Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-02-17 / 7. szám

1907. február 17. BALATONVIDÉK 3 Szinház. Válogatott, io darabok, kitűnő előO 1.1 f adás, állandóan szépszámú közönség, ezekben lehetne íöviden összefoglalni a hót, történetét. Hogy mégis hosszabban, íészletesebben foglalkozunk vele, annak két oka van. Első, liogy közönségünknek e héten nyilvánult érdeklődését továbbra is fenntartsuk, második, hogy a színészgárda egyes igazán kiváló művész tagjainak elismerésünk adóját leróhassuk. Kezdjük hát ! Február 9 én, szombaton, a «Rab Mátyás* Rajna Ferenc és Cobor Károly 3 felvonásos operetteje keiűlt szin re igen sikerült szerep eloszt á- ban. Mindegyik szereplő egyéuiségének, művészi értékének megfelelő szerephez jutott s teljes igyekezettel törekedett azt be is tölteni, ami aztán oly szép összjátékot eredményezett, an ilyet, nem láttunk még a társulatiéi. A férfiak közül Vágó (Eysik elöljáró), S'ilágyi Aladár (C'O dik hitközségi szolga), Szilágyi D (Dra>_fí\) nyújtottak kitűnő alakításokat. A nők Uö zül a cimszerepet játszó Nóvák Ilona aratott, nagy tetszést. Kedves j-lenség is volt s ugy játékával, valamint gyönyörű éneké vei és bájos táncával méltán kiérdemelte azt a sok tapsot, melyet a nyílt színen és felvonásközökben kapott. Igen jó volt még Leudvav Ferike mint Picsi Gergő. Balla Tusi (Gita) i-ekedtsége miatt nem énekelt tisztán, játéka azonban kifogástalan volt. Febr. 10 eu vasárnap két előadás is volt. Délután a »Mádi z.sidó* ment. felhelyárakkal, este »János vitéz«. Mindkét »löttdás telt ház előtt folyt le. Az esti előadás szereplői közül kitűntek : Nóvák II nka (János vitéz) Váyóné (A gonosz mostoha) Miskey (Bitgó trombitás) és Horváth Jucika n.űkedvelő, ki a 3-ik felvonás végső jelenetében ennivaló kedves bájjal lejtette a fátyol táncot. Febr 11-én, hétfőn az >Arany virág« cimü operett volt soron. A 'örtónet színhelye a darab szerint Nápoly s mi valahol fönt északon láttuk a szereplőket, havasok és gletscherek aljában. A há'térben ugyanis erek voltak lat hatók. Az előadás jó volt., az énekrészletek kevesbbó sikerültek. Balla Tusi hangján a rekpdtség még mindig észlelhető, Künhy pedig amilyen temperamentumos ját.il. os, oly g3'enge énekes. A férfiak közül Vágó (Portyeviev Danilo), M skey (Beppo) ós Makrócy (Gauld milliárdos) tűntek ki. Febr. 1'2-en, kedden »Cabaret, estély t« rendeztek szülészeink. Művészetük kifogy hatatlan tárházából o'y an élvezetes programmot állítottak össze, amely méltán megérdemelte. hogy oly sokan végigha lgatták. Telt. ház volt. Az egyes számok u'án fel hangzó lelkes taps mutatta a tetszést,. Ezúttal ,ieiti kívánunk senkit külön kiem- lni a-z összes szereplők méltán rászolgáltak dicséretünkre. Febr. 13-án, szerdán a »Gül baba« Martos Ferenc és Huszka Jenő opereiteje került szinre. Élvezetes este volt megint. A társulat, legjobb erőit láttuk együtt a színpadon s voit is eredmény. Nóvák Ilona (Gábor diák) kitűnő alakításával, pompás hangjával magávitl ragadta a közönséget. »0 i tul a rác om cimü dalát még előadás utan ls dúdolgatta H hazatérő közönség. Jó volt még Vagó, Miskey, Kellér (Ziilfikár) és Szilágyi Dezső (Mujl.ó cigány), kinek kiszólasaiu jókat nevettünk. Febr. 14 én, csütörtökön, közkívánatra a cRab Mátyás» ment másodszor, moudhatni lázas sietséggel. A sietés oly nagy volt, hogy a felhangzó tapsiH még csak elő sem jöttek a szereplők. Végül aztán, hogy még gyorsabban befejeződjék, egy jelenelet. ki is hagylak belőle. Február 15 éi. pénteken, a «Gyimesi vadvirág», G^czy István gyönyörű népszin műve volt soron. Leszállított hely árai kai ment, d- tömve is volt ám a ház ugy, hogy mozdulni is alig lehetett. Egy kis balesat, is történt előadás közben. A nagy hő ségben egy nő rosszul lett s ájult au vittek ki a teremből. Az előadás — dacára egyesek törekvésének — nem sikerült ugy, mint váltuk. A darab nem volt kellőleg begyakorolva, mert némely helyen akadoz.va ment ; erre enged következtetni a hangos sugá* is, amit, eddig nem tapasztaltunk egyszer sem. A szereplők közül Nóvák I'ona (Magdolna) Szilágyi Aladár (Törpe Csura), Kellér (Marci), Vagoné és Vágó a fény s a ragyogás vágya töltötte be lelkedet. És én megszereztem a fényt, a poui})át, mely után lelked sóvárgott, de akkor már késő volt, nagyon késő Mert elhervad a virág, ha nem süt az éltető nap s meghal a természet, ha nem átad reá melegítő fénysugár. Az én életem napja pedig elborult ötökre, mikor megvontad tőlem szerelmed éltető melegét. Ah ! ha ez nem történt volna meg soha! De ugy-e megbocsátasz nekem ?Ugy-e nem azért jöttél, hogy látásod még kínosabbá tegye az elvá ást ? Nem hagysz el ugy-e többé, hanem velem maradsz örökre? • li ne hagy] el, óh maradj velem! Mig lázálmában így beszél a beteg, a szelid apáca lelkében megujulnak a régi emlékek, messze-messze holdvilágos, csendes májusi estén. Amíg puha keze yégig simítja a haldokló homlokát, mig forró könnyei megáztatják annak sápadt arcát, lelkéről leolvad a keserűség dermet-ztő fagya, szivét átjárja a légi édes szerelem tüze s többé nem ápoló csak, hanem édes angyal, ki szerelmével boldoggá teszi a haldokló utolsó perceit. Mig kint a hideg téli éjszakában sikongva tombol, dörömböl a száguldó zivatar s csattogva veri a jéggé fagyott havat a recsegő ablakhoz, a homályos szobában két egymástól elszakadt lélek ünnepli egyesülését ; az egyik lázas álmában, a másik, a földről lemondott apáca, karjai közé szorítva, azt, kit az élet töle megtagadott. El van feledve minden, csak a szerelem, a régi, az édes szerelem él köztük. Az édes emlékektől áthatottan, a libegő fény világa mellett mégegyszer viszszaálmodja magát a haldokló oda, az arany kalásszal rengő rónaságra hol egykor ót^en ilj

ren forrón ölelte magához azt, ki most élete utolsó percét boldoggá teszi. IJjra éizi, még egyszei azölelö karok forró szorítását, az égető c-ókok lángoló hevét, mik valaha szivét, lelkét lángra lobbantották. Azután mélységes csend lesz ismét sokáig, csak kint a tomboló vihar zúgása hallatszik szakadatlanul De mintha az is érezné a búcsúzó lé ek keservét és a fölötte zokogó kedves kinját, mind ritkább lesz szomorú sóhajtása, mind távolabbról hallatszik fájdalmas nyögése. Végtére azután elhallgat egészen, hogy ne zavarja többé a válás keserveit. Egyszerre sercegő lánggal lobban fel a pislogó mécses világa s mégegyszer megmozdulnak a falakon imbolygó sötét árnyékok, még egy édes csók, egy forró ölelés és lezárulnak örökre a haldokló szemei boldogan ; ajaka mosolyog, hiszen a szerelem megaranyozta életének utolsó percét, A zokogó apáca csak holt tetemet csókol már, lelke nincs iit, elszállt oda, hol ötök a tavasz, örök az ifjúság, örök a szerelem. Mit tudják az emberek, hogy miért patakzik annak az ápoló apácán-k a könnye a halott koporsójánál ? Nem értik azt, hogy mit sirat az, ki bánatát, eltemette a kolostor néma falai közé. Hanem mikor megcsendül a halotti ének fájdalmas, bus melódiája, mikor kopogva hull a göröngy a sírba tett koporsóra, aki látja az összeomló apácát, aki hallja szivetrázó sikoltását, megérti, hogy kót elszakított lélek búcsúzik ott egymástól örökre. álbák meg helyüket. Balla Tusi igen hal kau beszélt egész este s Novákkal énekelt duettje ham s volt. Miskey mintha rosszul érezte volna magát, a lobogós ujju ingben. Szilágyi Ivort pedig gyenge orgánuma képtelenné tette a magát megcsabnak vélt férj indulatának hű kifejezésére. —i. Krónika. Vége van, vége van! Meghalt, eltemették; Gyászos koporsóban sötét sirba tették ; Szomorú, mély sirba. Nem hat le hozzája Többé híveinek keserves sirása. Síró hegedűszó, sikoltó klarinét Nem zavarják többé sötét, bús éjjelét. | Pengő cimbalomnak hangja nem szól hozzá, f Elmúlt, ki szivünket vidám kedvre hozá. Gyorsan elmúlt. Pedig oly epedve vártuk. S/ivünket, lelkünket előtte kitáit.uk. Esedezve kéltük szives segítségét, i Hogy ki-ki megkapja jó s szép feleségét. I Lányok könyörögtek, hogy hull|on a párta, j Hívta ki-ki kedvvel, saiát lakzijába. ! És íme most vége minden reménységnek, Meghala a farsang közepén a télnek. Meghalt, meghalt, oh jaj ! S akik megmaradtunk, Vajon ki segíthet mostan már mirajtunk?! Uda van szivünknek teljes reménysége, Hasztalan volt ajkunk siró könyörg-se Szánalmas nyögése. Itt maiadtunk árván. Leborgasztott fővel szomorúan járván, Hasztalan fakadunk zokogó sírásra, Hulló könyeinket nincsen ki meglássa. Nincsen ki meghallja sóhajtó szavunkat, N ncs, ki felemelje lehullt csillagul kat. Esdő pillantásunk nem lel viszonzásra, Megváltozott rajtunk az idők járása. Csengő aranyinkat hiába pazaltuk ; Csak bút és keservet szerezhettünk rajtuk. Hiába hangzotta «Hajrá! Hogyvoli! Csárdás,» Farsang, nem volt veled az idén sok áldás. Mennyi kislány eped szomorú pártában S hint fejére hamut szive szorultában ! Mennyi legény sóhajt elhagyottan árván, Segítséged most már hasztalanul várván, Hiába kívánván. Összekötő jobbod Sokáig megbénult. Szivünk lánggal lobbot Nem vet intésedre, Búval van az telve, Fájdalom s keservben, kínban elepedve. Ha mégis halavány reménységünk volna, Hogy rövid életed nem esett hiába; Hogy amit elkezdtél, a tavasz bevégzi S lelkünk édes álmát uj életre készti, Akkor ne"i kinozna szomorú múlásod, Nem gyötörne búval korai halálod. Fejed fölött sirváu meg nem is állanánk Boronáló jobbod porodban is áldnánk. Htinem most már vége ! Hiába, hiába ! Nem volt münkidon a szerelem áldása. Hol megköiötted is, felbomlott a párti, Tudja ezt tetólad minálunk akárki. Itt, ott, ha történt is, vidám czéczó, egymás, Szalmaláng, hirte en való ellobbanás. Nem jól tanultad meg pajtás mesterséged S azeit nem követett a szerelem téged. Kontár voltál szörnyen, elrontottál mindent, Borouáltál ott is, ahol nem is kellett. Magasra rúgtattad árát a malacznak, Miből a vendégek csak égettet kaptak, Újra piritottat. De hát ez mellékes. És az is, hogy a bor, mit ivánk penészes, Vagy ió dohos vala, mégis méreg drága Szomjazó torkaink szomorúságára. Minden ügyességed csak abban mutattad, Hogy a vizet szörnyen malmára hajtottad A vendéglősöknek, akik jót nevettek, Auiig vendégeik rossz malaczot ettek. Sok volt a mulatság, de kevés a párti, S neked bizony ezért kevés hála jár ki, Tudja azt akárki. Nincs mit hálálkodnunk, Csak az a jó most már, hogy rajtad tul [vagyunk. Most, hogy elköltöztél, ott állunk hiába; Puha, meleg fészek után sóvárogva, Ölelő karokért hasztalan epedve, Hideg, fagyos télben fázva, dideregve.