Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-05-15 / 20. szám

8. BALATONVIDÉK 1910. május 156. A hazugság művésze. Válasz a Zalának. Vaunak művészek, kiknek alkotásait bámulva szemléli az ember s elcsodálkozik az emberi elme produktumain Vannak művészek, kik az élettelen anyagba is al­kotó erejüknél fogva mintegy életet lehel­nek _ kik az elme szüleményeit, oly meg­rázóan fönséges szavakkal rögzik meg, hogy kalapot kell emelni alkotóik előtt — s az igazságokat oly megdönt hetetlen bizo­nyítékokkal tárják elénk, hogy annak ellen­kezőjét, józan ésszel nem állithatjuk. De vannak utolérhetleu művészek a hazugság­ban is ! Ezeket is megcsodáljuk, hogy hi­telüket, oly könnyelműen képesek eljátszani s elég vakmerők önmaguk kérni a nyilvá­nosságtól a megvetésnek s utálatnak meg­bélyegző szemfödelót, hogy vele let.akart.as­sanak örökre. Ilyen utolérhetleu művész a hazug­ságban a «Zala» c. lap. Május 7-iki számá­ban ostornyéllel irja le a kiskanizsaik föl­vonulását Pacsáig, melynek célja volt .­megdönteni a kerületben rosszakaratulag terjesztett ama hamis hirt, mintha ők gróf Zichy Aladár zászlajához hűtlenek lettek volna. A legválogatottabb valótlanságok le­rakodóhelyének képzeltük a hasábot, melyen ez meg volt rögzítve s várí.uk a következő számot, hogy valótlan állításait értékükre leszállítja, de minthogy ebben azt. olvastuk — € lelkiismeretes utánjárásunk utáu is ál litjuk, hogy az utolsó betűig ugy történt a dolog, mint az előző számban irtuk» — nem tudtuk megállni, hogy ne foglalkoz­zunk azzal a gyárral, hol annyira bekötött fejjel jár az igazság, hogy «Íelkiisnieretes Utánjárás* dacára is oly sötét homályban marad. Kár lenne az időt vesztegetni arra, hogy külön-külön minden mondatát a va­lótlanság pecsétjével üssük le, — röviden végezhetünk ; tudósítójuk akkor lett volna lelkiismeretes, ha a hangzatos címek he­lyett azt irta volna a hasáb élére iValót­lauságok teugere.i Az pedig, amit <A me­net után Pacsán* c. alatt ir «Amennyire megőrizte Pacsa népe a kískanizsaiak ott tartózkodása alatt hidegvérét és nyugalmát, épp oly mértékben tört ki azok távoztával n néppárt ottani néhány csatlósa ellen a felháborodás. Illés István plébánost ós Tán­cos Kálmán káplánt a nyílt utcán inzultál­ták, fényes nappal a legbecsméilőbb kife­jezésekkel és ha valaki meg nem gátolta volna az egyik legjobban feldühödött pa­csai választót szándékában, ez a káplánt tettleg is inzultálta volna. Alig szállt le azonban az est, sok százra menő tömeg je­lent meg a plébánia előtt, és annak összes ablakait bezúzták, miközben folyton ezt kiabálták : «Ha a pap meg a káplán nem hagy­nak fel a Zichy mellett való korteskedés­sel, agyonverjük Őket» — a leg3zemtelenebb, kritikán aluli hazugság ! Pacsa népe arcpirító szégyennek tar­taná, bogy öt azonosítják a tűzzel-vassal, házalással, terrorizmussal dolgozó főkorife­usok álta! a választások tartamára felbérelt s ez idő alatt egy kocsin járó, velük paru­lázó 3—4 véresszájú, szavazójoggal nem bíró alakkal, kik 2—3 szor egymás között hal­kan hangoztatták már a kutyák által is kiháuyt «le a csuhásokkal», <le a népbuti­tókkal* hangzású kifejezéseket. Arról a legjobban feldühödött pacsai választóról, ki a káplánt tettleg is inzultálta volna, ha valaki meg nem akadályozza szándékában, a hazug informálón kivül senki sem tud. Négy-öt ablak fiókot — a Zala szerint a plébánia összes ablakait — az éj homályá­bau fél 1-kor csakugyan bedobtak a plé­bánia épületen a felbérelt alakok, kik bár futásnak eredtek, kilétük s cselekedetük értelmi szerzői ismeretesek. • Minden ugy történt, amint megír­tuk» mondja «lelkiismeretes utánjárás* etedményeként öntelt büszkeséggel a «Zala » Nos hát ! Könnyű pénzkereset a Zala szeikesz­t.ósógének ! 1000 korona jutalmat tüzünk ki a Zala szerkesztőségének, ha a sok kö­zül csak a következő mondata egyetlenegy állítását be tudja bizonyítani : «Alig szállt le azonban az est, sok százra menő tömeg jelent, meg a plébánia előtt és annak ösz­szes ablakait bezúzták, miközben folyton ezt kiabáliák : «Ha a pap meg a káplán nem hagy­nak fel a Zichy mellett való korteskedés­sel, agyonverjük öket.» Rajta tehát. ! Sőt a pályázatban részt vohet minden pacsai, még a legdühösebb Bosnyák-párti is — hisz midőn olvasták a Zala hazugságait, még ök is megborzad­tak — de a Zala nem retten meg, hisz ő ezt máskor is igy szokta! Lelkiismeretes után­járás is valami s ennek eredménye szerint is minden ugy történt, amint megírták, tehát őket okvetlen a pályadíj nyerteseként kell majd üdvözölnünk. Tehát elő a bizonyí­tékokkal és zsebrevághatják a kitűzött di­jat. De ha erre nem képesek, kérdjük : számiihatnak e valamikor hitelre ? Tudó­sítójukat pedig mindaddig hazug embernek bélyegezzük, míg valótlan állításait vissza nem vonja. Több pacsai választó. Nyugdijat a kisiparosoknak! A munkások részére hoztak szociális törvényeket : betegsegélyezési, balesetbiz­tosítási és több jóléti intézményt, csupán a kisiparosok azok, a kiket igeietek­kel elégítettek ki sanyarú helyzetükben. Ám helyes és jó, hogy a muukásokról gon­doskodtak; kell is, de amit épít a jobb kéz, ne rontsa le a bal. Már pedig ez igy van. Mert bedugultak azok a források, honnan a munkások táplálkozhatnak, mivelhogy napról uapra fogy a munkaadók száma. Es nemhogy munkást tudna tartani ós aunak kenyeret adni, hanem a maga min­dennapiját is alig tudja megszerezni. Állami intézmény pedig egyáltalán nincs, amely a kisiparosokat, istápolná. Már pedig elsőrangú fontossággal bír ez az ügy, amikor azok érdekében küzdünk ós teszünk valamit, akik évtizedeken keresztül nemcsak súlyos adó­val járultak állam, város, község stb. fen­tartásához, neveltek munkást fiaikból, hogy ujabb haszno' hajtsanak a köz javára, ha­nem egyúttal mindenféle más kötelességük­nek is mindenkor eleget tettek. És ha olyan körülmények közé jutott a becsületes iparos, hogy már nem bírja családját felitartani, mert megölte a teher, a felcsigázott, munkabér, akkor kitől kérjen egy darab kenyeret, ha talán a betegsége is, nemcsak öregsége gátolja a napszám­munkában? Ilj'eu eset,pedig sok-sok ezer van Magyarországon. Es ha kidől a sze­gény kisiparos az élők sorából, ki gondos­kodik az árván maradt gyermekekről ós a szerencsétlen özvegy anyáról? Senki, csak a jó Isten. A temetést is a kartársak össze­könyörgött filléreiből fedezik, esetleg gyűj­tenek egy pillanatnyi segélyt is. Nem meg­lapok, mint p. o. a bécsi szabadelvű «Die Zeit», a «Wiener Blátter*, amely a de­mokraták orgánuma, a «Münchener Allge­meine Zeitung*, amely ugyancsak antikle­rikális lap, erélyes cikkekben siettek az agg író védelmére. Aki börtönt viselt s aztán mégis fel­küzdötte magát olyan polcra, bogy Schiller mellett emlegetik ; aki vagyont szerzett tollával; aki majd kétszáz kötettel gyara­pította a német irodalmat ; aki ma a né­met stylus utolérhetleu mestere, annak nem szabad ifjúkori büueit, amelyekórt régen meglakolt, szemébe vágni. Ha már a né­met irodalmat nem kímélték meg ettől a botránytól, megkímélhették volna a het­venéves aggastyánt. De a tekintólyrom­boló elemekre az ilyen érvekkel hatni nem lehet; a Kenyéririgység, hisz Maynak több nyelven együttvéve néhány millió kötete forog közkézen, volt szülőoka ennek a hié­naszagu sajtóhadjáratnak. Még doktori címét is kétségbevonták, azonban May bemutatta a chicagói tudo­mányegyetemen szerzett doktori diplomá­ját. Hogy ezzel a csúnya hajszával mit ér­tek el, mutatja az, hogy a pör óta May kiadói tömegesen kapják a rendeléseket, ugy, hogy a készlet teljesen elfogyván, képtelenek a May útirajzainak a szállítá­sára. Reklámot csaptak neki s most ellen­felei is megveszik majd a munkáit. May útirajzokon kivül ifjúsági regé­nyeket, [költeményeket, színdarabokat irt, van néhány nagyon sikerült zenei szerze­ményé, igy <Ave Máriái-ját német földön mindenütt éneklik. Nincsen a német irodalomnak olva­sottabb irója May Károlynál, akinek mun­káit öreg és fiatal, férfi és nő, ur és pa­raszt, tábornok és közkatona egyforma él­vezettel olvassa. Minden sorát alaposság, magas szárnyalású, tiszta stylus és erkölcs jellemzi. Hogy aztán az ilyen iró nem tet­szik annak az irányzatnak, amely Zolával az élén a züllésbe hajtotta Franciaorszá­got, amely Oroszországban a jellemtelen Arcübasevvel megingatta a társadalom alapjait, azt szívesen elhiszem. A német bíróságnak lehetett volna annyi józan esze s belátása, hogy nem engedi legnagyobb nemzeti írójának dicsőségövezte alakját a sárba rántani. Hiszen Harden Miksát elitélték az Eulenburg herceg rágalmazási perében, pe­dig igazat irt ; miért mentik fel azt a rá­galmazót, aki hazudott s aki nem csak May Károlyon, hanem az egész német iro­dalmon ütött sebet. Ez a destruktív irányzat mindenütt felüti hidrafejét, ahol akad valaki, aki bát­ran szembe néz vele s meggyőzően hir­deti : € vissza a keresztéuység ős alapjaira, vissza a tiszta erkölcs talapzatára !» Ezt hirdette May Károly is minden sorában, rendületlenül állva a kritika s terrorizmus minden zivatara közepette. Winnetou-ban, az apach indiánok utolsó, nagy törzsfőnökében olyan ideált rajzolt elibénk, amelynél szebbet, amely­nél tökéletesebbet senki nem alkotott. Meg­vádolják, hogy minden regényét mint sa­ját élményét irta le, hogy utazásai a kép­zelet alkotta hazugságok. Ejnye német kri­tikus urak, tán Verne Gyula volt a hold­ban, avagy Jókai járt az északi sarkon, avagy Zola járt a Vatikánban, amelyről pedig csak ug3 7 irta össze kötetszámra : a hazugságokat ! ? Hol marad az irói szabad­ság ? Talán legközelebb majd szakszerve­zeti nyereggel s kantárral kell a pegazu­sokat felszerszámozni ? Nemde ? ! Ha a destruktív irányzat mindent monopolizált, az irodalmat nem engedjük át. Az irodalmat nem szabad szakszerve­zetekbe szorítani, akár tetszik, akár nem. Ebből a berlini perből sokat lehet tanulni, okulni. Ami ma May Károllyal megesett, megeshetik holnap mással. Eszembe jut, hogy egyszer a mi tör­ténelmünk egyik legnagyobb alakjára rá­fogták, hogy ezüst kanalat lopott. Sőt bi­zonyítani is akarta, állítólag hiteles ok­mányokkal. De a közvélemény belefojtotta a szót. De jó, hogy nem Németországban történt, ahol megengedik a rágalmazást és történelmi s irodalmi nagyságokat oda­dobnak szenzációéhes csőcseléknek köz­prédául! A nagy német nemzet szomorú pél­dát adott a világnak, de azért May Ká­roly neve megmarad az irodalomtörténet piedesztálján, ahová ez a radebeuli nép­tanító magát felküzdötte és világhírnevét megalapította. Szomorú dolog, hogy a katholikus sajtó nagy része is rósztvett ebben a May elleni rablóhadjáratban s a protestáns Maynak, aki egész irói munkásságát a

Next

/
Oldalképek
Tartalom