Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-03 / 1. szám

1909. január 3. BALATONVIDÉK 3. tétlen ajándéka az a nagy Mindenhatónak hogy bár annyi ós oly keserű osalódá-ok érik az emberekéi, azért, mégis minden újév küszöbén feltámad a reuiény a szivekben s gyönyörűen kiszínezi a nagyon is bizonytalan jövőt. Mikor igy bucsut mondunk egy-egy esztendőnek, eszünkbe jut, mennyi ^ beváltatlan ígéretet, vitt. el magával s hány rózsás reményt fosztott durva kézzel semmivé. Különösen a most letűnt év hagyott szomorú emlékeket, maga mán. A nagy többség nem egyhamar felejtheti a nyomasztó drágaság okozta súlyos gondokat, melyeit vállait nyomták s különben is emlékeztető jelül ott vannak a mély barázdák a kenyérért küzdő kisemberek homlokán. Búcsúz/,unk az ó-évtől. De zokszóval ne illessük még se. Ne vádoljuk meg azért, ha nem is teljesítette mindazt, amit t.őle vállunk. A buo*uuk legyen csöndes és meghatott. Emlékezzünk vissza tovasuhant, napjaira, napjainak tovmöppent óráira s bizonnyal fogunk találni köztük szépet is, olyat, amelyet kedves em'ekképpen kell megőriznünk lelkünkben. Fogunk köztük találni egy két boldog napot, órát vagy percét, amelyeknek édes melege jótékonyan enyhített sok hideg, sötét és a kínos pillanatot. Behantolt, sírok közölt fogunk találni egy-két szál virágot, sivár puszi aságokon egy-egy üdítő forrást és zordon zivatarban egy-egy átvillanó fénysugárt. Érjük be ezzel. Simuljanak el homlokunkról a bánat, a harag redői. Elmúlt. És vissza nem tér soha többé Mond]unk neki csőn des, békességes istenhozzádot. Köszöntsük bizalommal az uj esztendőt, a mint ő is biztató mosollyal ajkán, érkezik közénk. Fogadjuk őt, mint jóbarátot, aki a legjobb szándékkal közeledik hozzánk és szíves rokonszenvvel nyújtja felénk jobbját. Szorítsuk meg ós folytassuk vele utunkat. A merre vezet, arra kell mennünk. Ha útközben tüske vérzi meg a lábainkat, ne siránkozzunk ós ne panaszkodjunk. Lehet, hogy azután napsugaras tájra jutunk, ahol millió illuios virág bó kol felénk és melodikusán csevegő patak kínálja üditő vizét. Ha hegyűek vezet és verejték üli meg homlokunkat,, ne szitkozódjunk. Lehet, hogy a túlsó olda'on ked vea ösvény vezet, le a völgybe, ahol ven, dégszerető tanya, dúsan leritelt asztal és dagadó párnákkal vetett puha ágy várakozik reánk. Balsors a hitünket meg ne ingassa, jó szerenc-ie ne tegj en elbizakodottá. Vágyainkban, reményeinkben ue legyünk túlzottak, mert ez biztos csalódáshoz vezet. Legyünk bátrak, elszánlak s emelt fő vei, de imádsággal ajkunkon, köszöntsük az uj esztendőt. Imádságunk szálljon ahoz, aki az idők végtelenségének magasán trónol s kérjük tőle, hogy legyen irgalmas hozzánk. Kimólje meg csapástól hazánkat, családunkat ós az egész emberiséget. Hogy legyen békesség a földön és a szivekben. Üdv neked, il'ju óv ! Szilveszter est. A Keszi helyi Iparosok Dalköre, városunk e nagy munkásságú, közkedveltségnek örvendő egyesülete az idéu is, a régi hagyományokhoz hiven sikerült Szilveszter estélyi rendezett. Keszthely és a vidék kö&önsége már teljesen megszokta, hogy az év utolsó napján rendezett estély — a Dalkör estélye — a legsikerültebb. És ez természetes is. Fesztelen jókedv, vidám hangulat, kitűnő ének- és zeneszámok nyujt.ot.ta műélvezet, kedves, ötletes éjféli meglepetések azok, melyek a közönséggel