Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-11-03 / 44. szám

8. BALATONVIDÉK 1907. november 2. Beck dicsekszik. Száli, te dicsekszel... Ez a közkeletű szólam jut eszünkbe Beck Vladimír osztrák miniszterelnök legutóbbi nagy s nem minden humort nélkülöző beszédének olvasásakor. Mig a mi parlamentünk az uj ülésszas formaságaival bíbelődik, a bizottság lassú ütemben fárgj'alja a kiegyezési javaslatot, a szemfüles osztrákok derékon ragadják meg a dolgot s a »népparlament« már a kiegyezést tárgyalja. Mindenek előtt megállapított tény, hogy a Lajthán tul meg vannak elégedve a kieg}

7ezéssel. Es ha a Reichsráth oroszlánjai Lueger és Ellenbogen berzenkednek is ellene, csak tessék-lássék kedvéért teszik, no meg azért, hogy egyet üthessenek rajtunk magyarokon. Kifogásaik csak ürügyök. hogy kárörvendezésüknek valamely formában kifejezést adhassanak. Sokkal reálisabb, hogy ne mondjuk anyagiasabb politikusok ők, hogysem a formaváltoztatás révén megkaparitott 2 százalék kvótaemeléssel járó milliókkal megelégedve ne volnának. Mégis ravasz furfanggal kifogásolják, hogy a szokásos szövetségi forma helyett szerződés alakjában kötöttek velünk magyarokkal kiegyezést. Ezt magyarázta meg Beck híveinek. Elégedjetek meg. Jó vásárt csináltunk. Mienk a lényeg, a tartalom — a magyaroké a forma — a ráma. Mert szerinte az eddigi szövetségi fonna sem volt egyéb szerződési formánál. Es ebben igaza lehet a németnek. Mert csakugyan két alkudozó fél megegyezésénél egészen mellékes, minő alakba öltöztetik kölcsönös megállapodásuk tartalmát, ha a tartalom a törvényszerű megállapodás minden feltételét különben magában foglalja. Beck szerint különösen lényegtelen a két áliamfél kölcsönös megegyezésénél a forma, mikor a megegyezés határidejét különben is törvény korlátozza. Szerinto tehát nincs busulni való a Lajthán tul, mert az osztrákok az uj kiegyezésben a régi tartalmat 2 százalékos kvóta megemeléssel, mi magyarok pedig ugyancsak a régi formát nyertük de uj köntösben. Köszönjük szépen a humoros felvilágosítást. Látjuk, hogy osztrák szövetségeseinek újból becsaptak bennünket. Drágán fizettetik meg velünk az uj ruhába öltöztetett régi formát. így adózik a magyar jóhiszeműség a kalmár furfangnak! És az osztrák szomszéd még a nyereséggel kiáll a piacra s dicsekszik is kalmáros furfangjával. Mindig vallottuk és hirdettük, hogy jövőnket csak reális politika, vagyis az, mit Széchenyi és Deák Sirolin ® li l tuMIjl, n^tzfla. teö * UMfH TflatMket, éjjeli taadlst jelöltek meg nemeetünk számára — alapozhatja meg. Az adott viszonyokkal és a kivihetőséggel nem számoló politikából pedig csak az ellenfél liuz hasznot. Szakasztottan ugy történt most is. Törik szakad, de vívmányok kellenek. Erünk is el itt is ott is néminemű vívmányokat pro forma, melyet azonban drága pénzzel fizettet meg velünk a nagylelkű alkusz. Beck ugyan elhallgatta, de hozzávetőleges számítás szerint a 10 évi kiegyezési időtartam alatt vagy 70 millió koronával fizetjük a kiegyezés uj ruháját — a vívmányszámba menő szerződési formát. Drága kis kelengye. Vájjon megéri-e a kiegyezési menyasszon}' ? Mintha ez az ország aranybánya volna, fizet urasan és gavallérosan, az osztrák kalmárnak saját belátása szerint sem sokat érő uj ruháért. Mint sok más, tehát ez a legújabb osztrák árucikk, a szerződéses forma is sok-sok milliónkat emészti meg. Amit majd csak kiizzadna a jófizető magyar a decennium alatt, főkép, ha a remény táplálja, hogy ennek az örökös fizetségnek a gazdasági önállóság berendezkedésével, a különvámterület felállításával, a nemzeti vámsorompókkal, az önálló bankkal majd csak vége szakad valaha ugy 1917-en tul. Azonban Beck ugy látszik nemcsak elsőrendű alkusz, kiváló humorista, de a jövendőmondás dicsőségére is pályázik. Hiveit ugyanis nemcsak a jelenre, a jövőre is megnyugtatni akarván, jóslatszerü kijelentéssel iparkodik elejét vágni az 1917 után bekövetkező önálló magyar berendezkedésnek, mert szerinte a létrejött kiegyezésben csak a Dunamonarchia nagy gazdasági szükségletei, gazdasági struktúrájának megváltozhatatlan tényei érvényesültek s a két államfél a jövőben is egymásra lesz utalva.MíiS szóval Beck szerint a gazdasági struktura megváltozhatatlan. Az önálló berendezkedés jogát magában foglaló törvényeink holt betűk. A két monarchia közti gazdasági viszony 1917-en lul is marad — a régi. Ezt jósolja meg Beck osztrák miniszterelnök. Most már csak azt szeretnők tudni, honnét

