Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-06-29 / 26. szám

BALATONVIDÉK 1907. juni us 29. kíséretében. A kirándulók Siófokról jöttek s miután a várost megtekintették, a Hul­lámban gyűltek össze t.ársasvacsorára, me­lyen városunkból is többen resztvettek. Vacsora közben lelkes felköszöntők hang­zottak el. Elsőnek Bognár Imre emelkedett szólásra s szívélyes szavakkal üdvözölte a város nevében a kiránduló társaságot. Az üdvözlést Mátrai Rudolf tanár, a kirán­dulók vezetője, köszönte meg gyönyörű be­szédben. Majd Turcliáuyi Gyula dr. egri főorvos a premontrei rend jelenlevő tag­jaira mondott mag >s szárnyalású felköszön­tőt. A kedélyes vacsora után, mely a késő éjszakába nyulott, pihenni tért a társaság. Másnap reggel Hévízre rándultak, honnét visszatérve hajóra ültek, hogy megtekint­sék a Balaton többi nevezetesebb helyeit. A kirándulókat városunkból Lakatos Vince dr. három tanártársával Balatonfüredig kí­sérte el. Badacsony volt az el»ő állomás, hol hajójuk kikötött. Itt először is inegfü­jödtek, utána sétáltak a parkban, majd a Hableányban ebédhez ültek. A kirándulók Vajda Ödöu zirci apát vendégei voltak, ki fényes ebédet rendelt a társaság részére. Elismerés illeti Ekiiamp Kálmán vendég­lőst, ki ugy az ízes étkek előállításával, va­lamint gyors és ügyes felszolgálásával nem kevésbhé járult hozzá ahhoz, hogy a ki­rándulók felejthetetlen emlékekkel távoztak Badacsonyból. Ebéd után újra hajóra tilt a társaság és több kikötő érintésével Bala­tonfüreden állapodtak meg hosszabb ideig. Itt Lingl Valérián fürdőigazgató fogadta és . kalauzolta a kirándulókat, kik miután a Kisfaludy szobor előtt egy szép ünnepélyt, rögtönöztek, elbúcsúztak keszthelyi ismerő­seiktől, Almádiba foly tatták utjokat. A ki­rándulásban résztvettek : Mátrai Rudolf, Perényi Cand's, Kurdy Aurél, Madarász Flóris dr., Kovács Antal dr., Hidasy György dr., Hofman Ferenc és Kalovics Alajos ta­nárok, Tuichányi Gyula d>\ főorvos és Mis­kovits Flóris dr. törvényszéki bíró. — Kinevezések. Buráuy Gergely dr. a csorna-premontrei kanonokrend prépost.­prelatusa Kőhalmy Márton Béla keszthelyi főgimnáziumi tanárt, a csornai szókház gond­nokává és rendi könyvtárossá nevezte ki. Erdélyi Irén premontrei kanonokot Csor­náról tanári minőségben a keszthelyi fő­gimnáziumhoz helyezte át. — A belügymi­niszter Baksa Jánost a budapesti állaui­rendőrséghez segédfogahnazóvá kinevezte. — Évzáró ünnepélyek. Bezárulnak az iskolák kapui, elszélednek a muzsafiak. Két hónapig csendes, néma lesz az iskolák kör­nyéke s üres a város. Az utcai élet rendes képe is alaposan megváltozik. Az iskolába siető nyüzsgő gyermeksereg helyeit fürdő­vendégek tarka csoportja hullámzik fel s alá. A megszokott gyermekzsivaj a bala­toni parkból halhzik felénk, hol az egész napot goudtalau játékkal töltik a tiz hó­napi tauulásban kifáradt nebulók. A köz­ségi elemi iskolások tegnap zárták be a tanévet. Miután előbb a templomban há­laadó istentiszteleten vettek részt, kikapták értesítőiket, melyekkel sokan boldogan, so­kan szomorúan tértek haza, aho^y jó, vagy rossz volt az. A főgimnáziumban ma dél­előtt 9 órakor tartják az évzáró üunepélyt — Hymen Takács Imre fenéki tanitó a héten váltott jegyet Szalmási Lenke kis­asszonnyal Alsó-Bogáton. Gratulálunk. — Iskolatársak találkozója. A jövő hó 4-én tiz éves találkozóra jönnek össze vá­rosunkba, kik 1897-ben főgimnáziumunkban érettségit, tettek. — Siófoki lóversenyek. Az urlovasok nyári ineetingjében mindig nevezetes szerep jutott a siófoki versenyeknek, melyet, a Balaton kies partján előkelő és nagyszámú közönség szokott végignézni. Az idei ver­senyek iránt való érdeklődést még fokozza az a körülmény is, hogy nem mint eddigelé két uapra, hanem nárom napra terjednek ki, amenuyiben a versenydijak számát sza­porították. A versenyek julius hó 4., 6. ós 