jobb sokkal, de mégis más. Mi aztán most kénytelenek vagyunk a Princessashoz visz­szatérni és fizetni a felemelt árakat, mu­szájból, — noha az sem éri meg — pláne most az uj papirossal — még a régi árát sem. Tenni ellene nem lehet legfeljebb az­zal, ha leszokunk a dohányzásról; erre meg a századik ember sem képes. Szóval kény­szerből birjuk ezt a finánc gyönyörűséget. Jó ! Most lehet fát vágni a hátunkon, ha­nem eljön még a mi időnk ! Beleüt még a ferslag ebbe a kormány­pártba, — és akkor fogadom, hogy vala­mennyi dohányos ember Justh-párti lesz velem f együtt ! És mi dohányosok mérges természetű emberek vagyunk ! Megtartjuk amire foga­dást tettünk ! —*— A balatonparti ünnepély. Aki a mult héten feltévedt a városházára, első pillantásra ugy érezte, mintha ajtót tévesztett volna. Mintha valami végkiárulást ren­dező áruházba jutott volna, ahol ha­lomszámra hevernek az értékes áru­cikkek, kalapok, ernyők, ingek és sétapálcák, — borok, pezsgők, likő­rök és savanyúvizek, — főzőkanalak, báli cipők, cigaretta tárcák és cse­rép malacok, — bőrtáskák, virág­vázák, kugler dobozok és bortölcsé­rek, szóval a legkülömbözőbb szük­ségleti c.kkek hevertek garmadába. Mindezen tárgyak a mai bala­toni ünnepély tombola tárgyai s igy élénk bizonyságai a tárgyakat ösz­szeadó keszthelyi kereskedők jó szi­vének és áldozatkészségének. A városházán, ahol a rendező­bizottság állandóan együtt dolgo­zott, a nagy sürgés-forgás miatt a rendes hivatalos ügykezelés szinte háttérbe szorult. A lelkes munkának meg is lett az eredménye, a mentőkocsi beszer­zésének céljaira rendezett mulatság oly fényes sikerűnek Ígérkezik, hogy ehhez hasonló népies ünnepély ré­gen volt a balatonparton. Különösen figyelmébe ajánljuk a közönségnek az esti sétahajózást, mely alatt a balatoni gőzhajózási társaság kivilágított hajója több tur­nusban 60 fillér személyenkinti hajó­jegyekért a közönséggel körutakat tesz a keszthelyi öbölben. Felejthetetlen látványunak Ígér­kezik a nagy tűzijáték, melyben az öböl közepéről gyönyörködhetik a hajókirándulásban résztvevők cso­portja. Az ünnepély előreláthatólag tel­jesen fedezni fogja a mentőkocsi be­szerzésére szükséges összeget. E tekintetben az önk. tűzoltó egylet méltán számithat a fürdőven­dégek és keszthelyiek nagylelkű tá­mogatására ! —*— káira lépett, halkan az előtte haladó spa­nyolra szólott. — Castelar barátom ! A spanyol megállott : — Mit akarsz ? — Ha nem lenne kifogásod ellene, az itteni szokások szerint most be fogom kötni a szemedet ! A spanyol dühösen felordított a szóra: — A szememet ! Azt már nem ! Azt nem engedem ! — De ennek meg kell lenni ! Kiál­tott Máté ugyauugy s kezében szorosra csavart kendővel közeledett Castelar felé. A spanyol teljesen elvesztette önural­mát ! — Nem ! Nem engedem! Te átkozott zsivány ! Te csapdába akarsz csalni engem ! Én abba hagyom a játékot ! Engedj utam­ra ! Men], mert keresztül gázolok rajtad t És ezzel hátrakötött karokkal bár, de teljes erővel neki rohant a franciának. Ha most a spanyol karjai szabadok lettek volna, a legnagyobb könnyűséggel le­gázolja a franciát ; — igy is feldöntötte volna, ha a törpe idejében félre nem ug­rik előle ós gáncsot nem vet a lábai eié. Castelar döngve zuhant végig a pad­lón s a következő pillanatban Máté már a nyakában térdelt, a hátuk mögül pedig az alabárdosok, — kik hasonló jeleneteknek nem egyszer voltak már tanúi, — rohanva futottak át a hídon' hogy a törpe segítsé­gére legynek. Még egy pillanat ós Castelar moc­canni sem tudott a katonák vasmarka kő­zött. A spanyol ordított, káromkodott, de ezzel csak a sorsát súlyosbította. Az egyik alabárdos öklével az arcába vágott, mire elvesztette eszméletét. Máté szorosra kötve szemén a sürü kendőt, felállott áldozata mellől. — Vigyétek, — szólt izzadó üstökét törülgetve az alabárdosokhoz ; — főben­járó bűnben találtatott, — régen keresett méregkeverő ! A legmélyebb börtönökbe ! Az egyik őr nyalábra kayta a spa­nyolt, s befutott vele a kapun. Máté nyo­mában volt. Az eléje kerülő legelső bör­tönőr átvette a foglyot s két társával együtt levonszolta az egyik legközelebb fekvő pince lejáraton. Mindennapos eset volt ez az Angyal­várban, melyben mindenki jól tudta a kö­telességét. A törpében kételkedni senkinek eszébe se jutott volna s igy egyetlen sza­vába se került, hogy a spanyolt alaposan eltegye a láb alól. E börtönök pedig arról voltak neve­zetesek, hogy belőlük a vádlott bírói ki­hallgatás elé egy hónapnál hamarabb soha­sem jutott. A gyors elintézés után az őrök gyor­san visszatértek a kapu mellé, a börtön­őrök eltávoztak, Máté pedig magára ma­radt az udvarban. Körülnézett, hogy volt-e tanúja a je­lenetnek s amikor látta, hogy egyedül van, megkönnyebbülten felkacagott: — Az elsővel hát sikerült végeznem! kiáltott fel megelégedetten. XXV. A jól végzett kötelesség tudatában Máté most már hazatérhetett volna. Ettől azonban módfelett idegenkedett. Az éjjeli vállalkozás ideje még mesz­sze volt ; s addig semmi kedvet sem ér­zett magában, hogy Fiametta jogos szem­rehányásainak kitegye magát Igaz ugyan, hogy a tett, amit az imént véghez vitt, tökéletes munka volt r ez a mérleget erősen a javára billentette volna, ó azonban mindennél erősebben érezte áru­lása súlyát s ennek nyomasztó lelkifurda­lása elől nem birt menekülni. Elhatározta, hogy az éjszaka negye­dik órájáig terjedő időt önmagának aján­dékozza. — Mindenesetre az most a kérdés, hogy mit csináljak addig ! — Szólt tüuódve az udvar közepén. — Ez a hely már nem elég veszélyes a számomra, hogy nyakra­főre menekülni igyekezzem belőle. Hiába, no, megszoktam ! Castelar komának pom­pás lakást ós ellátást szereztem, az bizo­nyos. Nem hiszem, hogy még egyszer kedve támad kikezdeni egy franciával. Ez szóval rendben van. De mit csináljak most én ! Hirtelen a homlokára ütött ! — Hopp ! Megvan ! Ha már itt va­gyok, ne legyek itt egészen hiába ! Hasz­náljuk ki a helyzetet. A barisellt már ugy is régen láttam, meglátogatjuk egy kicsit! Valami nagy dologra ugyan nem számitok, de legalább elszórakozom vele ! S ezzel megindult a bejáró folyosó felé, melyen a legelső utat a hóhérszekó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom