Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-08-13 / 33. szám

IX. évfolyam. Keszthely, 1905. augusztus 13 . 33. szám. r Politikai lietilap. MEGJELENIK HETEN KI NT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG KIADÓHIVATAL Kéziratokat,, pénzesutalványokat, hir­detési niegbi/.ásoka és reklamációkat a szerkesztőség ciniéie kérünk. Előfizetési árak: Egész évre . . ... 10 kor. — f.. Egyes szám ám 50 , 2U , • volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyllttér petltsora alku szerint. Hetvenötödik évforduló. (*) Augusztus 18 án, a jövő pén­teken ünnepli felséges királyunk születésének hetvenötödik évforduló­ját. Ünnepi diszt ölt e napon a ma­gyar nemzet is. Mert a király ün­nepe a nemze: ünnepe is. Felhang­zik e napon a templomokban a hála­adó zsolozsma, millió ajkról száll az ének : Tartsd meg Isten a királyt ! Igy ünnepelte a múltban, igy fogja ünnepelni királyának születése nap­ját ma is a világ legloyálisabb nem­zete : a magyar. Ünnepli akkor is, mikor pedig szive telve van keserű­séggel Mert az már vérében van e nemzetnek, hogy koronás királyához jó és balsorsában mindhalálig híven ragaszkodik. Ma pedig a balsorsnak keze súlyosan nehezedett e nemzetre. Szive vérzik, lelke fáj, mikor érezni, látni és tapasztalni kénytelen, hogy lelketl en tanácsosok gonosz akna­munkája éket vert a nemzet és ki­rály közé s homályt borított a nem­zet és király egyetértése fölé, mely pedig egyetlen záloga a nemzet nagysága s a féltékenyen őrzött trón szilárdságának. Am a magyar nemzet hiven di­A BALATONVII)ÉK TÁRCÁJA. Az én párbajom. Irta : [Fánchy Rezső. Böcsiiletemre mondom, — ugy poty­tvantam bele, miut Pilátus a hiszekegybe. De nem bánom, — mert tetszik tudni bámulatosan népszerű ember lettem azóta. Hogy tőrtónt, mikor történt, — biz azt nehezen tudom elmesélni, mert hiszen már közel három esztendeje is elmúlt. Melles­leg azért, megsúgom, hogy még ma is vi selem az angol tapaszt, még pedig feke­tét. Persze csak azért, mert igy nem hinné el senki, hogj párbajom volt ós meg nem bámulnák a kép^s felemet, azután meg ki tudná leirni azt az isteni érzést, mikor már messziről hallja az ember, hogy mon­dogatják egymásnak a szembejövök: .lá­tod ez a Döreg Pista, ez az, aki annak a dragonyos kapitánynak lepedővé hasította a bőrét. Igaz, hogy ő is kapott az arcára olyan mély sebeket, hogj tal*n örökké kénytelen lesz viselni az angol tapaszt. Igazuk vau, örökké vagyok kényte­len viselni, ha örökké ily tekintélynek aka­rok örvendeni, mert ha leolvasztom őket, akkor kitűnik, hogy olyan messze volt tőlem a kard, mint Makótól Jeruzsálem. cső hagyományaihoz királyhűségé­ben meg nem inog. Ezt a százados, a nemzet szivében mélyen gyöke­rező érzést a sajnálatos félreértés megpróbáltatása sem képes csökken­teni s legkevésbé a nemzet lelkéből kiirtani. Előtte e két szent fogalom: haza és királyliüség mindig fennen ragyog. Ege elborulhat, de e két szent eszme a borús felhők homá­lyán is átragyog s messze világit fényével. Állandóságának s fennma­radásának, dicsőségének és boldog­ságának szent palladiumát: a szent koronát s annak fölkent viselőjét a magyar nem hagyja, hozzá hűtlen soha nem lesz. Szembeszáll érte ezer halállal, »életét és vérét* ál­dozza érette, ha kell, de sem maga el nem hagyja, sem annak ragyogá­sát mások által elhomályosítani nem engedi. A magyar szent korona dicső­ségéért folyik ma is a nagy s mé­reteiben fenségesen méltóságos, mert nyugodt s igazaiban erősen bizó nemzeti védelem. Hazudjanak a nemzet ellensé­gei bármit, fessenek rémes álomké­peket forradalomról, ám mindent megcáfol a tett. mert felséges