7-én lesznek. A dijak nagysága és a neve­zések nagy ezáina már előre is biztosítják a szép sikert. — A Balatoni Muzeum vezetőségének figyelmébe. Igen előkeiő helyről értesítet­ten bennünket arról az óhajról, hogy a Balatoni Muzeum, a hót minden napján nyitva állana a közönség számára. Éppen a legközelebbi napokban egy igen elöke ö család direkt a Muzeum megtekintésére ér­kezett városunkba. Es mivel a Muzeum zárva lévén, e célját el nem érhette. Most mikor a szezon teljes erővel megindult, mikor nap-nap után jöunek s ker-sik H Muzeumoí, aktuális a kérés felvetése. Es mi hisszük is, hogy a Muzeum ügy buzgó vezetősége megtalálja a módját annak, mi­ként lehetne a Muzeumot legalább a szu­szon alatt, állandóan nyitva tartani s az érdeklődő nagyközönségnek hozzáférhetővé tenni. — A tanítók ós a város. Ismeretes o'­vasóiuk előtt az a sok kérés és az a sok hatá­rozat, mely a városi tanítók fizetésének ren­dezése ügyében a képviselőtestület elé ke­rült. Az is ismeretes, hogy ezek a kérelmek mind olyan határozatot eredményeztek, a melyekből nem jutott, egyébb a városi ta­nitóknak, mint, az a bizonyos édes remény, hogy valamikor majd jobb idő virrad rájuk is. Végre most, az uj népoktatási törvény életbeléptetésévé 1, elérkezett ez a rég várt idő. Mint, lapunk más helyén olvasható, képviselőtestületünk a törvény értelmében végleg megállapította tanítóink fizetését. Örülhetnének hát, ha ugyan örömükbe egy csöpp üröm nem került volna. A képviselő­testület ugyanis törzsfizetéskóp 1100 koro­nát állapított meg, holott tanítóink eddig 1200 korona tönstizetóst, élveztek. Ez reá­juk jogvesztés, mely miatt méltán kesereg­nek tanítóink. Reméljük azonban, .hogy az uj államsegély elnyerésekor a 100 korona hiányt pótolni fogja városunk kép\iselőtes­tülete s tanítóinknak nem lesz oka a pa­naszra. — Felvételek a főgimnáziumba Az előzetes felvételek a helybeli kath. főgim­náziumba julius 1 — 3 napjain reggel 9—Val2-ig lesznek. Figyelmeztetnek különö­sen az I. és II. oszt. tanulók helybeli szü­lői, hogy a felvételre most .jelentkezzenek, mert a törvényes létszámon leiül senki s«m fog felvétetni. Iskolai, születési ós ujraol­tási ^bizonyítvány nélkül senki sem vétetik fel. Felvételi dij 7 korona. Az igazgatóság, — Köszönet a balatoni vasutórt. A Balaton zalai partjának lakossága Bada­csony és Tihany között ma este szé­pen fejezi ki háláját a kormány iránt abból az alkalomból, hogy a balatonparti vasút építése legközelebb megindul. A tör­ténelmi hegyormokat ós várromokat öröm­tüzekkel világítják ki s a Balatonon tűzijá­tékokat rendeznek Badacsony és Tihany között. A rendezést az intelligencia a nép bevonásával intézi s a költséget is a vidék maga^ adogatl a össze. A Balaton minden oldaláról sokan fognak a tavon este sze­reuádra összegyűlni a badacsonyi heggyel szemben, hol uszó örömtüzeket bocsátanak ki a vizre. — Ágostai evangelikus istenitisztelet fog tartatni ma, Péter Pál napján délelőtt 10 ó. a polgári leányiskola nagytermében. A résztvenui óhajtókat szívesen látja a gond­nokság. — Üdvözlés. A Sümegi ipartestület f. hó 26 án nagyszámú küldöttséggel tisztel­gett Eitner Zsigmond kerületi képviselő­nél s meleg hangú üdvözlő iratot nyújtott, at, neki. Ebben elisineréót ós köszönetét fejezte ki az ipartörvény revíziója érdeké­ben a képviselőház elé terjesztett indítvá­nyáért. Az üdvözlő beszédet Adorján Sán­dor alelnök tartotta. Erre a közszeretetben álló képviselő felelve, biztosította a kül­döttséget, hogy a kisiparosok érdekeiért mindig szíves készséggel fog küzdeni. — Tanítónő választás A sümegi köz­ségi iskolaszék az üresedésben volt tanító­női állásra, 18 pályázó közül, egyhangúlag Németh Anna sümegi illetőségű tanítónőt választotta meg. — A badacsonyi Hableány Társaság f hó 29-én délután 3 órakor a Hableány he­lyiségében Hertelendy