Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-02-02 / 5. szám

2 1908 február 2. lelték meg a gondolatot elsőnek, hogy itt immár az utolsó óra, hogy a támadások elől ne térjünk ki többé gyáván, hanem nézzünk és menjünk vele szembe mi is hasonló szervezett erővel ! Ez a gondolat sugárzott ki a szónokok beszédeiből és a lelkes ezernyi ezer résztvevő szeméből. A nemzetközi szociáldemokrácia, mely úgyszólván minden állás nélkül hódított teret magának s foglalta le szervezett agitációjával a munkásnép ezreit, a szervezett Népszövetséggel szemben e napon oly gátra akadt, mely szervezett agitációjával határt fog szabni pöffeszkedésének és i mmár l ürhetetlen terrorizmusának. A kath. Népszövetség szociális tevékenységével föl fogja nyitni a ma még szocialista hályoggal megvert szegény munkásnép szemeit s ezzel őt visszaadva vallásnak, hazának, társadalomnak, valóságos áldása lesz az országnak. Mégis, mit tapasztalunk ? Azt, hogy még a komoly számbavételre reflektáló fővárosi nagyobb lapok is, vagy fagyos hideg séggel, vagy nyílt ellenségeskedéssel tárgyalják ezt a nagyrahivatott kath. társadalmi akciót. Eggyel több ok a Népszövetség szükségessége mellett. Viszont, ha figyelembe vesszük, hogy egyedül a kath. irányú lapok voltak előkészítői e páratlan sikerű gyűlésnek, már igy is a sikernek, még pedig a kath. sajtó sikerének első megnyilvánulásáról beszélhetünk. A főváros népe megmozdult, szive megdobbant. Es pedig nem muló, reflexmozgás volt ez. Egy oly magas intelligentiáju kath. közönségnek állásfoglalása nem lehet közömbös és hatástalan az ország kath. közönségére. A kitűzött zászló, a kiadott jelszó, a fővárosi kath. közönség ragyogó, bátor, munkára kész ós elszánt példája meg fogja teremni gyümölcsét. Meg fogja tanítani egyebüt is és mindenütt a kath. közönséget, hogy szervezkednie, eg}

7esülni kell, hogy a szervezett szociáldemokrata és minden demokrata hatalmi tultengésnek véget vessen s végre valahára, valakinek kath. keresztény mivolta ne szolgáljon gáncscsul, vagy akadályul a közélet porondján. Hanem legalább is egyformán mérjenek neki is többi polgártársaival együtt. Akik a katliolikusság tolerantiáját, békés hajlamait, önzetlenségét s előkelő gavallériáját felebarátaival szemben ismerik, tudják, nem olvasnak ki szervezkedésükből támadó szándékot semmi és senki ellen, kivéve : a destructiv irányzatok elleni műveleteit. Itt, mivel a puszta védelem ugy sem lenne célravezető: hát a kath. Népszövetség a támadás fegyvereit sem fogja mellőzni. Nem, annál kevésbbé, mert a gyomnak mit sem használ a cirógatás, ki kell azt gyökerestől tépni. Ezt a tulhatalmasodott gyomot pedig csak a komoly, munkára kész Népszövetség lelkes csapatja gyomlálhatja ki s ha munkáját elvégezte, megint virágos kert lesz a hires Pannónia, mint valaha a legendás «keresztény századokban.> A Népszövetség diszgy üléséről kiküldött tudósítónk a következőkben számol be: Várakozáson fölüli sikerrel s a kállaiit us közérzület legimpozánsabb megnyilatkozása mellett folyt le a vigadóban. A fényes termekben már a déli órák után g3 ülekezui kezdtek az emberek, két órára pedig nem volt egy talpalatnyi liely, melyet le nem fogleltak volna a nők és féifiak, ör&gek és ifjak ; az arisztokráciától kezdve, a legszegényebb sorsa munkásig, minden társadalmi osztály képviselve volt. Oit láttuk a katho ikus egyházi és világi élet vezető egyéniségeit, a főváros összes katliolikus egyesületeit, a különbözö vidéki egyesületek küldött.eú, az egye:-Üleli éleibe szorosan bele nem tartozó érdeklődő fővárosi katholikusok lelkes tömegét, sőt eyy két uuiformis-al képvi-elve volt. még a hadsereg is. A nagy teiem nem bizonyult, elégségesnek a hallgatóig befogadására, egymásután kellett megnyitni az oldal termeket, a karzntoka', de még igy is több ezren rekedtek kinn a folyosókon. A no'abilitások közül ott voltak : dr. Váross) Gyula kalocsai érsek, Vársdy L. Árpád c püspök, Pongrác Adolf gróf vágújhelyi prépost., Burány Gergely csornai prépost, Dessefíy Aurél a főrendiház elnöke és neje, Mihályfy Akos dr. egy. tan., Hanuy Ferenc egy. tan., Farkus Edit alapiiványi hölgy, Förster Aurél, Barkóczy Ilona br. nő, Zichy Ilona grófnő, özv. gr. M jláfh György né, Vilcek Vilmos gr., lovag Ember Károly, Kauter Károly apát, Balla Árpád újvidéki főispán, Kranc Alajos posta főtiszt, Molnár János praelat js, dr. Ernst Sándor, Szmrecsányi György, dr. Giessvmu Sándor kanonok, Caitári Béla, Benicky Ödön, Rskovszky Emil, Gyurics Emil, Nyári Béla, Darányi Ferenc, Heuoz Károly, Farkas József, Jánoki Madocsányi Gyula, Mednyánszky László orsz. képv, Kiss János dr. egyet, tanár, Mikes gróf, stb. stb. A tízezernyi tömeg előtt pont három órakor kezdődött az ünnepség a himnus hangjaiva

1, melynek elhangzása után Zboray Miklós orsz. képv., a Népszövetség alelnöke megnyitotta a gyűlést, s bejelentette, hogy a beieg Zichy Naudcr gróf, üdvözle tét küldi. Majd átadta a szót Rukovszky Istvánnak, a Népszövetség elnökének, ki főbb vonásokban- a következőket mondotta: A mai napon fényesen megtestesült e-zme. Már rég óta foglalkoztatja gondolafát: mi lehet az oka, hogy a katholikusok az őket számbeli túlsúlyoknál fogva megillető he'yeket elfoglalni nem tudiák. A zsí«dót. és protestánst csali segíti előrehaladásban hitének bátor megvallása, mi katholikusok ell-nben ezért gúnnyal, és támadással találkozunk. (Helyeslés.) Mindnyájan ismerjük azt a férfiút, a ki minHig megtudta tenni kötelességét, ugy vallás, mint hazája iránt s a nem katliolikus sajtó mégis szemére veti, hogy a kalksburgi jezsuitáknál nevelkedett. A szervezkedés hiánya mint egy csodás tünemény jött s ugy is távozott el, rövid ideig tartó ragyogásának hatalmas fényét hagyva az egész emberiségnek, szeretetét imádott nemzetének, nagy szelleme kincseit irodalmunknak ós emlékezetét mindnyájunknak. S most eleget teszek kedves kötelességemnek. Hálásan köszönöm szives megjelenésüket s egyúttal kérem, ajándékozzanak meg egy kis időre becses figyelmükkel és türelmükkel. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Petőfi Sándor, az emberiségnak ez a kiváló szelleme, az 1823-ik évben látta meg a napvilágot s 1849. augusztusában már nem volt az élők sorában. 27-ik évét sem érte meg a költő, de néhány rövid esztendő alatt olyan ragyogó pályát futott meg, amelyhez hasonlót a magyar irodalomban hiába keresünk. A kor, mely hatalmas szellemét kifejlesztette, Demzet.