kirá­lyunk örömünnepén vele érez s érte Előre bocsátom azonban, hogy ne tessék azt gondolni, hogy talán rossz nevelésű gyerek voltam Dehogy. Megvan beunem minden uri tulajdonság kezdve az ideges ségtöl föl egészen a krakélerségig. De ez még nem mondja azt, hogy ón adtam volna ok t a párbajomra. Mert tehetek-e ón arról, hogy az a dragonyos kapitány egész orcá'lanul lefoglalta az asztalomat, ahol mint hónapos abouált vendég, min­dég egyedül szoktam elfogyasztani az ebé­demet? Azutáu meg tehetek-e ón arról, hogy a tányérjaimmal majd fellöktem a kapitány tányérjait? Minek jött az aszta­lomhoz ? Utóvégre ily ártatlan figyelmeztetés hogy a tányérjaimat az övéhez lökdösöm, — azt hiszem — minden uri társaságban megengedett, dolog. Mert ha csak egy kis­ujjnyival kevesebbet emésztettem volna meg a jó nevelésemből, akkor . . . akkor . . , talán a fejéhez koccintottam volna az egész evökészletemet. De nem. Gyöngédségről azonban n pm felejtkeztem 6'. de meg veszélyesebben is üthete't volna ki számomra a dolog, mert a szomszéd asztaloknál ülök figyelmessé lettek a folytonos osörömpölósre és jól hallottam, hogy miféle véleményeket röpi­tettek felénk. Az egyik azt mondta, hogy mi vagy nagyon jó pajtások, vagy éppen testvérek vagyunk és igy szórakozunk, könyörög leghűségesebb nemzete, trónjának legerősebb, mert legoda­adóbb támasza, a magyar nemzet. Ha való az, hogy ború után derű következik, reményünk erősbödik e napon, mert bizunk koronás kirá­lyunknak hű magyar alattvalói iránt hosszú és dicsőséges uralkodása alatt tanusitott atyai jóindulatában, bi­zunk igazságszeretetében s mélysé­ges uralkodói bölcsességében, bizunk a csalhatatlan történeti igazságszol­gáltatásban s a nemzet legjobbjai­nak önzetlen hazaszeretetében és sziklaszilárd király hűségében s ab­ban, hogy ezek a hatalmas ténye­zők szét fogják lebbenteni a cselszö­vők szőtte félreértés homályának fá­tyolát s annál fényesebben ragyog fel majdan nemzet és király egy­mást boldogító, kölcsönös egyetér­tésének csillaga. Mint tikkasztó hőség után üditő harmatért, szálljon e napon a ma­gasba milliók könyörgése e csillag a király és nemzet egyetértése csil­lagának eljöveteléért, hadd árassza fényét a szent koronára s töltse be ragyogással a trónt, hogy a magyar szent korona minden tagja, annak fölkent viselőjével egymást megértve, egymást támogatva, egymást védve hogy kipróbáljuk a porcellán tányér ke­ménységét, a másik meg, — akinek na­gyon jó szeme lehetett, hogy oly jól fel­ismerte a köztünk fennálló viszonyt — azt mondta, hogy >az az úriember vagy jogtalanul viseli a katonatiszti ruhát, vagy a katonaságnál a gyávaság mintaképének tartják, hogv mindenki láthassa, ">gy mily visszataszító tulajdonság gyávának lenni. Eddig rendben lett volna minden, inert ugy vettem észre, hogy engem lega­lább nem neveztek gyávának, de egy har­madik hang, mintha hideg vizes lepedőt borított volna kánikulában a hátomra, ugy összeborzongatott Ez minden csörrenósre azt mondta: No most, most ugrik a kard­jáért! Uram fia! lesz itt mészárlás ... de ha most nem, meglássátok, ha elfogyasz­totta az ebédjét , . . mert ily kihivó vi­selkedésre másképp nem is felelhetne. A vendégek hol az én pártomon, hol pedig az övén voltak. Némelyik komolyan tudni is vélte, hogy mily igazi okom volt az ily fellépésre, a másik részen meg egész nyíltan nagyon lealacsonyitólag kezdtek nyilatkozni a katonatisztről. Én még bátrabb lettem, látván az emberemnek a viselkedését s magam kezd­tem morogni, hogy: »móg az embert enni sem hag/ják nyugton stb.c Kezdtem belátni, hogy ebből bizony

Next

/
Oldalképek
Tartalom