Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

XV. évfolyam Keszthely, 1911. október 8. 41, szám. BALATONVIDÉK I N>liiilv;ii hetilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL k VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 6 K. - í. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 Nyilttér petitsora 1 korona. A kultura nevében.' Az olasz kormány kinos izgalomba ejtette a világot a mult héten. Megizente s nyomban rá meg is kezdte a háborút Törökországgal. A meglepett világ alig olvasta el a íenyegető diplomáciai jegyzéket, már is ágyúdörej, fegyverzörgés verte fel az európai csendet. Az egész világ figyelmének központja egyszerre Itália és Tripolisz lett. Lázas kiváncsisággal nézi a háború kitörésének veszedelmes jeleneteit s aggódva fontolgatja a bekövetkezhető bonyodalmakat. Mi az eddigi eseményekből csak egyetlen jellemző körülményt veszünk tollúnk hegyére, azt, hogy Olaszország a l^ultura nepében tette meg foglaló lépését. Tehát nem a terjeszkedési vágyból, nem hatalmának öregbítésére, nem kapzsiságból a remélhető haszon után, hanem a török hatalom által Tripoliszban elhanyagolt kultúra net»ében. Azt mindig tudtuk, hogy a diplomácia fogalmából a rejtett szándékok elpalástolása, a furfang, a kétszinüség, a kancsalértelmezés szinte elválaszthatatlan, de hog}

7 e rejtelmes tulajdonságok ily megdöbbentően dur\ a megnyilatkozásban is alakot ölthetnek, arra kiáltó példa lesz az olaszok mostani tripoliszi kalandja. A kevésbbé szövevényes laikus észjárás szerint bizonyára másképen történt volna ez a hadizenet. Olaszország egészen őszintén kijelentette volna, hogy neki Tripolisz kell, tehát elfoglalja. Kell, mert tengeri, anyagi, hatalmi érdekei ugy kívánják; elfoglalja, mert most van arra legkedvezőbb alkalma, amidőn Tripolisz tulajdonosa többszöri zavarában nem fejthet ki akkora ellenállást, mit egyébként kifejtene. És ez a nyilt beszéd semmivel sem tette volna jogtalanabbá a foglalást, mint a körmönfont diplomáciai jegyzék, mely a jogtalanságot hazugsággal akarta eltakarni. No de akárminő garnirunggal tálalták is fel az olaszok a hadizenetet, csak a kulturát ne adták volna hozzá szósznak, csak azt ne mondták volna, hogy: a kultúra nerében. Szegény kultura, mennyit vétkeznek az emberek a te nevedben ! De ha csak egyesek vétkeznek, még hagyján. Mert az emberi gyarlósághoz tartozik, hogy mindennel visszaél. A föld gyermeke a kultura nevében veti el jellegzetes ősi gúnyáját s vesz magára nemzetközi rongyokat; a dologkerülő iparos segéd a kultura nevében kiabálja a felforgató tanokat ; a «mi tudósok* a kultura nevében tagadnak mindent, ami eddig szent és tiszteletreméltó volt ; a modern <művészek* a kultura nevében vetkőztetik pőrére alkotásaikat; az üzleti irodalom emberei a kultura nevében irják arcpirító zengeményeiket stb. stb. Szomorú jelenségek ezek is, de mikor nemzetek hazudnak a kultura nevében, ezt már katasztrofális véteknek tartjuk. É* épen Itália ! Az az Itália, melynek oly sokat köszönhet a kultura, s amely a nemzetek közül legtöbbet köszönhet a kulturának. Mi volna a kultura Itália, s mi volna Itália a kultura nélkül ? . . . A tudományok és művészetek megszentelt földje, amelynek kiváltságos kék egéről a kulturának glóriája ragyog le, most jogtalan hadat A BALAT0NVII1ÉK TAHCAJA. Jiz a tizenhárom Irta : Hegedűs Jj. Elek. Leáldozott a nap ; szabadság szent napja. A aötót gyászfelhö ráborult Aradra. Sírtak a magyarok! A hősök könnyeztek. Megölni akarják a magyar nemzetet! ! ? .... Halálmadár lebeg A vesztöhely felett. Csak síró szellöcske Bús hangja kesereg f ... * Sötét. .. némaság van, Csendes ottan minden, . . . Csak vásztjósló baglyok Könnyű szárnya csattog Fent ... a levegőben! I * Eltelnek az órák, szent csoportot visznek, Lehorgasztott fővel Jó papok lépdelnek A bús menet melletX. . . . * * * 8 And szent kegyhely lön, buosujárók mennek, Áldozatot hozva a félisteneknek I Asszonv, férf, gyerek Fájóan kesereg A magyar Go/gothán. * Imaszó hallatszik, fogadalmat tesznek, Esküvel fogadják az igaz Istennek, Hogy a magyar földhöz, Ősök emlékéhez — Örökhüek lesznek! * . . . A tömeg elhallgat . . . útban hazafelé, Nagy, szent fogadalmát nem felejtve többé, . . . Szent búcsúra mennek ; Gyermekek, öregek, Ezután örökké * * * Szent hely lett Aradból, zarándokok mennek, Fájdalmuk nem múlik, örökké könnyeznek, Siratják a hazát, bús lelkük kesereg : „Nemzeti vértanuk, Ti hös félistenek . . . Csendben pihenjetek i l" Welser Filippináról. ír.- a : Vadász Norbert. Tirolban barangoltam az egyik vakációban. Egyedül jártam. Csak hegyesvógü hegymászóbotom volt útitársam. Körülöttem hóval borított hegyek, előttem büszke vár emelkedett. A hegytövében pásztorgyerek. Kezében citera, az ajkán dal. Szeretem az ifjúságot, rajongok a dalért, tehát odamentem hozzá. Pirospozsgás arcú, szőke hajú, kékszemű fiuoska volt. Beszédbe elegyedtem vele s megkértem, daloljon valami szépet. Elgondolkozott. Majd, egyet köhintve, természetes, mélabús hangon a következő tündérmesébe illő történetet énekelte el : . . . Volt egyszer egy daliás királyfi. Édesatyja oldalán büszke lovagok kíséretében Augsburgba lovagolt a birodalmi gyűlésre. Ember ember hátán bámulta a fényes menetet. Egy polgárház muskátlis ablakában állott egy csodaszép, aranyfürtü ! lányka, A királyfi szeme megakadt rajta s | — szive a lány szivének örökös rabja lett... Néhány napra rá elment a lány szüleihez. Megkért" kezét. Megkapta s titkon megesküdött vele. Amint aztán a titok kipattant, az öreg király szörnyen megharagudott. Hasztalan volt a fiúnak minden kérése, a szép leánynak minden könnye. Az apa nem adta beleegyezését. Az ifjú pár ekkor az előttünk emelkedő várba, Ambras várába jött lakni. Boldogan éltek, mint a madár. Isten két fiugyermekkel áldotta meg szerelő szivük frigyét. Majd egy negyedszázadig tartott paradicsomi boldogságuk. De jött a halál ! Jött a két gyermek anyjáért. A vár csodaszép úrnőjét egy napoa vértócsában találták a fürdőszobájában. A