Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-08-05 / 31. szám

2 BALATONVIDÉK 1906. augusztus 5 tisztelt birtokos urak. Vázsonyi és társai önökben látják az utolsó keresztényeket. És ha majd nem lesz egy keresztény földbirtokos sem, talán csillapodni fog ennek a bőrében immár férhetetlen demokratának a haragja is. Addig, lia tetszik, viseljék és tűrjék az urak a demokraták titulusait. Bármily igaztalanok és ildomtalanok is azok. Vagy nem ?! Ugy tessék a konzekvenciákat levonni s végkép szakitani azzal a szabadéivüséggel, melynek ilyen hajtásai vannak. Majd csak észreveszik magukat az ilyen liberális-demokrata mákvirágok, ha egyszer érezni lesznek kénytelenek a magyar birtokos osztály méltó haragját. Megélhetési nehézségek. ni. Társadalmunk minden rétegét, élénken foglalkoztatja a kérdés : Hogyan és miből élünk meg a fokozódó drágaságban? S alig van ember, ki életének megkönnyítésén, sorsának jobbrafordulásáu ne fáradoznék. Más utou, más eszközökkel küzdenek, de a cél egy : a könnyebb megélhetés. A proletárság küzdelme a legsikeresebb, bár a fegyver, mellyel küzdenek kétélű, mégis csak elvétve árt aunak, aki forgatja, ellenben mindig súlyos csapást mór az ellenfélre s azt meghódolásra kész. teti. Náluk a szervezkedés és összetartás megtermi a maga gyümölcseit.. Erélyt, bátorságot, ós kitartást ad a küzdőknek a harcban, végül pedig győzelemre, diadalra segiti őket. Mennyivel hátrább állnak e tekintetben a hivatalnokok. Szervezve nincsenek s nincs természetesen köztük összetartás se. A létért való küzdelmük nem tervszerű, nem egységes, eredményre egyáltalán nem vezet. Az itt-ott felhangzó s küzdelemre -szólító hívó szózat mint kiáltó szózat, hangzik a pusztában, anélkül, hogy visszhangra találna a nyomorgó emberek szivében. Alázatosság ós meghunyászkodás jellemzik a tisztviselőket,, pedig e kettővel a mai világban eredményt elérni nem lehet. Az alázatosság bizonyos fokig erény, azontúl azonban vétek. Téved az, aki a mai reálisan gondolkodó és önző világban az emberek' jó szivétől várja sorsának jobbrafordulását. Várhat, — akár az ité'et napjáig, — az a szegény, nyomorgó hivatalnok, de felsőbbsógének sohasem fog eszébe jutni, hogy fizetésének emelésével sorsán könnyítsen. Számtalan példával tudnám ezt beigazolni külön-külön ís, de fényes példáját látjuk a tanítóság életében. Vájjon hol és mikor történt meg BZ a hallatlan eset, hogy egy 800 forinton nyomorgó családos tanítónak az iskolafenntartó közeg önként, minden kórós nélkül javította volna a fizetését, pusztán belátásból ? Ugy-e nem tudnak rá esetet? En sem tudok. Azt azonban sokszor hallottam, hogy sokalták a tanítók fizetését. Különösen ott, hol a t.örvónyszabta minimumon felül áll a tanítók fizetése s azok voltak oly vakmerők még löbbet. kérni. Hogy ez a kórelem mennyire jogosult, azt kimutattam már egyik előző cikkemben, hol részleteztem egy 600 f>t. fizetéssel biró tanitó, illetve hivatalnok kiadásait. Azt hiszem elég hűen sikerült részletezésem s mindenkit, meggyőzhetett arról, hogy abból a fizetésből megélni csak nagyon nyomorúságosan lehet s legtöbbször az adósság fertőjébe kényszeríti a hivatalnokot. Ámde mint, mindenhol, ugy itt, is vannak kivételes esetek. A sok ezer nyomorgó ember közt akad egy-két jobbmódu is, kik vagy nősülésükkel, vagy más utou könnyebb megélhetéshez jutottak. Ezeket hozzák fel azláu például a többinek, kik a nyomorúságos fizetésből megélni nem tudnak. Könnyelműséggel, pazarlással vádolják a szegény hivatalnokot s ha kérni mer, rögtön letorkolják az ily szórványos esetek felemlitésével. Azt, hogy mily utou jutottak ezek jobb módhoz, nem kutatják. Fő, hogy meg tudnak élűi tisztességesen. Bizonyára nem a fizetésükből szerezték amijük van, mert abból megtakarítani semmit sem lehet. Előző cikkeimben csak az általános drágaságot hoztam fel s azzal is elég szánalmas képet festettem egy hivatalnokcsalád életéről. Vegyük most, pl. azt az eshetőséget is, aminek különben igen gyakran ki vagyunk téve, hogy betegség fordul elő a családban. Valóságos egypt.omi Csapás ez a szegény hivatalnokra. A kezelő orvos dija, a gyógyszerek ára, mind oly kiadás, amire okvetlen elő kell teremteni a pénzt,. De hát honnét és miből fedezze ezt. a kiadást, mikor a fizetése a mindennapira sem elégséges ? Sok hivatalnok-családot ismerek, kiket, egyenesen ez vitt a tönk szólére. A hivatalnokok nyomoa immár tetőpontjára hágott s tovább is tétlenül nézni a nyomorúságot nem szabad. Itt a legfőbb ideje a segítségnek. Ha soká késik, félő, hogy késő lesz. Az illető tényezőknek be kell látni végre, hogy a hurt tovább feszíteni nem lehet s biztositaniok kell a hivatalnokok tisztes.-óges megélhetését. Ha az állam tud gondoskodni, bármily erőfeszítéssel is hi vatalnokaiiól, meg kell azt tenniök a községeknek s a városoknak is. Városunk vezetőségében mindig voltak s vannak is humánus gondolkozású emberek. Hozzájuk szólok, az ő nemes szivükhöz apellálok a nyomorgó hivatalnokok nevében, kik vagy nem merik, vagy szégyenük kérő szavukat felemelni. Mert hogy megelégedve nincsenek, hogy csak tengődnek, azt biztos forrásból tudom. Vegye megfontolás alá a vezetőség a hivatalnok sereg nyomorát, tőle telhetőleg enyhítse azt, fizetéseiknek rövid időn belüli rendezésével tisztességes megélhetést biztosítson számukra. Vanuak tudom s lesznek is olyauok, kik erre azt felelik : • Megtennénk mi szívesen, de hát nincs rá fedezet.« Ilát igen tisztelt, kifogást kereső Uraimék erre is van szavain ! Ha van a varosnak luxus célokat szolgáló villany világításra 300,000 koronája, ha vau a fürdő fejlesztésére majdnem ugyanennyi ezer koronája s ha van deputációkra s más effélékre, hát akkor a hivatalnokok fizetéseinek javítására is legyen. Ezzel ueiu azt akarom mondani, hogy az említettekre nem volt, szükség, sőt ellenkezőleg. Hive voltam s vagyok is a haladásnak minden téren. Örülni fogok a villamos fénynek, mely nappali világosságot áraszt uiajd (ha áraszt ? Szedő.) utcáinkra, örülök a fürdő fejlődésének, de semmikóp — Vácon ? — Ott — Vácon még jó dolog van. Ott legalább jó a koszt. De Illaván, ahol én három esztendeig ültem, ott aztán megismeri az ember, mi az a fegyház. Minden kis szamárságért olyan szigorúan büntettek, hogy mindnyájan el voltunk keseredve. Egy barátom, akit Vácról hoztak ide, mesélte, milyen jó dolguk volt ott. — Hogy hívták a barátodat ? — Szabó Sándornak. — Ismertem, hagyta helyben az öreg. — Jó fiu volt. — Az volt. — Az is sikkasztott. Háziszolga volt. Egyszer egy százas bankóval felváltatni küldték és nem jött vissza. — Jól tette — röhögött a másik. — Jól hát. De hamar elcsípték. Egy krajcárt sem tudott belőle elkölteni. — Mert szamár volt. — Az volt. Megmondtam én is neki. El kellett volna dugni a pénzt. Elásni valahová, ahol senki sem találja meg. Most már maga is bánja, hogy odaadta a gazdájának. Egy ideig hallgattak. Majd megint az előbbi beszélt: — Mennyit sikkasztottál ? — Sokat — felelte szomorúan a kérdezett. — Aztán hogy van az, hogy nem tudtad magad kimenteni, hisz azt mondtad, hogy ügyvéd voltál! — Hiszen igaz volt. — Bah, az mindegy. En egyszer loptam egy ezüstkanalat és mégis felmentettek. Csak érteni kell a módját Aztán te nagyon ügyetlenül csiuálhattad a dolgodat, hogy ennyit, kaptál érte. — Eh, hallgass, nem értesz ahhoz. Ha lehetett volna segíteni a bajon, csináltam volna valamit. — Aztán most mihez akarsz fogni ? Megint ügyvéd leszel ? — Nem lehetek már az. — Hát mit fogsz csinálni ? — Semmit. Fejbe lövöm magam. — Bolond beszéd — mormogta a suhanc. — Előbb hazamegyek Megnézem a feleségemet, meg a gyermekemet. Csak addig akarok élni, mig megcsókolom őket, aztán nem bánom, ha pokolba kerülök is. — No oda könnyen eljuthatsz. De kár lesz azért a golyóéi t, meg a feleségedért. Legalább szép-e az asszony ? Az öreg nagyot sóhajtott. — Bárcsak ne lenne szép. — Miért ? — Mert akkor nem ülnék itt veletek. — Hát a feleséged miatt sikkasz bottál ? — Igen. — Miért ? — Szerette a pénzt. Nem tudtam annyit keresni, amenynyi elég lett volna neki. — No, ha az én feleségem lett volna, rég agyonütöttem volna — hősködött a suhanc. Halvány mosoly jelent meg az ügyvéd ajka körül. — Agyonütni azt az asszonyt ? — Te még mindig szereted ? — Hogy szeretem-e ? ! . . — Aztán meglátogatott-e az a dáma mialatt ültél? Vagy kaptáié tőle levelet? Szomorúan hajtotta le fejét az öreg. — Nem, — majd gyorsaü hozzá tette : bizonyára nem engedték meg neki. — Bolond beszéd. Ha szeretett volna az az asszony, akkor nem törődött volna semmivel sem. Nem téged szeretett az barátom, hanem a pénzedet. — Eh mit tudsz te — szólt boszusan az öreg, kit láthatólag bántott annak a csavargónak az éles látása. — Sürgönyöztem neki tegnap, hogy ma este érkezem. Majd meglátjátok, hogy várni fog reám a gyerekkel. Határtalan bizalom hangzott ki szavából és egyik sem sejtette, hogy maga magával akarja elhitetni a mondottakat. Lelke bensejét azonban őrültkópen marcangolta. Hisz ő sem hitte, hogy várni fog reá. Sokkal jobban ismerte azt a büszke asszonyt. Az nem fogja neki bűnét megbocsátani. De látni akarta még egyszer öt és gyermekét. Csak meg akarja nekik mondani, hogy vérével fogja lemosni gyalázatukat és bocsássák meg neki bűnét. Azt a bünt, melyet szerelme szült. Az bocsássa meg neki, akiért vétkezett. A szeme könnyel telt meg s lassan végig folyt az arcán. - Kár lesz azért a golyóért, hangzott fel újra a csavargó érdes haugja. Nem érdemli meg az az asszony. Inkább őt puffantanám le a te helyedben. Ő az oka min-