Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-24 / 8. szám
4 BALATONVIDÉK 1907. február 10. a pénztárosnak a főlmentóst megadta. A széukéneg raktár kezelőjének jelentése szeriut az egész évi bevétel 33 715 kg. volt, ebből elkelt 30 105 kg., a raktárban ma radt 3.610 kg. Az eladott szénkénegért befo'yt 94G7 K. 55 f. A jelentést a közgyűlés tudoniáNii! ve'te. Az 1907-IKÍ költség vetést 1633 K. 76 fillér bevétellel és 1060 K. 20 fillér kiadással irányozták elő, A gazdakör ez év folyamán állatdijazást és Zala-Grógáníán háziipari tanfolyamot rendez, ha a földrhiveléstigyi minis ter és a zalavánnegyei gazd. egyesület támogatását megkapja. A kör gépeit egy 5 tagból álló bizottsággal megvizsgál'atja s a szükséghez képest kijavíttatja. Sümegi Tivadarnak az amerikai telepről szóló jelentését a kör a következő gyűlés tárgysorozatába tűzte. Ezek után a titkár többrendbeli iratot terjesztett elő, melyek elintézése után, Szűcs Zsigmond ismertette a dohánytermelő kísérletek ügyét, amit különösen Sümeg és Csabrendek gazdáira nézve nagyon fontosnak tart, egyúttal kérte a gyülé.-t, hogy az anyaegyesülethez a kísérletek megszerzése végett irjon föl. Darnay Karoly az állat biztosítás rendkívül fontos ügyére hivta íöl a figyelmet A gyűlés kérésére indítványozó a következő gyűlésen a biziosilás módozataira nézve javaslatot fog előterjeszteni. A közgyűlés kéri a tagokat hogy uj tagokah gyűjteni szíveskedjenek. A kör megkéri az alispáni hivatalt, hogy a tenyészállatokról az eddiginél csinosabb kivitelű igazolványt bocsásson ki. Hayden Sándor elnök ezután ismertette az alakulóban levő járási gazdaszövetség Ügyét ; erre a közgyűlés kimondotta, hogy a mozgHlmat teljes erkölcsi támogatásában részesíti. Sokan a jeleavoltak közül a gazdaszövetségbe nyomban be is léptek. A szép gyűlés az elnök lelkes záró szavaival ért véget. A gyűlést társasebéd követte. KOZGAZD AS AG A tavaszi szöiömunkákról. I. A nyitás. Közeledvéu a szőlők tavaszi munkái, idejekorán szóba kívánjuk hozni a nyitást és metszést, mint amelyek a gazdákat ilyenkor leginkább érdeklik ós a szakírókat, leginkább foglalkoztatják. A nyitás módjára nézve megemlítem a fiatal és idősebb tőkék nyitása közti kiilömbsóget, mint amelyet sok helyen figyelmen kívül hogyuak A|ánlom, hogy a nagy óvatosságon kívül, mellyel az 1—2 éves fiatal tőkéket nyitjuk : legyen gondja a gazdának arra is, hogy ezeket pár órai szellőztetés után újra betakarják porfölddel, mert a tavaszi száraz szól ós erős napsütés kivált az oltványokban kárt tesz, ha azokat, kifedve hagyjuk. A nyitás idejét meghatározni igen fontos dolog, amelynél rósziut az általános, részint a helyi tapasztalatokat vesszük figyelembe. A a általános tudni valók ezek : 1. Akinek szélmentes alacsony oldalon, vagy nedves völgyben, vagy sikon lent vau a szőlője : az korán ne nyisson, mert ezek a helyek vaunak leginkább veszélyeztetve. 2 A szellős tetőkön, nyílt oldalakon kevésbbó vagyunk a fag, nak kitéve. Fon os a helyi tapasztalat is, mert a fagy leginkább ugyanazon helyeket látog a lj aAzt is figyelmébe ajánlom minden gazdának, hogy ha a mult évben lekete tücsök (züc-kő, szöc-ke >tb. néven is uevezikl mutatkozott szőlőjében: el ne mulassza egy csapat, estikét vagy tyúkot telepíteni ki nyitásra a szőlőbe, mert a tücsök ellen ez bizonyult a legjobb védelemnek. Ha tanya nincs : mozdítható ketrecben hordjuk ki őket naponkint. Nagyon megszolgáljak. Vaday -Tóssef. Lmptuiajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő : Németh János. Kiadó: A szerkesztőség. N Y I L T T E R.*) *) E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget. a Szerk. Ganz-féle villamossági részvénytársaság keszthelyi irodája (Városház-utca 1. sz alatt) díjtalanul szolgál mindazoknak kőitségvetesekkel, rajzokkal, tervekkel, útbaigazításokkal stb M akik lakasaikat, uz« lethelyísegeíket, stb. elektromos világításra berendezni kívánjak, az építési irodával kapcsolatban nagy csillárraktár is létesíttetett, ahol mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő elektromos lámpákat. ooocx^ooooooooooo HONIG DÁVIDNÁL MARCZALIBAN a főtéren egy 40 év óta fennálló röfös üzlethelyiség teljes berendezéssel bérbe adandó. Wtf yWWWWMfWWWWtf WWW •nmmmMmmmmmmmMmmm Piaci gabonaarak 1907 feb. 22. Huza . 14 K. 60 fii Rozs . 14 K. — fii. Arpn . 13 K. 60 fii. Zsb . . 15 K. — fii. Kukorica 14 K — fii. Kr n m pi 4 K. — fii. í> ház, „SPRITZERi' BORHOZ LEGJOBB! A Hajdu-utcában lévő Kovacs-örökösök háza erdei joggal és szőlővel beültetett z á m o r i résszel együtt szabadkézből eladó. Eladá-i feltételek megtudhatók Sujánszky József üzletében Készt helyen. Egy jó házból való fiu könyvkötő tanoncnak Sujánszky József könyvkötészetében. Oh jaj! Megfojt ez az átkozott köhögés ! Köhögés, rekedtség es alnyalkasorlás ellen gyors es bi/.tos hatásnak. Egger mellpaszíillái, az étvágyát nem rontják es kitűnő izüek. Doboza 1 kor. és 2 kor. Próbadoboz 50 öli. Fő és szétküldési raktár: „NÁDOR" gyógyszertár Budapest, VI., Váci-körut 17 Éljen ! Egger mellpasztilla csakbamat meqqyóayitott Kapható Keszthelyen : Cséby Lajos, Dr. Simon Ernő, Alsó Lendván Fuss Nándor gyógyszertárában. Vezérszó: Minden darai) szappan a Schicht. névvel, tiszta és ment. károk alkatrészektől o o o Jótáll IS: 25 000 koronát fizet Schicht György cég Aussígban bárkinek, a ki bebizonyítja, hogy szappan a „Schicht" névvel, valamely káros keveréket tartal tnaz. [CHT-szappan (>Szarvas< vagy kulcsszappant) használjuk kiváló hatású tulajdonsága miatt előnyös eredménnyel bármi mosási célra, úgymint. : sajá nasználatra, minden ruhaneműnél és in i ii <1 e rí li e z ami egyáltalában mosva lesz.