Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-17 / 3. szám

á BALATONVIDÉK 1909. január 3 1. érzet is vezette az ilyetén megegyezés létrehozásában. Külpolitikai körülmények is ezt javasolták. De még inkább a belpolitikai okok adhattak döntő súlyt az ilyen ritka, kivételes megegyezésre. E belpolitikai okok cseppet sem vigasztalók ! Nem alkalmasak arra, hogy Monarchiánk kellő . sulylyal lépjen fel adott esetekben. Ausztria heterogén elemei, széthúzó nemzetiségi, faji viszálykodásai — nálunk a prolongált válság s a helyzet bizonytalan volta éppen nem alkalmasak arra, hogy nagyhatalmunk súllyal nehezedjék az európai viszonyok mérlegébe. Egy egységes és konszolidált monarchiával ilyen eset nem történhetik meg. Itt is áll Concordia parvae res crescunt — discordia maximae dilabuntur. Egyetértéssel kis dolgokból is nagyok lesznek — széthúzással a nagyok is szétomlanak. Már pedig a legnagyobb jóakarattal sem mondhatnánk, hogy a Lajtán innen és Lajtán tul valami nagy egyetértésben élnének a kettős monarkhia népei — ezért fizetünk a kibékülésért 50 millió ko rónát. A cini, amibe burkolva adjuk át a fényes portának a vételárösszeget — nekünk — a mi presztízsünknek — az 50 millió pedig a törököknek használ. Így azután a török kecske is jóllakik és a magyar káposzta is megmarad. Diplomáciánk pedig elégülten dörzsöli kezeit — mert ismét nagy győzelmet aratott, melyért megért fi7etni 50 milliót. Csak azután Péternek Szerbiából, Nikitának Montenegróból ne támadjon étvágya a mi koronáinkra, — mert még utóbb ezeknek a kis királyoknak is megfizetjük veszekedésünk és széthúzásunk árát. Ne ugy legyen ! Adjatok kenyeret a népnek! Tél van. Az a szaka az esztendőnek, amely nemcsak a természet erőit nyűgözi le, de gátat vet az emberi erő megnyilvánulásának is, béklyókat ver a szorgalmas muubáskezekre, tétlenségre kárhoztat ezreket, akiknek pedig két, munkáskézen kivül egyebük nincs. Elszorult szivvel látom, mint növekszik napról napra az utcasarkokon tétlenül ácsorgó munkanélküli szegények száma. Erős, munkabíró férfiak gyér ruházatban, a fagyos hidegtől kékes-pirosra festett arccal dideregve lesik a jó szerencsét, mely egy kis foglalkozást, munkát biztositana számukra. Valahányszor elhaladok mellettük s tekintetem gondterhes ábrázatukra esik, mintha csuk ezt olvasnám le a sok nélkülözésről s nyomorról tanúskodó arcokról : Adjatolc kenyeret! Adjatok munkát, mert a nyomor már fojtogat. Szótlanul, némán gubbasztanak a sarkokon, de ezek a néma, szótaUn ajkak minden szónál beszédesebbek. Szószólói a nyomornak, a nélkülözéseknek, melynek a szegény munkásnép tél idején ki van téve. Munka és kereset hiányában bizony csak I nyomorult tengődés az életük s szerencsés ! az, akiuek a liét minden napjára akad betevő falatja. Meleg szobára, ruhára rá sem mernek szegények gondolni. Hogy lehetséges ez ? kérdezhetik sokan. Hisz nálunk oly szépen gondoskodnak a jótékony egyesületek a szegényekről tél idején, hogy azok a nélkülözéstől meg vannak ÓVH. Nem tagiulom, történik gondoskodás, de kikkel ? A tehetetlen, nyomorék koldusokkal, a szegénysorsu ipmosokkal, no meg a protekciós mosónők családjaival. Ezeknek enyhítve van némikép a tél nyomorúsága, de ki gondol azokra, akik két. erős munkabíró km- birtokában koldulni, alamizsnáért könyörögni szégyenkeznek s inkább keservesen, némán tűrik a nyomort, semhogy pirulva nyújtanák ki kezeiket könyöradomány ért,. Önérzetes férfiak ezek, akik nem esináluak üzletet a nyomorúságból. Nem ala mizsnát kérnek, hanem munkát, amiből msgukat és családjukat fenntarthassák. Munkát,most, tél idején, mikor minden muuka szünetel ? UgyHii ki és mit. adhatna annyi embernek ? Megmondom. Adjon a leány, ki ma beteg anyja mellől megkésve érkezett a templomba kis üvegjével, a megszentelt jéghideg vizért Mikor látta a sok embert felkelni, mert tömjénfüst közeledett hozzájuk, felkait hirtelen ő is. Szép ünnepi ruhája, szelid arca, kék szemeiből kisugárzó ártatlansága, még szebbé tették. Vaszili ekkor már ott állt előtte Ambrus atyával és a jó illatú, fenséges füsttel s szemeik akaratlanul is találkoztak. Először életükben. Verdonejev sugár termete, hullámzó fekete fürtjei, kis bajusza, mély tüzü szemei, minden ugy hatott a fiatal leányra, hogy az Istentől nem is kért volna más pőpát élete párjául, mint ezt a szép, kedves alakot, ki őt az imént illatos tömjénnel megfüstölte. Vaszili is először látta ma tisztán a leány szűzi arcát, szép szemeit, mosolygó ajakát. Megtetszett neki a szép teremtés. Amint levetette a szép ünnepi, drága köntöst, megtöltötte kis üvegjét tiszta szentelt vizzel, s hazafelé indult. A templom előtt újra találkozott a szép leánnyal ki egy idősebb ember oldalán haladt Vaszili megismerte a férfiút: egykori énekesüket szülővárosából Nem szólította meg, csak fogadta a köszöntését és továbbhaladt. Otthon gondolkozni kezdett. Eszébe jutott kis szülőhelye ; tarka hazai, pici temploma, fagyos, üres földjei. Élénken emlékezett Tatjov Gligoréra az énekesre, kinek akkor született az első es utolsó leánygyermeke, mikor őtet, Vaszilit, először vitte Dimitrijev, ősz nagyatyja Moszkvába, a szent városba, iskolába. Látta két éves korában a kis Dánkát, de azóta sok minden változott. Szülei elhaltak ; Dimitrijev, a nagyapa Ni*jibe költözött s igy ő is legtöbbet itt időzött. Biz azóta sok esztendő mult el s szinte csodálkozott rajta, hogy oly élénken tud mindenre visszaemlékezni. Az év vége felé a papnövelde ajtaján egy különös fehér papírdarab függött. <Ha valamelyik, a fiatal pógajelöltek közül házasodni óhajt — igy szőlt a különös irás — jelentse be a vezetőségnél, valamint nevezze meg azon személyt is, kivel megosztani akarja élete napjait.» December 19-én, szent Miklós napján (ó naptár szerint) jelent meg az irás. Vaszilit gondolkodóba ejtette a felhívás s ha eddig naponkint rágondolt a székesegyházi szép leányra, ezután miuden gondolatát az foglalta le. Magános szobácskájában ezerféle tervet kovácsolt s gyönyörűen színezte ki jövőjét, de ennél tovább nem jutott. A leányt még mindig nem ismerte s bár oly sokszor elhatározta, hogy felkeresi szülei lakásán s véget vet a bizonytalanságnak, mégis, mikor tettre került volna a sor, mindig máskorra halasztotta. Tá rsai már rég határoztak s Vaszili még mindig habozott. Pedig sietnie kell, mert a felszentelés ideje veszedelmesen közeledett. Egy nap végre még is rászánta magát a döntő lépésre. Felvette ünnepi ruháját, megfésülte gyönyörű haját ós ment az utcán egyenesen. Jóformán azt sem I tudta merre irányitsa lépteit, hisz a leány város. Neki van olyan munkája, amellyel naponkint 30 — 40 embert foglalkoztathat s ha most végezteti, kétszeres előnye lesz, mert az olcsóbb napszámok mellett jelentékeny összeget takaríthat meg, másrészt betevő falathoz juttatja a sok munkanélküli családfentarlót s igy euyhilheti azok nyomorát. Ott, áll majdnem teljesen készen a vasúti veudéglő. A telek, melyen épült, lapályos, vizenj ős h«ly. Hogy a nyárra megnyílható legyen, okvetlen fel kell tölteni és pedig jó magasan. Ugy tudjuk parkírozni is akarják még a tavasszal. Hát nem lehetne a töltési munkát most elvégeztetni, mikor a munkabér olcsóbb, a munkások is jobban rá vannak utalva a keresetre, mint majd a tavasszal lesznek ? Aztán nem és-zeriibb lenne-e most elkészíteni Hzt a talaji, amelyet már a tavasszal akarnak beültetni ? Nemosak az okos gazdálkodás, de íűrdőpolitikánk, no meg a tömegnyomor enyhítése is egyenesen kötelességévé teszi a a város elöljáróságának, hogy ezt a munkát, haladéktalanul végeztesse. A tavaszra elkészülhetnek vele könnyen s a kellőleg elkészített talajban aztán eredményesebb lesz majd az ültetés is. Aztán ott van az épülő kórház. Eunek a telkét nem kell ugyan tölteni, de ezért itt is lehetne foglalkozást adni néhány munkanélkülinek. Ide nagyobb szabású parkozást terveznek, amelynek előmunkálatait, u. m. az utak kijelölését, a rigolozást meg lehetne már most kezdeni. Egyszerre mindent, ugy sem lehet elvégezni s ott, ahol szükiben vannak a költségeknek, nem ártana a munkabéren is takarékoskodni. Lehet, hogy a tavasszal kétszeresen kell majd a napszámot megfizetni s az is igen kétséges, hogy a mostani muukásviszonyok mellett tudnak e majd drága pénzen is annyi embert állítani, amennyi szükséges ieeud ennek a nagy területnek a kellő időre való elkészítéséhez. Itt pedig a parkozást elhalasztani nem szabad semmi körülmények közt sem. Most még jókor vau. Gondolj* meg az elöljáróság, hogy amikor egyrészt kenyeret ád a munkanélkülieknek, másrészt okos előrelátással jelentékeny összeget fog megtakarítani a városnak. Ismételve hangoztatjuk hát : Adjatok munkát s ezzel kenyeret a népnek ! —1 —i. lakása felöl sem volt biztos tudomása. Amint igy gondolataiba elmélyedve bandukolt egyik utcáról a másikra, egy ismerős bang köszöntötte : — Jasnaja noé, — boldog estét! Vaszili ijedten kapta fel fejéts zavarában még felelni is elfelejtett, mert aki előtte állott; nem volt más, mint Gligorije, az énekes. — Daj Boze, adjon Isten — nyögte ki végre. — Hová Gligorije, mert ha'nem csalatkozom. önt ugy hívják ? — Gligorije a nevem. Ponjákovban 20 évig templomi énekes voltam. — Ponjákov szülőföldem ! Verdonejev Vaszili a nevem. — Isten éltesse, kis szent atyám! un Verdonejev kis diákfia ; ismerem. Szó a szó után és a vége az lett, hogy Vaszili az este Gligorije kedves vendége volt. Szemtől-szembe látta az imádott szép hölgyet, Gligorije egyetlen leányát: Dánkát. Tekintete elvarázsolta, szemei megigézték ; ártatlan lelke, művelt, finom modora, melyet Kosjákovbau a hires nevelőintézetben nyert, teljesen lebilincselték. A tea után előadta Vaszili a «papiros > rendelkezését s Dánka elpirult. Szemeik találkozása az ünnepre emlékeztette. Eszébe jutott hő vág}'a : po~ pádiává lenni s mikor Vaszili végre neki bátorodva a kezét kérte, nem mondott nemet. Másnap reggel az áldozat után, melyen Vaszili ismét segédkezett, szerényen