Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

4. BALATONVIDSK 1909. szeptember 12. 25 év. A mai kor vihargyorsasággal lezajló küzdelmei közölt jóleső megnyugvást hoz mindnyájunknak, ha pályafutásunk egy-egy átélt szakasza után visszapillanthatunk a múltba s elmondhatjuk, hogy fáradalmaink, törekvéseink nem estek hiába. Egy ilyen •visszapillantás mélió jutalma az élet viharos tengerén átélt nehéz harcoknak, megacélozó varázseszköze a további munkásság ntán való vágyakozásnak és biztató jele a jövőben elérhelő fényes eredményeknek. Egy ilyen visszapillantás ünnep az ember életében, melyre édes örömmel gondolunk viszsza minden időben, ünnep, mely megaranyozza az agg kor gyengülő napjait s fényes sugaraival tündérmezbe vonja a küzdelmek korának elmúlt idejét. Már pedig, ha azok is méltó örömmel gondolnak vissza életük egy-egy megfutott szakaszára, kiknek élete csak a saját hasznuk előmozdításában telt el, mennyivel méltóbb öröm töltheti el azok szivét, kik munkás életük fáradalmait a köznek, mindnyájunk közös érdekének áldozták fel ! Menynyivel méltóbb azok öröme egy ilyen viszszapillantás után, kik elmondhatják magukról, hogy életük az emberiség, a közérdek szolgálatában tellett el ! Akkor pedig, mikor gyermekeinknek, jövő életünk reménységének istápolói, tanítói, nevelői ülhetnek ilyen fényes ünnepnapot, nemcsak maguknak az ünneplőknek, hanem mindnyájunknak ünnepünk vau És akkor, midőn ünnepeljük az ilyen nemes férfiakat, az elismerés, a méltó hála érzetét nyilvánítjuk velük szemben s legalább némileg lerójuk irántuk tartozó kötelességünket, midőn hálánkat, tiszteletünket és szeretetünket irántuk kifejezzük. Nekünk két ilyen nemes munkásságban élő férfiút kell most ünnepelnünk kik egy negyedszázad óta buzgólkodnak az ifjúság nevelésének, müvelésének terén és nemcsak az iskolai szakmájukba vágó dolgokkal szereztek hírt, nevet, hanem irodalmi munká ságukkal és közéleti ténykedésükkel is maradandó emléket, állítottak maguknak. És a melleit, hogy az iskolában szigorúsággal, de lelkiismeretes buzgalommal törekedtek az ifjúság lelkének nemesbit, ésére, magukhoz láncolták tanítványaik szivét ugy, hogy még a már féifikorban levők is teljes szivükből örülnek, ha őket viszontláthatják. De nemes és hasznos tagja mindkettő a társadalomnak a külvilági életapám szűcsmester, mert akkor nem táncol velem. Az ügyvéd arca még most is fellángolt erre a megszégyenítésre, annyi annyi év után. — Azt kérdezte. Persze, hogy azt mondtam neki, hogy az az apám és hogy nem szégyenlem, hogy az. Azzal ott hagytam. Kacagva felelte, hogy csak ezt akarta, mert jobb szereti Bay Ábrissal táncolni- a csárdást. Bay Ábris ! Az a hires legény volt. Emlékszel rá? Azóta ez is járt nálam. De erről később. Aranka azon a bálon csakugyan Bay Ábrissal táncolta a csárdást, én. pedig senkivel sem táncoltam, ugy fájt annak a lelketlen leánynak megszégyenítése. Hanem másrészt talán ennek köszönhetem azt, amit elértem. Mert csak ettől az időtől kezdve feküdtem komolyan neki a tanulásnak, a munkának. Ez a sértés ébresztette fel az önérzetemet, az ambíciómat. Megakartam mutatni, hogy a szegény szűcs fiából külömb ember lesz, mint a Bay Ábris úrból. Valamivé akartam lenni, hogy valamikor én szégyenithessem meg ezt a hencegő szépséget, hogy valamikor éreztethessem vele, hogy kár volt engem félre lökni az útjából. Oh, hogy gyűlöltem akkor is, még azután

/is sokáig mind a kettőt! Es a sors csodálatosképen elégtételt szolgáltatott. Akkor, amikor már eszemben ben is, a mennyiben nem egy becses munkájuk forog közkézen Ez a két féiíiu, a keszthelyi kath. főgimnázium két szeretett és mindenki által nagyrabecsült tanára, Gaál József és dr. Vuiskits György, kik a folyó évben töltötték be tanárkodásuknak 25. esztendejét, mely időből a csornai premontrei rend vezetése alatt álló főgimnáziumunkban Gaál József 17 évet, Vutskits György dr. pedig 20 évet iöltöt,t el. Lapunk szűk korlátai nem engedik meg, hogy ezen két féifiu nemes munkásságáról és tevékenységéről hosszasabban, behatóbban ós méltóbban számoljunk be, de nem mulaszthatjuk el, liogy akkor, midőn a csornai premontrei rend prépostja Burány Gergely dr. hosszabb levélben fejezte ki a jubiláusok iránt való háláját és elismerését, meg UH próbálnánk a köteles hála és tisztelet adójának ez ut.on való lerovását. Tudjuk, hogy a mi hangunk gyenge azon fényes eredmények méltatására, melyek az ő munkásságukuak köszönik létüket, de azt hisszük, hogy neui a pusztában kiáltónak szavaként hangzik el beszédünk, mikor az ö érdemeik előtt; meghaj'juk az elismerés zászlaját. Gaál József, megyénk szülötte Kapu" várót,t kezdte meg rajziauári pályáját, honnét 1893. szeptemberben jött hozzánk. Kiváló szaktudásával, törhetlen buzgalmával és fáradhatlan munkakedvével nemcsak tanártársai és felebbvalói becsülését ós szereletét vivta ki magának, hanem a rajzoktatás körében írott munkáival is kiváló érdemeket szerzett, ugy, hogy a legutóbb lefolyt rajztanári kongresszuson is elismeréssel adóztak munkásságának. Mióta közöttünk letelepedett, közéletünknek fáradhatlan munkása volt mindig s városunknak nem egy intézménye köszöni az ő buzgólkodásának létét. Bámulatra méltó munkakedve és törhetlen akaratereje azonban még nem merült ki a tanítás fáradalmaiban és a köz élet. Ügyei iránt, való nagy érdeklődésben. Szivén viselvéu a szegényebb néposztály érdekeit, néhány évvel ezelőtt ipari és gazdasági hitelszövetkezetet alapított, mely — mint az országos központi hitelszövet kezet tagja — az ő szakavatott vezetése alatt megerősödött és megizmosodott ugy, hogy a legutóbbi évi forgalma messze túlhaladta a 300 COO koronát. Munkásságáért, nemeslelkü fáradozásáért, páratlan jó kedélyeérr, mindaiok há1 sem volt a boszu, mind a kettőt kezembe szolgáltatta. Bay Abris még a mult télen járt nálam. Az egykori híres gavallér rongyos é* piszkos volt; éhezett, ázott, szinte térden állva kért, hogy tegyem be akár hová, akár minek. Felöltöztettem, jól tartottam el nem eresztettem addig, mig a városhoz be nem tettem dijnoknak. Persze, hogy nem becsülte meg magát ! Néhány hét múlva csak beállított s újra elpanaszolta, hogy kicsapták a dijnokságból. — Miért? — Eh, olyan komisz parasztnépség között nem élhet meg az ur. Komiszkodtak, én meg nem tűrtem komiszkodásukat. Adtam neki egy pár forintot s elküldtem, mikor pedig megint eljött, be sem eresztettem. Azóta nem tudom mi törtónt vele. Ez volt az egyik A másik, Fráter Aranka nem sokkal ezután jött hozzám. Olyan volt mint valami koldusasszony. Dehogy is gondoltam a boszura. Igazi fájdalom és mély részvét fogott el. Arra kért, hogy szerezzek neki bárminő állást. Eddig nem becsülte meg magát, de ezentúl megfogja. Napokig jártam a dologban, fütőlfához, de végre is csak annyit értem el, hogy betettem egy dobozkészitő gyárba fedélkészitő munkásnőnek. Eleintén szorgalmasan dolgozott. A láva! és elismeréssel adózuak neki, kik öt csak ismerik. Vutskits György dr., ki egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, a távoli Erdélyországból került hozzánk. 