Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-12-06 / 49. szám

1903. október 5. BALATONVIDÉK" 5. -szobába, rémülve látták, hogy a bútorzat, legnagyobb része elégett s a romhalmaz közt megtalálták atyjuk szénné égett holttestét is. A csendőrség részéről megejtett hely­színi szemle szerint Ángyán önmaga okozta vesztét. Valószínűleg pipára akart gyúj­tani s az eldobott gyufától fogott tüzet az ágy. A borzalmas véget ért, alkoholistát •özvegye és 3 árvája siratja. — A Zalavármegyei Gazdasági Egye SÜlet a mult hó 25 éu tartotta Ztilaegersze' gen. saját házábau rendes közgyűlését Kol" ler István első alelnök elnöklete alatt, aki szívélyesen üdvözölvén a megjelent egye­sületi t.ugokat, tudatá, hogy az egylet el­nökét hivatalos elfoglaltsága akadályozta a megjelenésben s igy neki jutott a szeren­cse, hogy a gyűlést vezesse Miguyi'ó be­szédében hazafias aggodalmának adott ki­fejezést a két kormány között a szerb gaz­dasági egyezmény tárgyában lefolyt tár­gyalás eredménye miatt, amely megvalósu­lás esetén a szép lendületet ve t hazai ál­lattenyésztésre végzetes csapást, mérne. Tu­datta folytatólag, hogy a főHniivelésügyi minisztérium állal megindított mozgalom következtében vármegyénk területére 52 waggon erőtaknrmányt, rendeltek meg s a kiosztást az egyesületi titkár fogja, teljesí­teni. Az éljenzéssel fogadott elnöki jelentés után Elek Ernő indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy a kormányhoz feliratot intéz azzal a kéréssel, hogy Szerbiával a szerződés ne lépjen életbe s a felirat támo­gatása tárgyában megkeresi az OMGE-t, valamint a társegyesületeket,. A kamarai törvényjavaslat bizottsági tárgyalásához az egyesület Hertelendy Ferenc elnököl, en­nek akadályoztatása esetén Koller István első alelnököt küldi ki azzal a megbízás sal, hogyha a kamarai reudszer életbe lép, vármegyénk területére külön kamara szer­vezése hozassék javaslatba. A «Viená»-val kömi szándékolt szerződést a közgyűlés ellenzi s ily értelemben tesz fölterjesztést ugy a földmivelésügyi, mint a kereskede­lemügyi miniszterekhez. — A Magyar Vas­művesek és Gépg3árosok Országos Egye­sületének átirata a külföldi gyárosokkal szemben való állásfoglalás tárgyában elő­terjesztetvén, a közgyűlés azt elfogadta, ki­véve a külföldi gyárosokra vonatkozó egy pontját, melyre nézve — végleges határo­zat előtt _ bevárja az OMGE által kikül­dött bizottságnak e pontra vonatkozólag teendő javaslalát. — A számvizsgáló-bi­zottság tagjaivá Csutor János elnöklete alatt Szűcs Rezső, Malatinszky Ferenc, 01­tay Guidó és Stádel János egyesületi ta­gok választatlak meg. Ezután a folyó ügyek tárgyalására tért át a közgyűlés. — A PetÖfi-ház. A minap érkezett haza a londoni kiállításból a Petőfi-ház é s ereklyeniuzeuui könyvtárának berendezése. A művészi kivitelű szekrényeket egyene­sen a Bajza-utcai házba vitték, melynek belső diszitö munkálatain javában dolgoznak Kéry Gj'ulának, a Petőfi-társaság titkárá­nak felügyeletével. Az újjáalakítás befeje­zése után Ernszt Lajos, a Petöfi-niuzeum igazgatója, nyomban megkezdi a berende­zést és a nagybecsű ereklyetárg}'ak elhe lyezését,. A Petőfi muzeum fentartási cél­jára rendezett sorsjáték 1 koronás sorsje­gyeinek terjesztésére