Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1907-05-12 / 19. szám
1907. ju ni us 1 6. BALATONVIDÉK 5. családfenntartás küzdelmeiben elcsigázott c«aládatya képtelennek bizonyul nevelői minőségének betöltésére. Az anya gyenge, a háztartási, sokszor egyéb kenyérkereseti munkák teljesen elfoglalják s igy mi sem természetesebb, minthogy gyermekei magukra hagyatva szédületes gyorsasággal rohannak a lejtőn lefelé, mignein elérnek oda, ahol már megállni teljesen, visszalépni pedig majdnem lehetetlen t. i. a javítóintézet, dologház, avagy a börtön kapujáig. A jövőben pedig a gyermekvédő liga szárnyai alá fognak seregleni az ilyen gyermekek, de még is félünk, hogy nem találuak kellő menedékre, mert a? első pillanatban fellángolt lelkesedésünket elfogja nyomni a nyomban követő közömbösség s igy szárnyát, szegi a már-már repülni képes Lumánu? intézménynek és mint sok más, ez is csak a jegyzőkönyvek türelmes lapjain bi.ja a jövőben létét. Vissza-vissza. . . Kit tehetünk mindezekért, felelőssé ? A gyermeke', ki öntudatlanul futott a veszélybe ? Vagy a szülőt, ki mig a testiekről gondoskodott, a lelkieket kénytelen volt elhanyagolni ? Egyiket sem. Hanem igenis a nagy társadalmat terheli a fele'ősség, mert Lem teszi lehetővé — bár módjában állna — hogy az iparos családap küzdelmét felebaiáti és főleg hazafiúi kötelességből l>öuynyiteni iparkodna azáltal, hogy a szükséges iparcikkeket tőle s ne külföldről — ha éppen nem is direkte — szerezze be. Csak ennyi az az áldozat, a mit a hazai kisiparosság tőlünk jogosnn megkíván. Semmi több. Minden tisztességes magyar hazafi szervezkedjék önmagával. Alakítson önmagával tulipán szövetkezetet, magyar iparvédő egyesületet s szigorúan tartsa be azoknak szabályait. Vigyen minden tag szive templomából csak egyeden téglát a Lajtához s kezdje meg az elválasztó kőfal építését haladék nélkül s 1917 előtt már felépítheti. Felépítheti már egy év alatt. Az igy emelt hatalmas bástyát kös»e össze a szeretet láncával oly erősen, hogy meg ne inogjon a legkeményebb osztrák koponya döfésétől seni. Ha ezt, felépítettük, kisiparosaink azonnal lábra állanak. Már maga az ipar fogalma is százszor és ezerszer magasztosabb lesz. Iparosaink pedig mintegy csodatévő varázsszóra elhányják az idegenfaragta koldusbotjukat és felveszik -i kalapácsot, hogy édes hazánk felvirágoztatásának nagy munkájából az oroszlánrészt kivegyék. Iparosaink ilyetén való lábra állításával nemcsak ők, hanem — hisz élő tauu erre Amerika — hazánk is rohamosan megfog gazdagodni; megszűnik a kivándorlás, elnyugszik a jajszó. Az anyagilag erős iparos mig egyrészről tökéletesítheti magát szakmájában, másrészről családja boldogságát idézi elő. Több ideje és alkalma van gyermekei nevelésével foglalkozni, mert uem köti le lelkét a holnapi kenyér betevemthetésének gondolata. Munkájának gyümölcséből a fölöslegeset megtakarítja, hogy öreg napjaira a jól megérdemelt és megkívánt nyugalmat élvezhesse. S ha a végtelenül bölcs Islernek ugyfetszik, hogy élete delén veszi ki munkás kezéből a szerszámot, nem kell hátra hagyott neveletlen caládjáuak a nagy világban szétzülleni, avagy a humanizmus mezébe öltöztetett, ptékony intézetek keserű kenyerét, enni, hanem megél a férj, a családapa ősszegyü]tött, filléreiből addig is, mig a keuyé: keresés nehéz munkájára testileg es szellemileg képessé nem válik. Ám ezzel nem tagadom a nemes emberbaráti intézmények szükségességet, ső* nagyon is Óhajtom. Csak azt, akartam ezzel az elme futtatássb 1 némileg bebizonyítani, hogy a kisiparos anyagi felsegi tésével a szegényházak és a jótékony gyámoldák 80%-ra lefognak apadni. Tehát addig is, mig lelkesedésünk tüze teljesen ki nem alszik, a míg »Pártoljuk a hazai ipart« kiáltásaink utolsó akkordjai a nagy mindenségben el nem enyésznek, szedjük elő múzeumainkból dicső apáirk nemzeti öltözetét : a sarkantyús csizmát, a zsinoros ruhát s rakjuk be helyette a cipelőt, frakkot, cilindett, mert ha a nagy feltámadás napján ily kosztümbe két mindig csendesebb lesz a társaság, mig végre a már csak pilácsolva égő tüz mellett a hangos horkolások jelzik csak, hogy a vizek birodalmában minden nyugalomra ~ Ö vonult. Egyszerre azonban hüs szellő suhan át a nagy nyárfák susogó lombjai között, megzavarodik az eddig tiiköisima víz képe s tarajos hullámok szaladnak a magas part felé, hol tajtékzó habbá zúzódva omlanak vissza ágyukba. A csendesen álló nádas levelei először susogni, majd hajladozni kezdenek, mig végre egészen megindulva hullámozva bókol az egész nádrengeteg a fölötte zúgva tovarohanó szélnek, mely szilaj kedvében eszeveszett táncot járat a láp ingadozó növényzetével. Hajnal felé jár az idő s a keleti égbolton megjelenik a pitymallat első derengése. S amint lassanként halványul a csillagok fénye és világosodik a nádrengeteget egy szinbe foglaló sötét szüikeség, újra megélénkül a még csak nem is régen mélyen szunnyadó lápok birodalma; fönt magasan a még mindig sötétes levegőben élesen, hosszan elnyújtva hallatszik a szélkiáltó hangja »póli«, >poli«, »pó-li« s mintha csak az ő ébresztő szavát várta volna a nádak lakossága, egyszerre életre kel minden. Grörbecsőrü bíbicek sikoltozva röpdöső serege hagyja el az elrejtett zsombékok között eldugott fészkét s nagy fehér gémek hasítják át hófehér szárnyaikkal a hús levegőt. Amint folytonosan világosabb lesz, mindig hangosabbá válik a táj és újra harsog, bug, pityeg, hápog és gágog az egész nádas. A sekélyes vizben övig gázol hosszú lábával a nagy szürke gém, mig tőle nem messze kimeredt szemmel lesi reggelijét a találunk nagy őseink elé kerülni, teremtuccse — németnek nézvén — agyonvernek bennünket. H. II, feli ér kanalas. Bukdácsoló búvárok jönnek ki, be a nád között s a mély vhen hangos gágogással jelzi a felébredt gunár a hajnalt. Eltűnik a mindent beborító szürkeség s haragos zöldre változik a csendesedő szélben ingadozó nádas fekete szine s egyszerre bibor szint öltenek a hajnali szellő szülte, magasan szálló bárányfellegek. Itt a hajnal Rózsapirjával beragyogja a láp rengetegét és bevilágít a legelrejtettebb sűrűségek mélyére is. A világosságra megindul a zizegve repülő kacsák húzása, mig a ludak gágogva vezetik kicsi fiaikat ki a legelőkre. Fönt magasan, miut egy fehér felhő száll el egy csapat fehér madár, néhány nemes kócsag s amint fényes tollát lengeti a hajnali szellő, mintha sajogna, fájna az ember lelke azok után a távozó, szép madarak után. Tompa dörrenés zaja rázza meg egyszerre a vörsi metszés felől a levegőt s rögtön megtelik a táj irány, cél nélkül ijedve röpködő madarakkal s fülsiketítő lárma, kiabálás sikoltozó hangjai hallatszanak mindenfelől. Szinte elviselhetetlen az a lárma, mi szüntelen hangzik vízen, levegőben, nádban, mindenütt. Lassan lassan elhallgat azonban a bíbicek vészes sikongása, megszűnik a vizek lakóinak ijedt lármája egy pillanatra s utána rögtön megkezdődik a tollászkodó nádiverób egyhangú csirregése. A nádrengeteg fölött megjelenik a biborfényben tündöklő nap korongja s mi álmos fővel, de egy felejthetlen gyönyörű éjszakának édes emlékével szállunk ismét csónakra. Krónika. Beköltözött uj otthonába a keszthelyi ipartestület, is. AZ uj helyiség, ha uem a legjobb állapot.bau van is, mégis magába fogadja az ipartestületet, ipari és gazdasági hitelszövetkezetet,, iparoskört. Azután meg ez az épület ugy is csak ideiglenes, mert az ipartestület, ugy is épitetni akar. Ezen szándékhoz még a krónikásnak is volna néhány megjegyzése. Városunk legnagyobb része iparosokból áll. Egyetlen testület sem számlálhat nálunk annyi tagot, miut az ipartestület s vele karöltve az iparoskör. Egy ilyen nagyszámú testület pedig — különöSen, ha mint a mienk, anyagi eszközökben sem szűkölködik — megérdemli, hogy az az épület, mely az iparosság összetartozandóságát kifejezi, írely az iparüzök anyagi jólétét ós szellemi művelődését célzó egyesületeknek otthont ád, nagy és minden tekintetben kifogástalan legyen. Ha az ipartestület a mai telken épitetni akar, tervezzék az em^leudő épületet olyanra, hogy abban helyet, de otthont is találjon ne csak a főszerepet, vivő ipartestület s ipari ós gazdasági hitelszövetkezet, hanem otthont adjon az iparoskörnek, a katkolikus legényegyesületuek s a létesítendő t.anoucotthonnak is. Ezek az egyesületek és társas intézmények ugyanis egymásnak támogatói, kiegészítői, ha működésűk együttes, összhangzó; de erőik szétforgácsolódik, ha mindegyik külön-külön, nagyon sokszor széthúzó elvek alapján kívánja sorsát és lételét biztosítani. Ezen egyesületeknek egy épületbe való összefoglalása először, naggyá, impozánssá tenné az iparososztályt, mely egyesülve, tömörülve, a város legszebb ügyeinek megvalósítására volna hivatva. Közelébb hozná ezen egyesülés a munkást munkaadójához, ki látva azt, hogy az ö jóléte a munkaadó gazda jólétével közös, nem haladna a manapság annyira hódítani látszó álszociálizmus utján. Ha szeretet,te' otthont, nyújtana az iparoskör az eddig csak az utcasarkokra szorult tanoncoknak, eléruők azt, hogy az inast, a mai világ rabszolgáját, nemcsak a félelem s a verés kötné gazdájához, hanem a szeretet s a becsülés láncai is odafüznék, hol életének, egzisztenciájának biztos forrását, látná. Az egyesületeknek ezen tömörülése által nem vesztene egyik sem jogaiból, szokásaiból, de közös akarattal sokkal jobban megvalósít hatná mindazon célokat, miket mindegyik maga elé tűzött, Nagyon szükséges volna egy uagy, vagy diszterem létesítése, hol ünnepségeiket, felolvasásaikat és előadásaikat mindenkor megtai thatnák. S ha igy egyesülve, tömörülve igyekeznének az iparosságnak ma oly nagyon szétforgácsolt erői anyagi és szellemi javaikat művelni, ha egyesitett, erővel meg tudnák mutatni a város lakosságának, hogy az iparos is tud szépet-, nagyot, és nemeset művelni, sokkal közelebb jutnának egymáshoz nálunk is a ma oly nagyon kiélesedett társadalmi kasztok. Rajta tehát ! Egymás iránt való becsüléssel, szeretettel és jóakarattal valósítsa meg az iparoakőr, ipartestület azon nemes kapcsot, mely a közös érdekek célját szolgálja, mely az iparosságnak tiszteletet és megbecsülést teremthet, csak azok részéről is, kik ma talán félvállról néznek mindenkire, kinek a keze munkája szerzi meg a mindennapi kenyeret.
