Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-03-07 / 10. szám
1909. á pri l is 11. BALATONVIDÉK 3. t.errorisztikus frakció ne háborgathassa állandóan az c-iszág békés fejlődésének nyugalmát. Lázas állapot, nem alkalmas az üdvös alkotásokra. Már pedig ez a parlamenti tördók állandó lázbau tartja a koalíciót és az országot. Eunek a láznak meg kell szűnni, a nemzet ügye kívánja. Justb nemzetes ur és a vezérlete alatt álló függetlenségi írakoió csak hadd adják a bankot — lássuk, hogy kormányoznak az ifja török komiték mintájára berendezkedő urak, kiket ima a láz már teljesen elfogoi t,s általános meggyőződés szerint nem annyira az önálló bankért, mint a miniszteri szép bársony székekért. Addig is ismerje meg az ország a nemzetes ur vezériele alatt állókat, kik egyelőre nem is látható következésü külpolitikai bonyodalom és egy minden órában kitfrhető véres háború küszöbén nem átallottak országos felfordulást előidézni — erőszakoskodó hatalomvágyból. Szokás-mondás szerint minden csoda csak 3 napig szokott lártani, lássuk, med dig tart a vezérek fejet.etejóre nőtt Hollóféle függetlenségi osoport — győzelme ! Szeretnénk látni már azt a külön bankot, mit Magyarország hollója hoz nekünk s akkor Justh nemzetes urat és társait diusén:i fogjuk. Addig azonban fenntartjuk eljárásuk felöl a fenntartandóka' s várjuk béketűréssel a különbankot hozó bécsi vonatot! A kisemberek nyugdija. A társadalomnak mindazon osztályai, melyeknél a vagyonszerzés a lehetetlenségek közé tartozik, tömörülni igyekeznek, hogy egyesült erővel oly intézményeket létesítsenek melyek nekik a megélhetést azon időre is biztosítsák, amikor a sors esélyei fo ytán hosszabb időre vagy örökre képtelenné válnak arra, hogy mindennapi kenyerüket, megkereshessék. Hazánkban a tömegnyomor enyhítésére számos jótékonycélu intézményi létesítettek, melyek hivatásuknak többé-kevésbbé meg is felelnek. Sok kisebb segélyezési alapokkal rendelkező egyesülelek a hozzájuk fűzött reményeknek megfelelui nem tudnak s helyüket elfoglalták az országosan szervezeti, modern alapokra fektetett egyesületek. Az iparilag fejlődött.ebb nyugati államok a szociális törvényhozás terén régen megelőztek_ bennünket. A fejlődés megkívánta, hogy nálunk is a szociális törvényhozás terére lépjenek; ennek folytán a betegsegélyezés és balesetbiztosítás kérdései a közelmúltban megoldást nyertek, a törvények mérhetetlen sok jót eredményeznek majd az idők folyamán. A legfőbb szociális biztosítási ág : a rokkant- ós aggkorí biztosítás, még eddig meg nem valósulhatott az ezzel járó óriási anyagi terhek miatt, melyeket ez megkíván. A dolgozó társadalom legnagyobb és legszámottevőbb tömege: a kisiparosok, kiskereskedők, munkások, napszámosok nincsenek biztosítva a roakantság és aggkor szomorú idejére. Pedig a kisembereknek van elsősorban szükségük támaszra a sors csapasai ellen. Bár törvényt erre még nem alkottak, mégis fényesnek nevezhető az az eredmény, melyet hazánkban az önkéntes belépés alapján szerzett «Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegylete» ezen a téren elért. Az egyletet 1893-ban alakította meg 112 lelkes magyar munkás Budapesten. Az a cél lebegett szemük előtt, hogy szerény keresetű embertársaiknak állandó segélyt biztosítsanak, hogy ha gyógyíthatatlan betegség, baleset vagy az agg koruk miatt szakmájukban munka- és keresetképtelenekké válnak, ezzel megóvják őket a koldulás lealázó szégyenétől. Tiz éven át senkinek sem adlak segélyt, ez idő alatt dolgoztak és gyűjtötték a segélyezési alapot. 1903 ban kezdték meg a rokkantak segélyezését s azóta (6 óv alatt) 242 rokkantnak, 63 árvának ós számos öz vegynek több mint 170,000 korona segélyt fizettek ki. Nincs a világon még egy oly nyugdíjintézmény, mely az I. oszt. heti 20, a II. oszt. heti 24 és a III. oszt. heti 30 fillér tagsági dij mellett már tiz évi tagság betöltése után, rokkant tagjainak az I. osztályban heti 8.40 (évi 436 K. 80 f) a II. osztályban heti 9.80 (évi 509 K. 60 f.), a III. osztályban 11.90 (év. 617 K. 80 fillér) rokkantsegélyt, 40 évi tagság után pedig hetenkint 12, 14 illetve 17 korona nyugdijt adna. A nyugdíj 40 évi tsgság betöltése után mindenkinek jár, tekintet, nélkül arra, hogy munkaképes-e vagy sem. Az elhall segélyre jogosult, tagok ár vái 14 éves korukig neveltetési járulékban részesülnek. Ha árvák nem maradnak hátra, az özvegy végkielégítést kap. Az egylet, még ott is gyakorolja a humanitást, hol erre az alapszabályok nem kötelezik. Igy a központnál ós minden fiókpénztárnál van külön segélyezési alap, melyből 0I3' elhalt tagok hátramaradottal részesülnek segélyben, kik a jogosultságot halálukig el nem érték. Az egyletnek Budapesten vau központi irodája, vidéken eddig 172 fiókpénztára van, összesen 54,000 fizető, számos pártoló és alapító taggal. Az egylet közhasznú működését a kereskedelmi kormány is elismerte s 1907 tői kezdve évi ötezer korona állami támogatásban részesíti. A közhatóságok, a sajtó, a papság, a tanítóság, az ipartestületek, számos gyáros és emberbarát erkölcsi és anyagi támogatásban részesítik. A munkaadók közül számosan munkásaik helyett, az illetéket egészen, vagy részben fizetik. Városok, községek, intézetek alkalmazottaikat beíratták. A vagyonkezelés kifogástalan. Havonkint Hivatalos Közlönyt aduak ki, melyben nyilvánosan elszámolják a bevételeket ós kiadásokat. Az egyletnek jelenleg 2 millió 880 ezer korona vagyona van, mely állami értékpapírokban, készpénzben ós a bpest.i egyleti házban van t,el|esen biztos alapokon tlhelyezve Az egyletet a Budapesten most záródó nemzetközi balesetügyi, iparegészségügyi én munkásjóléti kiállításon egyik legnagyobb díjjal, az állami aranyéremmel tüntették ki, ezzel is elismerve közhasznú voltát,. Ez az egylet, megérdemli a pártfogást, mellyel különben is csak a belépő tagokon segít. Iratkozzék be az egyesületbe az iparos, a kereskedő, a segéd, a tanonc ; Írassa be mindenki a feleségét, 14 éven felüli gyermekeit, ha fizetés ellenében munkát végeznek. Iratkozzék be a földmunkás, a napszámos, a gazda s azoknak dolgozó családtagjai ; a tisztviselő, napidíjas, gyakornok, hivatalszolga s általában mindenki ki fizetés ellenében munkát végez. A kedvezínén) es beiratási dj osak 1 kor. 20 fillér. Az egylet helyi fiókpénztára mához egy hétre tartja közgyűlését. Menjünk el erre a gyűlésre tömegesen s akik közölünk még nein ismernék az intézmény áldásos voltát, ott meggyőződést szerezhetnek róla s bizonyára kedvet kapnak majd a belépésre. A kath. népszövetség Keszthelyen. Február 28-án. délután 3 órakor volt, az az csak lett volna, a keszthelyi kath. népszövetség alakuló gyűlése. Azonban, mint, az