ünk történetének nagyon munkás időszaka volt. Hosszas küzdelem folyt akkor a mult megtartásáért s a jövő előkészítéséért s e hosszas küzdelemben a középkori Magyarország lassan-lassan közeledett átalakulása felé. A 19-ik század első fele az eszmék terén mutat oly nagy előhaladást, mint az anyagi téren a második félszázad. Az első két évtizedben lelkes irói körök lelket öntenek nemzetünkbe; a harmincas években a legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf, biztos utat jelölt meg, melyen tovább haladhattak a lelkiismeretesebb hazafiak. Széchenyi István grófnak hazánk felvirágoztatására irányuló reformtörekvéseit, körültekintő, de egyúttal a legszélesebb alapokra helyezett társadalmi működését buzgón támogatják az irók ; a jövő iránt való lelkesedes a mult dicsőségéhez kapcsolódott. Széchenyi kora ez s Vörösmartyé. A 40-es években tűnik fel Kossuth Lajos, akivel más irányt vesz fel nemzetünk jövőjének alapozása. Eddig csak a nemes magyarság jogaiért harcoltak, ezután már a polgári osztály s a jobbágyság jogtalan nagy tömegének boldogitásáért is küzdenek. A fóelv — az egyenlőség felé való haladás — elég gyorsan kitisztázódik. Az emberiesen gondolkodók zászlója alatt ott láthatjuk nagyobbrészt mindazokat, akiket a születés, a rang e a tanultság miatteddig a kiváltságos rend tartott magáénak. A 40-es évek iiói, költői természetesen teljes számban. Vezérük csakhamar egy ifjú költő lesz, Petőfi Sándor, kinek célja az irodalomban ugyanazoknak az elveknek megvalósítása volt, amelyekért Kossuth lelkesedett a politikai téren : a népért s a népnek. Már 1847-iki első versében, a nagy szépségű «Dalaim»-ban méltatlankodik: <De mit tűr a szolgaságnak népe Mért nem kél föl, hogy láncát lotépje ?» (Dalaim.) Haragosan szól a magyar ifjúsághoz, hogy nem igen lángol benne a hazaszeretet, pedig egy év multán az ifjúság karddal bizonyította be hazaszeretetének nagyságát. Előbb még részvéttel kér a népnek szabadságot, utóbb már taz emberiség szent nevében* követel s fenyegetódzik, hogy uj Dózsa György támadhat, kinek szellemét 1514-ben a tüz nem emésztette meg az izzó vastrónon. Magasztalja Beaurepairet, ki, midőn Verdun gyáva népe fel akarta adni ostromolt városát, meglőtte magát. Már e költeménye gúnnyal beszél a franciák királyáról. A nemzeti költészet diadaira vezetője, ki a 48-iki szabadságharc előtt már csillagként ragyogott költészetünk egén, az uj eszméknek lelkes zászlóvivője lett. Hazafias költeményeiben, főkép Béranger hatása alatt, magáévá tette a jogtalan nép ügyét s a mult, mely e népet kizsákmányolta, utálattal és gyűlölettel kezdte eltölteni. Hallatta is a guny, az ostorozás, a panasz s a fenyegetés hangjait türelmetlen egymásutánban. A 48-iki szomorú viszonyok uj, bő anyagot szolgáltattak neki, hogy tehetségét ragyogtassa a haza szabadságának szeretetét, oly hűen visszatükröző költeményeiben. Es ez annál jobban sikerült neki, mert a szabadság, melyet a 48-iki események erősen veszélyeztettek, ugy is az ő eszményképe volt. Az elnyomatás, a bécsi ármányok lesújtó hatással voltak rá és midőn látta, hogy a haza veszélyben van, elővette lantját, hogy feltüzelje a tespedőket. ó hivatva volt erre, hiszen érzése rokon volt a magyar ifjúság szabadságszeretetével ; ő a magyar ifjúság, sőt az egész haza szabadságszeretetének és érzésének volt láng-lelkű dalnoka. Igy találta meg 48 a maga művészét, Petőfit. Már türelmetlenül várta a csatajelet> midőn a «rabszolganép jármát megunta sikra lép» s az volt minden vágyakozása,