megkedveltették a szilveszteri mulatságokat és népszerűvé tették a Dalkört. Örömmel állapítjuk meg a tényt, hogy városunknak kevés intézménye vau, mely iránt, a közönség oly támogató ' jóindulattal, meleg érdeklődéssel viseltetnék, mint épen a Dalkör iránt. És a uagy közönség a bizonyságunk, hogy e pártfogást meg is érdemlik. Ügyes kezekbe vsn leiéve az egyesület vezetése; kiváló tehetségű és ügybuzgó karmestere, szorgalmas és lelkes tagjai vannak s ezek együttes buzgó fáradsága teremti meg az olyan fényes sikerű estéket, mint a csütörtöki volt. A szereplők kitettek magukért. A dalkör ez estély rendezésével ismét szaporította érdemeit, emelte tekintélyét, a közönség pedig ez est, után gazdagabb lett, néhány kellemesen eltöltött ói a emlékéve!. Az idei váratlanul bekö vei kezel t hideg idő a szokásos vidéki vendégek egy részét ugyan otthon marasztalta, mindazonáltal szép száinu közönség hpllgatla végig a változatos és élveketet nyújtó műsor egy»\s pontjait. Fél kilenc óra ulán hamarosan megkezdődött, az előadás, mely majdnem másfél óráig tartott. Dicséretükre legyen mondva a szereplőknek, a hosszú idő alatt a közönség figyelmét ugy le tudták kötni, h°£í}' jobban tán még a fővárosi szinházakban sem igen sikerül. Az eredménynem is maradt el. Kitörő taps követte minden előadott darab befejeztél, s majdnem mind meg kellett, ujrázniok Az előadás Méder Kuruc nótáival vette kezdetét. Az ügyesen előadóit dalok mély hatást gyakoroltak a közöuségre s zugó tapssal jutalmazták Garay SiMidor karmester fáradságát és a kar élvezetes előadását. A műsor 2-ik száma Pető Erzsike urleány zongorajátéka volt. A közönség e bájos leányka iránti rokonszenvét az emelvényre való fellépte alkalmával felzúgó tnpsvihaiban nyilvánította. Tisztelői és a Dalkör gyönyörű virágcsokrokkal leplek meg. A tapsvihar elültével Pas des Écharpes cimü balett áriát játszotta el kiváló kézügyességgel. A darab befejeztével meg-megujuló tapsra újra a zongora mellé ült és közismert, kedvelt népdalok, tüzes táncdarabok előadásával gyönyörködtette a közönséget. Ezután újra a dalkör tagjai léptek az emelvényre és Zoltai «Dal az édes anyámról c. nehéz műdalát adták elő, mellyel már a székesfehérvári hangversenyen is fényes sikert értek e'. E darab előadása utáu szintén viharos tapsban tört ki a közönség. A műsor negyedik pontja «Egy Heine dal» volt, Mendelsohntól, énekelték Kalivoda Etnm'ke és Smith Carry urleányok ; zongorán kisérte Pető Erzsike kisasszony. Bájos jelenség voll, e három viruló szépségű leánykát együtt látni. Az éneklők kedves csicsergése, a finom, Ízléses zongorakiséret kellemes benyomást keltettek a közönségben. Pető Etzsike ügyes zongorajátéka nem ismeretlen közönségünk előtt. Smith Carry ez estén is sokoldalú képzetiségóről lett tanúságot, midőn a tavalyi zongorajátékával elért siker után most, énekszámmal állt a lámpák elé. Kalivoda Emuiike hangján megérzett, hogy képzelt óneues. Hangja tiszta és csengő. Erős a reménj-ünk, hogy még több izbeu is lesz alkalmunk vele találkozni és sok sikere íi-jiz. A nehéz műdal előadása után a közönség visszahívta n szereplőket, kik van. Tehát, nem egészen okos, de teljesen szamár vagyok Mindig az asszonyt okoztam a konyhászat terén szerzett érdemtelenségeórt s ime már egy napi beható érdeklődés után kisült, hogy mindennek Rézi néni szakácskönyve az oka. Szegény Kézi néni a sót ós egyéb fűszerszámot, latszám méregeti, feleségem pedig, ki csak négy polgári iskolát végzett s igy nem lóvén tisztában régi mértékrendszerrel, a latokat — kilókra változtatta. Tehát egy lat só helyett, egy kilogrammot használt föl. Az egész évi keresetem sóra, az egészségem pedig tönkrement. A férjek rossz oldalával én is megvagyok verve, kik a számlát csak a kifizetés után nézik át. Szörnyűség ! Egy hónap alatt feleségem kimerítette szatócsunk összes sókószletét. Valóságos sópanama állott be a vidéken. Nos hát ezért adtam az utolsó 7 krajcáromat sóra. Zsebemben hordozom. A szakácskönyvet átcorrigáltam. A sót töröltem minden lapján. Sarokra álltam ós kijelentettem, hogy ezután én sózok. Hány férj meri ezt megtenni ? Mint minden esetben, ugy most is siker koronázta erélyes föllépésemet. Minden étel sótalanul lett föltálalva. Zsebből sóztam. Feleségein folyton kesergett: siratta az élet savát. Vagy tán az önérzetét bántotta ? Nem tudom. Csak azt constatáltam szomorúan, hogy az actió reactiót szült a konyhászat terén. Hallottak önök a fancsali feszületről? No hát ón egy hót után ugy néztem ki a nagy sótalanságmiatt. S ha látnak önök egy kétségbeejtően lesoványodott, halovány férfiút járkálni a csizmaszára mellett : az én vagyok. Szolgáljon becses énem minden férjnek intő például. De különösen azoknak, a kik a konyhában kuktáskodni szoknak. Szomoru tapasztalataimon okulva, ismét átadtam feleségemnek a sóhozatal jogát. Rózi uónit azonban kidobtam S azt hiszik önök, hogy megváltozott ezek után a helyzetem ? Dehogy. Tegnap délben a levesem oly sós volt, hogy majdnem az Atlanti oceánon úszkáltam kinomban. Okos ember mit tesz ilyenkor ? Duzzogva elmegy egy vendéglőbe ebédezni. Én is ugy tettem, mert Nógyszery barátom szerint (noha 60%"

ia leszállította eme állítását) okos ember vagyok. A levest nem engedem el, azért átmentem a Hungáriába és megettem két pár tormás virslit és három kenyeiet Egész délu'án ott dühöngtem pár liter nyomorult bor társaságában, Csak este mentem haza. Feleségem kitűnő vacsorával várt. Kirántott borjúhús só nélkül és rétes répával. Hallod szegény Dárius ? És nekem még sem kellett. Adtam a szörnyű haragosat. Feleségem sírt, én pedig szimuláltam az alvást. 0 elaludt sirásközben, én pedig fölkeltem, mert a gyomor, a nyomorult oly reálista volt, hogy táplálókot kívánt. Végre erőszakhoz folyamodot. Végtagjaimat munkára késztette. Lábaim és kezeim elkezdtek mozogni ós vittek vittek a belső szobába, hol a vacsorám elrak ároztatott. Nem birtam ellenállni. Na jó I Engem nem terhel felelősség. Jóizüen megettem mindent az éj homályában és visszalopództam ágyamba. Kitűnően aludtam. Fenséges álmaiul voltak. Azt álmodtam, hogy özvegy ember vagyok ós Margitka kisasszon}' kezecskéit fölajánlotta. Szörnyű az ébredés ilyen édes álom után ! Arra ébredtem, hogy feleségem a macskákat abriktolta. Egy-eyy alapos meglegyintós után, kérdezgette szegénykéket, hogy kell-e borjuhus ? kell-e répás rétes ? Mi ? Majd. . . ' No az egyszer oldalba taszított a lelkiismeret, hanem azért nem szóltam, csak nevettem — befelé. Szegény ártatlan m«cskák ! I AlinlnnnSrnl/ csa

,^i díszdobozokban egy koronától feljebb nagy választékban LöVGiPaPlluK kaphatok^ Sujánszky Józsefnél Keszthelyen.