Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-07-05 / 27. szám

6. BALATONVIEMfcK 1908. julius 5. zugságainak visszautasítása még nem ok arra, hogy engem a pártatlan sajtóbíróság liüvösre tegyen s felettes hatóságom fegyelmivel megtiszteljen. Egyiktől sem félek. A bíróság elé odaállok s igazságom mellett bizonyítok Sági barátod sajtótermékeivel, a másik fórum előtt pedig még csak megjelennem sem kell. Nincs rá ok. Az iskolában tanitó vagyok, szegény, lekicsinyelt néptanító, aki lelkiismeretesen és becsülettel végzi terhes feladatát. Az iskoláu kívül pedig szabadakarattal felruházott férfi vagyok s tetteimért senkinek másnak, csak magamnak ós lelkiismeretemnek tartozom felelősséggel. Végtelen kiosiuyléssel beszéltél most rólam, pedig nem tolakodtam, nem kapaszkodtam hozzád s te mégis Uíéliónak tartottál arra, bogy magadhoz emelj. Barátságoddal tüntettél ki s én ezzel soha vissza nem éltem. Okot arra, hogy belém köss, nem szolgáltattam. Nem bántottalak, sőt védelmeztelek, ott, ahol kellett. S most mégis támadsz, fenyegetsz s ha ártani tudnál, táu ki is végezuél. De kémény dió leszek neked is s a másiknak is Magamróls tanitótársaimról szólva még, engedd meg, ha kétségbe vonom azon állításodat, hogy bármelyitek is több szolgálatot tett volna már a hazának, vagy akár e városnak,mint mi egyenként. Egy évi működésünk több eredmeunyel jár, mint a ti kötetekre rugó évtizedes firkálástok. Hasznos polgárokat nevelni a hazának, a városnak, azt hiszem mindig többet érő munka, mint az emberek egymás ellen való uszítása, a békés egyetértés megrontása. Ez a Te barátod érdeme, amint ezt. neki is, a közönségnek is érthetőbben, világosabban, már korábban megírtam. Megértem hirtelen jött ellenszenvedet a tanítóság iránt, de azon csudálkozom, hogy magas intelligentiád dacára sem tudsz distiugválui s a nálunk sokkal magasabb rangban levő egyetemi tanárokkal azonosítasz bennünket. Mi arról, hidd el, épen nem tehetünk, hogy nagy tudásodat, rendkívüli képzettségedet nem méltányolták kellően, azaz, hogy ép oly igazságtalanok voltak veled szemben, mint teszem mi egy lusta, tanulni nem akaró nebulónkkal. Beismerem, mélyen fájhatott, érzékeny lelkednek ez a méltatlan elbánás s ha az irántuk felhalmozódott keserűség kitört belőled fékezetlenül, felfogom és megérteni. Ugy kell nekem, miért is kerültem ép most az utadba. Tán máskor és más körülmények közt fút,ni engedtél volna, de most vérre szomjaztál, bosszút lihegtél, tehát ép jókor hozott eléd a sors. Elfirundzwanzigoltál, kiporoltál, bombával szétrombattottál s a csudák-csudája, még mindig egészben és életben vagyok, sőt, megmaradtam a szelid hit goromba oktatójának is. Ugy ismertelek, mint igazságszerető embert, aki feltétlenül és minden körülmények közt. az igazat mondja. Amdeiuost, arról kell meggyőződnöm, hogy e tekintetben Te se vagy különb barátodnál. Most, csakhogy testeddel fedezhessed, azt állítod, hogy tudt.od, beleegyezésed és felelősségeddel láttak azok a piszkolódó cikkek napvilágot,, holott m<V egy hónap előtt egy társaságban, még pedig szavahihető emberek társaságában, nagy hangon hirdetted, hogy már 2 óv óta csak muzeumi híreket,, nagy elvétve egy-egy tárca-cikket írsz csupán s neked a lap vasárnap reggel megjelenő száma ép oly újság, mint a közönségnek. Ezt mondottad, sőt még azzal is megtoldottad, hogy egyéniségedhez a piszkolódás nem fór. Mered-e tagadni,