megmozdult, az egész magyar társadalom. Amint értesülünk, vár­megyénkben is ilyen akció készül E moz­galom támogatására mi is felhívjuk kö­zönségünket, mert a sorsjáték sikerétől függ az, hogy a Petőfi házat a Petőfi Tár­saság mielőbb átadhassa rendeltetésének. Az egy koronás sorsjegyek megrendelhe­tők a Társaságnak Budapest, IX., Boráros­tér 2. sz. alatt lévő irodájábau. — A természet óriási szolgálatokat, tesz az emberiségnek, amennyiben sok be­tegség ellen szolgáltatja a segitőszereket. Egyike a tenger által nyújtott legjobb sze leknek a csukamájolaj, melynek hátránya azonban az. hogy nagyon visszatetsző ize van. A «Scott-féle Émulsió» formájában azonban a csukamájolaj is jóizü és köny­nyen emészthető, akár csak a tejfel ; a csu­kamájolaj öíszes gyógyerejü tulajdonságai a «Scottféle Emulsió»-bau nemcsak hogy megvannak, hanem még sokkal hatásosab­bak is. Egy házban sem szabad hiányoznia a <Scott-téle Emulsió»-nak. Kapható a gyógyszertárakban. — Hol kezdődik Göcsej? Valaki, aki sok at hallót,t Göcse|iől beszélni, megkérde­zett alkalomadtán egy füzvölgyi embert : — Mondja barátom, Fűzvölgy már Göcsejben van ? . . . A kérdezett hümmöget.; akar is fe­lelni, nem is. Végül kiszólja: — Nem. . . Németszeutmiklósnál kez dődik. Az illetőnek feltűnt a lassú, meggon­dolt, felelet és biztatja: — Na csak bátran. . . Biztosítom, nem mondom el senkinek. . . Erre egészen felvidul a polgár. — Hát.tuggya meg a tekintetes ur... Megmondom igazán . . . megmondom. . . Hát ha valaki kérdezi mitülünk, akkor azt mongyuk Szentmiklósnál kezdődik, a szent­miklósi peig, hogy Fűzvölgynél. . . Hej, peig mindkettő benno van a szégyenletbe. — Borzalmas halászzsákmány. Zala­I egerszegröl írják lapunknak : A mult pén­teken a Zala folyóban horgászgatotl, egy ember Horgára egyszerre csak valami sú­lyosabb dolog került. Kiemeli a horgot, s elborzadva látja, hogj egy rongyokba csa­vart gyermek hulla van rajt, amelyre ne­hezékül egy téglázó vas volt kötve. Ott hagyva a borzalmas zsákmányt jelentést tett a csendőrségnél, mely rögtön megin­dította a nyomozást a bűntény kideríté­sére. — Gyengélkedésnél első orvosi tekin­télyek szerint legjobbnak bizonyult a «Si­rolin-R ci>e», mely méregtelen, Íztelen és a szervezetre semmi káros befolyással nem bír. Már rövid használat, után előmozdítja az étvágyat ós emeli a I.esí, erejét, ugy, hogy rekon valescens, sápadt leányok s gyermekek az étvágy gerjesztése céljából okvetlen használják. A szer miudeu gyógy­szertárban kapható. — Halál egy pipáért. A tapo'cai hír­hedt véres drámák száma eggyel ismét sza­porodott Lakodalom volt a mult szomba­ton Kovács Flórián tapolcai lakosnál. Este felé a szomszéd utcai legények összejöttek a lakodalmas háznál s itt kötőitek egy­másba. Mayer Gábor 20 éves legényt paj­tásai pipatolvajlássa! vádolták, amiből vé­res harc keletkezett,. Az önérzetében meg­sértett legény bicskával kórt elégtételt és gyanúsító társait éles késsel rohanta meg. A feldüliödt legény Lesz Károly 20 éves társát, akivel eg} ütt jártak iskolába, együtt nőttek fel, fejbe szúrta, hogy az két napi kínlódás ucán meghalt. Ezen kívül még sú­lyosan megsebesít ette Vidosa Józsefet ós Kulcsár Józsefet a fején, Csizmadia Jánost pedig, aki