Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-10 / 28. szám

10. BALATONVIDÉK 1910. julius 2 4. Himnuszunkat és a Szózatot, amely Vörösmarty hazaszerető szivének legeslegmólyéről fakadt, mely esz­méinek, gondolatainak elbűvölő va­rázsával, dallamának férfias ereiével alkalmas arra, hogy az elernyedt lelkeket felvillanyozza s belefürösz­sze a hazaszeretet regeneráló hullá­maiba. A Marseillaise romboló erővel teljes dallamaira vérben forgó sze­mekkel rabolták el a megelégedést, a boldogságot az emberek százezrei­nek, millióinak szívéből s az ökölbe zsugorodott kezek vésztjósióan emel­kedtek fel a tulajdon szentsége el­len. Amit a Marseillaise elrabolt, adja vissza a Himnusz meg a Szó­zat. Ha e két imánk szent áhítattal tölt el minden magyar szivet, az ökölbe szorult kezek imára fognak kulcsolódni. Vörösmarty olyan hangot kért Liszt Ferenctől, a zongorakirálytól, amely egyaránt leg} ?en sziv háborga­tója s bánat altatója. Nemzetünk akkor is beteg volt, most is beteg. Törjön hát az Égre harsogó éneketek s legyen e hazában ma is a bánat altatója; legyen sziv há­borgatója ! Legyen a magyar érzés, magyai' gondolkodás tolmácsolója, legyen nagy tettek érlelője. Miként a szántóvető munkáját a pacsirta éneke, úgy kísérje a nem­zeti művelődés legnemesebb munká­ját magyar szivből, magyar ajkról felszakadó éneketek ! Még egyszer mondom: Ti a nemzeti művelődés dalos apostolai vagytok s ezért üdvözöllek benne­teket Helikon szent bércein teljes szivemből ós teljes lelkemből. Isten hozott benneteket ! Di'. Lakatos Vince. Türelmi apróságok. Hogyha drámai színész volnék, akkor az ipartestület kebelében legújabban ala­kúk választási bizottság által összetoboro­zott tagok kérte u. n. «közgyülés> lefolyá­sát. egyszerűen komor hangulattal fogad­nám. Ámde mivel neuu vagyok a tragédi­áknak nagymestere, hanem bizonyos for­mában humorista, kacagni tudok némely törekvők jámbor felülésén, — mert ha van jog, akkor azt ebben az esstben arcul ver­ték, ha van igazság, akkor azt. eltaposták, csak azért, hogy egy külömben tiszteiéi re méltó állása káplán személye ellen — mert más médium ugy látszik nem találtatott — hangzatos frázisok alatt. «z ellenszenvü­ket kielégíthessék. Ez tudniillik azért, tör­tént, hogy politikai elbukásuk miatt éi-zett fajdalmukra némi enyhit.ő irt csepegtes senek. A Szerdahelyi Prisznyák-Regenspor­ger hármas szövetség mult vasárnap dél­után összehívott egy közgyűlést, abban az ipartestületben, amely 390 tagot számlál ós ezen 390 tag közül azon mindössze 64, mond hat vannégy személy jelent meg, akik­nek körében olt, láttuk pl. Pámer Istvánt, Kovács vincellért, Révész kéményseprő fi­át, Sági János kir. járásbirósági telekkönyv­vezetőt, egy Plechner nevü bádogos segé­det, Sárvári Zoltán segédeit és még néhá­nyat, akiket az ipartestület tagjai sokában a legszorgosabb keresésünk dacára sem Lud­nánk megtalálni. Azután ott volt Szerda­helyi Jenő u. e. ipartestület kiil, — de ve­zért, agja, aki ipavj gyakorlatot nem folytat ugyan, de arra ugy látszik kiváló erő, hogy egypár forint lefizetése ellenében nem ipart, hanem lázitasi gyakorlatot folytasson volt iparos barátai között. Ellenben nem találtuk ott Oppel Ká­roly iparhatósági biztost, de annál inkább ott voltak ezen a papot kivégezni induló gyülekezeten, más polgártársaink, akiknek az ipari gyakorlatát ugyancsak egy másik pap, a hercegprímás, jótékony alapitvá­nyai teszik lehetővé idóről-időre. E* ha mindezeket, leszámítjuk a 64 o't megjelent tag sorából, amely 64 tagot, csak korona értékű számítás szerint lehe 140-nek minő­síteni — és erre becsületszavamat adom — akkor minden józanul gondolkodó em­ber világosan látja, hogy az az egész köz gyűlés törvénytelen, hogy azon az ipartes tületi közgyü'ésre vonatkozó alapszabályok meg nem tartattak s hogy az egészet egyes buzgó töreknökök csak azért hívtak össze, hoey boszujuknak egy érdemes testület ta­karóul szolgáljon. Minden ellenvéleményt megelőzően ki kell jelentenem, hogy a gyűlésen megjelent, tagokat városunk egyik legelső tisztviselője megolvastatta, amikor 93 igaz találtatott Sodomábau, a többlet a gyűlés folyama alatt érkezhetett, amiről nekem tudomá­som nem lehet, mert annak elején már alább leirt módon elhagytam a gyűlést. A humor kedvéért idejegyzem, bogy akadt, valaki, aki a gyűlés megnyitásakor már 128 jelenlevőt olvasott össze — szintén be­csületszóra. Most, azután, ha kezünkbe vesszük az ipartörvény 131. §-át, amely az ipartestü­leti közgyűlés jogkörét tisztán és világo­san meghatározza és amelybe semmiféle fondorlattal sem lehet belemagyarázni a'<t,, hogy egy ipartestület fel volna jogosítva arra, hogy bárkinek a választás korteske­dései közben kiejtett, «á!litólag» sértő meg­jegyzéseit közgyűlés elé hurcolja, annál is inkább, mert az illető a tőle telhető és minden mi módon gondolkodó ^felfogás­nak megfelelő elégtételt megadta kije­lentvén, hogy sértő szándékkal az iparo­sok osztálya ellen kijelentést nem tett : vi­lágos, hogy csak zavargás előidézése szem­pontjából történt a közgyűlés összehívása. Es ha mindezekhez hozzávesszük még azt, hogy ezen az úgynevezett közgyűlésen az iparosságnak legalább is 300 tagja nem volt jelen, akik az elnökkel egyetemben nagyon okosan gondolkodva azért nem je­lentek meg, hogy épen az idézett törvé­nyek ellen ne vétsenek ; — s ha konsta­táljuk azt, hogy az elnöklő Meizler Károly alelnök niég arra sein vett magának időt és fáradságot, hogy megállapítsa, vájjon a közgyűlés tartása szükséges és alapszabály­szerű ipartestületi tagok jelen vannak-e, akkor mindenki előtt világos, bogy ezt az egész felvonulást inkább a korteskedések folytatásának, mint komoly állásfoglalásnak kell tekinteni. Az ülés megnyitása után (íme a kis parlament, a niellényzsebben) az első mo­solyra keltő motívum a hirtelenében felta­lált <zárl, ülést kérése volt, amit ugylátszik csak azért rögtönöztek, hogy ;iz ipartestü­let 123/1910. sz. a. kiállított, meghívójával nem tudjuk, de. azt bátran merjük hangsú­lyozni, hogy eljárása kihívja a többi mű­vész etikáját, mert, ha az általa bemula­tott szókor 5 ször akkora lesz, akkor az a rendelkezésre álló költségből nem fog ki­kerülni, ha pedig nem lesz akkora, ugy a bizottság félrevezetését célozhatta. Es ugy vagyunk értesülve, hogy & pályázó művészek a bizottságnál ez ellen or­voslást kérnek és Istókot is megkérdezik, hogy mi okozta, hogy éppen a pályázat legfontosabb részét betartani nem találta szükségesnek. Ennek az eljárásnak a többi pályá­zóra az a hátránya van, hogy j 'yamüve, a kisebb méretűeket nem alaki elrendezése, formai tökélye, művészi színvonala miatt, hanem arányai nagyságával fogva túlkia­bálja és a t laikusokból álló» biráló bizott­ságot ezzel megtévesztheti. Reméljük, hogy a szoborbizottság tekintettel lesz ene a technikai fogásra akkor, mikor ítéletét meg­alkotni összegyűl. A pályázat eredménye egyenként ugyanaz, amit máshol is látunk. A «sok» közül van 4—5, amelyről beszélni érde­mes és az bizonyos, bogy nemcsak a. szó­noki beszédek olyanok, amelyekből egy­kettő válik ki, hanem a szobormüvek is. És ezek az első tekintetre is lekötik a szemlélőt már t. i. azok, amelyekben van művészi tartalom és technikai tudás. Te­kintve, hogy a pályázatok várhatók és ép e miatt szükség van arra, hogy a megbí­zás eldöntése alkalmával az egyes művé­szek «multja» is figyelembe vétessék, t. i. az, hogy eddigi szobormüveiket, mily ered­ménnyel készítették s adták át. Mert az, hogy a pályázat alkalmával esetleg egyik-másik lendületesebb alkotást mutat, be, az még nem jelenti, hogy a szo­bor kivitele alkalmával rendelkuzik oly művészi erővel, hogy feladatát közmeg­nyugvásra megoldani is képes lesz. Ila minden szempontot összevetünk, ugy megállapítható már ma is az, hogy a pályázat, háiom legerőteljesebb alkotása K. Szeszák Ferenc, Horváth Géza és Lu­kácsy Lajos szobrászművészek mintái. K. Szeszák mintája lépcsőzetből ki­fejlesztett talapzat, amelyen Csány áll, alatta ós előLte ül a Géntus, vagy ha tet­szik Hungaria, akinek jobb kezében ko­szorú van és olvasó lá szik a tenyerén, bal­kezével pedig zászlóra támaszkodva a vártanura feltekint. A póz — franciás; lát­szik, hogy Párisban tanult, de a mozdu­latán nem a gyászt, kifejező nő, hanem in­kább valami nagyvilági dámáé. Horváth főalakja gyenge, de ugyan­csak Géniusszal ékesitett. Itt is a zászló a dekoráció, amnly azonban a possamenttel nem függ össze, de az élesen vágja ketté. E két pályázatnál a Géniuszok tet­szetős formai alkotások : szép fej, lendü­letes testmozgás, jól felöltöztetett test — de körülbelül olyankép hatnak reánk, mint a régi ismerősök, akik csak más-más póz­ban, más-más utcai, vagy szalon ruhában szoktak előttünk megjelenni. Uj bizony nincs rajtuk semmi és ezeket az alakokat megtalálhatjuk akárhány szobron vagy sír­emléken. Mennyivel művésziebb felfogást mutat Lukácsy, aki erős talapzatra állítja Csá­nyit és a pázsitból kiemelkedő possament két oldalán alkot művészi magyarázatot. Félig térdelő és zászlóra boruló erős férfi a nemzetet és az előtte a szoboralap kö­zepén álló paizs «1849« felirata a gyászt jelzi. A másik oldalon a talapzathoz si­muló paizson van féldomborműben a ma­gyar szent Korona és feléje kiterjesztett szárnyával védőleg elhelyezve a Turul ma­dár és az első lépcsőfokon a «Törvény­köny ve» es Csanyinak, a magyarhon lel­kes leányaihoz Pozsonyban kibocsátott szózata : jelenti Csány életének fontos ese­ményeit. Hátul a possament örökmécsesnek van kifejlesztve és a felírásnak hely hagyva. A szobor elején e szó áll: Csány László. Ez a szó e keretben megmagyaráz min­dent. Az összhatása tekintetében, ez a szo­bor mutatja minden oldalról a legjobb ké­peket ós magyarázza legigazabban a zalai vértanút. Sehol bántó kiszögelés, vagy ki­ugrás, vagy átmetszés, mely zavarná az összhangot, nincs. A főalak mozdulata a legegyszerűbb, csak kár, hogy a kiműve­lése nincs befejezettebb stádiumban, hogy részleteiben is készebb alkotást mutatna. De mert ez vázlat és mert Lukácsy a lé­nyeget leadta, múltja pedig elég garancia arra, hogy az esetleges megbízatás alkal­mával minden kívánalmak kielégítő módon fog dolgozni, pályázatánat e csekély fo­gyatéka nem irható hátrányára. A többi pályázatról részletesen szól­nunk talán fölösleges. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom