Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1907-02-17 / 7. szám
1907. február 17 BALATONVIDÉK ö. voltak : Simon Ernő dr. 3 kor., N. N. főpincér, Szieber József 2—2 kor., Salamon János, Lábas Endre, Jurits Gyula, Buzgó Isiván, Ros«nberg S«mu, L-»ng Ferenc, Láng József, N. N. 1—1 kor., Kovacsek János, N. N. 40—40 fill., Legáth G\örey, Horváth Miklós 2—2 kor. A szíves felülfizetők ezu'on is fogadják a Dalkör hálás köszönetét. — Darnay muzeum háza Darnay Kál mán a mult. napokban megvette Sümegen a főtéren levő uijá épített sarok bérházat., mennek eineletjén szándékozik 10 termet a muzeum céljaira berendezni. Terv szerin' az iroda és szakkönyvtár helyiségen kivül le-z két Őskori terme is, melynek egyikében Zala, másikban Somog\me;;ve Őskori régiségeit csoportosítja. A két 10 méteres nagy terem egyikében a mag» ar hadtörténeti emlékek, másikban — a Kisfaludy teremben,— Kisfaludy Sándor irodalmi hagyatékán kívül a muzeum gazdag kézirat, gyűjteménye lesz kiállítva. A kisebb 6 teremben pedig a középkori és templomi régiségek. Iparművés eii t-lrgyak, céh-emlékek, néprajzi és kövület gyűjtemény nyer elhelyezést. Külön termet kap a múzeum becses porcelán, faieuce és himzés-gyüjtemónye is. Darnay tervbe vette, hogy múzeumát a tulajdonjog fentartásáva.1, a mu zeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége alá helyezi és nyilvános jelleggel látja el. — Közgyűlés. A sümegvidéki gazdakör évi rendes közgyűlését, f. hó 16 áu, szombatou délelőtt 10 órakor lartja Siime gen a lövőtársulat hely iségében. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyíló. 2. A mult közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. 3. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 tag megnevezése. 4. A titkár, a számvizsgáló bizottság és a szénkénegraktár kezelőjének jelentése 5. Sümegi Tivadar jelentése az amerikai teleptől 6. Az 1907lki költségvetés megál apitása. 7. Az 1907i ki munkaterv. 8. Iratok előterjesztése. 9. Indítványok. — Felülfizetés. A keszthelyi szervezett munkásság által februai hó 9 én ,-endezett táncmulatságon felülfizetni szivetek voltak : Horváth József, Mahrer Béláné, Gödhaum János 2—2 K., Kiss Feienc, Nádai Iguác 1-20 — 1 20 K., Pálfi István 1 K., Tóih N 60 fill., Kálmán László, Kapitány Imre 40—40 fill , Kozma Kálmán. Schlezinger József, Gutmann Antal 20—20 fill. A felülfizetők e/utou is fogadják a rendezőség hálás köszönetét. — Vadászaink figyelmébe ! A vadászat, iránt való érdeklődés napról-napra emelkedőben van, a vadászterületek bérlete rohamosan emelkedik, így minél tovább, annál kisebb területen kell majd vadásznunk. Igen >zak>z rüen foglalkozik a vadászati ismeretek terjesztésével Parthay Géza lapja a ,,Vadászat és Állatvilág", mely ma egyik legkitűnőbb és legdíszesebben íl'ustrált szaklapunk. Mutat váiiyszámot díjtalanul küld u kiadóhivatal Budapesten, R'tteubiller-utca 30. szám. — Mulatság A pacsaí iparos ifjúság folyó hó 10-^n táncmulatságot rendezett, melynek tiszta jővede'met az ,,Iparoskör" harmónium alapja javára fordították. E mulatság anyagilag és erkölcsileg is szépen sikerült. — Képviselőtestületi gyűlés. Sümeg képviselőtestülete folyó hó 8 áu rendkívüli közgyűlést tartott. Kiss Antal városbíró megnyitója után Német,h János plébános lelkes szavakkal ecsetelte Bárdió Ferenc dr.-nak a város dolgában kifejtett önzetlen s eredményes munkáját s fájó hangon vett, tőle bucsut, hogy Sümegről távozik. Indítványára a képviselőtestület jegyzőkönyvileg örökítette meg Bárdió dr.-nak érdemeit a város ügyében kifejtett ügybuzgóságáért. Bárdió meghatva köszönte meg a képviselőtestület, ovációját s kijelentette, hogy mindenkor szívesen dolgozik ezután is Sümegnek javára, amellyel lelke összeforrott. Ezután a városbíró előterjesztette az 1906-iki községi közmunka számadásait, amelyet az elöljáróság jelentése után a képviselőtestület elfogpdott. Bárdió dr. indítványára a közgyűlés elhatározta hogy a 3692 K. 82 fill. elemi iskolai könyv s ruh.Hsz-rző alapot az alapítványok sorából kiveszik, mint váro-i vagyont, kezelik, de e'-ede'i rendeltetésétől el nem fogják Rechnitz Béla vasúti engedményes 75000 K.-t, kér a Pápa—Devecser—sümegi vasútra. Lukonich Gábo dr rámutatva a va»Wnak Sümeget illető rendkívüli fontosságára 8000 K. megszavazását, javasolja, Bárdió Ferenc dr. ezt is csak ugy hajlandó megszavazni, ha a Csabrendek—ukki összeköttetés lelje 8.-n elmaradt,. Erre Lukonich Gábor dr , Rechnitz Béla levelével igazolja, hogy ezt ez összeköttetést már az engedményes el e|tette. A kérvényt érdemileg a 30 nap múlva összehívandó gyüés intézi el. A képviselőtestület, Döbröce és Nagygörl.ő községeknek a járásba leendő visszacsatolását kéri a vármegyétől. Lukonich Gábor dr indít ványozza, hogy a reál iskolának gí nnaziummá való átalakítása ügyében beadott kérvényt a kultusz minisztériumnál sürgessék meg s a kérvény átadasára Eitner Zsigmond országgyüiósi képviselőt, kérjék meg Németh J«nos plébános a felsöleánytskolának polgárivá való at.alxkitását hoz'a f-l s javasolta, hogy az erre szükséges á lamsegélyt szintén sürgesse meg a város. Elfogadták Többrendbeli kisebb ügy elintézése után, a yyülés véget ért, — A dr. Richter-féle Linimeni. Caps. comp. (Horgony Pniu Expeller) igazi, nép szerű h"ziszerré lett, mely számos családban már több mint 37 év óta mindie Készletben vau. Hátfájás, Cslpófájdalom, fejfájás, köszvény, csuzn&l stb. nél a Horgony L ni— mentlel való bedörzsölósek mindig fájdalomcsillapító hatást idéztek elő : sőt járvanvkóruál, minő : a kolera és hány óhasfolyás, az altestnek Horgony-Linimeuttel való bedörzsölése mindig igen jónak bizonyult Ezen kitűnő háziszer eredménnyel alkalmaztatott bedöi'zsölésképpeu az influenza ellen is és üvegekbeu í á 80 fillér, 1 kor. 40 f. és 2 korona, a legtöbb gyógyszerárban kapható ; de bevásárlás alkalmával lessék határozottan : Ricliter féle Horgony Linimeutet (Horgony' Paiu Expellert) kérni, valamint, a «Horgouy» védjegyre ós a Richter cégjegyzé re figyelni és csak eredeti üveget elfogadni. — A sümegi elemi iskolák államosítása. Amint értesülünk Apponyi A bért. val'ásés közoktatásügyi miniszter a sümegi elemi iskolák államosítása ügyét elintézte. A városra nézve a lehető legkedvezőbb módon, mert a föltételeket, köztük az ingyenes iskoláztatást is, nagyrészt, elfogadta. — Közgyűlés. A sümegi polgári önképzőkör f. hó 10 én tartotta közgyűlését. Németh Lajos alelnök üdvözölte a nagy számban megjelent tagokat s a gyűlést megnyitotta. A mult gyűlés jegyzökönyvének felolvasása után köszönetet mondott E'es Károlynak ós Pap Józsefnek, a kör 40 éves történetének megírásáért, amely a Sümeg és Vidékében jelent meg. Az 1906-ik évi számadást, 13797 K. 12 fillér forgalommal, elfogadta a gyűlés s Paulínyi József péuztá'.osuak a fölmentést megadta, jn.z egyesület könyvtára 1752 kötet,. Ezután a tisztújítás ejtetett meg. Az egy óv óta üresedésben volt elnöki állásra a közgyűlés nagy lelkesedéssel Eituer Zsigmondot, választotta meg. Aleluök Németh Lajos, háznagy Klaífl Lajos, jegyző Pap József, pénztáros Paulinyi József, könyvtárosok Gróf Lajos és Gróf Tivadar. Németh Lajos alelnök tudatta, hogy az iparos ifjúság egyesülete az önképzőkörrel fuzionálni óhajt. Ennek megbeszélésére a két. egyesület, mindkét részről 5—5 tagú bizottságot, küldött ki A közgyűlés Eituer Zsigmond elnök indítványára elhatározta, hogy március 15 ét megünnepli. Az ünnepet azonban, hogy ebbe a város egész közönségét, belevonja, akkép rendezi, hogy március 14 én este tartja a szokásos társas vacsorát, amelyen a Kossuth serleggel való ünnepi beszéd elmondására Németh János plébánost kérte föl ; rá vasárnap délelőtt pedig a Rama«elter-kertben rendez nagyobb i szabású ünnepet, melyre falragaszok utján I nemcsak Sümeg, hinem a szomszéd falvak közönségét is meghívia. Erre ünnepi szónokul Eitner Zsigmond elnököt, kérte meg a g\ülés ; az üunep mű órának megállapítását a választmányra bízta. Ezzel a gyűlés véget ért.. — A <Vasárnapi Újság • február 10-íkí száma 35 képe között erdekes fölvételeket közöl S/.'kszay Ferencz kiállításról, a nőképző egyesület főzöi»kolájából, a hadihajók építéséről, hegyj obszervatóriumokról Stb. Bulla Ignácz és Htvaszti Lajos egy egy verse, Mikszáth Kálmán és P-kár Gyula eredeti s Wharton Edith angolból fordított regénye bő és magas színvonalú szépirodalmi olvasmányt adnak, egy czikk Tolsztojnak Shakespeare elleni al ásfot>lalását fejtegeti. E^yeb közlemények : Günther 1 Antal igazságügy miniszter arczképe és pályályának méltatása E/'Z-'ki K nekrologja (at czi> éppel), tárczac-ik k a hétről, két kép a legú|abb hadi automobilokról, fővárosi téli kepék, párisi női bérkocsisok képei, képek a brassói magyar bál ró s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, Közintézetek s egyletek, Sakkjáték. Képtalany, Egyveleg s'b. «Vasárnapi U;ság» előfizetési ára negyedévre né^y korona, a cVilagkróniká>-vnl eg\ü't négy korona 80 fillér. Megrendelhető a «Vasárn«pi Ujság» kiadóhivatalában (Budapest IV., Egyetem-utcza 4.sz ) Ugymiitt mearendihetö a «KópesNep|ap» a legolcsóbb u]ság a magyar nép szamára, fe'évre két korona 40 fillér. — Hirdetes. A zalaegerszegi betegsegélyző » én/tár közgyűlési kiküldötteinek Kesz hel\ nagyközség részéről leendő választása 1907. évi február hó 22-én delelőtt 9 órakor Ke-ztlirhen, a k< zs-'gház tanács' termében fog megejtetni. Választ a'ik 4 tag j a munkaadók, 8 tag azon segédek közül, kik a pénzt árnak tagjai. Keszthely, 1907. j tebr. 14. Szektres jzö. Balatonmelléki levelek ... Tekérttetös Szerkesztő £{r ! Hát hogy e' tévettek jaz mestör urnák a szopóstnalacai, akikrü a uiutkor jaz őrvezető ur is póldázga ódott, eugömet is bekivántok a szógabiróságlió, mivel, hogy én vagyok jaz vagyoubi stosság őrzője éccakánok üdéjén. Amint esseg a magam alkalmatosságávó uiögérközteiu a saógabiró úrhoz, mondok a huszárgyánok : Fökett esseg mán a szó^abiró ur ? Mondok kedves egészséggyére vállék az éccakai nyugodalom, mind közönségösen. Aszongya, fő-fő ! Mán várgyó kendet. No moudok, akkor küköpöm jaz röggeli bagót jaz csobámbu, azt bedicsórök bakafancosan Hát amint esseg bekerütem, sziutég a nagy lármátu alig tuttam beszényi. U' járt a kezik ott jaz asztó körű, mintha jaz t.ollszárik mög lett vóna hájó kenyve Moudok, hát szintig ük is dógozuak ? Aszougya egy pocakos ur : Mit akar ? Mondok, ü lönue a tekéutetös szógabiró ur, ki kíváncsi a mestör ur szopós malacainak ádapottyára. Aszonnya : én csak a tekéutetös irnok ur vájok. A szógabirő ur ottannék a másik komora* ó van. Hát moudok ezt má' e'hibbéntottam. Pejig illen formánok néztem a zuj szógabirót. A bíon ! Bémögyök a bóső komarabó, azt mögtiszlötem. Aszongya : Maga a Megesz ? Mondok : A fenye Mögösz ! Aszongya : Hát nem maga a Megesz Péter ? Mondok : Az én böcsületös nevem Zacskó Pétör, de hogy hát, jaz apám is a vót, mög lőhet kivü-körü, hogy jaz öreg apám is érre a névre hógatot.t, de hát az nem világos jaz elmémbe. Mögösznek ajok a' gyeheua tüzére valók csnfótak e'. Velem ijesztöget.ik jaz oskolás gyerököket, mög jaz apróbb fajtát is. Mögösz a féckesfenye, mondok. Ejér a teens szógabirő ur fő is ta-