eredmény mutatja csak egy u. u. kath. tűzijáték, amolyan bengáli fényes demonstrátiónak bizonyult — alakulás nélkül. Mennyit kellett küzdenie, mennyit nélkülöznie, mig megvehette e szép virágcsokrot ő — a szegény, ki halálosan beleszeretett a szép színésznőbe. Szerelme tisztább, mélyebb volt mint mindazoké, kik rajongtak érte. Szűken élt, félrerakta filléreit, eladta fekete diszöltönyét, könyveit, igénybevette barátainak utolsó bizalmát kölcsönkép. Belátta szegény, hogy vaskerevete párna nélkül is pihenőt nyújt s megelégedett naponkint egyszeri étkezéssel is. Sohasem volt csinos, most pedig a sok álmatlan éjszaka, szük táplálkozás mellett olyan lett, mint egy árnyék. De hát mit ártott volna ez. Ö megtehette, hogy megvegye e felséges csokrot 150 frankért ! — Nincs szebb, frissebb ós díszesebb csokor ennél ! — mondá neki a szép szőke elárusitóné, mík^r kifizette a 150 frankot. Azonnal el is vitte a színésznő öltözőjébe. Tiz frank borravaló járt ki az inasnak, aki bevitte. Zsebében még egy, csak egyetlen egy frank maradt. Ötet ez nem bántotta, fő a dologban, hogy megyehette a pompás virágot. Ez boldogította. Gyönyörű virágok ! Mindegyik kitűnő illatú, fenséges szinti — az ő közelében fognak nyilni, nyílni és hervadni. . . Három estén át ott járkált a nagy színház körül. Be benézett s megkérdezte : van-e részére felelet ? Mert ő nem szorítkozott csupán csak annyira, hogy a virágot megvette és átadta, hanem a csokorba levélkét, finom illatú, vékonyka levélkét is csúsztatott. Ebbe öntötte egész lelkét, minden érzelmével. Mikor első este azt mondották neki : • nincs felelet !» nem izgatta fel. Hisz neki nincs sok ideje, nem ér rá azonnal irni ! Ezt gondolta. Másik este ugyanez volt a válasz. Harmadik este: ismét ez. Lassan, cél nélküli léptekkel járt fel és alá. Fejét lehorgasztotta, kész lett volna keservesen sírni. — Nem ! Ez lehetetlen ! Nem volna ő annyira — sóhajtozott — figyelmes, hogy kegyesen ne válaszolna csak egy szót?! Mit is kiván ő ? Csak egy sor írást : sajnálom uram! vagy : nem óhajtom korai halálát ! 0 ennyivel is megelégednék, mert az ő aranyos ajkáról hallhatná. Semmi, semmi. Ő kevély. Rágondolt hideg szobájára, üres ágyára, melyben reggel fáradtabban ébredt fel, mint mikor beledőlt. Nézte egyetlen üres szekrényét. De mégis ! Ö sohasem kételkedett, most sem esik kétségbe. Biztosan olyan jó — gondolá — mint a milyen kedves és szép. Nem felelt rá tegnap, tegnapelőtt, majd felel holnap, avagy holnapután. . . — Biztosan ír majd két-három vigasztaló szót. Oh, mennyire fogom őrizni e kedves, drága sorokat ! Mily hálás, mily boldog leszek. . . Nem bánta, hogy miatta szükséget érez, hogy korrog a gyomra, hogy halvány ifjú arca A drága virágért kiadott pénz semmisem azon nagy boldogságért, mit az ő kedves levélkéje ád majd neki. • — Virágot vegyenek, virágot — ütötte meg a fülét a piaci lárma. Oda nézett. Szegény leányka volt, ki olcsó pénzért árusította a színházi öltözőkben majdnem ingyen szerzett virágokat. Ép a kávéházba akarta bevinni virágos kosárkáját Hangosan utána kiáltott, mert megismerte szép csokrát. Azonnal ki is fizette a pompás csokrot utolsó frankjával. Remegő kézzel, ideges mozdulattal nyúlt bele a csokor közepébe, hova az este a jó illatú levélkét rejtette. A levélke érintetlenül ott, volt még.