Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-08-13 / 33. szám

IX. évfolyam. Keszthely, 1905. augusztus 13

. 33. szám. r Politikai lietilap. MEGJELENIK HETEN KI NT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG KIADÓHIVATAL Kéziratokat,, pénzesutalványokat, hirdetési niegbi/.ásoka és reklamációkat a szerkesztőség ciniéie kérünk. Előfizetési árak: Egész évre . . ... 10 kor. — f.. Egyes szám ám 50 , 2U , • volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyllttér petltsora alku szerint. Hetvenötödik évforduló. (*) Augusztus 18 án, a jövő pénteken ünnepli felséges királyunk születésének hetvenötödik évfordulóját. Ünnepi diszt ölt e napon a magyar nemzet is. Mert a király ünnepe a nemze: ünnepe is. Felhangzik e napon a templomokban a hálaadó zsolozsma, millió ajkról száll az ének : Tartsd meg Isten a királyt ! Igy ünnepelte a múltban, igy fogja ünnepelni királyának születése napját ma is a világ legloyálisabb nemzete : a magyar. Ünnepli akkor is, mikor pedig szive telve van keserűséggel Mert az már vérében van e nemzetnek, hogy koronás királyához jó és balsorsában mindhalálig híven ragaszkodik. Ma pedig a balsorsnak keze súlyosan nehezedett e nemzetre. Szive vérzik, lelke fáj, mikor érezni, látni és tapasztalni kénytelen, hogy lelketl en tanácsosok gonosz aknamunkája éket vert a nemzet és király közé s homályt borított a nemzet és király egyetértése fölé, mely pedig egyetlen záloga a nemzet nagysága s a féltékenyen őrzött trón szilárdságának. Am a magyar nemzet hiven diA BALATONVII)ÉK TÁRCÁJA. Az én párbajom. Irta : [Fánchy Rezső. Böcsiiletemre mondom, — ugy potytvantam bele, miut Pilátus a hiszekegybe. De nem bánom, — mert tetszik tudni bámulatosan népszerű ember lettem azóta. Hogy tőrtónt, mikor történt, — biz azt nehezen tudom elmesélni, mert hiszen már közel három esztendeje is elmúlt. Mellesleg azért, megsúgom, hogy még ma is vi selem az angol tapaszt, még pedig feketét. Persze csak azért, mert igy nem hinné el senki, hogj párbajom volt ós meg nem bámulnák a kép^s felemet, azután meg ki tudná leirni azt az isteni érzést, mikor már messziről hallja az ember, hogy mondogatják egymásnak a szembejövök: .látod ez a Döreg Pista, ez az, aki annak a dragonyos kapitánynak lepedővé hasította a bőrét. Igaz, hogy ő is kapott az arcára olyan mély sebeket, hogj tal*n örökké kénytelen lesz viselni az angol tapaszt. Igazuk vau, örökké vagyok kénytelen viselni, ha örökké ily tekintélynek akarok örvendeni, mert ha leolvasztom őket, akkor kitűnik, hogy olyan messze volt tőlem a kard, mint Makótól Jeruzsálem. cső hagyományaihoz királyhűségében meg nem inog. Ezt a százados, a nemzet szivében mélyen gyökerező érzést a sajnálatos félreértés megpróbáltatása sem képes csökkenteni s legkevésbé a nemzet lelkéből kiirtani. Előtte e két szent fogalom: haza és királyliüség mindig fennen ragyog. Ege elborulhat, de e két szent eszme a borús felhők homályán is átragyog s messze világit fényével. Állandóságának s fennmaradásának, dicsőségének és boldogságának szent palladiumát: a szent koronát s annak fölkent viselőjét a magyar nem hagyja, hozzá hűtlen soha nem lesz. Szembeszáll érte ezer halállal, »életét és vérét* áldozza érette, ha kell, de sem maga el nem hagyja, sem annak ragyogását mások által elhomályosítani nem engedi. A magyar szent korona dicsőségéért folyik ma is a nagy s méreteiben fenségesen méltóságos, mert nyugodt s igazaiban erősen bizó nemzeti védelem. Hazudjanak a nemzet ellenségei bármit, fessenek rémes álomképeket forradalomról, ám mindent megcáfol a tett. mert felséges királyunk örömünnepén vele érez s érte Előre bocsátom azonban, hogy ne tessék azt gondolni, hogy talán rossz nevelésű gyerek voltam Dehogy. Megvan beunem minden uri tulajdonság kezdve az ideges ségtöl föl egészen a krakélerségig. De ez még nem mondja azt, hogy ón adtam volna ok t a párbajomra. Mert tehetek-e ón arról, hogy az a dragonyos kapitány egész orcá'lanul lefoglalta az asztalomat, ahol mint hónapos abouált vendég, mindég egyedül szoktam elfogyasztani az ebédemet? Azutáu meg tehetek-e ón arról, hogy a tányérjaimmal majd fellöktem a kapitány tányérjait? Minek jött az asztalomhoz ? Utóvégre ily ártatlan figyelmeztetés hogy a tányérjaimat az övéhez lökdösöm, — azt hiszem — minden uri társaságban megengedett, dolog. Mert ha csak egy kisujjnyival kevesebbet emésztettem volna meg a jó nevelésemből, akkor . . . akkor . . , talán a fejéhez koccintottam volna az egész evökészletemet. De nem. Gyöngédségről azonban n

pm felejtkeztem 6'. de meg veszélyesebben is üthete't volna ki számomra a dolog, mert a szomszéd asztaloknál ülök figyelmessé lettek a folytonos osörömpölósre és jól hallottam, hogy miféle véleményeket röpitettek felénk. Az egyik azt mondta, hogy mi vagy nagyon jó pajtások, vagy éppen testvérek vagyunk és igy szórakozunk, könyörög leghűségesebb nemzete, trónjának legerősebb, mert legodaadóbb támasza, a magyar nemzet. Ha való az, hogy ború után derű következik, reményünk erősbödik e napon, mert bizunk koronás királyunknak hű magyar alattvalói iránt hosszú és dicsőséges uralkodása alatt tanusitott atyai jóindulatában, bizunk igazságszeretetében s mélységes uralkodói bölcsességében, bizunk a csalhatatlan történeti igazságszolgáltatásban s a nemzet legjobbjainak önzetlen hazaszeretetében és sziklaszilárd király hűségében s abban, hogy ezek a hatalmas tényezők szét fogják lebbenteni a cselszövők szőtte félreértés homályának fátyolát s annál fényesebben ragyog fel majdan nemzet és király egymást boldogító, kölcsönös egyetértésének csillaga. Mint tikkasztó hőség után üditő harmatért, szálljon e napon a magasba milliók könyörgése e csillag a király és nemzet egyetértése csillagának eljöveteléért, hadd árassza fényét a szent koronára s töltse be ragyogással a trónt, hogy a magyar szent korona minden tagja, annak fölkent viselőjével egymást megértve, egymást támogatva, egymást védve hogy kipróbáljuk a porcellán tányér keménységét, a másik meg, — akinek nagyon jó szeme lehetett, hogy oly jól felismerte a köztünk fennálló viszonyt — azt mondta, hogy >az az úriember vagy jogtalanul viseli a katonatiszti ruhát, vagy a katonaságnál a gyávaság mintaképének tartják, hogv mindenki láthassa, ">gy mily visszataszító tulajdonság gyávának lenni. Eddig rendben lett volna minden, inert ugy vettem észre, hogy engem legalább nem neveztek gyávának, de egy harmadik hang, mintha hideg vizes lepedőt borított volna kánikulában a hátomra, ugy összeborzongatott Ez minden csörrenósre azt mondta: No most, most ugrik a kardjáért! Uram fia! lesz itt mészárlás ... de ha most nem, meglássátok, ha elfogyasztotta az ebédjét , . . mert ily kihivó viselkedésre másképp nem is felelhetne. A vendégek hol az én pártomon, hol pedig az övén voltak. Némelyik komolyan tudni is vélte, hogy mily igazi okom volt az ily fellépésre, a másik részen meg egész nyíltan nagyon lealacsonyitólag kezdtek nyilatkozni a katonatisztről. Én még bátrabb lettem, látván az emberemnek a viselkedését s magam kezdtem morogni, hogy: »móg az embert enni sem hag/ják nyugton stb.c Kezdtem belátni, hogy ebből bizony