Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-04-08 / 14. szám

1906. március 25. BALATONVIDÉK ván, Nedeczky Jenő, Bosnyák G^za, Talá­nyi Ferenc, Barcza László, a Thassyak, Kcnigmayer János, Putheauy Géza báró, a 90 éves Nagy Károly stb. Az értekezlet elnökének megválasztot­ták Koller Is< vaut s jegyzőjének Hertelendy Ferencet. Koller elnök megnyitja a gyűlést (d. e 10 óra van) s minthogy talán épen e percben történik Pesten es Bécsben néiri kibontakozás, javasolja: váljunk 3 napig * akkor hozzunk határozatot, még pedig, hogv ne kelljen a kő/pontba jönni, járá­sonként hozmuk meg a határozatot. Bogyay János : Akkor sokféle hatá­rozat lenne. Többen sürgetik, hogy most határoz­zanak. Ziegler Kálmán : Tiszta képet kell adnunk, a tisztviselők állása nem lóghat a levegőben. Javasolja : óhajtja az értekezlet, hogy maradjanak a tisztviselők állásaikban, hogy ne kelüljenek helyeikre ki tudja mi lyen emberek. Egyebekben várják meg, mig az autonomikus gyűlés határozhat. A • mondjanak« szót. nem imperative, hanem optative érti. Barcza László : Elfogadja a javasla­tot. De megvilágítja a helyzetet. 0 pessi­misf.a. Nem bízik. Ha béke lesz, semmilyen határozatra sincs szükség, de tel kell ma­gunkat vérteznünk a kitudjára. Még súlyo­sabb állapotok lehetnek. Készen legyünk. Ne csak ezt a lehetőséget adjuk, hogy ma­radhassanak, de óhajtsuk, hogy katonaként maradjanak helyeiken. Felszólalt, még Nagy Karoly, Berger Béla dr. s Ziegler. A z elnök enunciálta a kővetkező ha­tározatot : rZnlavármegye törv. hatósági bizottsága tagjainak a mai napon egybe­gyűlt értekezlete kimondja, hogy az alkot­mányvédő bizottságnak minden eddigi tény­kedését helyesli és magáévá teszi és mivel a vármegye önkormányzati jogának felfiig gesztése folytán hatalmi tényezők által akadályozva van abban, hogy a tisztvise­lők lemondásának kérdésében a vármegye illetékes módon megnyilatkozzék, kimondja az értekez'et, hogy a vármegye t iszt viselői addig, mig törvényes álláspontjuk elhagy á­sára nem kényszeríttetnek, óhajtjuk, hogy állásukban inegmnradjanak.« Az értekezlet tartama alatt a kert melletti U'cán egy szakasz lovas csendőr állott s ogy-fgy l ,r tr csendőr sétált a közelben. A zárt kerthely iségben a törv. hatósági tagokon kívül más nem, csak egy pár ujságiró volt. A törvényhatósági tagok gyülekezete értekezlet után csoportostul ment el Ódor Géza pénzügyigazgatóhoz s demonstrált mellelte. Biztosították jóindulatukról az igazgatót, kit hír szerint a királyi biztos ajánlata folytáu rövidesen Veszprémbe he­lyeztek át tegnapelőtt, bizonyára hazafias magatartása miatt. Szikrák. Ellepte már a határt a sárga gólya­hír. Fönt magasan a kék égivek fölött hosszú rajvonalban húzódnak délről észak­nak a vándormadarak. A völgyek ölé­höl elhúzódott a hó. amely az idén oly gyéren este he a téli világot, lassan meg* indulnak az apró tavaszi erek, csörgedezni kezdetiek a kis patakok, amelyeknek vizé­ben már kacérkodva nézegeti magát a lengő fűszál. Valami nagy áramlás indul meg a föld felett. Zsong a levegő valami halk morajtól, a fü növésének, a rügyek patta­násának, mintha hangja volna. Messze a hegyek oldalán a rozsdavörös erdők szint váltanak s mintha a zöldbe boruló fák mélye zugna-bugna megannyi memnonszo­bor gyanánt. Az ember lelke megtelik mély, titkos mámorral. Az égről letiiző nap sugarai mind megannyi kifeszített hur muzsikál­nak • cseng, bong minden. Ah, ez a ta­vasz- A tavasz, a tavasz. Uj reménység­gel állunk a tavasz előtt. Költök faragat­lan rímeiket faragják, nyárspolgárok köl­tőkké lesznek, reálisták idealistákká, ami­kor hideg fehér köntösét leveti magáról a föld, hogy ujjongó, szines, virágos mezbe öltözzék. Induljunk el mi is a reménységek utján. Hisszük, hogy hosszú dermedtség után, amely Magyarország életerőit meg­bénította, amely közéleti, társadalmi, gaz­dasági, kereskedelmi, ipari, tudományos, művészeti és irodalmi fejlődésünket meg­akasztotta, el fog múlni. Higyjük, hogy uj tavasz lesz ezen a szerencsétlen földön, ' amelyen mindig vérből sarjadt a fű és lohadt a rózsaszál. Ne beszéljünk most politikáról. For­kem gom édesem. Oh, ne­én reálisan fo­az a S'irt, a melyen reményeim hajója megfeneklik és alámerül. Elza : Ugyan kérlek. . . . Vilma : Ez igy van, nincsenek illúzióim, fel az életet. Elza : Hibásan fogod fel. Vilma : Hibásan ? Elza : Ugy van. Az álláspontod hi­bás s ennélfogva . . . Vilma : Es mért hibás az álláspontom? Elza : Mert ekzisztenciádat egy ide­gen férfiú keresetképességére alapitod. Vilma : De hát mit tegyek ? Elza : Tedd a mit én teszek Alapits magadnak önálló, független társadalmi po­zíciót s akkor nem leszel ráutalva arra, hogy egy féifi tartson el Ellenkezőleg, ha igy fordul a sorsod, esetleg te tarthatod el. . . Vilma : Hooy én taitsam el a fériet? Köszönöm, abból nem kérek. Ezt átenge­dem a feminista apostoloknak. Ohó, van eszembe ! Hisz ez a legnagyobb őrültség, amit a nő elkövethet. Teringettét, anyáink sokkal okosabbak voltak. Azok azt, mon­dották a férjnek / tessék kinlódni, bajlódni, tessék alkotni, szerezni, mi majd segitünk elkölteni. Punktum. Fz az egyetlen okos álláspont, mit a nő a tátsadalomban elfog­lalhat. Elza : Pfuj, Vilma ! Tudod-e, hová vezet ez az álláspont végső következmé­nyeiben ? Vilma : Nem tudom, de nem is va­gyok kiváncsi rá. Elza : No hát én megmondom. Ez az álláspont a nőt a háremhölgy szinvonalára sülyeszti le, olyan nőnek a szinvonalára, akiben nincs etikai érték, értelmi tartalom, aki . . Vilma : Megállj ! , . . Háremhölgy. . . Lássuk csak . . . Én nem is találom olyan borzaszt ónak. El^a : Mit mondasz ? Vilma : Csak értsük meg egymást. Abba én nem tudnék beleegyezni, hogy egy férfi szivén osztozzam. Az kellemet­len, lealázó s hozzá nagyon komplikált. De érts meg. Ha, teszem, egy szultán olyan háremet tartana, amelyben csak egyetlen háremhölgy van s ha ez a szultán udva­riasan felszólítana, hogy ezt az állást, mely esetleg nyugdíjjal, vagy végkielégítéssel van összekötve, foglaljam el . . . Elza : Elfogadnád ? Vilma : (Vállát vonogatva.) Az állást talán nem, de az álláspontot mindenesetre. Elza : Hallod, te borzasztó vagy ! Vilma : Dehogy. Csak van álláspon­tom ! ditsulc el tejünket a sötét képtől, mely úgyis éjjel-nappal álmunkban és ébrenlé­tünkben egyaránt kisért. Nézzünk