Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-30 / 5. szám
1910. .január 16. BALATONVIDÉK 8 ségeit Fedák viseli és minden zenésznek még ezen (élül 1 öltöny sacco ruhát, s egy pár lakktopánt tartozik adni. Biziék, kiket itthon, a saját pátriájukban, nem igen beosültek meg érdemük szerint,, ezzel a szerződéssel ternót csináltak. Hirt, nevet fog nekik szerezni a londoni ut s ha még, mint Fedák tervezi, Amerikát is megjárják, a hazatérés után két kézzel kapnak a világot járt zenekar után a legelőkelőbb kávéházak. Amidőn bizonytalan időre buosut, veszünk a bandától és szerencsét kibánunk nekik, nem mulaszthatjuk megjegyezni, hogy a sterling, shilling ós pennykkel jó lesz takarékoskodni, nehogy megismétlődjék a gráci eset. — Gazdász-bál Akadémiánk ifjúsága a minden évben szokásos bálját febr. 5-én tartja. Mint avatott helyről értesü ünk, az idén kellemes meglepetésben részesítik a megjelenőket. Ugyanis a táncot hangverseny fogja megelőzni, melynek műsorát rendkívül élvezetessé igyekszik tenni az agilis rendező bizottság. Előre láthatólag a gazdász-bál igen fényesnek és élvezetesnek ígérkezik. A készülődések már lázasan folynak, hogy minél jobban megfelelhessen a várakozásnak. — Batthyány Pál gróf képviselő lesz. A fővárosi lapok híradása szerint, Batthyány Pál gróf megyénk lemondott főispánja képviselői mandátumot vállal. A lemondás folytán megürült iglói választókerület polgársága jelölte egyhangu lag s táviratban kérték fel a jelöltség elfogadására, Batthyány gróf a jelölést elfogadta s a legközelebb elmegy a kerületbe s megtartja programmbeszédót. Megválasztását biztosra veszik, ellenjelöltre nincs kilátás. — Felülfizetések. A január 22-iki ipartestületi bálon felülfizettek : gróf Festetics Tassilo 50 K. Leiitner Mihály 10 K. Bozzay József dr., Cságoly István, Hoffman Miksa, Schreiber Lipót, Viczorek Jakab, Rechnitz József 5—5 K. Dunst Ferenc dr.. Lázár József, Szeredi Sándor 4—4 K. Keszler Dávid, Gál Testvérek, Kenesey Sáudor, Berényi Bélit, Hofman István, Simon Géza dr., Nagy István, Berkes Ottó, Helbek József, Hauzman Menyhért 3—3 K. Frank Ignác, Kardos György, Kálmán Henrik, Rosenberg Samu, Kölayessy Gyula, Barta Vilmos, Krausz E'nő, Mayer Testvérek, Nagy Mór, Czikliu János, Lőke Imre dr., Csányi Lajos, Cjóbj' Lajos, Sommer Iíjiiác, özv. Braun Rudolfnó, Berger Rezső, Veháp Imre 2—2 K. Szilágyi György, Braun Arnold, BIuui Mihály, Mit terstiller József, Antal József, Skerlák Lajos, Tóth István, ZUterbart Kálmán, Sujáuszky József, Der^ovics Miháiy, Kell Dezső, Frankó János, PintéiSándor, Mezey János, Kohn Samu, Sárváry Zoltán, Lipsics Samu, Blum Oszkár, Károlyi István, Juhász György, Rilis János, Vermes Gyula, Neumark János, Lang Jó zsef, Lendvaj' Antal, Korancsi Sándor, Strausz Miksa, Pataky István, Horváth Lajosné, Brisztellí\ József, Kálmán Jenő, Hoffman Aniel, N. N., Léden Gyula, Horváth Lajos, Öry László, Kövessy Audrás, Török Lajos 1 — 1 K. Fellner János 60 f. Gross Mór 40 f. Összesen 175 K. A szives felülfizetőkuek ez uton mond hálás köszönetet, az elnökség. — Üstökös az égen. Szokatlan vendége van a csendes, csillagos égnek. A kora esti órákban jelenik meg a fényes öltözetben pompázó vendég, az üstökös, a nyugati égbolton. Ifjak ós vének lázasan várják feltűnését s hft megjelenik fényt, szóló üstökével, elkezdődnek a találgatások «vaj' ki ő s merre van hazája !» s mondanak a jó öregek rémes történeteket, ji világ végéről, földrengésről s más veszedelmekről, mit hátborzougva hallgat a félénk ifjúság s remegve nézi a fényes égi tüneményt. Az üstökös eddig a tudományos világ előtt is ismeretlen volt s a csillagászok «1910 A»-nak nevezték el. — Tűzoltói szakelőadások. Az önkéntes tűzoltó-egyesület parancsnoksága a tél folyamán az egyesületi tagok ós a honvédhuszár osztály tűzoltói különítménye részére hetenkint kétszer a városház tanácstermében szakszerű elméleti előadásokat tart. Az előadásokat felvált va Bognár Imre ós Hoffman István tűzoltót isztek tart ják. Az első segélynyújtásra Mojzer György dr. egyesületi orvos oktatja ki a tagokat. — Lapcímváltozás. A Huszár Károly szerkesztésében megjelenő «Néppárl» cimü fővárosi lap címét Népújságra változtatta meg. Szelleme azonban marad a régi. Jól szerkesztett, helyes irányú lap, melyet szívesen ajánlunk bárkinek megrendelésre. — Szerkesztőség Budapest, VIII , József-utca 16, III. emelet. — A keszthelyi kölcsönös segélyező szövetkezet f. heti befizetéseit — a közbeeső ünnepnap miatt — február hó 1-én, 3-án ós 4-én (kedden, csütörtökön és pénteken) tartja meg. Az időközi felszámolások február 4. ós 5 én ejtetnek meg. — Ferrer-imádóknak. B. Leopoldina londoni lakos zárlatot kórt Ferrer végrendeleti hagyatékára. A szerencsétlen aszszonyt ezelőtt tiz éve hozta össze balvégzete Ferrer úrral, ki házasságot ígér', neki. Mikor az asszony megtudta, hogy Ferrer nős ember, a hires bujtogató igy vigasztalta : «Nyugodt lehetsz; francia állampolgárságot szerzek, hogy könnvii szerrel elválhassak feleségemtől.» Az asszony anynyira bizott benne, hogy 100.000 franknyi vagyonát átadta neki a Crédit Lyonnais bankban leendő elhelyezés végett. Ferrer hamarosan elhagyta az as.»zo,iyt. Mikor ez a banktól pénzét követelte, fölvilágosították, hogy Ferrer a 100.000 frankot, már előbb hiány nélkül kivette. Most a hagyatékot pereli, de bizonyára nem azért, hogy a szabadgondolkozók által emelendő Ferrer szobor költségeinek fedezésére fordítsa. Jó étvágyat, a keszthelyi Ferre.-magasztalóknak. — Közgyűlés. A keszthelyi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet, mint. az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja 1910 február p-án d e. 10 órakor Keszthelyen, a városház ín'gytermében rendes közgyűlést tar 1', melyre h tagok az alapszabályok 40. §-a élteimében meghívatnak. Amennyiben ez a közgyűlés határozatképes nem lenne, akkor 1910 február hó 20-án d. e. 10 órakor ugyanazon a helyen ujabb közgyűlés fog tartatni, amely a jelen napirendbe felvett tárgyak felett a megjelentek számára va'ó tekintet nélkül érvényesen határoz. Napirend : 1, Múlt évi üzleteredményről szóló jelentések tárgyalása. 2. Záiszámadások megvizsgá'ása és a fe'mentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5. Az igazgatóság 4 tagjának megválasztása. 6. A felügyelő bizottság 4 tagjának megválasztása. 7, A bíráló bizottság 12 tagjának megválasztása. 8. A földbérletekre vonatkozó intézkedések és szerződések jóváhagyásé. 9. Netáni indítványok. Melyik jóik f Egyszerű csukamájolajnál minden esetben jobb a SCOTT féle EMULSIÓ Jobb, mert könnyen emészthető ós ennélfogva gyorsabb ós erőteljesebb a hatása. Jobb azért is, mert szívesen veszik be azok, akik a csukamájolajat undorító ize miatt, visszautasítják. Csakis tiszta ós magasfoku lofoteni (norvógországi) csukamájolaj használata engedtetik meg a SCOTT féle EMULZIÓ készítésére ; mert csak ez H legtáplálóbb a világon. A SCOTT-féle EMULSIÓ a legkiválóbb. 6 gll\T b e Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. — A lapok megrendelése. A Kúria érdekes ós a közönséget, is érdeklő ítéletet hozott, amelyben kimondja, hogy mindenki, aki huzamosabb ideig elfogadja a neki postán kézbesített lapot, annak árát még akkor is meg kell fizetnie,, ha a lapot nem rendelte meg. Még érdekesebb az ítélet ama kijelentése és megállapítása, hogy az ilyen perekben nem az adós lakhelyén lévő bíróság az illetékes, hanem az, amely ott van, ahol a lapot készítik vagy postára ndják, — A korengedély. Eddig ugyanis, ha valaki 40 éves, avagy ezt meghaladó korában pályázott állami vagy megyei szolgálatra, végleges minőségben, illetőleg nyugdíj igénnyel csak az esetben volt kiuevezhető, ha saját személyét illetőleg legfelsőbb helyen a korengedélyt megkapta. Ezen rendelkezést, a m. kir. minisztertanács 1909. évi november hó 4-én tartott ülésében oda módosította, hogy : «korengedólyre nincs szüksége annak, aki dijnoki szolgálatból közvetlenül neveztetett, ki állandó fizetéssel rendszeresített állásra, feltéve, hogy dijnoki alkalmazását, még negyvenedik életévének betöltése előtt nyerte el.» — Kisleányok réme. Öreg Balázs József keszthelyi lakos érdemelte ki magának ezt a nem hizelgő cimet, kiben 80 éve daoára oly eiővel tört, ki a szerelmi láz, hogy egy fiataltól is sok volna. 11—42 éves kis lánykákat csalogat házához. A csendőrség már tudomást szerzett az öreg erkölcstelen üzelmeiről s igy elfogja nyerni méltó jutalmát. — Milyen lesz az időjárás februárban. A Meteor jóslása szerint, február változási napjai 2, 7, 9, 12, 13, 15/ 23, 26 és 28-ra esnek. Legerősebb hatásúak 7, 13, 25, 26ikiak, amelj'ek közül 7. enyhe ; a 18. havas, hideg , a 23. száraz, hideg ; a 26. szeles, esetleg viharos hideg jelleggel. Amiből az látszik, hogy február havát a bolygók befolyása még erősen a hideg jelleg felé tolja s lehet, hogy téli időnk e hónapban még eléggé kifejlődik. — Enyveskezü vendég Csönge Géza keszthelyi lakos f. hó 1 én meglátogatta Kovács Kál».'án cipészmestert. A vendég távozása után észrevette a gazda, hogy műhelyéből 1 drb. oszkária box-bőr nyomtalanul eltűnt. Feljelentette az esetet a csendőrségnek s egyben közölte azon gyanúját, hogy a bőr eltűnése valószínűleg kapcsolatban van látogatójával. Csönge a lopást a csendőrség előtt beismerte s állítása szerint a bőrt egy cipésznek adta el, hogy kinek, azt azonban nem mondta meg. — A gyógyászat hihetetlen módon haladt a legutolsó évtizedekben Igy például ma a régi, kitűnő háziszer, a csukamájolaj is uj formában kapható, mely nemcsak hátrányaitól visszatetsző szagától ós izétől mentes, hanem feltétlenül könynyeu emészthető állapotban nyújtja, ami hatásának erejét növeli. Es ez a «Scottféle Emulsió», melyet minden gyógyszertárban árusítanak. — A «Vasárnapi Újság» január 30-íkí száma nagy órdekességü képet közöl : Hegedűs László rajzát József főherceg jelmezbáljáról, a művésznek a helyseinén fölvett vázlatai alapjáu. A lap első helyén Mészáros Gyula dr. közleménye áll a baskírok* lói, a baskír-földön fölvett képekkel. A konstantinápolyi Csiragnapalota égését, a budapesti francia otthont, a budapesti utca uj specialitását, a Messenger boyt érdekes képek mutatják be. Szépirodalmi olvasmányok : Nagy Zoltán és Kosztolányi Dezső verse, Szemere György regénye, Rákosi Viktor regényes korrajza a párisi kommtinről, Hrabovszky Júlia elbeszélése. Egyéb közlemények : Oláh Gyula cikke az ébredés korszakáról, tárcacikk a hétről s rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, Sakkjáték stb. A «Vasárnapi Ujság» előfizetési ára negyedévre 4 kor., a Világkrónikával együtt 4 korona 80 fill. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság* kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utca 4.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes-NépUp» a legolcsóbb újság a magyar nép számára, • félévre 2 kor. 40 fillér.