0 a törhetlen vasakaratnak, a munkában fáradságot nem ismerő buzgalomnak, a tanítványai iránt igaz érdeklődéssel és szeretettel viseltető tanár valódi példaképe. Fáradhatlan buzgalmával nemcsak a legnehezebb tanári szakot végezte el kitűnő eredménnyel, hanem páratlan szaktudásával, irodalmi működésével az egész ország természetbúvárainak méltó elismerését vivta ki magának. Tudományos búvárkodásainak és kutalásaiuak fényes tanúbizonyságai le vannak téve a <Halászat> oimü folyóiratban és más tudományos szakközlönyökben, melyekben különösen a Balaton halfaunáját ismerteti páratlan ludással ós szakértelemmel. A Balatonon, Kisbalatonon,) Hévizén és a környéken gyűjtött tapasztalatai, különösen pedig a halbetegségeluiek ismerése oly hirt szereztek noki országszerte,' hogy az ország legtávolábbi részeiből, sőt az ország határán túlról is fordulnak hozzá szaktanácsért és véleményért. Bár szülőföldjének sajátosságait mind a mai napig megőrizte, nemes érzelmei és beszédmódja tekintetében, nálunk, uj otthonában mindenki méltó elismeréssel adózik azon láradhatlan munkásságáért, melylyel a Balaton és mellékvizeinek halfajait, faunáját nagy tudással és páratlan szakértelemmel ismertette. De nemcsak nagy tudásáért tiszteljük és szeretjük. Szerénységével, feltűnést soha sem ke'tő egyszerű életével, családjáért való rajongó odaadásával és szeretetével követendő példakép mindazok előtt, kik az ő jó szivét, nemes gongolkozását az iskola padjain tanulták ismerni. Most tehát, midőn egy negyedszázad munkássága után btfszkón tekintenek viszsza fáradalmaik fényes sikereire, azt hiszsziik, hogy méltóképen adózunk az ö irántuk való köteles tiszteletünknek és hálánknak, ha meghajtjuk előttük az elismerés zászlaját s a közérdekben elért sikereikért feléjük nyújtjuk a hála és dicsé'.et, pálmáját. Adja az ég, hogy még sokáig vezethessék ifjuságunk szellemi életét azon az uton, a melyen eddig haladtak s hogy még sokáig díszére legyeuek annak a rendnek, mely az ő nagybecsű áldásos működésük tulajdonos még dicsérte is. De nem sokáig tartott a szorgalom. Hamarosan beleunt. Már a második héten kezdett későn bejárni a gyárba s mikor megintették, dühösen odavágta, hogy ő nem paraszt, aki fel tudjon hajualban kelni. Mái akkor kidobták volna a gyárból, csak rám való tekintetből tűrték' De mindig baja volt s ilyenkor mindig a nyakamra jött. Bizonyosan megint kifelé áll a szekere rúdja most is azért jött. Kértem a barátomat, hogy hivassa be. — Vagy idegen előtt resteli magát ? — Oh azon már tul van. Magas, sovány, fekete ruhás uő lépett be. Fekete kendője a sok használattól zöldre vált már. Korán megöregedett, fakó arca, tele volt ránccal. Csak két nagy fekete szeme őrizte meg régi fényét. Valaha három vármegye fiatalsága versengett ennek a szemnek egy meleg tekinteteért. — Nos, mi jól hozott ? — kérdezte az ügyvéd. — Jót én sohse hozok. Bocsásson meg, hogy megint alkalmatlankodom. Nincs egy fillérem se ! Tegnap óta egy falat sem volt a számban. — Hiszen tegnap kapta ki a fizetését ? — Igen, de még tegnap el is költöttem. — Sajnálom. — Én nem sajnálom, hogy elköltöttem. Hallgassa meg ügyvéd ur, hogy tör-