Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-05-06 / 18. szám

2. BALATONVIDÉK 1906. május 6. vezető sikeres munkának, melynek nyomá­ban fellendülés várható. Első ilyen munka az, hogy a várme­gyék a maguk saját autonómiájuk kereté­ben igyekezzenek saját városaik és közsé­geik érdekeit, előmozditani, ipari ós keres­kedelmi erőforrások gyűjtésével: a gazda­sági foglalkozások iutenziv reformálásával, piacok, értékesítő intézmények létesítésével. Az 1917-ben várható önálló beren­dezkedés mindezekre utalja Magyarorszá­got. Az uj érától hisszük, hogy megalkot­ják a nagyszabású demokratikus jellegű birtokpolitikát, hogy az állam az általa vá­sárlandó birtoktesteken parcelláztat, föld­tehermentesités által a kis és középbirtok adósság terhének csökkentését keresztül viszi. Várja a haza minden polgára azt is, hogy a viziutak kiépítésére nagymérvű be­ruházásokat tesz, azonkívül ád egy pro­grammot, mely munkát ad és eredménye­sen hozzájárul az állambevételek fokozá­sához. Az ipartörvény reviziója, a tisztes­ségtelen verseny kiirtása, a magánhivatal­nokok és kereskedelmi alkalmazottak, va­lamint a munkás jogviszonyaink rendezése, a gazdasági ós erdészeti hivatalnokok nyug­díj és jogviszonyainak rendezése, szabályo­zása, az ipari és kereskedelmi alkalmazót tak törvényes képviselete, a nő ós gyer­mek munkások védelme, a betegségi, rok­kantsági és aggkori biztosítás, munkás la­kások és kórházak, a zálogügy rendezése, az adóreform behozatala, a tisztviselők fi­zetésének végleges rendezése, az általános választó jog törvényerőre való emelése, mind állami feladatok, melyek mellett a városoknak is kell lenni bizonyos speciel muukatervnek, mert csak igy várható az ország pénzügyi ós gazdasági életének fel­lendülése. Mindezt azonban csak akkor lehet ke­resztülvinni, ha az intézmények létesíté­sére az elegendő pénz meglesz. Erről, t. i. a pénzszerzés módozatai­ról kell most gondolkodni ugy az állam­nak mint a városoknak, az országnak és a társadalom minden egyes szakcsoportjá­nak egyaránt. ezt, vagy pedig valamelyes vonatkozásban mondod ? Első ur : Mint olyan tételt állitom fel, amely vonatkozásban áll szerény ma­gammal. Második ur : Ah, vagy ugy ! Első ur : Reméllem, te is igy gon­dolkozol ? Második ur : Sokkal régebben, mint uraságod. Első ur : Mert elvégre is ezeréves alkotmányos jogaink . . . (hangosan) a nem­zet akarata . . . (kiabálva) ez a szent föld ... itt élned, halnod kell . . . hazádnak rendületlenül . . . Második ur : Csak lassabban! Első ur : Nem ! Nem ! Nem hallgat­hatom el ! És nekem hatvanhétről ne beszólj ! Második ur: De ki beszólt ? Első ur : Most már elég ! Torkig va­gyok a mérséklettel ! Függetlenséget aka­rok, önálló vámterületet, nemzeti hadse­reget, magyar udvartartást, magyar ve­zényleti nyelvet. . . Második ur : De kórlek ! Első ur : Semmi kérlek, te ne kérj tőlem semmit. Nagyon sajnállak, ha nem vagy az én nézetemen, de ki kell jelente­nem, hogy a hazafiság, az igazi, mély, őszinte hazafiság nem ismer megalkuvást. Vagy-vagy / (E pillanatban két másik ur : A. és B. halad el mellettük). A. ur (az első úrra mutatva, B. úr­hoz). Nézd csak milyen tűzzel beszél. Ez aztán a jó hazafi. B ur (A. úrhoz). A másik azonban, ugy látszik pecsovics . . . Figyelő. Az állami kormányzat élén megnyug­vással látja mindenki Wekerle Sándort, kinek finánc genieje, nagy tudása és köz­gazdasági értéke garancia arra, hogy az állami gépezet nem áll meg munkájában ós a szükséges forrást előteremti, mert hi­szen a programm is olyan, hogy az ipar és gyárvállalatok létesítésével az államház­tartás jövedelme jelentős jövedelmekkel gyarapodni fog, mely az állami beruházá­sokat födözni fogja. A városoknak egyenkint nehezebb szerepük van, bár a városok és a közsé­gek vállvetett munkája sikerétől függ az állami élet jövője. Oly városokban, hol alkalmas hely kínálkozik ipari, gazdasági intézmény lé­tesítésére, maguk a városok tegyenek ked­vezményező lépéseket az intézmény léte­sítésére : részvénytársaságok, vagy lia kell, a város, mint erkölcsi testület erejéből. Csináljanak városi takarékpénztára­kat, melynek tiszta jövedelmét akár ipari, vagy gazdasági intézmények létesitésére fordítsák, vagy akár a város szópészetére, főleg ahol várható, hogy a város rendezé­sével az idegen forgalom föllendül. Nagy feladatok ezek, melyekhez uj, egész emberek kellenek, kik a munkát meg­becsülve, serkentsék a kezdőket, bátoritsák a küzdőket, hogy megépítve a fundamen­tumot, meg lehessen épiteni az uj Magyar­országot, melyről mostanában oly sok be­széd esik Magyarországon, hogy ezek után csakugyan meg kellene kezdeni a munkát. Mi hisszük, hogy az uj korszak ós a szociális szellem, mely a modern államok életében uj ösvényt nyitott a haladásban, nálunk is kiengesztelik a panaszkodó em­bereket ós gyökeret ver nálunk is a sza­bad fejlődés valódi öntudata. Egy nyitott seb. (3) Anekdotával kszdjük. Az alföld egyik kisebb városában hivatalos irást kap Páljános István. Megjelenik a rendőrkapi­tány előtt, ahol is kemény busz koronákra megbüntetik, mivelhogy gyümölcsfáit a szi­gorú rendelet ellenére a pondrók'ól meg­tisztítani elmulasztotta. A vastaguyaku ma­gyar leszúrja a busz koronákat s haza megy. Vagy három hót multán csak jön ám egy ujabb megidézés s ennek következménye­kép ujabb nagyobb büntetés. A mi magya­runk megint csak lefizeti a felemelt, s' rófot s elgondolkozva megy haza felé. Harmad nap azután hívatlanul beállít a rendőrka­pitányhoz : — No hát, tekintetes uram, nem ka­pok mán büntetést a pondrók miatt ? — Talán kipusztította végre vala­mennyit ? Dacosan veti fel fejét Páljáncs István. — Néma ! Kivágtam a fákat. Több strófot nem fizetek miattuk ! Hát, ezt a reánk, magyaroki a, jellemző anekdoiát., egy rövid kis hír elevenítette fel benuüuk. A nyúlfarknyi hir, melyet Amerikából hozott, a kábel, mindössze pár sor. Hogy az elmúlt héten valami 5200 ki­vándoiló érkezett az uj hazába, a Cunárd Liue s egyéb vállalatok hajóin Magyaror­szágból, H tejjel-mézzel folyó Kanaánból. Otez^rket,száz ember ! Tizezernógyszáz mun­kás kar ! Egy héten. . . De nem ! Nem akarjuk mi holmi ér­zelgős, oifra körmondatokbau kisírni hon­fiúi bánatunkat, az elveszett magyar lelkek fölött.. Nem ! Hisz amúgy is burjánzanak manap a siránkozó vezércikkek, akár a gemba a fatő mellett,, eső utáu. Mert hisz nincs egyszerűbb dolog, mint a százszor lecsapolt igazságokat és axiómákat felme­legíteni s feltálalni százegyedszer. Oh, mert lelkesedni, siránkozni tu­dunk, azt, elleuségeink se tagadhatják. De tenni, tenni ! Odáig sokszor eljutunk, hogy az