Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

4. BALATONVIB&K 1909. október 10. milyenben még nem volt része, de talán nem is lesz soha ! Meg vagyok győződve, hogy Keszthelynek minden polgára, Zalamegyének minden igaz fia, egyesek és társulatok azon lesznek, hogy városunk 1910. julius 10-ki ünnepe ünnepe legyen nemcsak a D. D. Szövetségnek, hanem az egyre erősödő egész magyar kulturának is. Dr. Lakatos Vince. Bérmálás és kápolnaszentelés. Szeptember 26-án este 7 óra előtt, érkezett városunkba Kránicz Kálmán fölszentelt püspök, Molnár I>ónes dr. apátkanonok és Vegeié Lajos dr. szentszéki jegyző kíséretében, bogy másnap a bérmálás szentségében részesítse a kesztkelj'i plébánia ifjú nemzedékét. A város napok óta készült az illusztris vendég és régi ismerős inél'ó fogadására, Már vasárnap délelőtt zászlódiszben pompáztak ugy a köz, mint a m»gánépiiletek. Vasárnap délután 5 órakor bosszú kocsisorban vonultak ki a küldöttségek a váios Páhok felöli határára s ott várták be a Mibáldról érkező püspököt. A város nevében Nagy István városbíró üdvözölte szíves szavakban a kedves vendéget. Ezután megindult a menet Elől 20 bande rist.a lovagolt a menet élén, utánna a szebbnél szebb magánfogatok és a püspöknek nógyesfogata következtek. A villany világítási teleppel szemben hatalmas diadalkaput! a trikolor, püspöki és primási zászlók lengtek A diadalkapu «Isteu hozoü> feliratát több mint száz villanyos körte világította meg pazar fénnyel. A főgimnázium előtt felállított árbocokon zászlókat feszítettek ki, melyek a gimnázium nagy erkélyét és a bejáró oszlopait szegélyező izzó lámpák megvilágításában nagyszerű látvá nyosságot nyújtottak a szemlélőknek. Ugyancsak kivilágították a templom főbe járóját és a plébánia épü'et kapuját is. A főgimnázium ifjúsága, állami polgári leányiskola, zárdai és községi elemi iskolák tanulói tanáraik és tanítóik vezetése alatt álltak sorfalat. Mögöttük a hivők ezrei tolongtak. A helybeli és az esperesi kerület papsága karingbe öltözve a templom bejárójánál várták az érkező püspököt. A kath. legényegyesület ifjúsága a templom padsorai közt helyezkedett el, bogy bevonulásnál a tolongást megakadályozza. A templom ajióban Dunst Ferenc dr. apátplébános fogadta a püspököt, ki mikor belépett a temp ómba, a kóruson felcsendült a vegyeskor «Ecce sacerdos> kezdetű éneke, melyet Eckhaidt Antal karnagy komponált. Rövid ima után a papság a plébániára kiséite Kránicz püspök urat. Hétfőn fél 9 órakor csendes misét olvasott a főpásztor, utánna pedig a szószékre lépett ós szivet-lelkef megindító beszédet intézett a bérmálandóklioz. melynek végeztével kezdetét vette a bérmálás. A bórmálkozók kettős sora kin3'ulott. a Szentháromság szoborig. Összesen 1364 bórmálandót részesített a Szentlélek niegeiösitő kegyelmében s fél kettőre járt az idő, mikor a nagyharaug szava közös püspöki áldásra hivta a templom elé a megbérmáltakat. Áldás után a plébániára vonult a püspök ós ott fogadta a városi képviselőtestület, gazdasági akadémia, premontrei tanári kar, községi iskola tantestületének, az izr. hitközség, az ipartestület, katholikus legényegyesület és a hegvi községek elöljáróinak tisztelgő küldöttségét Utánna dr. Dunst Ferenc apátplébáuos fényes ebédet adott, melyre hivatalosak voltak városunk notabilitásai és a hatóságok fwjei. Este az Iparosok Dalköre kedves magyar nóták precis előadásával szerenadot adott a vendég tiszteletére. Kedden fél 9 órakor több ezer emberből álló körmenetet vezetett IWkenyés István káplán a temetőbe, hova Festetics kegyúr családja és a püspök fogataikon érkeztek. Kilenc órakor kezdődött a kápolna szeutelés szertartása, melynek végeztével Kránicz püspök misét mondott, utáuua dr. Mihályfi Ákos egyetemi tanár lépett a szabadban fölállított szószékre és könnyekig megindító szén'beszédet mondott a temető és templom között levő szoros kapcsolatról. Kötelességünk e hetyen a legnagyobb elismeréssel megemlékeznünk dr. Dunst Ferenc apátplébános érdemeiről, ki pappá történt felszentelésének 40 éves emlékezetére, híveinek áldozatkészségéből, fáradságot nem kiméivé, oly stílszerűen restauráltatta a régi omladozó kápolnát, hogy ma alig akad párja a Dunántúl temetőiben. Kránicz Kálmán püspök a délután fél 4 Órai vonattal utazott vissza Vészprémbe, kedves emléket hagyván a megbórmáltak és mindazok szívében, kiknek alkalmuk volt vele itt tartózkodása alatt érintkezhetni. A fényes fogadtatásért köszönetet mondunk a város közönségéuek, a képviselőtestületnek ós a Ganz-cég vezetőségének, mely a világítás engedélyezésével igazán eminens szolgálatot tett arra, hogy a püspökfogadó napok sikere minden várakozást fölülmúlt. B. I. A Dunántnli Dalosszövetség közggülése. A Dunántúli Dalosszövetség folyó évi szeptember hó 26 án, délelőtt 11 órakor, a városháza tanácstermében, Nagy Istváu, szövetségi alelnök vezetése alatt tprtotta évi rendes közgyűlését. Megjelent ezen a gyűlésen a szövetség választmánya és a keszthelyi iparosok dalköre csaknem teljes számban, Moletz Tivadar, karnagy a komáromi r. kath. egyházi énekkar képviseletében, Párkányi József a keszthelyi ének- és zenekedvelök egyesületének képviseletében, inig a szombathelyi dalosegyesületet Lányi Viktor dr , a tatai és tóvárosi polgári olvasókör dalárdáját, Garay Sándor, a veszprémi dalosegyesület Lakatos Vince dr, választmányi iagok képviselték. Nagy István, szövetségi alelnök meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket s miután megállapította a közgyűlésnek az alapszabályok 9. § a értelmében való határozatképességét, a közgyűlést megnyitotta. Kétszery Géza, szövetségi titkár olvasta fel ezután a közgyűlés tárgysorozatának 1. pontját képező hangulatos jelentését, melyben beszámol a szövetség kebelében 19Ó8. évi junius hó 8-ától történt eseményekről, a keszthelyi választmány kettőn akadt • meg a szeme. Mr. James volt az egyik, mr. Harry a másik. Mindakettőhöz erős rokonszenv vonzotta, de az érzései analízisében nem jutott el odáig, hogy választhatott volna közülük. Ha mr. James-szel beszélgetett, azt hitte, őt szereti Ha mr. Harry jelent meg, ennek a modora bilincselte le. — A kettő közül egyik a férjem lesz — mondotta Lucy magában, amikor apja távozott — de hogy melyik, azt e pillanatban még magam sem tudom. A csöndesen szétterülő alkony még gondolatokba merülve találta őt. Egyszerre felugrott és csöngetett Bettynek. Az öregedő kisasszony arca megjelent az ajtóban. — Kérlek, Betty, — mondá Lucy — jer ide az íróasztalomhoz, fogj tollat és irjad, amit diktálok: Mélyen tisztelt uram ! Egy szerencsétlen ember, aki önt távoli rokonának nevezheti, összekulcsolt kézzel könyörög, mentse meg attól, hogy öngyilkossá legyen. Itt fekszem a Lincoln-kórházban s betegségem egészen elgyöngitett. Szerdán már el akarnak innét küldeni, de oly nyomorúságban vagyok, hogy egy falat kenyeret sem vehetnék magamnak. Könyörgöm, látogasson meg engem holnap, kedden délután 5 órakor és segítsen rajtam. Bocsásson meg, hogy megszabom az órát is, de^ látogatókat csak pont öt órakor bocsátanak be, szerdán pedig már nem találna itt. Számítva az ön nagylelkűségére, v

agyok M. Hastings, Ugy! — mondá Lucy — köszönöm. Most ugyanezt a levelet másold le, niindaketőtt tedd borítékba s az egyiket mr. Jamesnek, a másikat mr. Harrynak fogod megcímezni. A leveleket tüstént postára is athatod. — De mit jelentsen ez ? — nyugtalankodott Betty. — Bízd csak rám, kedves Betty. Alighogy Betty a levelekkel eltávozott, Lucy az Íróasztalához ült és szintén két egyforma levelet irt. Az egyiket mr. Jamesnek, a másikat mr. Harrynak. A két levél igy hangzott: • Holnap, kedden délután pont 5 órakor várom önt teára és egy kis bizalmas beszélgetésre. Lucy Wynford.» Másnap délután, kevéssel öt óra előtt Lucy izgatottan sétált fel és alá a szobájában. Melyik 9 Melyik ? — sóhajtozta. Majd hozzátette : hátha mindakettő ? E pillanatban az óramutató az öthöz ért. Ugyanakkor a palota kapuján elegáns fogat fordult be. Betty! Betty

1. — kiáltotta Lucy — valaki jön . . . ! Mr. James, vagy pedig mr. Harry . . . Nem tudom, melyik . . . Kórlek, fogadd őt és mond neki, hogy várakozzék. Lucy azalatt a másik szobába ment ós egy zsöllye puha vánkosába temette arcát, amelyre halavány rózsákat festett az izgalom. Igy telt el tiz perc . . . egy negyedóra . . . Félhat órakor egy másik fogat gördült be az udvarra. — Mr. Harry ült benne. Lucy felugrott és eléje sietett. — Ah, mr. Harry — mondta kedves duzzogással, ön nem nagyon pontos. — Bocsásson meg, miss Lucy, — felelte Harry — pont öt órára halaszthatatlan teendőm volt. — Micsoda? — Egy szerencsétlen emberen akartam segíteni, aki levélben megkért, hogy látogassam meg a Lincoln-kórházban. — Nos, és ... ? — Ne kérdje ! Imádom önt és végtelenül boldognak érzem magam az ön társaságában, de . . . — - De ...? — De nem vagyok annyira önző, hogy gondtalan vidámságban csovegjek itt, amikor egy boldogtalan ember az öngyilkosság gondolatával küzd amott. Lucy gyöngéd, hálás pillantással honorálta e szavakat. — Es megtalálta azt a szerencsétlen emberi ? Fájdalom, nem birtam ráakadni. A kórházban nem ismerik. Magam sem tudom már, hogy hol keressem. — Harry, — szólt Lucy reszkető hangon — önnek igen jó szive van .... Es én csak ezt akartam tudni . . . — Lucy ! — Szeret, ön engem, Harry ? — Imádom ! — Akkor kérem, nyújtsa a karját és jöjjön velem a — papához. Nini, majd elfelejtettem ! . . . Mindjárt bejelenthetjük az eljegyzésünket mr. Jamesnek is, aki máijó félórája ül odafenn. Azt a szerencsétlent pedig majd fel fogjuk kutatni — együtt . . .