Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-03-18 / 11. szám

1906. március 11. BALATONVIDÉK 3 nyák István; jegyző Bognár Imre; ügyész Schwarcz Zsigmond dr. Az indítvány egy­hangúlag elfogadatott. A gyűlés ezz«l be­fejeződött. s a Dalkör álul előadott Iparos induló meghallgatása után a közönség a Kossu'h nó'a éneklése mellett távozott. Március 15 A szabadság napját vá­rosunk közönsége az idén szokatlan fény nyel és nagy ünnepségek keretében üuue­p?lte meg. Áz ege.-z város lobogódiszt öl­tött. A tanintézetekben — lcivéve az állami polgári leányisicolát — szünetelt a tanítás s mint. lapunk más helyén olvasható, min­denütt nyilvános hazafias ünnepélyeket, reu deztek, E^te a várost, kivilágították. — Felolvasás. A kath. legényegylet ben a mult pénteken Illés Ignác dr. ez­redorvos olvasott fel igen érdekesen és ta­nulságosan az alkoholizmusról. Orvosi szem­pontból fejtegette e manapság igen fontos kéidést, kimututván annak romboló hatá­sát ugy az egyesre, mint az egész társa dalomra, a. nagy tetszéssel fogadott elő­adást még két humoros novellával is meg­toldotta. Szíves fáradozását a nagyszámban jelenlevő közönség osztatlan elismeréssel jutalmazta meg. — A jótékony nőegylet közgyüiése A helybeli jótékony nőegylet a iini't vasár­nap tartotta évi rendes közgyűlését C.sa­nády Guszti v dr.-ué elnöklése alatt. A köz gyűlés kiemelkedő pontját az elnöki jelen­tés képez'e, melyet a tárgyhalmaz miatt lapunk jövő számában fogunk egész lerje delmében közölni. — A Balatoni Szövetség igazgató vá lasztmánya 0 áry Ferenc dr, alelnök, volt ors'/ággyülé-i képviselő elnöklésével márc. hó 14-én ülést tartott, a melyen a többek közt részt vettek Széchenyi Viktor gróf és Szűcs Béla alelnökök, Romy Béla miuisz teri tanácsos, Lóczy L'jos egyetemi tanár, Liugl Valérián balatonfüredi, Fittler Dezső dr. balatouföld vát i, Várady Gyula siófoki fürdőtelepi igazgatók, Perger Ferenc dr. balatontavi gözhajós társulati igazgató, Ró zsa Károly szövetségi pénztáros, s a bala­toni érdekeltség számos tagja. Az elnöki megnyitó után Rózsa Károly pénziáros tett jelentést a bevételről és kiadásról s örven­detes tudomásul veiték, hogy a szövetség­nek 2304 korona vagyona van. Tárgyalták a tihanyi félsziget befasitását, a Balaton körüli utaknak a lörvénj'hatósági utak há­lózatába való fölvételét, a melyet, az ille­tékes ha'ójágnál megsürgetnek. A Déli Vasútnak a balatoni köziekedé-t lényege­sen megjaviti uj menetrendjét megelége­déssel 7togadták és köszöne'et szavaztak Brám Miksa lovag miniszteri tanácsos, ve­zérigazgatónak . Várady Gyula siófoki íg<z­ga'ó bejelenté-ét, hogy a siófoki kikötő 1907. január elsejével államivá lesz, öröm­mel vették tudomásul. A siófoki fiirdőte lep igy megfelelő modern várócsarnokkal ellátott kikötőhöz jut. Közmegelégedéssel fogadták a Balatonlavi Gőzhajós-Társaság abbeli szándékának bejelentését hogy a társaság uj hajókat építtet A szövetség a tervet erkölcsileg és részvények jegyzésé vei anyagilag is támogaija. A Balaton men­tén az idén megkezdik a körtelefon építé­sét, a mi nagy hasznára lesz a fürdőző közönségnek.' A hálózatba belekapcsoltat­nak : Veszprém, Tapolca, Almádi, Balaton­Füred, Alsóörs, Csopak, Arács, Neme&pé­csely, S'.entantalfa, Zánka. Szepezd, Rév­fülöp, Kővágóörs, Balatouederics, Köves­iiálla, Badacsony tornai, Keszthely, Balaton­berény, Balatonkeresztur, Máriatelep, Fo­nyód, Boglár, Lelle, Szemes, Szárszó,Köttse, Balatonföldvár, Siófok, Lepsény, Aüga, Keuese. A mini-zt-jr az eddigi feltételektői eltérően kijelentette, hogy a tenti közsé­gek bármelyikében, ahol egy rendes és 1 kedvezménj'es előfizető jelentkezik, felál­lítja a távbeszélő központot. A rendes évi előfizetési díj 240 kor., a kedvezményes 120 kor. A tervezetbe fel vett helj'eken levő előfizetők egymással dijtaNnul beszélget­hetnek, az interurbáu forgalomban pedig a rendes dijak befizetése mellett részt ve­hetnek. — A zalaegerszegi ügyvédi kamara március 25-én Zalaegerszegen a városház nagytermében t irtja rendes évi közgyülé sét, a következő tárgysorozattal : 1 Az 1905 évi közgyűlésről felvett jegyzőkönyv felolvasása. A kamarának az 1905. évi mű­ködésről jelentés. 3. A kamarai pénztár ál­lapotáról jelentés. 4. Az 1906 évre vonat­kozó költségvetésnek megá'lapitása és a szükséglet fedezetének meghatározása. 5. Az ügyvédek s ügyvédjelöltek névjegyzé­kének felolvasása. — Badacsonyvidéki bortermelök szö­vetkezete. A »Balatonvidél<í filoxera elleu védekező egyesület« Tapolcán máro 8 án tartott évi közgyűlésén elhatározta, hogy uj szövetkezetté, »Badacsonyvidéki borter­melők szövetkezetéi vé fog átalakulni. A közgyűlésen a lemondott elnök helyébe Vastagh János elnöknek, Szez^mszky Gyula pedig aleluökuek választatott meg, Vastagh indítványára egy bizottság küldetett ki, amely egy alapszabálymódositási terveze­tet készítsen oly értelemben, hogy a filoxera elleu védekező egyesület jelen vagyona a tagok között egyenlően megosztva, az a tagok üzletrészvényeivé váljék és ezen üzletrészekkel »B«dacsonyvidéki Borterme­lők Sz övet kezete« cimen uj szövetkezetté alaku'janak az előbbi szövetkezet t.ag|ai. Ezen uj szövetkezet célja az alapszabályok megerősítése esetén nemcsak a Hzőlőterme­lés előmozdítása, liauem a borok és szőlő­terű etek egj'éb terményeinek értékesítése fog lenni. — Kik adományoztak a madárfósz­kekre: E^y koronát, fizetett, : Mihálkovitsné, Welier Rezső, Ko'vacsevich, Beizs-nyiné, Láng Emil, Gralzer Ferenc, Gönczi Ede, Győrffy Pongrácué, Csikós József. 60 fil­lért fizetett; 'Nagy Margit, P«pp László. N N. 50 fillétc fizete tt: Gyarmathyné, Vázsony József, Reithofferné, Pákor Ador­ján, Molnár Szaniszló, Kőhalmy M., Béla, Sárvár.) Zoltán, Mayer Test véivk, Vas Mór, ozv. Boliatta Bélané, Príszuyák Istváu, Albert Ágost, Stendl E nil. 40 fillért, fi­zetett: Berkes Onó, Veháp Imre, Löbl Jozsef.Gt ünwald Zsigmond, Szilágyi György Szabó Józsefi!é, Schefcsik Zsigmond, Kel­ler János 30 fillért fizetett ; N. N., Top­ler Lijosué, Németh Józsefné, Talabér István Perpits Ferenc, Fehér Ferenc, Bá­jamé, Zimits Sándorné, Veitzi József, Berger Samu, N. N., Rosenberg Samu. 20 fillért fizetett: Bal.os József, Mdos Lő­rinc, Kovács Fereno, Nagv Ferenc, Vajda Anna, N. N , N. N., Balogh Jánosné, N. N., Vilim Péter, C/.iffer Gábor Plechner Rudolf, Weisz József, Weisz Ignác, Virág Ferenc, Schne.der Rózsa, Győiffy János, N. N., Ambrus, Singer Iguác, Keresztesné, Boda Laji'S. — Amerikai levél. Az amerikai ma­gyarság haza-zeretetét fényesen igazolja az a levél, melyei városunk egj'ik polgára kapott, a mult, héten az uj hazából A le­vélből a tulajdonos szíves engedelmével a következőket közöljük : De félre a saját ügyeinkkel, mikor a haza oly veszélyben van, hogy minden polgára gyászt ölthet. Éppen itt i-, Sjouth Bethlehemben, a magyarság s-gyülésre van hiva délután 3 órára a rom. kath. tem­plomba, míg a másik este 7 órakor lesz egy magyar Hotelben ; jövő kedden azaz husbagyó kedden pedig az összes magyar újságokban felhivás van téve Cleveland­ban a nagygyűlésre megjelenni. Egy arany­járadékot > karnak fe állitam. Egy millió­nál több ember van itt Magyarországból ide szakadt, ha minden ember 1 dollárt áldoz a haza oitárára, ugy szép összeg fog összegyűlni és annyit minden ember megtehet, legkissebb megerőltetés nélkül. Ha a hazának szüksége van reánk nemcsak pénzzel segítjük, hanem ha kell és szükség van reá életünkkel is! — Ha a Jánosi netán oda találna menni, mondja neki, hogy én irom, ilyen váltságos idő­ben ki ne jöjjön, mert mi itt csak a hí­vást várjuk és menünk. Mert ugy látszik, hogy 50 évig a Magyarnak mézes mad­zagot húzogattak a szájába, a szabadsága csak papíron volt s hogy tényleg szabad­sága "egyen, újra fegyverrel kell meg­küzdenie. Bizony elég sajnos az otthon­levőknek az ily állapot, csak a reményt nem szabad feladui, ugy az Isten is meg­segít ós segítse is meg szegény Magyar hazánkat és lakosait. — Tapolcan a villanyvilágítás immár a megvalósulás stádiumába l°p. A Ganz­gyárral már létrejött olv értelmű egyez­ség. l>°gy H gyár igazgatósága 100 ezer korona részvénytőkével a villanyvilágítást Tapolcán berendezi és a részvényeseknek 6%-ot biztosit. Minthogy a szükséges töke már a részvényesek által előjegy eztetet.t, a napokban fog a végérvényes szerződés 20 évre megköttetni. \ szerződés értelmé­ben bizonyos számú évek multával csak a városnak van joga MZ egyezséget felbon­tani; a villanyvilágítás hálózatának növe­kedésével növekedvén a jövedelem, a nye­reségtöbblet a gyár igazgatósága és a részvényesek között fog bizonyos arány­ban megoszlatni. A telep a vasúti állomás közelében fog berendeztetni; tavasszal már megkezdik az építkezést és novemberben már villanyfény mellett tog Tapolca pub­likuma korzózni. Hogy oly sok huza-vona után végre testet ölt a villany világítás esz­méje, e tekintetben a legnagyobb elismerés illeti Glázer Sándor és Vastagh János polgárokat, akik minden nemes és üdvös közügynek elöharcosai, fáradságot nem ismerő buzgalommal és okos körültekin­téssel működtek közre a villanyvilágítás létesitésén. — Római légfütő csővek. A keszthelyi Balatoni Muzeum Egyesület folytatja a Keszthely mellett volt Mogentiána nevű római telep fölásását. Sajnosán állapítják meg, hogy a szép épületek falait a XlV-ik század végén emelt keszthelyi templom épi­I téséhez annyira lehordták, bogy az épület alapfalainál magasabb építkezést nem ta­lálnak. Szerencse, hogy itt-ott megtalálják a római légfűtés maradványait,, hatvan centiméter magas, terméskő vei fedett folyo­sókkal, melyeken a meleg a fűtökemencék­ből, az agyagból épített légftitöcsövekbe hatott, melyek a szobák falaiba voltak fa­lazva, igy vezették a meleget. A rámaíak idejében a Balaton környékét nagy eidő­ség boritá, ahonnét bőven került a renge­teg fa, amit a nagy Mogentiána óriási épületeinek légfütési kemencéi megemész­tettek. Mogentiáua fennmaradt légfütési részletein is tauulmánj'ozhaijuk a rómaiak kulturájáuak nagyságát. A telepe* legújab­ban megnézte Ruzsínszky Bálint dr., egye­temi tanár is, az Aquiuioum fölásatója, — arról fényképeket, készített, hogy majdan a Mogentiánáról Írandó tanulmányában be­mutassa. — Áthelyezés. A vallás- és közokta­tásügyi ügyvivő Suráuyi Károly, kaposvári álb tni főgimnáziumi rendes tanárt e minő­ségben a budapesti VII. ker. külső állami gimnáziumhoz helyezte át. — Uj hitelszövetkezet. A tapolcai kath. kör kebelében üdvös mozgalom indult meg az iránt, hogy a kis emberek javára meg­alakítja a hitelszövetkezetet. Március 18 áu lesz az uj hitelszövetkezet, alakuló gyű­lése, amelyre az országos központi hitel­szövetkezet részéről Budapestről megjele­nik Ónody Zsigmond, az ellenőrzési osz­tály főnöke, aki, minthogy a kellő számú részvény már jegyezve vau, megalakítja az uj szövetkezetet. Halálos elgázolás. Tapolcán március 15-én egy eddig még ismeretlen kocsis el­gázolta özv. Keller Jánosnét, aki néhány órás szenvedés után belső sérüléseibe be­lehalt. — Kereskedők és dohányárusok figyel­mébe. A nagypénteki Református Társaság 1 koronás sorsjegyei bizományba is kap­hatók a társaság irodájában Budapest, IX, Ferenc-körut 36. szám alatt a szokásos el­árusítói százalék mellett. — Az árvaszéki elnök nyugdíjazása. Tisztyáuszky Ödön vármegyei árvaszéki elnök benyújtotta nyugdíjaztatása iránti kérvényét. — A zalaegerszegi kerületi betegse­gitó pénztár tagjai a keszthelyi járásban: 49 tanonc, 131 segéd, 26 köt. nő, össze­sen 206.

Next

/
Oldalképek
Tartalom