1 hogy ez nem így volt? Itt, a nagy nyilvánosság előtt kérdem tőled : melyik szavadat higyjem ? Védelmére keltél Ságinak s oly dolgokról is beszólsz, amiről egyáltalán nem lehet tudomásod. Mikor én Ságinál jártam Te kanizsai lakos voltál s csak néha-néha rándultál haza vendégként. Hogy köztem és közte mi történt ós hogyan intéződött, el a dolog, azt csak hárman tudjuk, uiert volt, ám annak az elintézésnek egy tanúja is, Hogy ki, azt majd ott, a tárgyaláson megmondom, illetve, megmondja ő maga. Itt most csak annyit, jegyzek meg, hogy a birtokomban levő nyilatkozat, barátod saját, kezeirása, ép megfordított ja az általad közzétett nyilatkozatnak. Kezdődik pedig igy : Alulírott Sági János kijelenti, hogy a Keszthelyi Hírlap szerkesztői izenetében használt kifejezéseket nem vonatkoztatta Szollár Istvánra, ki viszont stb. stb. Nem idézem tovább, mert, a többi már egyezik. Hogy azonban teljesen tisztán álljon előtted ez az ügy, légy szíves kérd el barátodtól az én tanukkal láttamozott levelemet, s kérdezd meg tőle, emlékszik-e még arra, hogy ő volt az, aki engem magához hivott. Kérésére, felszólítására látogattam meg saját lakásán, tehát nem fogadhatom el azon állításodat sem, mintha én könyörögni, kegj'elmet kérni mentem volna oda. Megvan nálam minden sor irása, megnézheted bármikor. Győződj meg, ki mond igazat. Védői hevedben, mig egyrészt sárba akartad tiporni tanítói tekintélyemet, másrészt egekig dicsőítetted, magasztaltad utolórlietlen nagybágu barátodat,. Lásd, nekem nem kell védő. A magam igazát, meg tudom védeni magam is s azt meg egyenesen meg is tiltanám, hogy hozzámtartozó éi'demeimet emlegesse. Vau a németnek erre egy jó közmondása. Ugy hiszem ismered, tehát nem citálom. Ha meggyőzni akarsz, érvekkel állj elő, ne dicshimnusszal, mert lehet, bár a «Zala» szemében is kitüuő, nagy férfiú a te jóbarátod, azért én mégis fenntartom j róla irt állításaimat s majd ott a sajtóbiró- j ság előtt kitűnik, hogy tényleg olyan uagy-e, mint amilyen hosszú. De nem folytatom tovább. Amit, akartam, elmondtam neked is. Röviden, de érthetően. Nem követlek a hasábozásban, mert ügyes-bajos dolgainkkal nem akarom untatni e lap vidéki olvasóit s a lap tekintélye sem engedi hogy minden szám épen csak személyes ügyekkel legyen tele. Ha majd folytatnom keli, megteszem, mert jegyezd meg magadnak : nem az ám a legény aki üt, hanem aki állja. Szollár István. A keszthelyi sajtóháboru. Újságíró vagyok. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ha egy-egy vidéki várost meglátogatok, első sorban is az ot.taui sajtóviszonyok iránt, érdeklődöm. így tettem Keszthelyen is, ahol történetesen nem a szép Balatonon, hanem a sajtó terén vettem észre a nagy háborút. Hasábokon át veri a tajtékzó hullámokat a két újság : a «Balatonvidék» és a cKeszthelyi Hírlap » Mindenik más irányt szolgál. S amint látom, mindenik pályázik a dicsőség pálmájára. Ehez nincsen szavam; védje mindenik igazát ugy, ahogy tudja ; vonultassák föl a nagy ágyukat — az igazság érdekében, — de ne lépjenek át a guerilla-harook terére. Mivel pedig már-már odaérnek, azaz az elvekért folytatott küzdelem személyeskedéssé fajult, hajszává alakult : érdeklődni kezdtem a harc okai iránt és kezembe vettem a tollat, hogy a küzdelemnek azon részébe, amely nem az elvi különbségekre, de miránk, újságírókra vonatkozik, egy-két, szóval ón is beleszóljak. Szomorú világítást vet a mi sajtóviszouy'ainkra az a körülmény, hogy az eszmékért, vívott küzdelem a személyeskedésben csúcsosodik ki. Sokan azt, hiszik, hogy akkor szolgálják a köz-1, akkor mutatják be a közönségnek a sajtószabadság szentségét, ha az egj'es személyeket, vag}' társadalmi osztályokat lekicsinylik ós igy az ezekről leszedett nimbusz az ö fejőket, övezi körül. Nincs szerencsém ismerni sem Szollár István, sem Sági János urakat. ítéletem tehát ment. minden elfogultságtól. A két újságíró összecsapott, és — bocsásson meg