Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-03-20 / 12. szám

1910. március 20. BALATONVIDÉK ö. telező rokkant- és aggkori biztosításra talán még évtizedekig hiába várakozunk. A helybeli fiókpénztár a mult vasár­nap tartotta közgyűlését. Az elnök jelenté­sében rámulatott az intézmény áldásos vol­tára s közölte, hogy 2 óv alatt 299 tag iratkozott be-'A kezelés mintaszerű, hatósági ellenőrzés alatt van. Ma vasárnap délután 2 órakor az ipar­testület. helyiségében be lehet iratkozni. Mult évben 408 korona 88 fillért fize­tett ki a helyi fiókpénztár elhalt rokkant tag árváinak. Kívánatos volna, hogy a tűzoltókat is tagokul jelentsék be s iparosaink közül is minél többen jelentkeznének tagoknak. Állomásunk bővítése. Amit mi már a vasút épülésekor s azóta is sokszor hangoztattunk, hogy nagy személy-ós árufor­galmunk akadálytalan lebonyolítására állo­másunk nem alkalmas, azt végre felsőbb helyen is belátták. Erre enged legalább következtetni az a tény, hogy a hét köze­pén egy nyolc tagból álló bizottság szállt, ki Keszthelyre a máv. igazgatósága meg­bízásából, hogjr a helyszínen megtárgyalják az elkerülhetetlenül szükségessé vált átala­kítások módozatait,. A bizottságot Hauer főmérnök vezette, resztvettek benne Férinc, Mozgay és Oko­licsányi főellénőrök s még négy szakféifhi. Mint értesülünk, a bizottság a követ­kező átalakítási módozatban állapodott meg : A jelenlegi II. oszt. váróterem egy részét hozzáveszik a hivatalos helyiségekhez s ebből lesz az állomásfőnökség uj irodája. A kát oldali nj'ári várótermeket, hozzácsa­tolják a Il-ik és a III. osztályú váróter­mekhez, melyek igy lényegesen kibővülnek. Mindkét szárny emeletre lesz emelve, fenn lakosztályokkal. Lesz ezenkívül uj pénztári helyiség, továbbá podgyász feladó. Hír sze­rint a sinhálózatot két uj sínpár lefekteté­sével fogják bővíteni. A nyári várótermek helyett fedeit perront s az egész állomás­nak villannyal leendő kivilágítását, is ter­vezik, A terv mindenesetre szép, de még zium VIII. osztályának tanítványai egy gyönyörű szekfücsokorral, a «Balaton vi­dék* szerkesztősége pedig babérkoszorúval tisztelte meg. Az ünnepet egy alkalmi prológ ve­zette be, melyet Herczeg Dániel főgimná­ziumi tanuló irt,. Az aránylag sikerült köl­temény előadásával tehetségre valló'szavaló­nak ismertük meg Záborszky Jenő V. oszt. tanulót. A melodrámát — Petőfi szobra — ünnepi áhítattal hallgattuk végig. A gyö­nyörű műhöz teljesen méltó volt derék előadója, Radó Géza. Zajos taps volt ju­talma. Az ünnepet a Kossuth-nóta zárta be. A közönség javarésze pedig bevonult a Hungária kávéházba, hol a cigányzene hangjai mellett még * reggel is vig mu­latókkal találkozott. És bizonyára senkinek sem jutott eszébe azon gondolkodni, hogy milyen jó volna már megérni a — harma­dik tavasz ébredését. Lányi Victor. mindig nem elégséges. A nyári két hónap forgalmához mérten még mindig nem lesz elég nagy az állomás. Amikor bebizonyított, tény, hogy 272 hónap alatt közel 50000-re rug az érkezők és elutazók száma s minden napra átlag több mint 600 utas esik, e hor­ribilis számmal nem fog arányban állani a várótermek befogadó képessége. Ha még azt, is tekintetbe vesszük, hogy a város ós fürdő fejlődésével e számarány évről-évre növekedni fog, egész határozottan állítjuk, hogy a tervbe vett átalakítási munkálat csak félmunka lesz s néhány év nmlva újra kezdheti a máv. Ha csakugyan komolyan foglalkozik az igazgatóság állomásunk kibővítésével, akkor ne végeztessen félmunkát, hanem bő­vítesse azt ki oly mérvben, hogy legalább évtizedekre szóljon. A későbbi toldás-foldás költségeit kímélné meg, ha már most, ugy intézné az átalakítást, hogy azzal necsak a jelenlegi taithatatlan állapotot enyhítse né­mileg, hanem a várható forgalom-növeke­dés idejére is kellően berendezkednék. Helyén valónak tartanánk, ha ez ér­demben tu elöljáróság s a kereskedők egy­lete is szót emelnének. Mozogjunk urak, meit. a sült galamb nem fog magától a szánkba repülni ! Egy modern, az utazó közönség kóuyelmóre berendezett állomás elnyerése megérdemel egy kis fáradságot. Elvégre ez is egyik tényezője lenne áu> a város és fürdő fejlesztésének. Rajta tehát, mig még nem késő. — a. Tessék jól vigyázni, hogy tény­leg valódi Ferencz Jó zsef-keserü­vizet kapjon az üzletben, mert nagyon sok csekély értékű viz a csalódásig hasonló czimkével van forgalomban, számitva arra, hogy ily módon meg fogják vásárolni a « Ferencz József*­keserűvíz helyett, inetyről köztudo­mású, hogy a legkellemesebb izü, legenyhébb és legbizto­sabb liatásu. Számtalan orvos a maga és a sáját családjában felme­rülő szükség esetén szintén a «Fe­rencz József»-keserüvizet használja. A <Ferencz József-keserüviz-forrá­sok> igazgatósága, Budapesten van. HIRE k. — A nagyheti szertartások sorrendje. Virágvasárnap d. e. 9 órakor pálmaszente­léskor a Keszthelyi Ének- és Zenekedvelők Egyesülete a «Passiót», F-übrer Róbert «F> dur miséjét és Eekhardt Antal «Impropérium exspedavit» cimü offertoriumát. énekli. — Nagycsütörtökön d. e. 9 órakor ünnepélyes istentisztelet, utána oltárbontás, d. u. 6 órakor Lamentátiók. I. Lamentátiót énekli Fekecs Linus és Nugy Bözsi. Stabat ma­ter, Astorga Emánueltől. Énekli a Keszt­helyi Ének- és Zenegyesület. «0 quam tristis.» Énekli Eckhatdt Vilma, Kapelláró Gott.lieb ós Eekhardt Antal. II. Lamentátió. Énekli Dombay Sándor s. lelkész. Quis est homo . . Astorga Stabat materéből, éneklik: Párkányi Margit, Párkányi Ilonka, Kapel­láró Gottlieb és Eekhardt Antal. Eja ma­ter . .'. kar Astorga Stabat materből énekli a Keszthelyi Ének-és Zeneegyesület. Sancta Mater . . . Énekli Eekhardt Vilma. III, La­mentátió. Énekli a Keszthelyi Ének- és Zeneegyesület. — Pénteken d. e. 9 órakor csonkamise Pássióval, melyet a Keszthelyi Ének-és Zeneegyesület énekel.Popule meus, Vexilla regis, Ecce quo modo, Eekhardt Antaltól, énekli a Keszthelyi Ének- és Ze­neegyesület. Délutáu 6 órakor szentségei­tétel és Lamentátiók. I. Lamentátiót énekli Mesterich Marinka. Virgo virginum, As­torga Stabat materéből, Énekli a Keszthe­lyi Ének- és Zeneegyesület. II. Lamentátió, énekli*** Facmetecum Astorgatól. Énekli Párkányi Ilonka és Kapelláró Gottlieb. Christe cum sít . . . és Amen fuga. Énekli a Keszthelyi Ének- és Zeneegyesület. III. Lamentátió. Énekli Kapelláró Gottlieb. — Nagyszombaton reggel 6 órakor szentség­kitétel. 8 órakor tüz- és vizszentelés, mely után istentisztelet ünnepélyes Glóriával. Délután 6 órakor feltámadási körmenet és ünnepélyes Te Deum, mely alatt a Keszt­helyi Ének és Zeneegyosület Eckhardt-féle Tantum ergot és Regina coelit énekli. — Húsvét első napján reggel 9 órakor ünne­pélyes istentisztelet, mely alatt a Keszt­helyi Ének- és Zeneegyesület Eekhardt Antal «C» miséjét és Hölzl-féle Haec diest énekli, mely misét húsvét másodnapján megismétli. — Közgyűlés. Keszthely nagyközség képviselőtestülete foiyó hó 24 én d. u. 2 órakor a községház tanácstermében rend­kívüli közgyűlést tart, a köv. tárgysorozat­tal : 1. Bizottsági jelentés a kórházi fehér­neműek és vaságyak szállítására beadott ajánlatokról. 2. A honvéd-állomásparancs­nokság megkeresése a laktanya-épületeknek villanyvilágítással leendő ellátása tárgyá­ban. 3. Mély furásn kúthoz szükséges szi­vattyú és villamos motor beszerzésére vo­natkozó előljárósági előterjesztés. 4. Kerté­szi állás betöltésére vonatkozó előterjesztés. 5. Neumark Béla dr. községi orvos ké­relme. 6. Horth Sándorné városi bérlő kó­relme s a Kossuth Lnjos-ulcai alsó bérház­nál előfordu'ó átalakítási munkálatok tár­gyában előterjesztés. 7. Villamostelep 1909. évi kezeléséről szerkesztett számadás. 8. Illetőségi ügyek. — Kinevezések, A in. kir. földmive­1 és ügyi miniszter Illés Lajos földmives-is­kolai segédtanítói teendőkkel megbízott gazdasági gyakornokot a X. fizetési osz­tályba földmives iskolai segédtanítóvá, — Baudiss Gyula gazdászt gazdasági gyakor­nokká nevezte ki. — Dalversenyünk előkészítése, mint lapunk mult számában is jeleztük, seré­nyen folyik. A választmány f hó 17-én este tartott gyűlésén több erre vonatkozó határozatot hozott. Felolvastatott a hadpa­rancsnokság átirata, amelyben a lovardát a Goldmark-ünnepély ós a dalosverseny tar­tására április 15-től fogva átengedi. Evvel kapcsolatban a választmány Hofman István vállalkozóval, mint a legolcsóbb ajánlattevő­vel, szerződésileg biztosította a lovarda át­alakítási munkálatait, úgymint, 5—600 Jalos részére egy méternyi magasságban eme­(tüdő) Köhögés, szamárköhögés, in­fluenza és a légzőszervek bajainál az orvosi kar kiváló eredménnyel alkalmazza a SIROLIN „Roche"-t. SIROLIN jRoche'-t kellemes ize és kiváló hatása folytán szívesen veszik. Az összes gyógyszertárakban eredeti SIROLIN ,Roche" csomagolást kérjünk és hatá« rozottan utasitsnuk vissza minden pótkészitményt. Sirolin irodalmat J 19 kívánatra ingyen és bérmentve küld F. Hoffmann-La Roche ® Co. — Wien III/1, Neulinggasse 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom