Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. szeptember 18. 38. szám. TONV 1 »<>I h t i Kai lietilap. r EK MEGJELENIK HETENKIN T EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbizásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kélünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évro Fél évre . 10 IC. — f. B K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 í 20 f Nyiltt#r petitsora í korona. Töredékek. A mult napokban kint jártam néhányad magammal azon a tájékon, ahol a magas Tátika és vára kék párákba burkoltan néz le az alatta elterülő lapályra,amely Szántó és Zsid községek között terül el és Festetics Tassilo gróf ur birtoka. Feltűnt az a sürgő élet, a mely a nagy táblákon mutatta a magyar paraszt munkakedvét; de feltűnt az is, hogy az a sok különböző fogat -hogyan keiülhetett ezekre a táblákra, mert az első tekintet arról győzte meg az idegent, hogy nagy birtok gazdasági berendezkedése mivelte azelőtt. Szóba ereszkedtem egy jóképű szántóvető emberrel és épen afelől tudakozódtam, hogy mi az oka annak," hogy ezeket a nagy táblákat, amelyek nagy uradalomra vallanak, ily egymástól elütő fogatokkal vesznek munka alá. Nyájas kérdésemre a szántó-vető ugy felelt: «A keszthelyi gróf adta . oda a keszthelyi szövetkezetnek, hogy parcellázza a falu lakosai között. Eddig kiszaporodtunk a faluból, terjeszkedni nem tudtunk és már-már ki kellett volna vándorolnunk; a Festetics grófnak a jó szivét áldja meg az Isten, most segített rajtunk.* Mikor aztán tovább tudakozódtam a földek ára után, meggyőződéssel azt felelte az én jó magyarom : Drágának nem drága, de meg van fizetve; de azért megélünk rajta. Én 26 koronát fizetek egy nagy holdjáért, amott a major alatt, ahol a kukoricás van, 40 koronát adtak érte, de az a sava-java, emitt a legelőn pedig csak 10 koronát fizetnek s most is csak azt mondom, áldja meg az Isten a keszthelyi grófot. Aztán nagyot csördített kóc ostorával és fütyörészve hasította a barázdát. Én pedig folytattam utamat és amikor a Lapos mező fölső majorjának pusztuló félben levő kapuja elé értem és kibontakozott előttem a régi daliás hősök lakta Tátika omladozó fala, eszembe jutott a magyarság, de különösen a magyar földmivelő nép sajátszerű helyzete ezen a tájon. Azután tudakoltam mást is és akármerre láttam szántó-vető embert, mindegyik csak erősítette, hogy a keszthelyi gróf jóindulatából kapta a földjét és jól eső meleg érzés fogott el, hogy a nagy elődök méltó felfogása úrrá lett a. késő unokák tiszteletreméltó lelkében akkor, amikor a föld népének a terjeszkedésre a legjobb formában módot adott a keszthelyi gróf. De tudakoltam másutt is és mindenütt azt a megnyugtató választ kaptam, hogy a parcellázás keresztülvitelével meg van elégedve nemcsak a nagy Festetics gróf, aki magasabb bérrel értékesítette a nagy birtok testétől különálló területeket, hanem meg vannak elégedve a földmivelők is, mert mindegyiktől azt hallottam, nem drága, de megéri és mind megélnek rajta. Festetics Tassilo gróf ur ő excellenciájának ez a ténykedése nem szorul dicséretre, hiszen dicséli az ilyen cselekedet önmagát; de minden esetre - bevilágít a dunántuli nábob lelkivilágába ez a ténykedés, azért, mert ezzel megértette a kor intő szavát és a nép szociális igényeinek a kielégitésével szolgálta a magyar földműves nép érdekeit és egyszersmind a magyar népnek megmaradását a hazájában. Ezzel az eljárással beigazolódott az, amit a nagy urak körül még sokan nem tudnak, hogy ha a keresA BÁLA ÍWÜiEK TAHCAJA. Falun. Éppen a városiakat mosták szappan nélkül. Azokat tetszik tudni, kik nyá'on falura mennek, magasan hordják az orrukat, a parasztot lenézik, hanem amellett rémitő buták. Az ember fia csak nem is gondolná, milyen kevés lakozik az olyau városi nép fejében I Az ökröt rendesen bikának nézik ; a sóskát, hacsak a befőttes üvegben uem, a réten meg nem ismerik. A csoroszlyát többnyire a vén asszonyokkal tévesztik össze ; a malacot dióval kinálják s ha elmennek vargányát szedni, — mert napestig küun lődörögnek az erdőn —"hát annyi bolond gombát vadásznak össze, hogy három várost meg lehetne vele étetni. Úgyis Isten csudája, hogy több szerencsétlenség nem esik. Szegény háziasszonyokat megeszi a méreg miattuk Napestig válogathatják azt a sok bolond gombát A kis csirkében mindenáron madarat látnak s akár hétszám elsimogatják. Igen tetszik nekik. Mert hát szó a mi szó, a városiak között sok a bolond ember. Ilyen észjárásban a városiaknak sokszor vagypn részük s a jó falusiak néha összecsapják a két kezüket, hogy : — Jé I Hogyan tudott az Ur Isten olyan szerzetet teremteni. Csak Oroszi Tamásnó védte a maga urait. Egy férfi, meg egy asszony lakik nála kettesben. Hogy hitestársak az már, magától értetődik, hanem ugy élnek, mintha nem is hitestársak volnának ; egy szó kevés, de annyi se esik köztük soha naphosszat. Pedig a férj ós feleség között az ol>an kisebb mkizendüiós szinte hozzátartozik már a házasság szentségéhez. De hát Futtakyék, mert ugy hivták őket, egészen más lelkek voltak. Csöndesen meglakták Oroszi első függönyös szobácskáját, egy havi bórt előre megfizettek, akad tetszik tudni olyan is kitől utólag se lehet bekajtaui tiz pöngő árát, de Orosziné e tekintetben sem panaszkodhatott, minthogy más tekintetben sem volt oka panaszra. Szives, barátságos lelkek voltak, mintha nem is városi fundusról szakad tak volna ide. Azért mikor a szomszéd asszony őket is kiakarta kezdeui, Orosziné szinte paprikás hevességgel fogta pártjukat, mert hát az ő urairól szó ne essék, azt kikéri magának. — Futtakyék nem olyanok, mint a többiek — erősítette a dolgot Orosziné — kicsit különösek az igaz, hanem hát amiatt nem érdemes a f«je tetejére állítani az egész falut. Minap az ur a majoraunámat nézte s megkérdezte, nem adnék-e el ? — Miért ue ? — felel em én. — Tudja lelkem — mondta ő tovább — én városon kereskedő vagyok és szívesen vállalnék egy mótermázsára valót. Azt hittem a guta mindjárt megüt ott helyben. Egy méteru.ázsára való majorannát ! Hallottál ilyet ? Mennyi kolbász kell ahhoz. Meg is mondtam neki egyenesen, de ö csak nevetett. Én aztán mérgemben visszanevettem. Mert hát majoránnából egy mázsa csak butaság ? No nem ? — Bizony hagyta rá szakértelemmel a szomszédasszony. — Hanem azt meg kell adni nekik, hogy a gyerekeket igen szeretik. Ha a Jancsi fiammal egy vaggonra való cukrot meg nem etettek, akkor a kisebbik fiam, a Q-yurka nem bőgött még teljes életében. Nem is láttam, hallod, olyan rivó gyermeket, mint az én Gyurka fiam. Akárcsak a bába a lábánál fogva fürösztötte volna elsőbben Annyit óbégat naphosszat, hogy néha nem szánnám a falhoz verni. Es képzeld csak, a városi asszonyság éppen a Gyurka fiamba van belebolondulva. Még megérem, hogy elkéri és urat nevel belőle. — Abból a kölyökből ? — szaladt ki a szó a szomszédasszony szájából. — Nyilván az irigység kergette. -— És miért ne ? — méltatlaukodott