a kést tőle el akarta venni, a jobb keze ujjain. A gyilkos legényt letar­tóztatták. — A «Vasárnapi Újság> december 6 iki száma a Szópművós-/eti Muzeum Rembrandt-kiállításáról, a most divatozni kezdő magyai találmányú koppanó játék­ról, Thököly sírjáról, gróf Benyovszky Móric emléktáblájának leleplezéséről a mostani vadász évadról közöl képeket. Szép­irodalmi olvasmányok: Mikszáth Kálmán regénye, A fekete város. Kupcsay Felicián novellája, Carducci verse. Zoltán Vilmos fordításában, Letnaitre franciából fordított legénye. Egyéb közlemények : Pörge Ger­gely rajza, színházi cikk, s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, Sakk­játék, stb. A «Vasárnapi Ujság» előfizetési ára negyedévre négy kor. a Világkróniká­val együtt 4 korona 80 fill Megrendel­hető a »Vasárnapi Ujság« kiadóhivatalában (Budapest, IV. Egyetem-u. 4.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap. a legol­csóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 kor. 40 fillér. — «ülikuláe bácsi« cimkópóvel alka­lomszerű tartalommal jelent, meg a «Kis Pajtás» 14-ik száma. Változatos tartalmá­ból kiemeljük : Mikulás bácsi. (Vers) Pityi : Palkótól. Fáy Dezső rajza. — A kis Mi­kulás. Irta • Nagy Zoltán. — Gyermeki hó­dolat. (Vers.) Clarisstól. — Karácsonyi ver­sikék betanulásra. — I. Ferencz József ma­gyar király. (Oldalas kép.) — A rózsaszínű bárány. Japáni színdarab, eredeti rajzokkal, — A liires lövÖ. (Egész oldalas humoros kép.) — Matyi. Allatmese. Irta : Saláth Vitái. — Gyermekhirek. — Mulattató. — Kézi ügyesség. Léghajó kószitós egyszerű módja. Karácsonyi meglepetés. — Buda­pestnevezetességei. Szépművészeti muzeum. — Fejtörők. — Csöppike Csauika postája st,b. Érthető a gyermek rajongása a «Kis PajláHÓrt,,» ha ezen szamot, ?s végig lapoz­zuk. M ulattat, tanít, szórakoztat. Tessék csak mutatványszámot kérni és biztosan meg fogja a szülő, ki szereti gyermekét, rendelni. Iskolaévre 6 korona, félévre (szep­tembertől februárig) 3 uor. Megrendelhető: • Kis Pajtás,» Budapest, VII., Thököiy-ut 16. cimen. Tavalyi évíolyam miuden száma csak 5 koroi.a. Díszes kötésben I., II. kö­tet 8 korona. Alkzlmas karácsonyi ajándék. Mutatványszámot készséggel küldünk. Laptulajdonos : Bontz iózsef. Felelős szerkesztő : Németh János. Kiadó : Sujánszky József. ^^ aVi ^IwmVw tfyn^wr^ Csenevész gyermekek gyorsan egészségesekké válnak, ha SCOTT­féle Emuisiót szedik. A javulás már az első adag használata után észlelhető. A Scott-féle Emulsio oly édes mint a tejszin és a beteg szívesen veszi be és megemészti még akkor is, ha a tejet visszautasítja. Köz­tudomású, hogy; az orvosok az egész világon legmelegeb­ben ajáulják a SCOTT-féle Emulziót Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fill. Kapható minden gyógytárban. Az Emulsio vásárlásánál a SCOTT-féle módszer véd­jegyét — a ha­lászt— kérjük figyelembe venni. Olcsó hizottser t és feltisztitva, kétfelé hasítva 100 ki­lón felül 56 kr., 100 kilón felül 58 kr., tüdő, mája,, bélzsir ingyen Buchperger Gusztáv ur házá­ban levő üzletünknél megren­delhető, Polgárvároson saját házunknál a sertések; megte­kinthetők és tetszés szerint választhatók. Özv. Havay Istvánné unokái. XXXXXXXXXXXXXXXX

Next

/
Oldalképek
Tartalom