Ferenc főrend, a felszámoló bizottság olnöke vezetésével, a számadás megvizsgálása ós a fennmaradó összeg felosztása ügyében rendkívüli köz­gyűlést tartott. — Elismerés. A Muzeumok ós Könyv­tárak országos bizottsága Szigethy Ödöu tanítót, tapolcai községi könytár kezelőjét diszokmánnyal ós 100 korona jutalomdijjal tüntette ki. — Szoborleleplezés Batatonfóldvárott. Szóohenyi Imre grófnak, a balatouföld7ári fürdőtelep megalapítójának, ennek a koráu elhunyt, kiváló főúrnak szobrát ma délután egy orakor fogják fényes ünnepéllyel le­leplezni Balatonfö.'dvárott. Az ünnepi be­szédet Rákosy Jenő főrendiházi tag, kiváló író fogja mondani. Somogy vármegye kép­viseletében Sárközy Béla alispán vezetésé­vel küldöttség fog megjelenni az ünnepé­lyen. Az alispáu KapoUfy Jenő főispánt, Pallavicini Ede örgrófot, Somssich Andort, Somssioh Miklóst, Széchenyi Aladár gró­fot, Véssey Sándort, Makfalvay G-^zát, Márffy Emilt, Gaál Istvánt és Rusa Ernő dr'. kérte fel, hogy a szoborleleplezósi ün­nepélyen a küldöttségben megjelenjenek. Sárközy Béla alispán a vármegye nevében koszorút fog helyezni a szoborra. — Bbküldöttek hozzánk egy levelet* mely keservesen panaszkodik, hogy a vá­rosi elöljáróság, illetve a fürdökezelőség egyáltalán nem sokat, törődik a várost ós fürdőjét, felkereső idegenek kényelmével. Különösen panaszkodik a levélíró amiatt, hogy a vasúti állomásról a parkon át a Jókai­utca sarkához vezető gyalogul,aj, az urada­lom egy oldalról szeges drótkerítéssel ke­rítette be s emiatt a gyalogút oly szük, hogy két ember egymás mellett csak ügy­gysl-bajjal tud baladui. Különösen veszé­lyes a szeges drótkerítés az éjjel érkezőkre, kik a sötétségben a kerítésen nemosak szétrougyolt ruháikban szenvednek kárt, hanem sokszor testi épségüket is vesze­delem fenyegeti. Már pedig különöseit uiost, mikor mindig uagyobb és nagyobb tömegeben kereiik fel az idegenek váro­sunkat és fürdőjét, igazán lehetne annyit tenni, hogy a legelső benyomás, melyet valaki ittléte első percében szerez, ne le­gyen kellemetlen, sőt sokszor gyászom em­iekekkel elroutva. Kérjük azért a város elöljáróságát, íl'e'.ve a fürdő kezelőségót, hogy az illetékes- helyen legalább annyit vigyen ki, hogy a szeges drótüeritós az utat szegélyező fák mögé legyen téve s ez ál­tal legyen az ut olyan széles, hogy a köz­lekedés akadályt ne szenvedjen. — Katonaság. A pécsi, székesfehér­vári, nagykanizsai és soproni honvéd gya­logezredek julius 14 tői 28-ig, fölváltva, két két ezredenkint, Tapolcán és Nyirádou lesznek. — Magyar Otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk a Budapesten, VIII., Főherceg Sándor-utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt ár­ban elegánsan bútorozott, külöubejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezők­nek megfelelő kedvezmény. Szigorú családi otthon. — »Luclfer kisasszony és más egye­bek* cini alatt adja ki Baranyay József dr. lapszerkesztő a nyár folyamán ujabb el­beszéléseit, humoreszkjeit stb., melyek fő­városi és nagyobb vidéki lapokban már megjelenvén, tehát a kritikát, már kiállot­ták. A szerző a jövedelm 20°/ 0-át hazafias, kulturális célra a Petöfiház javára adja. A csinos 130—160 oldalas kötetnek ára most előre rendelve 1 kor. 60 fill., bolti ára 3 kor. lesz és egy fővárosi könyvkiadó cég bizományában fog megjelenni. A szerző neve nem ismeretlen, pár éve adta ki első novellakötetót ; fővárosi és nagyobb vidéki lapokban jelentek már meg tőle szépiro­dalmi cikkek ; sikeres irodalmi tevékeny­ségéről »Pozsonyvármegye monográfiája* is megemlékezik. Megrendeléseket, cimóre : Nagy Tany (Komárommegye) kér. — Elfogott betörő. Jó fogást csinált a héten a zalaszántói csendőrség. Egy ve­szedelmes betörőt tartóztatott le, ki a köz­ségben csavargott. Vallatóra fogták s ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom