Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-12-30 / 52. szám

2 1906. november 220. 3 tuk meg a helyet a nagy nemzeti küzdelem idején is. A kezdet kezdetétől kitartással küzdöttünk az alkotmányellenes törekvésekkel szemben. Amikor a szabadéi vüpárt végvonaglásában uralma fönntartása érdekében a legkétségbe esettebb kísérletekkel küzdött s rongálta alkotmányosságunk pilléreinek alapzatait, ott voltunk a nemzeti ellenzéken. A darabont világ pusztító és nemzetellenes hadjáratában, mikor az önkény már a sajtó szabadsága ellen is tört, mikor az igaz szóért politikai pör és üldözés veszélye fenyegetett bennünket, akkor is résen álltunk és küzdöttünk, akár mint előőrs, akár mint utócsapat, mindenkor a nemzeti ügy mellett állottunk. Bizalmunkban nem csalatkoztunk. Az ármány megtörött a koalició hazafiságán. Az alkotmányos jogfolytonosság hetyre állott, Szent a béke ! De a nagy pör aktái lezárva még nincsenek. Tul a Lajthán leszámolásról beszélnek. A nemzetnek hát továbbra is egy emberként kell állania igazai mellett. Minden legkisebb erőt meg kell becsülni, minden törekvést igazaink mellett támogatnunk kell, hogy a tulnau hangoztatott leszámolás, >iieginf készületlenül ne találjon bennünket. Egységes nemzeti erőre van szükségünk, hogy a föladatunkat jól oldjuk meg. Politikai, társadalmi és gazdasági életünket számtalan veszély környezi, nem lehet tehát közömbös előttünk a legcsekélyebb eszköz sem a nagj

7 munkában. Ezt a munkát vállalja a «Balatonvidék» továbbra is. Erre kérjük közönségünk erkölcsi és anyagi támogatását a XI. évfolyam küszöbén is. Közönségünk további lelkes támogatása buzdítás lesz nekünk a jövőre, hogy az eddig követett és helyesnek bizonyult irányban tovább haladjunk. Amiért küzdöttünk, sok már valóságként áll előttünk. Ami pedig megvalósításra vár, azért tovább dolgozunk. Mindig csak az igazság fegyverével és a méltányosság jelszavával. Ebben kérünk buzgó támogatást közönségünktől. Tehát munkára tovább is Isten nevében. 1906. Még egy nap s leperegnek utolsó percei is egy eseményekben gazdag esztendő nek. Mielőtt végbucsut vennénk tőle, elevenitsük fel lelki szemeink előtt a multat s nézzü'« mi jót s mi rosszat éltünk át folyása alatt. Eltekintve most az országos esemé nyéktől, kizárólag városunk közéletét tegyük vizsgálódásunk tárgyává. Az alkotmányunk he'j'reállitásáért vívott nemzeti küzdelemből városunk is kivette a maga részét. Az _ ellenállásra való szervezkedés több hazafias gyülekezésre, a védő-egyesület megalakitására és a szabadság napjának — március 15-ilcének — tüntető megünneplésére adott alkalmat. A szomorú országos események forrongásba hozták a sziveket s lángra gyújtották a hazaszeretetet. Szomorú, de egyrészt szép idő volt az. Még látni véljük, mint szónokol tűzzel, fiatalos hévvel, az ősz aggaslyán pártvezér, mint buzdítja, lelkesíti az ezernyi tömeget, mely áhítattal hallgatja minden szavát s egy szívvel, egy lélekkel zengi végül lelkesülten : 'Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a hnza!» Mig alkotmányos életünk szekere a darabontok által posványba sülyesztetett s ott vesztegelni kényszeiült, addig városunk közéletében örvendetes haladást észlelhettünk. A haza sorsa felett érzett aggodalom s az ennek kapcsán keletkező lelkesedés, vagy tán a választások alkalmával történt felfrissítés volt-e az inditó ok, nem kutatjuk, elég az hozzá, hogy tevékeny munkásság ütött tanyát a városházán a kép viselőtestületben. A sok meddő óv utáu végre eredményes munkásságot produkáltak a városatyák. Evek óta vajúdó kérdések nyertek okos és célszerű megoldást. A bizottságrendszer ezúttal bevált és hasznosnak bizonyult. Majd minden bizottság sikerrel ol dotta meg feladatát. Legelői járt a cselekvésben a fürdőbizottság, mely nagyméretű földtöltést végeztetett a parton, uj kabinokat s zenepavillont állíttatott, fürdőkezelősóget szervezett s több más, a fürdő fejlődését elősegítő intézkedést tett. A munka eredményességét tekintve, utána másodiknak a villany világítási bizottság következik. Az utcáinkon égfelé meredő hatalmas oszlopfák s a rájuk szerelt vezetékek, a gázgyár mellett felépült villanytelep, tanúi a bizottság munkásságának. Ha még felemiitjük a szőnyegen levő s immár a döntéshez közelgő villamos vasút kérdését is, minden hízelgés nélkül hajthatjuk meg az elismerés zászlaját a bizottság előtt. A vízvezetéki bizottság is alapos munkát végzett, amennyiben e fontos kérdést annyira előkészítette, hogy a közel jövőben már az is befejezést fog nyerni. A kórházi bizottságot azonban ugy látszik nem fogta el a munka-láz. Az évek óta húzódó kérdés megoldása semmivel sem ment előbbre, ez évben sem. Csak egyszer, egyetlen egyszer adott magáról életjelt a bizottság, most legutóbb, mikor a belügyminiszternél tisztelgett egy deputációja, kamatmentes kölcsönt kérve az alaphoz. A miniszter sablonos válaszában sem találunk semmi olyat, mi biztató volna arra nézve, hogy a kérdés lövidesen megoldódik. Sokszor és igen sokat irtunk már e kérdésről, megvilágítva azt minden oldalról, dehát hiába. Szükségét mindenki látja és érzi s mégsem tudott eddig dűlőre jutni. Adja Isten, hogy a iánk következő év ne múljék el ily eredménytelenül a bizottságra nézv.5, mint ez a mostani. Nem volnánk hű krónikásai az évnsk, ha az általános drágaságról is meg nem emlékeznénk mely nyomasztólag hatott mindenkire, de elviselhetetlen teherként nehezült különösen a hivatalnok középosztályra. Megdrágult minden. A ruha, cipő, tem, hogy mért bő is hát a szürke klakk kalapom ? Az ördögbe, hogy előbb nem jutott eszembe. Májusban levágattam a téli hajam it, a mi számottevő dolog, mert meglehetősen gyapjas voltam. Megnövesztette a Sárga-tenger vize. Félre a klakk kalappal, ez sem alkalmas. Következett egy vászon bur kalap. Ez meg nem ment rá a fejemre (az én vármegyémben ugy mondanák, hogy nem megy bele a fejembe. S hogy a szerk. üzenetekben kérdés ne tétessék a vármegyém felöl, előre megmondom, hogy Somogy vármegyében.) Ez a bur kalap pedig azért nem ment rá a fejemre, mert, hogy a • Kováid és társa« cégnél kimosattam, hát ugy összeliagyták ugrani a kalapomat, liogy ezentúl legfeljebb dohánytartónak használhatom, mert az öklöm még belefér. Nro 4. Egy fekete florentin szalmakalap. Ez a kalapom nemcsak, hogy kedves időkre emlékeztetett, de éppen pásszolt is a fejemre, csakhogy velem együtt kissé elavultnak láttam. Hiába csiszoltam, keféltem, meglátszott rajta az öt esztendő. Nem mintha öt esztendeig tilódott volna a fejemen, de a divat, az a'ak, a fagon. Igy megyünk ki mi is lassankint a divatból, a fagon miatt. . , Még hátra volt két kalapom, (a hetedik a szerkesztőségben) a cilinderem s egy tengeri nádból szőtt, font xántuskalap, melyet Japánban használtam. Ez ott jó olt, mert a jupánok angolnak néztek enne s tiszteletben tartottak; de itthon, a mi nyilt civilizációnk közepett nem lenne előnyös, az embert hamar kezelés alá foghatnák a detektívek, mert az embernek hátul csak a háthajlása, elől pedig csak a szájától lefelé való arcrészei látszanak ki. Ugy, hogy mikor szivaroztam, a kalapom öble mindig tele volt füsttel, mint a cigánysátor. Szinte meg is bámultam oda künn, mintha füstön lógtam volna. Ergo, kalap állományomból egy sem vált be, visszaraktam hát őket ruhaszekrényembe s kezdtem gondolkozni, hogy is megyek ki másnap reggel kalap nélkül ? A cilinderre nem appellálhattam ebben a rém melegben, meg különben is ez a fekete huzatu selyem kalap sehogy sem kvadrál a világos nyári öltözékhez ; már pedig feketébe csak nem öltőzhetik valaki, amért a kalapját elvitte a szél? Túlhajtott gyászolása lenne egy 6 koronás kalapnak. Az ágyban aztán jutott eszembe valami. Eszembe jutott, hogy van a budapesti büntető törvényszéknél egy bíró, aki télen, nyáron kalap nélkül jár. Kezében viszi ugyan, de nem teszi fel. Pompás ! Ezt a divatot én is megkezdem s reggel, mikor szokott sétámat az utcán szivar szóval megtettem, kalap nélkül tettem meg azt, hogy szinte jól esett nyírott fejemnek a reggeli szellő hűvös lengedezése. Ismerőseim, a kikkel találkoztam, kérdezősködtek kalaptalanságom okáról. — Nagyszerű — mondottam nekik — hát önök nem is tudják ? Ez egy ante Kueipp-kura. Kneipp ajánlotta a mezítláb járást, ez a másik specialista pedig a kalap nélkül való járást javasolja. — De hát a napszúrás ? — Ugyan kérem, látó t már Kneippknrás mefcitlábos embert, náthásnak lenni? Ugy-e nem ? Igy acélozódik meg a kalaptalan fej is ós titóbb három indus nap süthet rá egyszerre, mégse lesz kutyabaja sem. Nem kap napszúrást, Mire délután az utcára kerültem, már az egész nyaraló-telep valamennyi férfia, öroge, apraja kalap nélkül járt s másnap hárman feküdtek nap»zurásban. En pedig hamarosan összepakoltam s bevonatozt«m a fővárosba, mert a levélhordó hirül hozta, hogy az egyik napszurásos égre földre fogadta, hogy leüti annak a garabonciás diáknak a derekát (t. i. az enyémet,) aki ilyen bolonddá tette. Egy liót múlva a vasút igazgatóság megküldte a kalapomat, udvariasan, illedelmesen, egy masamód dobozban. 1 korona 80 fill. kezelési dijat kellett fizetnem. Ki is fizettem szivesen, mert hát megkerült a kalap, csakhogy mikor kipakoltam, akkor láttam, hogy újra csak meg vagyok lőve, mert a tetejét kirágták a mezei egerek. Az ördögbe, ebbe hát még dohányt sem tarthatok. Csupa pech. . .