öklünket összeszorítjuk, de, hogy le is sujtsunk, arról szó sincs. S addig meddő ós céltalan minden törekvés, mig odáig el nem jutunk, hogy a dolgos karu, kérges tenyerű munkás embereknek, akik izmai a modern, enervált idegrendszerit társadalom­nak amíg ezeknek existenciát teremteni, kenyeret, adni nem tudunk. Mert azt nem tudom, hogy a Kossuth nóta, vag;y a Rá­kóczi induló hangjai mellett indul-e neki a Cunard Line, vagy a Hamburger Lloyd naay hajója, amelyik véreinket szállítja el; de ezek a lelkek, ezek a dolgos • ezek el­vesnek reánk nézve. S bár lehet, hogy a Kossuth-nóta vagy a Rákóczi induló hang­jai mellett, könnyes szemekkel indulnak a másik világuak ; a magyar haza nyugodtan gyászoihatja meg őket ; meit legmunkásabb fiait veszti el benuök — örökre. S utánuk vesznek lassan a többiek is. És az anekdota, melylyel kezdtük, itt válik aktuálissá. Egy szép napon majd az a nagy hajókolosszus, a husszállitó mons­trumok magyar ember híján fognak elin­dulni az Oceáura s kikötni a szabadság gazdag földjén. Ám enuek a magyar niu­csetlenséguek nem fogunk mi akkor örül hetni, mert akkorra már mi nem leszünk itt ! Akkorra már mindnyájan ott leszünk az uj hazában ós ott fu.unk a busines utáu a — Gellásch Avenün. Szikrák. Ugy él az ember, mintha valóban ő lenne a természet királya és rendelkezik mindennel, amit föld, viz, lég teremtett. Ugy él az ember, ugg törekszik vagyon­ra, hatalomra, mintha örökké tartana ez az élet s mintha örökké hatalmas és gaz­dag maradna. Kifürkészte, kikutatta a természet titkait s annak minden erejét, minden képességét a maga szolgálatába igyekszik hajtani. Befúr a föld mélyébe, leszáll a tenger fenekére, síneket rak le tízezernyi kilométer hosszúságban, már felszáll a levegőbe is, hogg megközelítse az alkotó, teremtő napot — hiúsága ha­tártalan, céljai, halalmi törekvése végtele­nek; nem elég neki, hogy leigázza a ter­mészetet, földet, vizet, levegőt, leigázza embertársait is a szuronyok csillogása, ágyuk bömbölése, gyárak kürtői hirdetik szihdelen és szakadatlan, hogy él az em­ber, ő ura és parancsolója a teremtés­nek ! . . óh, szép vagy, hatalmas vagy'. Ember, nincs hozzád más hasonló a nagy ég alatt, te parancsolsz mindeneknek és téged szolgál a végtelen, a dicső világrend, zenith és nadír. . . . Egyszerre remegni kezd lábad alatt a por, óh dicső, hatalmas ember ! A por, melyből lettél s anyádról gögödben megfeledkeztél. Mintha megrettent volna hatalmadtól a nyomorult por: remegni kezd a lábaid alatt . . . Egy pillanat és rettentő csattanások törnek elő a fötd mé­lyéből. Búgva, tombolva, megvadulva tör elő az őserő, a nyomorult, a megvetett por alól s már nem remeg lábad alatt a por, óh, hatalmas ember • megrázkódik a föld, óh, nyomorult féreg. Felébredtek alul az alvó Titánok s rettentő karjaikkal rázzák a sárlekét. Ráz­zák, lökdösik, mint rakoncátlan gyerme­két a haragos apa. Mint kártyavárak omlottak össze a paloták, ahol erő, gőg és hatalom lakoz­nak dacolva istennel és emberrel. Porrá lettek kastélyok, várak, templomok, me­lyekben nem Istenéhez imádkozik a nép, hanem önzőn a maga javáért könyörög csak. leikél a tenger és tarajos hullámai mint száguldó hegység rohannak ki a száraz földre, hogg segítségére jöjjenek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom