Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-19 / 16. szám

1908. április 19. BALATONVIDÉK * A nép megérezte az áldásos kéz működését s bálás volt érte. Egy melléknévvel tisztelte meg a minisztert., mely minden szónál ékesebben bírdeti munkássága eredményes voltát s hiven tükrözi vissza a nép szeretetét. «A nép atyjai cimmel nevezte és nevezi még ma is a balatonparti lakosság Darányit, ki e megtisztelő jelzőre méltán lehet büszke, mert többet ér az mint a legfényesebb királyi kitüntetés s jobban disziti az egyént babérnál, aranynál, gyémántnál. A jubiláló miniszter ünneplésében az egész ország társadalma részt vett. Részt kórt magának abból Zalavármegye lakossága is, különösen pedig a Balaton vidéké, melyhez a nagynevű minisztert szorosabb kötelékek is fűzik, t. i. ő a képviselője már két cykluson át a tapolcai választókerületnek. A soha el nem rnuló hála, a tisztelet ós szeretet teremtette meg e kapcsot, me lyet, csak szorosabbra fűz az a meghatóan szép ünneplés, melyben a jubiláns a mult napokban részesült. A nép, egyszerű, romlatlan lelkéből fakadó üdvözlő iratok ezreivel kereste fel szeretett követét, miniszterét s a jubilánsnak ez bizonyára jobban esett, mint, a Méltóságosok és Nagyságosok szóvirágtól ékes diclioi. A nép jólelkű Atyjának —- csatlakozva az üdvözlők megszámlálhatatlan nagy tömegéhez — mi is kívánjuk, hogy a Mindenható még számos éven át tartsa meg őt számunkra, hogy áldásos munkásságának gyümölcseit sokáig élvezhesse a haza minden polgára. A főgimnáziumi ifjúság tanulmángi kirándulása. Főgimnáziumunk 30 növendéke Berkes Oltó igazgató, Erdélyi Irén, Gönczi Ede, Lakatos Vince dr. és Molnár Szaniszló tanárok vezetése alatt, folyó hó 11-én Fiúméba utazott, hogy a magyar kikötőváros nevezetességeit, megszemlélje. A tanulságos kirándulásról egy résztvevő a következőket, közli velünk : F. hó 11-én déli 12 órakor indultunk Keszthelyről. A szombathelyi üzletvezetőség által részünkre adott kimustrált, régi direct kocsiban ugy, a hogy elhelj'ezkedve, együtt — de hogy ő azokat az én sok jó tulajdonságaimat honnét szedi össze, halvány sejtelmem sincs. Mikor vettem a levelét, odaálltam a tükör elé és kerestem szemeimben az ő általa felfedezett őszinteséget (t. i. hogy kitörölhessem belőle), Te ! én nem láttam semmit. Biztos, ő is csak hazudja. Te, olyan ez a fiű, mintegy troubadour s ha pár századdal előbb ól, okvetlenül hirnévre tesz szórt. Bennem az ő szavai szerint megismerte a legeszményibb nőt. Mit szóltok hozzá ti többiek?! Gratulálok neki ! Azt irta, hogy szeretné átplántálni az ő lelkét belém, na — brrr — nem kérek belőle. Majd hogy én is nyögdicsélő, tollszárrágó legyek. Komolyan — mikor láttam, nappal is a holdvilág jutott eszembe. Nemcsak azért, mert hold világképe van, hanem — ugy olvastam — ábrándozni holdvilágnál ke;l. Persze, te most kíváncsi vagy, hogy mit is válaszoltam én neki. Hát biz először magam is zavarban voltam. De azntán lehetőleg önállóan összenyögdicséltem vagy két oldalt mindenről, ami csak az eszembe jutott és most, ő biztosan boldog és készül hozzánk. Hogy hozzámegyek-e ? Biz azt én még most nem tudom. Egyszer csak férjhez kell menni és ugy vélem, ő nagyon jó férjnek való anyag és ami a fő, engem nagyon szeret. Te, hogy vagy Pityuval ? Még nem nyilatkozott ? Pá édes ! Majd a többit megírom. Csókol Budapest, 907. dec. 20-án Ili. vidám nótaszóval hagytuk el az állomástVonatunk Keresztúrig a szépséges Balaton mellett kocogott s az elénk táruló I gyönyörű kilátás élvezése feledtető a vicinális lassúságát s az állomásokon történt tolatások gyötrelmeit,. Keresztültol Szobbig egyhangú, de szépen művelt ós vadban gazdag vidéken utaztunk. A zöldelö mezőkön jobbra-balra csapatosan legelő őzeket, dámvadakat, a mocsaras helyeken viziszárnyasokat láttunk nagj' mennyiségben. Szobbra d. u. 4 órakor érkeztünk meg. A fiumei vonatnak 50 perc késése volt, tehát kiszálltunk s a meglehetős unalmas helyen sótálással, meg tájképes levelezőlapok Írásával töltöttük el a végtelen lioszszunak tetsző időt. Végre megérkezett a várva-várt vonat, s nn újra elfoglaltuk rozzant bárkánkat s feszült érdeklődéssel tekintettünk a ránk váró ut e'é. Vonatunk gyorsasága ellen most már nem panaszkodhattunk, mert az eléje fogott két óriási lokomoliv villámgyorsan röpített bennünket tova. Csakhamar elértük Csurgót, majd néhány kisebb állomás érintésével a nagyforgalmu Gyékényes állomásra robogtunk be. Itt a soproni tunitóképző-intézet növendékeivel találkoztunk, I

liik szintén Fiúméba mentek. Nóhán}' perc múlva elértük a megáradt Drávát, melynek zavaros hullámai hosszú vonalon nyaldosták a va6ut töltését. A Dráva gyönyörű három ivea vashidján áthaladva Horvátországba értünk. Sajátsáj gos érzés vett rajtunk erőt. A meghatott• ság érzése, mely csakhamar egy bus ma• gy«r dalt fakasztott ajkunkon. Bucsu volt | ez a hazai földtől s tán nagyobb és mé' lyebb érzéssel még egyikünk sem énekelt az életben, mint ekkor. Az egy hangú idegen tájék nem igen érdekelt bennünket, azért, bátelhagyluk az ablakokat s mivel már ugy is esteledett, előszedtük az elemózsiát, s megvacsoráltunk. Közben vonatunk villámgyorsan robogott, tova a horvát földön s egymás után maradt, el a sok kimondhatatlan nevű állomás. 3/

48 kor Kőrösre érkeztünk. A városból az esthomályban keveset, láthattunk, csak nagy templomainak homályos körvonalai ós kiterjedettsége jelezték,hogy nagyobb város ' előtt állunk. 10 óra felé Horvátország székhelyére, Zágrábba érkeztünk. Itt kellemes meglepetésben részesültünk. A zágrábi irgalmas rend perjele Boldizsár József várt bennünket, az állomáson s az 1 órai várakozási időt felhasználva, szives kalauzolása mellett megtekintettük a város nevezetességeit. Már maga az állomási épület is feltűnt Óriási méreteivel s nagy forgalmával. Előtte egy délinövényekkel és fenyőkkel beültel.ett gyönyörű sétatér terül el, melyet mindkét, felől szebbnel-szebb stylben épült paloták hosszú sora szegélyez Megnéz.ük a Jellasich szobrot is, mely minden szépsége dacára sem váltott ki belölünk tetszést. Olvasva a felírást és látva a büszke alakot,, amint kardjával Magyarország felé mutat, öukényteleuül is Petőfi, verse jutott eszünkbe: «Fut Bécsfelé Jellasich a gyáva» s mosolyogtunk a horvátok ércbe öntött hivalkodó nemzeti büszkeségén. Majd az irgalmas rend nagy kórházához értünk, hol engedve kedves kalauzunk szives meghívásának, egy rövid pillanatra betértüuk a rendházba, igénybe vettük és élveztük a rend lekötelezően szives vendégszeretetét. Visszatérve az állomásra, hálás köszönetet mondtunk vezetőnknek fáradozásáért, ismét elfoglaltuk helyeinket s előkészületet tettünk az éjszaka hátralevő részének minél kényelmesebben leendő eltöltésére. Kocsinkat, hamarosan hálóteremmé alakítottuk át. Akinek nem jutott hsly a padokon, az biz a padlóra vagy a podgyásztartóra került, dehát ott is jól esett egy-két órai alvás, a hosszú és fárasztó ] utazás alatt. I Zágrábot 11 óra után