Sági kolléga ur — Ön volt, az, aki meg nem engedett fegyverekkel rohant a csatába. Ezt, kell következtetnem harcmodorából. Önnél kifogyhatott a tárgyilagosság bőségszaruja, mert, cikkíró ellenfelének kenyerét, állásáuak tisztességét tiporta a sárba, vélvén, hogy a józan magyar nép még manapság is bukik holmiféle ósdi szólamok utáu, amelyek — mellesleg megjegyezve — durva sértést tartalmaznak Magyarország néptanítói karára is. Ilyen bűnbe Önön kívül még egyetlenegy újságíró sem esett. Ha és amennyiben Ön csakugyan olyan szédítő magasságban állana értelmi képzettség — kvalifikáció — tekintetében a magyar néptanító fölött, a kollegiálitás akkor is azt parancsolná, hogy, ha nem is tartja nagyobbnak ellenfelét önmagánál, sohase kicsinyelje azt le, mert hiszen a mostani eset is el^g világosan bizonyítja, hogy ellenfele Önnél magasabban áll. rendelkezvén tárgyitagos érvekkel akkor is, midőn Ön epét. ömleszt hírlapíró kollegájábau a magyar tanítóra s az egész tanítóságra. Önt, eszerint, megilleti az a jog, hogy a társadalmi mozgalmakba beleszóljon, sőt e mozgalmakat irányítsa és vezesse is, mig a tanítót nem. Pedig de jól tudja Ön is, hogy a jelenlegi kormány és parlament lázas sietséggel munkálkodnak azon, hogy a magyar néptanítóval szemben évtizedeken át, elkövetett méltánytalanságok megszűnjenek, vagyis a néptanító legyen vezére, éltető eleme a magyar népnek s eme nemes hivatás betöltésére a mostani t.anit,ó-generáció a kultuszminiszter kijelentései szerint is nemcsak hivatott, de alkalmas is. De eltekintve mindezektől, Ön a szivek ós vesék vizsgálója, miért érzi magát jogosítottnak az egyetemi képzettségű egyének megbirálására ? Ott, pedig más az arány, mint Ön és a lekicsinyelt. «nóptauit,ó», «népnevelő» és «hitoktaió» között,. Ugyebár teszi ezt abból az általánosan elfogadott elvből kifolyólag, hogy nem annyit ér az ember, mint amennyit tanult, hanem amennyit itud» és amennyit tudásából a lcöz javára érvényesiteni képes. Ön a megtakarított szellemi tőkéjét «busásan» kamatoztatja, miért ne cselekedhetnék hát hasonlóképen egy, «legalább is» olyan tőkével rendelkező ember, mint Öu ? Fölösleges ugyan a magyar tanítóknak védelmükre kelnem, államalkotó és államfeutartó munkálkodásuk teszi ezt fölöslegessé. Csak arra akartam Önt, kedves kolléga, ismeretlenül bár, figyelmeztetni, hogy igazság csak «egy» van. És ez az egy nagy kincs nem keresi a diplomákat, hanem azoknak ölében pihen meg, akik érte szenvedélyektől és személyeskedésektől menten küzdenek. Küzdjön Ön is igy és akkor Önhöz vándorol át, az igazság, még pedig anélkül, hogy diplomákat kellene előráncigálni. Nem volt szándékomban Önt, kioktatni s azért, nem is adresszáltam e pár sort az Öu nevére. Egyszerű, tárgyilagos bírálatot kívántam mondani a keszthelyi sajtóháborü fölött, s bocsássa meg ezt a bűnömet, ugy Ön, mint a «Balaton vidék» t. olvasóközönsége, aki elő't rövid pár napi itt, tartózkodásom alatt csak tisztán az igazság és ami érdekünkben nyilatkoztam meg. Keszthely, 1908. junius hó 4. Herboly Ferenc a „Kassai Hírlap" politikai napilap szerkesztője. hírek. — Személyi hir. Ság József, a Zenelap szerkesztője, a kiváló zeneszerző ós zenetechnikus, barátja, Eckhardt Antal karnagy látogatására pár napi tartózkodásra Keszthelyre érkezett. — Te Deum után. Elnéptelenedett, az iskola környéke. Tanár, tanitó ós tanuló egyaránt élvezi c jól megérdemelt, vakációt. A főgimnázium környéke is elnéptelenedett. Megtörténtek a jövő iskolai évre való jelentkezések is — és most már a takarítás folyik. Előttünk van a jeles intézet kiválóan tartalmas értesítője — elül az intézet nagy jótevőjéről, Galdon Károlyról szóló meg-