szoro­san vett köznapi társadalom életébe. Mit látunk ? Szörnyű elernyedés mindenüli. A lelkek fáradtak, nincs lendület, nincs fel­buzdulás, amely a társadalmi eszmények felé törne. Igaz ugyan, hogy a súlyos po­litikai bajok, nagyon benyügzilc a lelke­det. De mégis. Hiszen keserű tapasztala­tunk van már a múltból. Az elnyomatás korszaka alatt, lám nagy társadalmi hul­lámzás volt itt, művészetek, irodalom, tu­domány erősen fejlődtek, sőt evoluciójulc legnevezetesebb ideje abba a korszakba esik. Mi az, hogy most olyan sorvasztó a tespedés ? Ki tudná pontosan meghatározni. A lázmérőt valahogy oda kellene tenni a nagybeteg társadalom ütőerére, valahogy ki kellene tapogatni, hogy hol van a sor­vasztó betegség fészke.Talán éppen a poli­tika az oka. Alighanem igy van. Politikus nemzet vagyunk. A politika vezérel, irá­nyit mindenben. Pedig nem jól van igy. Nem szabad, hogy a mi szervezetünkben a politika le­gyen a gyomor, amelynek rosszul táplá­lása megbénítsa, megölje az összes többi szervet. Ez alól kell emancipálni magunkat. Fel Magyarország uj nemzedéke] Uj munka vár rád, nagy társadalmi munka, amely emelje a nemzetet a nagy nyugateurópai nemzetek sorába. Irodalom, művészet nap­jának szárnyat a kulturtörekvésekből, kez­dődik a munka ideje, kezdődik a magve­tés korszaka, az ébredés, az uj tavasz. A. T. Krónika. Minden fájdalmunk ós keserűségünk közepette is, amellyel a magyar nemzet, főképen erkölcsi javakért vivőt t küzdelmé­nek megdöbbentő jelenségeit szemléljük, észre vesszük azt a melegén fcütő fénysu­garat, amely ezúttal nem a tavaszi nap fény csóváiból, hanem gyengéd lediü urasz­szonyok hazaszerető szivéből kilobbanva a lelkesedésnek, az önbizalomnak, az energiá­nak tüzét, hinti szét magyar stkou, magyar bércen. Gyakran hallottunk ellenvetésképen, hogy a nemzetet letörni, kifárasztani látszó közjogi tusakodás helyett anyagi térre : aa erősödés, vagyouosodás tápláló mezejére vigyük át. a nemzeti küzdelem erejét, Vi­szont, erre meg az a válasz hangzott, hogy amint az erkölcsi világrend felette áll az anyaginak, azonképen az erkölcsi javakért., H nemzet jogaiért való küzdelem is minde­nek felelt álló, hisz az emberiség évezre­dek óta lfgszentebb hevüléssel, a legna­gyobb magafeláldozással ép az eszmékért, az eszményekért — neui pedig zsebért — küzdött. S íme, mit látunk ? Azt, hogy e két állitásnak együvé álló igazsága édes test­vérként, ölelkeznek s a nemzeti jogok el­Hzánt, lelkes védelméhez ma már hatalmas; segítőként társul HZ anyagi izmosodásnak, gazdagodásnak : a magyar ipar pártolásá­nak gondolata. Azt. látjuk, hogy a nemzeti közszabadság harcosai megindították a küz­delmet ama téren is, amelyen a ma már széles körben teijedő hazafias felbuzdulás a magyar ipart, magyar kereskedelmet erős­biti s megvédheti. Ez a gondolat fogamzott meg derék asszonyaink :zive mélyén s onnan kitörve, a lelkesedés tüzével ihlet meg mindany­nyiunkat. Ez a gondolat nyi'ott ki tavaszi virágként s a honszerelem piros rózsája mellé odakeiült a szerzemény t őrző ládának piros virága : a takarékosság tulipánja. Mert >ró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom