Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)
1906-03-11 / 10. szám
1906. március 11. BALATONVIDÉK 3 rik ft napnak egy egy elö előbukkanó sugara. Az Unt.er den Liuden tömve emberekkel. Nem a kíváncsiság ad erőt nekik, hogy órákhosszat tartó várakozással helyet biztosítsanak maguknak, hanem a vágy, hogy a «legkedvesebb Prinz» menyasszonyának k fejezhessék ragaszkodásukat s növeljék boldogságát. Múlik az idö, a tömeg nőt,tön nő, inig végre az egy kilométer hosszú Liuden két oldalán egy talpalatnyi hely se marad üresen. A virágos ablakok megtellenek s a Liuden ho-szában sorfalat álló zenekarok igyekeznek kellemessé tenni a várakozás perceit. Lelkesültség s öröm az arcokou. Yégre ! Elhangzik az első ágyúlövés 8 vele egyidejűleg feizug az üdvrivalgás, mely a brandenburgi kaputól kiindulva, mint egy megáredt folyam hömpölygő árja terjedt, tova a várig, túlharsogva az ágyú dörejt, ; a 72 lövésből alig hallani egy-kettőt,. É>" a nép szűnni nem akaró üdvrivalgása közben közeledik a várhoz a nyolo fekeie méntől vont aranyos kocsin a bájos hercegnő, hálás ínosolylyal ajkain, köszönetet intve jobbra-balra. A kép oly megragadó ! Mintha a mesebeli kis királynő vouu'na TündérországbaJ a mesebeli kis kiiái} fihoz. Leszáll az st . . . A nap kibújik a felhők közül s utolsó sugaraival behinti a uyugati eget. A tömeg alig ocsúd itt. fel a látottak igéző mámorából, a megbabonázott, szemeket, ujabb igézet köti le ; kigyúlnak a Liuden palotáinak ivlámpái s csillárai, vakító fényt szórva szerteszét, ; a merre a szem lát,, csnpa fény s csillogás. A tömeg alig bír meglepetéséből feloosudui ; mintha lába gyökeret vert. volna, mozdulatlanul áli egy pillanatig mindenki Alom ez vagy valóság ?! A hatalmas palotlk mintha versenyre keltek volua, melyik tudja az éjszakát. jobban nappallá varázsolni ! Berlin fölségesen rójja |e hódolata adóját a csá szári párnak, mely ma kettős örömünnepet ül ; fiának m»-nuyegzöjét s síját ezüstlakodalmát. Az est vakító pompája a császári párnak szól 1 Nevök kezdőbetűiből >zebb nél-szebben összeállított mouogrammok és évszámok (1881 1906) villamos körtéi s az ezeket művészieden diszi'Ö színes csillárok között, — melyeknek változatos alak ját lenni alig volnn lehetséges — pálmák s virágoktól körülvéve itt a császári pár mellszobra tündéries fénynj'el mogvilágitva, — amott ugyancsak villamos körtékből a legváltozatosabb ő-szeállitásban kedves üdvó eljátszott élete. Ilyenkor azután, ha hulló könnyein át tekintete el eltéved oda a szoba másik felére — hol már a harmadik napja fekszik öntudatlanul egy szerencsétlen ifjú — lelke elszáll messze-messze egy másik ilyen szerencsétlen után, ki talán épen így idegenben, szeietteitöl elszakítva lelte végét. Yajjon tudja-e valaki, hogy ki ez a szerencsétlen s honnan vetette ide a balvégzete, ha többé fel nem ébred ? Vagy nem volna-e jobb, ha nem ébredne többé a szomorú valóra s nem tudná meg, hogy mit veszített azon szerencsétlen éjszakán? Hiszen annyi halottja volt azon borzalmas szerencsétlenségnek! Nem veszitett-e ez az élet és halál révén küzködő nyomorék ott testvért, anyát, kedvest, mindent, mindent mit ö szeretett ? S amint így tépelődik magában, szivét, lelkét valami szokatlan melegség, hév járja át s mintha vonzaná az a még az övénél is halványabb arc, akaratlanul is közelebb megy hozzá. De ah ! az a mozdulatlan, halvány arc megváltozik, pirulni kezd rajta a viszkivánatok olvashatók ki. A palotákból alig látszik valami, mintha egy fenyőerdő volna tündériesen kivilágítva. Szemünk fárad, egyre fárad, de mintha igézet alatt állanánk, egy-egy megkapó képtől nem bírjuk tekintetünket, elfordítani. Fényárban úszik az egész város. A brandenburgi kapu tetején két oldalt égő bengáli tüz kísérteties fénye pirosra festi a csillagos eget, messzire megvilágítva a gyö zelem istennőjéuek gyönyörű négyes fogatát. Schaffer Gyula. Szikrák. A lcönyv az ember leyjobb barátja, ha az a könyv jó. Míg nem éltek az emberek a realizmus túlságosan anyagi világában, addig az ideális felfogásnak, mely nagy és szent célokat szol- gált, könyvei, ivói is ilyenek voltak ', innen van az úgynevezett klasszikus írók becse, minden nemzetnél. De az erkölcsök lazulásával együtt járta romlás is. Romlás az Ízlésben, mely a rothad tat többre becsüli az egészségesnél. A francia irodalom kezdte meg ez irányt művelni nagyobb általánosságban — nem számítva a XV. és XVI. századok egyes humanistáit — és ez látta el az emberiséget piszokkal. Ma azo>ibau változott a szerep: ma már mi, magi/arok visszük a vezérlő szerepet. Bialapest és Szeged azon »irodalmi« középpontok, honnan Európát, majdnem egészen, elárasztják, ugy, hogy a német törvényhozás nyilvánosan is megszégyenítette országunkat. Hát biz ez sajnos dolog ; és már vidéki városokban is hódit e »szép irodalom.« A budapesti pornográfiának Ízléstelenségei még válunk is éktelenkednek egy kereskedés kirakatában néhány példányban ; a hatóság figyelmét, ugy látszik elkerülték ime dolgok, mert máskép érthetetlen, hagy egy kis városban, hol annyi az ifjúság, ilyen megtűr essék likkor, mikor épen annak megrontására készülnek e könyvek ; mert az kritika nélkül olras. szatérö élet ; az a lezárt két szem felnyílik, megélénkül s visszanyeri el vesztett ré*>i fényit, a halottnak látszó alak megmozdul s ajakárul nehéz mély sóhaj, száll el. Azután felemelkedik, idegenül körültekint s mintha még nem ébredt volna öntudatra, tétova tekintete újra, meg újra bejárja a szobát. Amint megakad révedező szeme az előtte álló, remegő leányon, végig simítja verejtékes homlokát. — «Hát mégse álom ez ? Hát mégis elveszítettem mindent, mindent I» Szeméből megerednek könnyei s zokogva hull vissza fekhelyére. Mire az ijedtében felsikoltó leány segítségére besietnek, már csak egy fájdalmában vonagló félholtat találnak újra, kinek zavart lázbeszédéböl nem érti más, csak a halavány szép leány, hogy mily kin gyötri annak fájó szivét. * (Yége köv.) Az olvasás maga is már nagy művészet. A kritikával való olvasás pedig tudomány, melyhez bizonyos lesz'árödött világnézlet és már meghiggadt tempera» mentum kell, nem pedig forró vér. Ez utóbbiaknak valók minden nemzet lclaszszikusai. Dehál melyik a legjobb könyv? Az, melynek olvasásánál ugy érzi az ember, mintha ezt saját maga vta volua, mintha saját énjéből fakadt volna, mintha az iró az olvasónak összes vágyait, gondolatait, eszméit, jellemét, szóval : egész egyéniségét vette volna mintául ; az, melyhez az ember szive visszavágyik olvasás után és nemcsak egyszer olvassa el, hanem többször is. Ismeretlen író ismeretlen könyvét ne vegye senki ; előzetes kritikáit a sokszor klikkrendszer alapján dolgozó napilapoknak készpénzül ne vegye, hanem művelt emberek higgadt tanácsára keresse és merítse élvezetének tárgyát tiszta vizű forrásokból ! Krónika. Ahogy közeledik Március Idusa, mindig erősebben tolul elő a kíváncsi kérdés: milyen lesz a szabadság ünnepe? Vájjon hasonló lesz-e a nagy naphoz, vagy ahhoz legalább is méltó ? Avagy a nemzeti dalok helyett valamely haióiág szózatához lesz szereuosénk, mely krokodilus könnyei közt adja tudtunkra, hogy a nyomor és szenvedés korszakában rem illő ünnepet ülni ? Avagy még ennyit sem tesz, csak egyszerűen megtiltja a honfi sziveknek, hogy ünnepelhessenek ? Akármi vár is reánk ama napon, bárhogy is lesz, minden magyar ember tndni fogja kötelességét. Ha a hatalom kegyes lesz engedélyezni, hogy ünnepelhessünk — együtt, uiegteszszük nyugodtan, méltósággal a mároiusi ünuepli-z, a nagy nap emlékéhez méltó ünnepélyességgel. De ha tilos volna e napon együvé gyűlni, ünnepelni fog mindenki egyedül. Mert, a sziveknek nem lehet. parancsolni. * * * Igazán nem tudja az ember, nevessen-e, vagy boszankodjék ? Üzletek kirakataiban, ifjak mellén ott tündök I mostanában a nemzeti szin. Mindenki igyekszik, hogy feldíszítse ruházatát a trikolor színeivel. S mialatt, Magyarhonban, e hazafias felbuzdulást látva, öiül mindenki, egy másik országban, hol nékünk oly jóakaróink laknak, vigan dörzsöli kezét néhány gyártulajdonos. Valóban jól mondottam, ők »jóakaróink«. Mert mi magyarok még ünnepelni is csak az ö — a bécsi és prágai gyárosok — kegyelméből tudunk. A magyar nemzet szineit viselü szalagokat. Ausztria, Csehország szállítja hozzánk. Es ezt, nevezik nálunk a honi ipar pártolásának. Igazán nem lehet tudni, melyik okos-ibb : a nevetés, vagy a boszankodás? * * * iAz abszolitizmus hajnalán, midőn az önkény megfosztott bennünket aluotinányunktól, szabad gyülekezési jogunktól és sérelmünk orvoslásáért nem lehet máshoz fordulnunk, mint istenhez, tara kérünk benneteket,, jöjjetek el tömegesen a szent misére, hogy együttesen bocsássuk imán>1 íii<I«-iil<í érdelie, hogy megrendelje bérmentve FREISACH ZSIGMOND, Budapest, IX., Üllői-ut 59/M. tavaszi és nyári női ruhakelmék, vászon, fehérnemüek minta-gyüjteményét. — Kész női és uri fehérnemüekről diszes árjegyzék.
