Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-05 / 18. szám

8. BALATONVIDÉK 1907. május 12. Vájjon a vallás szelíd, békét s megnyugvást hirdető tana nem in­kább teszi-e őket boldoggá, mint a gyűlölködés izgató hangja? Es az a haza, melyen bölcsőjük ringott, nem inkább ad-e nekik otthont és meg­élhetést, mint az internacionalizmus hazátlansága ? Gondolkozzanak a május elseji mámor után ezekről s bontsanak uj zászlót — a régit, a nemzetit, sora­kozzanak ez alá, helyezzék csak an­nak tetejére vissza a keresztet, mely alatt őseik is fáradtak és küzdöttek s jó, legyenek szociálisták, de ke­resztény és hazafias szociálisták, kik Istent félnek, királyt tisztelnek, ha­zát szeretnek, kiknek a szózat a mindennapi énekük. Meglátják mun­kástestvéreink, mellettük és velük lesz minden igaz és jogos ügyükben az egész polgári társadalom. Reakció. (*) Minduntalan találkozunk e szó­lammal. Tud valaki arabusul, vagy nem tud arabusul; frekventált valaki valaha latin iskolát, vagy nem frekventált gimná­ziumot; tanult valaha, vagy nem tanult la­tin grammatikát, doktori ciinet hordoz va­laki becses neve előtt, vagy meg kell elé­gednie az egyszerű nyárspolgári névvel, dolgozzék valaki az akták tömkelegében hivatalos büróbau, vagy a tisztes műhely­ben, avagy a puli melle-1, szónokoljon mint tisztes honatya az országház kupolás csar­nokában, vagj' mint hivatott néptribun a szabadság alatt lelkesedő szocialista tábor előtt, ha hozzá fölvilágosodott s liberális akar lenni a szó legkristóffibb értelmében, nem feledkezhetik meg a minden idők leg­veszedelmesebb jelszaváról : ki kell bökni a nagy szót : reakció, sötét reakció ! Ennek a divatnak hódolt dr. Halász ur a mult hét utolsó előtti ülésén a t. Ház­nak. A sajtóról esett szó. Es Halász hátán menten hideg borzongás futott végig. Re­akciót kiáltott. És mikor némileg kérdőre vonták volna, sietett a reakció vádját a néppártra kenni I Innét is azonnal megkapta főnnebb nevezett ur a választ, melyben tudtára ad­ták, hogy oly szólammal dobálózik, mit maga sem ért, — dr. létére sem ! De nát divat, djvat ! Es mint főn­nebb kifejteni volt szerencsém, nemcsak okleveles doktori körökben közkeletű e szó­lam, otthonos az minden körben, hol fél­nek a szentelt viztöl, meg a néppárttól. Kiáltsa csak el valaki magát: reakció! Száz és ezer torok viszhmigozza azonnal. És a haza megmentődött ! De hát mi az a reakció!? Visszahatást jelentene, vagy mit? Hát ha igen, akkor már még sem lehet olyan szörnyen veszedelmes. MIr pedig a keresztény elvek nem azért vaunak, hogy véka alá rejtessenek, hanem, hogy érvényesüljenek. Elvei, ér­vényesülni akarnak minden vonalon. He­lyet kérnek maguknak minden téren. Ha ellenkező nézetek, avult fogalmak kiszorít­ják : reagálnak, nam hagyják jogukat az élethez. Kisütötték törekvésükből a reakció vádját — vissza a sötétbe ! Kész a vád : középkorról, sötétségről, szolgasagról stb. stb. szabadelvű fantazmá­ról. Mivel pedig a néppárt a krisztiáuiz­intis nemes elveinek érvényesítését, jogai­nak védelmét írta zászlójára s valamint piogrammjának többi, ugy e pontja mellett is bujkálás nélkül szint, vall, kész a Halá­szék vádja : a néppárt reakoioriárius ! Las­san tisztelt Halászék ! Aki az igazságot vallja, hirdeti, aki keresztény elveknek hódol, azok térfogla­lásai mellett kardoskodik, az >nég nem re­akcionárius, nem ellensége a szabadságnak, a haladásnak, a civilizációnak, a népjogok­nak, mert tudvalevőleg éppen a keresztény tanítás, tehát maga a keresztén} ség az a termőtalaj, melyből az emberiség szabadság fája kinőtt. A kereszténység nem tür rab­szolgaságot, — pedig a kereszténység előtti időkben még az ó-kor klassikus népeinél is voltak rabszolgák — hogy a haladásnak minő előmozdítója és a civilizációnak, éppen a keresztéuység, talán fölösleges volna utalni a barbarokból a XX. század müveit társa­dalmává vált nemzetekre ! Hogy még a klassikus korok kelot.á 1 és jogtalanai is jogokhoz jutottak talán van kis rés-ze a civilizatorius keresztény­ségnek ! ? Már most, ha a Halász dr. urak visz­szakivánják a kereszténység előtti időket, vagy a szabadságból szabadosságot, a szen­vedélyek féktelen uralmát óhajtják, ha a vallás szelid, mérséklő uralma helyett a fe~ jetleu anarkiának hódolnak : ez ellen s más hason szőrű börü autikeresztény elveknek természetesen vétót mond a kereszténység, velük szemben reaktivalni törekszik t maga jogát, tehát ebben az értelemben reakcio­nárius ! Mivel e jogoknak védője a néppárt, tehát e néppárt is reakciouárius — de nem Halász doktorék szája ize szerinti. Ebben az értelemben s abban is, hogy az igazság, jog és törvényesség uralma fog­lalja el helyét a társadalomban, parlamenti és sajtó életben, hogy az enyém és tied közti kiilőinbséget tisztelje mindenki, hogy az egyén becsülete ne legyen a sajtóhié­nák szabad prédája, hogy a kapitalizmus kizsákmányoló törekvése, a szocialista nép­lázitás kinövései az igazság és méltányos­ság helyes medrébe tereitessenek — ebben az értelemben reakcionáriusok vagyunk minduyájau, De mivel éppen ez nem tetszik sok dr. és nem dr.-nak, de »fölviiágosodott,« fő­nek és mivel ebben az irányban legnyíl­tabb és vallják csak be Halász dr. urék is a néppárt a legderekasabb munkát végzi, hát a néppárt reakciouárius. De téved t. Halász ur ! Frázison lo­vagol és erre az erőszakosan elővonszolt ütött-kopott gebére a 'mai társadalom föl nem ül. Valamikor sokan nyargalásztak rajta. Tisza, Fehérvári és Kristóffi liberalizmusa azonban elég volt arra, hogy a társadalom szeme felnyíljék s tisztult szemekkel lássa, hogy nem telivér, ragyogó, tüzes paripa az, mit alája nyergeltek, hanem rozog a gebe, mely többet megy hátra felé, mint előre s ez az; hogy ma már alig akad mü­veit körökben egy-egy jóhiszemű balek, ki a szabadéivüség színesre festett gebéjére : a reakció vádjára felüljön. A máz, a fény, leolvadt, elpárolgott — ott. a rozzant reakciós gebe — tessék Halász úréknak felülni s nyargalászni — okos ember nem kívánkozik rá, mikor vil­lanyoson és automobilon is utazhat. Tollfuttában. Ha a tizenkilencedik századot a talál­mányok századának nevezték, ugy méltán nevezhették annak, inert alig mull. el év­tízed, mely valami szenzációs és hasznos találmánnyal ne ajándékozta volna meg az emberiséget. Bertalan : Tizedes ... de csak aféle •címzetes . . . Dezső (vállvonogatva) : Mi önkénte­sek csak címzetes rangot viselhetünk . . . ez éppen a mi előjogunk. Bertalan : És most bizonyosan azért jöttél, liogy beszedd rajtam is a gratulá­ciós tizedet ! Dezső (mosolyogva) : Majd erről cse­vegünk . . . Most még nem tartunk ott . . . Nézzen jól meg ! (Föl alá jár meredt nyak­kal a szobában.) Hogy fest ? Bertalan : Szinte besugározza a szo­bát. Dezső : És észre kell venni . . . mind­járt, ugy-e ? Bertalan : Természetesen — hisz én is mindjárt észre vettem . . . Dezső (neki fohászkodva): Kedves bá­csi, nem kis dolog ez . . . Bertalan : Már hogy volna ? Hadi di­csőség. Katonai érdem. Dezső (leckézte! ve) : Jegyezze meg magának, hogy nyolcvan önkéntestárs kö­zül össze-vissza heten kaptunk ilyet. Csak heten ! Bertalan (jóizüen) : Igazán? — Csak heten ? Dezső : Tegnapelőtt történt. Vala­mennyien együtt voltunk az iskolában. . . Belépett a főhadnagy ur . . , egyszerre ün­nepélyes csend támad ! . . . Ilyen csend le­hetett a nagy természetben, mikor az Ur igy szólott : legyen ! És lőn ! A döntő pil­lanat megérkezett ... A három hóig tartó kora reggeltől késő estig való irtó hajsza, a mely káromkodással elegyes fenyegetések s büntetések közt múlott le rólunk, amely alatt tizenhármán megbetegedtek, egy pe­dig öngyilkossá lett, végre meghozta gyü­mölcsét. Jött a főhadnagy urunk — mint az isteni gondviselés — hogy megjutalmaz­zon szenvedéseinkért ! . . . Olyan érzésünk támadt, mint Mózesnek, mikor a csipkebo­kor kigyúlt előtte ... A főhadnagy ur volt az égő csipkebokor. És mi áhítattal csüng­tünk szaván, mert tudtuk hogy bennünket az Ígéret földjére fog vezérelni. Bertalan (kenetesen) : És micsoda igé­ket hallatott ? Dezső : Elmondta, hogy a gyakorlati kiképzés véget ért s az elméleti kezdetét vette. De nincs megelégedve az eredmény­nyel. A legtöbb egyéves önkéntes nem em­ber, hanem ostoba állat. . . A nyolcvan közt legalább hatvan lebunkózni való . . . Az a hatvan ember is. . . Marad husz, akik közül ismét tizenhármat kell közönséges csimpánznak, ügyetlen kengurunak, lomha lajhárnak tekinteni . . . De azért valamivel mégis különb, mint a hatvan alak ... el­lenben bét közül van kettő, akik közül az egyik elméletileg konyít a katonadologhoz, a másik gyakorlatilag sejt valamit... tudni egyik se tud semmit. Bertalan : Igazi kiuyilatkozás volt. . • Dezső : Várjon még. A többi aféle papagály. . . mindent utánzó szajkó . . Az első tizedesi rangot tehát az elméleti ko­nyitásért Boér Andor kollegám, a másikat — a gyakorlati sejtésért én kaptam. (Ki­feszitett mel'el) Nyolcvan közül a második tizedes ón . . . érti már ? Bertalan (áhítattal) : Tizedes ur .. , Ön csodákat inivelt három hónap alatt ! Dezső : Már most azt is elmondom magának, hogy mi az : tizedesnek lenni. Bertalan : Erre csakugyan kíváncsi vagyok . . . Dezső : Megkaptuk hát a két csilla­got .. . Bertalan: No de ne túlozz már. Csak egyet. Dezső : Mindkét oldalon egy ... az kettő .... Természetesen a kutyamosóm mindjárt rá is varrta. És már tegnap tize­desi rangban végeztem az őrszolgálatot a királyi várban. Bertalan : Ez nagyon szép lehetett. . # Dezső : Ah, nem erről akarok beszélni, Bertalan : De hát akkor miről ? Dezső : Hallott-e ön valamit a rang­idősebbről. Bertalan : Csak ugy homályosan sej­tem, hogy az valamiféle nagy hatalom. Dezső : Nos hát . . . katonáéknál az a szabály, hogy senki istenfia nem léphet ba valami katonai helyiségbe a nélkül, hogy oda ne álljon katonáson a rangban legidő­sebb elé s ne jelentené, hogy miért lépett a szobába. Ha pedig nincs különös oka a

Next

/
Oldalképek
Tartalom