Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-09-11 / 37. szám

6 BALATONVIDÉK 1910. sze ptember 11. magas hangzatok élét, sőt némi lehangolt­ság is volt, érezhető a sorokban. É*zre le­hetett venni, hogy Árpád ur szuflája gyeu­gül ; — megártott neki a Balatonvídék zor­don levegője. Még egyszer- kikészítettem. Egészen sikerült kis írásmű volt az, magam is érez­tem, hogy nehéz lesz rá megfelelni. Ami­től féltem, bekövetkezett, Árpád ur bere­kedt, Árpád ur belenémult a harcba és egy éjen át lovaggá változott. Kezdődtek a lo­vagias ügyek. Egy délutánon megjeleut lakásomon Csák Árpád ur, Sági János ur és Mérei Ignác ur két segéde, dr. Simon Géza ur és zsenyei Fábián Zsigmond oki. vívómes­ter és kiszabadult fegyenc. Ez az ! Hiába sirnak ma már odaát, ez volt az a pont, amelyen elhasaltak. Oki. vivő­mester és kiszabadult fegyenc — itt van eltemetve az knltya — ha az a vívómes­ter nem börtönviselt lovag, talán sikerül a tervük s egy szin'eges győzelem látszatá­val fejezhetik be a slamasztikumot, amibe Árpád ur nagy önbizalma rántotta be a Keszthelyi Hírlapot. Mert ez a terv a legátlátszóbb kis sakkhúzás volt., ami csak elképzelhető Pár­bajra hívtak ki egyszerre hárman, Sági János ur, Csák Árpád ur ós Móréi Ignáo ur. Már most én vagy megverekszem mind a hárommal ós akkor egyik csak megka­szabol, vagy pedig bocsáuatot ké'-ek. Hát ebből az utóbbiból kedves Árpád ur, se­hogysem evett volna. Azért, szedöztek ösz­sze hárman, hogy nagyobb legyen a füstje. Mert, hogy az Árpád ur és a Mérei Ignác ur sértve érezték magukat, még értem ; — de hogy a Sági János nr miben látott sé­relmet, azt, ma sem foghatom tel. Sejtem, hogy ö volt közöttük a legerősebb, hát, ezért. Milyen szépen mentek önök egy más alkalommal a járásbírósághoz, amikor a Balaton vidéknek olyan szerkesztője volt, akinek a tenyerével, találkozni nem lett volna célaráuyos ! És még önök merik magukról állítani, hogy nem krakélerek ? Kis farizeusok ! Szóval megjeleut, nálam ezen urak két segédje ! Egy cseppet sem vagyok zavarba jövös természetű, de mondhatom ez alka­lommal zavarba jöttem. Képzelje magát bármelyik úriember a helyzetembe ! Pro­vokál engem három ur, akik összevéve alig tesznek ki egy párbajképes lovngot és egyik segédül odaküldenek egy kiszabadult fe­gyencet,, aki kiterrorizált magának bizonyos kis nyomorult existeuciát a városban, aki­ről senki sem tudja — de én tudom — hogy sikkasztásért be volt hosszú időre csukva a fegyházba, s ez most lantol né­kem az uri kötelességekről, lovagiasságról stb. Nagy zavarban voltam, hogy vájjon kilökjem e a házamból azt az urat, vagy pedig alkalmasabb időre várjak a leütéssel. Növelte a kényes helyzetemet, az. hogy az előbbi esetben dr. Simon Géza ur jóhisze­müleg, valószínűleg a vívómester mellé ál­lott volna, mert. kifogásomat, kötelesség­szerűen lovagiat'au kibúvónak kellett volna tekintenie. E kulisszák mögötti titoknak megfe­lelően a fogadtatás részemről nagyon hű­vös volt s a tárgyalás részükről ugyan­olyan ingerült. Igy történt, hogy amikor H fegyveres elégtétel adást, megtagadtam, dr. Simon Géza ur és az a bizonyos, sar­kon fordulva távoztak. Én pedig Íróasztal­hoz ülve megírtam az indokaimat,. Hogyha önök akkor ezt a levelemet, nem veszik tudomásul, hanem engem ké­zen-közön — ahogy mondani szokták — diszgvalifikáluak, a színből sokat nyerhet­tek volna ; (bár ehhez még nekem is lett volna , uéhány szavam) — de tudomásul vet­ték ! Es itt hasaltak el másodszor ! Abban a levélben azt irtam meg, hogy önöket, három ur, nem tartom párbaj képe­seknek. Jól distinquáljunk — nem azt, hogy nem tartom beosületes polgárembereknek, mert ezt az állami törvények passive irják körül — csak párbaj képeseknek nem, a mely követelményt, a kaszinó szabályok ir­ják körül — s jeleztem azt is, hogy miért nem. Nem volt ez akadékoskodó irka-firka, ahogy róla most állítják, szorosan össze­függött a tárggyal, mert hisz önök engem párbajra hívtak ki. Ebben a levélben egyet­len pont volt csak vitatható, amelyben Mérei Ignác úrról az irtam, hogy keres­kedő létére nem rendelkezik az ilyen ügyek­hez szükséges kulturális alappal. Ezt né­mely szakértők kétségbe vonták, mások helyben hagyták, szóval a kérdés nem volt színtiszta, világos, ezért, nem is ragaszkod­tam hozza. És mi történt erre a levélre ? Fábián vívómester provokáltatott érte, mert, hogv én fölmertem tételezni róla, hogy ő olyan felek párbajsegéde, akik az én nézetem szerint nem párbaj képesek. Es ezért engem provokál, aki tudom róla, hogy végrehajtó korában közpénzeket sikkasztott, és azért becsukták rá az ajtót. Azt persze nem tudta, hogy én mit tudok. Amikor a provokáló levelét olvastam, R bennem lappangó operett iró nem áll­hatta meg, hogy hangosan fel ne kacagjou a helyzeten, amiről igazán nehéz sfttirát nem irni, utánna azonban ennyi emberi hitványság láttára mélységes fizikai undor fogott el, amit az érez, aki dögleletes, rot­hadt jellemhez ér. Persze, ha önök azt tudták volna, amit én, nem követték volna el ezt a csim­borásszó baklövést; önöknek azonban az én vérem kellett, amit egy szakértő mészáros­sal, egy vivómesterrel akartak kiontatni. Erre természetesen elővettem a bom­bát és oda löktem az önök házi sikkasztó­jának a bordái közé. A vívómester egy darabig még elevenen tánoolt, amikor azon­ban tudomására jutott, hogy minden bizo­nyíték ellene a kezemben vau, kiadta lo­vagias lelkét s azóta már ugy látom, meg is szökött a városunkból. Ezek a tárgyalások folytak az alatt, mig önök szerint a föld keserű levében forgott. És itt, lássák, példát, vehetnek tőlem arról, hogy hogyan kell gavallériával bánni az ellenfelekkel. Soha se volt. még annyi alkalmam, hogy az önök társaságát üveg­cserepeken megsétált,ássam, csallánban meg­nengerezzem és roston fél angolosra sütö­gessem, amihez pedig jól értek, mint ekkor és én nem éltem vissza a helyzettel, nem használtam ki az önök blamázsát, hallgat­tam ; — ép oly belőlem származó intuíció­val, mint ahogy önök mindenáron ki akar­ták használni azt,, hogy az ököl erejük tán nagyobbat tud ütni, mint az enyém. Amikor ilyenképeu e földi gombóc levében a másik oldalra fordult, a közbe­vetett lovagias Ügyek eliutézést nyertek, az akadályok elhárultak, újra felvettük önök­kel a régi fonalat. Megmagyarázom azt is, hogy miért ! Mert neiu bírtuk elképzelni önökről, hogy önök egy ellenem felvett formahibás, csonka jegyzőkönyvvel megelégesznek, amit csak egy segéd irt alá, mert segéd csak korrekt uri ember lehet, ós ez csuk dr. Si­mon Géza ur, a másik aláíró ellenben egy kiszabadult, illavai fegyeuc, tehát, nem az. Hogy önöknek mi volt az ón segé­deim ajánlot t levelére a felfogásuk, ez önö­ket illeti, engem nem. Hogy zavarba jöttek, az látható volt. Az ón ajánlott levelem után jól tud­ták, hogy én kifogást fogok emelni az önök párbajképe3sége ellen, a becsületbíró­ság égető sürgősséggel közeledett s ez nem volt, önökre kellemes kilátás. Igy tehát az volt n legboldogabb önök közül, aki leg­elébb kiugrott a nagy garral megindított lovagi hadjáratbál s ezzel tulajdon segé­deiket is zavarba hozták. Egyedül Mérei Ignác ur maradt, az obiigóban, akivel, — már csak a humor kedvóért is — meg párbajoztam volna. Mi­kor azonban ö is meglátta, hogy körülötte az összes tölgyfák részint kidőltek, részint megszöktek, utolsónak hagyta el az elsü­lyedt hajót ós mint komoly üzletember visszavonta a segédeinek adott megbízást, amely eljárás mindenesetre méltóbb is volt hozzá, mint az előbbi jogászos felbuzdulás. Hol is tanult volna ő lovagolni ? Önök pedig nem szégyenlették meg­elégedni szópségflastrom képen egy jegy­zőkönyvvel, amit az a kiszolgált sikkasztó mint per tu kedves barátaihoz intézett, és büs/kének lenni arra, hogy az önöket lo­vagias uraknak nevezte, szembe állítva az önök korrektségét én velem. » íme, minden szépítés ós csunyitás nélkül, ez az elcsendesült, vérzivatar hite­les története Csák Árpád, Móréi Ignác ós Sági János urak ! Ábécé sorrendben. Orbán Dezső. Nyilatkozat. Hofman István és dr. Simon Géza urak nyilatkozatára kijelentjük, hog}' mi az urakat sem privát, sem hivatalos be­szélgetésre nem hivtuk s nem is hívhattuk, mivel a megbízottak kiküldetése a felek joga és kötelessége ; de miután Önök je­lentek meg a kitűzött időben és helyen és Önök jelentették ki, hogy a feleik az ügyet részükről befejezettnek tekintik és ujabb tárgyalásokba nem bocsájtkoznak, — azért tehát jogosan véltük Önöket a három ur megbizottjainak. Hogy kiknek kiküldésére jelentek meg, azt most már nem kutatjuk, mert az ügy érdeméhez nem tartozik. A mi megbízatásunk a dr, Simon Géza és Fábián Zsigmond urak és Orbán Dezső ur közötti ügy elintézésére s ennek kap­csán a Mérei Ignác, dr. Csák Árpád és Sági János urak által Orbán Dezső úrtól előzetesen kért elégtétel felajánlására vo­natkozott. Az első ügyek elintézést nyertek s igy az utóbbi ügyekben tettük meg aján­lott levelekben mindhárom urnák az elő­zetes kérésükre visszatérve, az elégtétel felajánlását. Reánk belőle csak ez tartozott, hogy ők ezt — akár privát, akár hivatalos egyének utján, avagy a zárt ajánlott levél átvéte­lének megtagadása, illetve fel nem bontása által hozták is tudomásuukra — nem fo­gadták el. E tényt az eljárásuk korrektségének mérlegelésén kivül konstatálni s megbí­zónkkal egyoldalii jegyzőkönyvben közölni tárgyilagos kötelességünk volt. Keszthely, 1910. szeptember 11. Bognár Imre Csorba Károly. HÍREK. — Erzsébet királyné halálának évfor­dulóján a helybeii plébania templomban d. e. 9 órakor gyászistentisztelet, volt, melyen a helybeli iskolák tanulói tanáraik ós taní­tóik kíséretében és a hatóságok fejei vet­tek részt. — Kránitz Kálmán felszentelt püspök ur ő méltósága Molnár Dénes veszprémi apát kanonok és Slabey Dezső veszprémi karkáplán kíséretében bérmautjának kezde­tén tegnap városunkon keresztül utazott, Az érkező vendégeket, az állomáson a hely­beli plébánia t,«gjai fogadták, a püspök ur még a délután folyamán folytatta útját Páhok felé. — Uj főnöknő. A helybeli paulai szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek rend­háza uj főnöknöt nyert. Parecco Eugénia volt főnöknöt már régebben tartományi fő­nöknővé nevezte ki felettes hatóságának elismerése ; akinek helyét most Girst, Júlia Alba nővér foglalta el. Kinevezése a rend­házban és a városban élénk örömet keltett, mert a kedves nővér hosszú keszthelyi tar­tózkodása alatt az egész város tiszteletét és szeretét, érdemelte ki s tanítványai is meleg ragaszkodással vették körül. — Vasmise. Amit az Isten nagy ke­gyelme talán csak minden százezredik pap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom