Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)
1911-07-09 / 28. szám
1911. julius 16. BALATONVIDÉK 5. •fog válni. Ugy a tej, mint pedig a vaj, turó ós sajt teljesen kielégíti a közegészségi szempontokat s tekintve a szolid árakat, részben ellensúlyozni is fogja a mostani tulmugas piacot. Nagyon üdvös lenne, ha a Balatonpart több községében is hasonló tejcsaruokok állítatnának fel. — Földrengés Siófokon. Tegnap, azaz -szombaton éjjel 2 óra után erősebb földrengés volt érezhető a Balaton környékén. Városunkban is többen fölébredtek a földindulástól. Semmi komolyabb baj nem történt. — Egyéves önkéntesek figyelmébe. A sorozások befejeztével felhívjuk mindazok•uak a védköteleseknek a figyelmét, akik egyévi önkéntesek gyanánt besoroztattak, íirra, hogy amennyiben egyéni hajlamaik, nyelvismereteik, családi viszonyaik, vagy •egyéb oknál fogva beosztásuk tekintetében különös kívánságaik vannak, saját érdekükben idejekorán érdeklődjenek illetőségi helyük járási főszolgabiróságáuál, városokban a. katonai ügyosztálynál vagy a hadkiegészítési kerületi, illetőleg a honvédkiegészitő parancsnokságnál az iránt, hogy korosztályuk és sorszámukhoz képest hova nyernek beosztást, mert erről behivójegyük kézbesítése előtt, ami rendszerint csak szeptember hó köz°pe táján történik meg, külön hivatalos értesítést nem kapnak. Az igy megtudakolandó beQsztásuktól eltérő más beosztásra, vagy áthelyezésre irányuló kérelmeiket saját felfogott érdekükben ne halasszák arra az időre, míg behivójegyük kézbesittetik, mert akkor kérelmük teljesíthetése az idő rövidsége miatt könnyen kétségessé váltatik, hanem ily tárgyú kérelmeiket mielőbb, minden esetre azonban még augusztus hó folyamán nyújtsák be a honvédeleuiügyi minisztériumhoz Ezt a figyelmeztetést annál inkább megszívlelésre ajánljuk az érdekelteknek, mert ez által sok kellemetlenségtől és fölösleges kiadásoktól is megkímélhetik magukat. Talcách, fszbiró. Egy teljesen uj mahagóni szinii piftnino olcsó árért szubadkézből eladő. Megtekinthető Csillag Flóriánnál Vaszary Kolos-utca 10. szám. — Az <Elet> julius 9 iki száma a kö vetkező tartalommal jelent meg : Vasárnapi levél : Hazánk kis tükre. — Ki az ürgelyukból. Özv. Aáthory Nándornó. — A kohiiri. Erát«r Aladár - Bnjlada (Költemény). Szipka. — Selene. (Rjgény). Orbáu D^aső. Nagyanyó születésnapja. Rudolf Hans Barisch — A pipacs. (Költemény). Schmidt Ilona. — j± karrier. Tomori Jenő. — A jövő tükre előtt. (Költemény). P. Pál Ödön. — A beteg. (Költemény). P. Pál Ödön. — Csütörtök ur. (Regény.) Chestertou-Hévey. Szociális följegyzések. Kanizsay Ferenc. — Köuyvek. — Mozgóképek. Szerkesztői üzeuetek. — Az «Elet» szerkesztősége és kiadóhivatala Bpest, VII., Damjanich-utcft 50. szám alatt van. Laptulajdonos : Bontz József. Főszerkesztő : Bozzay József dr. Felelős szerkesztő: Orbán Dezső. Kiadó : Sujánszky József. N Y I L T T É R. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jó barátainknak és ismerőseinknek, kik boldogult férjem) illetve édesatyánk elhunyta alkalmával részvétük kifejezésével és utolsó útjára történt elkísérésével fájdalmunkkal megosztoztak, hálás köszönetet mondunk. Ozt>. Tülöp (Hníalné és családjaölgy ek ^ urak kik distingvált izlésii divatcikkekre ^ — reflektálnak, tekintsék meg — || Nagy Mór keszthelyi divatáruházát | hol versenyen kívüli választékban az || összes nöi és férfi divatcikkek = # toleso árban b r©ihitiL t TT *• 1 _ 1„ részére ízléses blousok, női kalapok, AAUl^ V V^xV. Jouponok és teljes fürdőkészletek. 0 t részére BORZALINO OLASZ és valóX Ct ü. di PANAMA kalapok, legizlésesebb nyakkendők, valódi angol sapkák, divatmellények, tennis és utazó cikkek, fehérnemű specialitások. Hírneves Kobrák és Lichtmann kézi varrott férfi —— cipők lerakata. — —— - Egyedüli raktár chic-nyakkendőkben. 4 * Aiaptóaíoíí 1866 . FRIEDR1GH WILHELM Alapiítaíotí 1866. n porosz élet és kezességi biztosító részvénytársaság Berlinbe.. Magyarországi igazgatóság IV., Kossuth Lajos-utca 17. Eddig több mint S500 millió korona töke biztosíttatott. Biztosított tőke 1909. év végén 750 millió korona. Részvénytőke 7 és fél millió. Dij és egyét) tartalékok 186 millió. Legelőnyösebb kötvényfeltételek. Díjfizetés beszüntetése után is a teljes összegre fennáll a biztosítás. ^^ Biztosítás orvosi vizsgálat nélkül! _ A „Friedrich Wilhelm" osztalék tételei a legnagyobbak ! A „B" csopjrt 3 és egynegyed százalékos csökkenő díjengedményben részesül, az „A" csoport jelenleg 23 százalék, osztalékot élvez az évi díjból. Fóügynökség Keszthelyen Kossuth Lajos-utca 22. sz. alatt a Keszthelyi Kölcsönös Segélyező Szövetkezet helyi- q , « i ségében van, ahol is díjmentesen ad felvilágosítást wailöOr J6Í1!) főügynök. 9B s