hagytuk el. Károly városig még vidám tréfálkozás, néhanéha egy-egy nóta zaja verte fel szendergésükből az álmosabbakat, azon tul azonban elcsendesült mindenki, még a legvidámabb és éberebb útitárson is erőt, vett a kimerültség érzése s a vonat, egyhangú dübörgése mély álomba ringatott mindnyájunkat. (Folytatjuk,) Elmélkedés a háziiparról. Irta: Horváth László. Mivel szerény magam is azok közé tartozom, kik egy jó ótvágygyal elköltött, ebéd után szívesen bocsájtjak magukat az áldott semmittevés ölelő karjaiba, a stílszerűség kedvéért szivarra gyújtok Mayer Mór Szombathelyen gyártott gyufájával és megelégedetten hordom körül tekintetemet a nemzeti sziuü gyufa skatulyáról a magyar föld termel'e tartóra. A keszthelyi háziipari kiállításon vettem. Ha jól tudom 40 fillért fizet,tení érte. Primitív dolog az egész. Ami művészies benn, az a hatalmas természet, munkája. A föld gyomrából, abból az elromlott gyomorból került napfényre, amely telhetni lenül mindeut, magába szedett, hogy annak egy részét időnkint kilökje. Ezt nevezik a tudósok vulkánizmusnak. " Ilyen eredetű az én gyujtótartóm is. Megmérhetetlen mélységből szórta ki a, vulkanikus erő. Csekély tömöttsége könynyen formáibatóvá teszi. Nagy mennyiségben fordul elő a Balatonmelléki egykor tűzhányó hegyeinken. Pénzbe alig kerül. Már évezredek óta kínálgatta magát, mig egy ember ki nem sütötte róla, hog^ tulajdonképpen nem is láva, nem is kö, hanem pénz, a melyet csak fel kell váltani. S ime! Összeszedi az aggokat ós gyermekeket, kalapácsokat ad kezükbe és a formátlan ködarabokat, tetszetős tárgyakká kalapácsoltatja. Ilyen ezermester ! Nem azt csodálom, hogy ezt ő, meg tanitvanyai meg tudták csinálni, hanem azon, hogy — feltalálta. Hány milliónk úszott már el (nem a, Balatonon !), már eddig idegenben készült, ilyfajta apróságokért ? Hány szegéuy magyar úszott már a milliók után, keresztül (utat tévesztve) az Atlaati óceánon ? Hány koldusbotot, nyűtt már el eddig az erösebb munkára képtelen nyomorult? Hány jobb sorsra érdemes és munkálkodni akaró ifjú került a züllöttség lejtőjére — kereset hiányában ? Mind ennek a mindentudó Isten, a megmondhatója. Mi csak annyit tudunk, hogyha rendelkezésünkre bocsájtanáuak ilyen lávakövet, mi is tudnánk hasonló dolgokat produkálni. Tán azt hiszi valaki, hogy ezzel tönkre tennénk a kőfaragó ipart,? Nem. Legfeljebb a csehek, vagy én nem is t,udom melyik náció évi jövődelmót redukálnánk egy kisebb summácskára. . . Mennyivel szivesebben látnám az ilyen gyufatartókat, vendéglőinkben ós kávéházainkban ! Meg vagyok győződve, hogy az osztrák szivarom (mert a magyar szüzdohánj'órt ilyet, kapunk cserébe) és a török s'.ivarkám sokkal önérzetesebben égne. . . Eddig csak az arcunk éghetett jobba.] a — szégyentől, melyet a linci gyufa fényénél a cseh, vagy nem tudom milyen gyufatartó tükrözött vissza. Különös, hogy minket nem képes semmi külbehatás felrázni delejes álmunkból ! Mig más nemzet, mely ád valamit hazája boldogitására — folyton gyarapszik ; addig az egyezer éves múlttal dicsekvő magyar nemzet, a saját zsírjába, önásta sírba temetkezik. . . A migyar kisiparos az év munkaidejének tekintélyes részét sztrájkkal tölti el. . . A magyar kisbirtokos, ki alig bitekéjével a saját tábláján megfordulni, nem képes az iparost, foglalkoztatni Mert maga is csak életbeutartó takarmányozásra szorítkozik, hogy csekély földecskóje még életében ki ne csússzék lába alól. Napszám nincs ! Egész télen tótlenül, éhesen veszte-