r

rmeriti Beck jóslata anyagát ? Micsoda inspiráció hatása alatt szólott s kinek a megbízásából ? Mert egy tisztességes prófétának, hogy sikeresen jósolhasson megbízójának és inspirátorának kell lenni — különben hamis próféta az ipsze s csalfasága csakhamar szembetűnő. Hát, hogy Beck a gazdasági strukturát annyira megmásithatatlannak hirdeti, értjük. Anyagi érdekeihez mindenki ragaszkodik. Az osztrák antul inkább. De hogy annak örökre 'változhatatlanságot jósoljon, anélkül, hogy magát a hamis prófétálás rajtakapásának ki ne tegye : nagy erőben kell bizakodnia. Az az erő lesz-e ez, mely eddig is a vis major hatalmával nyűgözött le s hajtott igába minden magyar nemzeti törekvést ? Ha nem ezen erő inspirációjának hatása alatt szólott Beck a jövőre nézve, akkor legalább is elbizakodás volt tőle a kiegyezés perpetuálását hirdetni s mint változhatatlan dogmát állítani oda a világ elébe. Beck nyilatkozata ezen részének értékét kénytelenek vagyunk a hamis prófétálás színvonalára leszállítani s nem egyébnek tekinteni üres fenyegetésnél, a külön vámterület, az önálló gazdasági berendezkedés híveinek adressálva. Minthogy pedig ennek mindnyájan hívei vagyunk, hát mindnyájunkat megfenyeget Beck ur ? Mind ez azonban cseppet sem gátol bennünket jogaink követelésében s érvényesítésében is 1917-en tul. Éppen Beck humorizálása s a mostani kiegyezéssel való becsapatásunk is eggyel több ok arra: hogy 1917-ben a gazdasági önálló berendezkedés realizálásával egyszersmindenkorra határt szabjunk százados osztrák becsapatásunknak. Addig humorizálhat Beck ur s dicsekedhetik mint s hogyan csapta be a német a magyart. De 1917-en tul majd a magyar nemzet is beszél, nemcsak— hiszen eddig is, no meg még a LO év alatt is eleget beszélhet — hanem azután cselekszik is egyszer már. Költségvetés és adóreform. (*) Wekerle Sándor miniszterelnök az elmúlt héten beterjesztette az 1908-ik évi állami költségvetést, mely a milliárdos számot tul haladja. Kerek összegben 1B97 milliót tesz ki ez az összeg. A költségvetés emelkedése a múlt évekhez képest. 134 millió többletet, jelent. Óriási, szinte megdöbbentő szám ez. Maga Wekerle is hangsúlyozta, hogy államháztartásunk ilyetén rohamos emelkedése nem normális s ebben az Ütemben haladni nem is szabad. Egyebekben p

jdig, hogy a költségvetés ily óriási 134 milliós emelkedést, mutat, ne csodálkozzék azon senki : kulcsa enn^k szociális viszonyainkban keresendő : a társadalmi egyes osztályok fizetésemelésében. Mindenki fizetésja vitást kórt. Az állam megadta, kinek csak tehette : az illetmények emelése magában 23.600.000 koronát tesz ki. És itt, lehetetlen gondolkodóba neui esni. Mi lesz, ha még ily tempóban halad az illetmények emelkedése. Maga Wekerle is aggodalmasan jegyzi meg, hogy ennek határt kell szabni. Mert különben teherviselési képességünk egyensúlya felbillenik. Jól megfontoljuk hát, hogy az állam, fizetésképességének s az adózók erszényének is van határa, melyen tul menni máinem lehet. Az ország népe ugy is roskadozik a teher súlya alatt. Egész falvak néptelednek el csak azért, mert nem tudnak megélni. Keresetük nagy részét elTüdőbetegségek, hurutok, szamárr köhögés, skrofulozís, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Millliogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. W. HaffmanB-La Reche A Ce. Basel (SfíJejL