Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-24 / 52. szám

1905. december 17. BALATONVIDÉK 3. kérdések a vízvezeték, a csatornázás és a világítás kérdései. Már történt valami ez irányban. A város, igen helyesen, nem a vilagitás kérdését tartolta legfontosabbnak, hamm a vízvezeték és n csatornázás kérdését. Mert, amig nem lesz egészséges ivóvizünk, nem öntözhetünk nyáron és a szenny vizet nem tudjuk ugy elvezetni, hogy állandó epidemiának Damokles kardja ne lebegjen fejünk fölött, nem is egy egész, de csak egy félhajszálon : addig hiába tettünk bármit. Az egészség ós a jó ivóvi" az első. igaz ugyan, hogy elmúlt már azon idő, midőn a világítás kérdéseit ugy oldották meg, hogy aki este látni akar, vigyen magával lámpát ; do az is elmúlt, melyben azt mondották, hogy a viz csak mosdásra való. Nem is a szépen haladó világitáskórdés ellen emeljük fel szavunkai, hi-szen inkább mindig mellette voltunk a legmodernebb ós legmegfelelőbb világítás behozatalának ; csak jelezni akartuk evvel, hogy a részben megújított képvise'őtestület munkájával kapcsolatban, mik a legfontosabb érdekek ? Ha más dolog nem volna, csak eme három, már ez is sok fejtörést, sok munkát igényel és nem volna egész férfi, ki csak a kész mellé állana minden részesedés nélkül a közös munkában. Az uj időkben sok türelmet, sok kitartást kivánnnk a város ujonan megválasztott elöljáróságának és az egész képvitestületnek ; valamint közös munkásságukra, melynek célja a város fejlődése, tartós sikert. Az uj esztendő küszöbén. Elkövetkezett a leszámolás ideje. Üssük fel a könyvet, melynek cimtáblájára sok szép remóunye! irtuk reá ezelőtt egy esztendővel : 1905. Lapozzuk végig s elmélkedjünk. Hasznos az ilyen foglalkozás, mert tanulunk belőle. Tarka könyv ez, minden lapja más szinü. Az egyikről örömet olvasunk le, a másikról szomorúságot ; itt biztató remény, ott a bizonj'talaniól való csüggedés, ennek a láttára kiderül az arcunk, annak n láttára beborul. Immár tul vagyunk azon is, ami rosz volt. A jónak emléke felujul bennünk és örvendünk neki ; a rosznak az emléke eszünkbe juttatja, hogy nem minden kiváltságunk teljesedik s megköuynyebbülten sóhajtunk fel : »Cjakhogy elmúlt !« És minden emberiek van egy egj' ilyen tarka könyve, örömmel ós bánattal tel;es könyv ; .-zek a könyvek mind különböznek ^egymástól éppen ug}', mint az emberek. Ámde minden könyvben legékesebben szólók, a pauaszos lapok ; ezek mellett az örömnek és megelégedésnek a krónikája bátortalan, félénk, hallgatag. Kérdezd meg a szomszédtól : meg vau e elégedve? Azt fogja felelni: »Nyomoruság az egész élet*. Az elmúlt esztentendőnek a krónikája szakasztott olyan, mint a többi esztendőké: nyomorúságról szólaunk a beszédes panasznak a hangján. Ha pedig száz esz'endővel ezelőtt, Íródott, az a krónika, az is tele van panasszal, inert az emberek minden időben hajlottak az elégedetlenségre, jobban hajlottak, mint a megelégedésre. Ez baj vo't akkor is, baj ma is. Arról tesz tanúságot, hogy bennünk emberekben több a kívánság, mint amenynyi a megelégedéshez szükséges A kívánság olyar, mint az árnyék, minél nagyobb a fény, annál nagyobb az árnyéka annak a fénynek. Ha köiülnózel kis családodban s látod, hogy mindenki egészséges, hogy meg van a mindennapi kenyered, munkálódó kezed tétlenül nem hever, tisztes ruhát öltesz mtigadry, hogy az Ur szine elé járulj : ne panaszkodjál, ember, hanem fogd Össze a ket kezedet, s adj hálát a te jó Istenednek, aki gyümölcsözővé tette fáradozásodat. Ha pedig látnod kell, hogy családcd valamelyik tagja nehéz kórral küzdve senyved, ajkadra pana.-zszót vájjon nem veszel e hiába? Tanu'j tűrni a szenvedővel s fordulj ahhoz, aUitöl jön a csapás és áldás, a vigasztalás és megkönnyebbülés. Csak az nem talál e földön vigasztalást, aki a mások szenvedése iránt érzéketlen. A mások szerencséje ne tanítson téged arra, hogy sorsoddal zúgolódjál í a inasok szerencsétlensége ne tanítson téged arra, hogy magadat jobbnak tartsd másoknál. Mert valahány ember van ezen a világon, mind arra teremtetet t, hogy kivegye részét a jóból is, a rosszból is. Az ember sorsát pedig egy hatalmas kéz iutézi, melyet a káromló szó hiába ostromol. Vegyük észre az életnek apró csepró örömeit,, a mire sokan ügyet, sem vetnek. Lám, a koldus megköszön minden darab kenyeret, miuden krajcárkát, s tovább járja az életnek útját, mert, Isten irgalmassága odaiendeli melléje az adakozót. Az épkézláb ember miért nem köszöni meg Istenuek azt, hogy van ereje u munkához ? a. munkának gyümölcsét miért nem tekinti éppen olyan ajándéknak, mintha Istentől jött volna ? Hiszen egy lehelettől függ az ő ereje az ö munkássága ; esendő féreg az ember : akár bársonnyal kibélelt hintóban jár, akár mezítláb. Igy gondolom én, igy érezem s ha így «"gy megelégedett embert látok: megtelik ölömmel a szivem s azt gondolom magamban, hogy a tarka könyvnek lapjai nem fognak mind panasz szóval megtelni, azok őrömtől is szólanak. Emeljük fel szivünket az uj év küszöbén az Úrhoz ; némítsuk el a panaszt, mely meddő ós haszontalan ; ültesse el az a hatalmas égi kéz szivünknek kertjében a reménységnek, a bizalomnak, a szeretetnek, a hitnek, legfőképpen pedig az alázatosságnak, a háladatosságnak a magvát. Ha izek lesznek a mi szivünkben kíkelendők: bizony mondom a panaszszó nem fog megsokasodni ! És kérjük az ural, hogy áldja meg a mi törekvéseinket, melyek becsületesek és tisz'ák ; fordítsa el tőlünk a vigasztalan csapásakat s ha mégis meglátogatnak, adjon nekünk erőt azoknak leküzdésére. Az uj könyvben pedig, melyre reá írjuk : 1906. írjuk oda hittel, szeretettel és bizalommal jeligéül : »Isteu nevében kezdem el.« Tanár. A maggai

1 ipap jogog követelései a ijenjzetállam szempontjából. A > nemzetállam* teóriáját kevesen ismerik. Legfeljebb politikusaink s jogászaink. Ezekuek is csak igen csekély töredéke. A nemzetállam teóriája úgyszólván egyedül áll. Megalapítója Kunz Ignác, a kolozsvári m kir. tud. egyetem politikai tanára volt, kit életében, de még kokat, a nagy asztalon : ott csillogtak a karácsonyfadíszek is, pedig nem lehetett hasznukat, venni, mert — hiányzott a karácsonyi tündérvilág központja : a fenyőfa. Épp egy szép baba szőke haján igazított, mikor az ajtón halkan kopogtatott, valaki s a szobába lépet t egy öreg ember. Pillanatra az aica elé tartotta a kezét, mintha a fényesség, mely az asztalról sugárzott feléje — sok volna gyönge szemeinek. Szterényinó mosolyogva nézett feléje 8 ekkor az öreg akadozva előadta az ő nagy kérését : Onhon vau egy kis unokája, kinek nem tudott a nagy hó s eiős hideg miatt semmit se hozni a városból s most a kis karácsonyfán nem lessz egyetlen gj'ertya, aranydió vagy cukorka ; ha a nagyságos asszony szives volna ebből a sok drágaságból nekik is juttatni valamit , . . Szterényinó légen ismerte az öreg Farkas Mihályt, ; sokszor segített az náluk a kerti munkáknál ós értett a virágápo)á>lioz is. A fiatal asszony sietve, szinte örömmel rakott tele egy kosárkát apró szines gyertyákkal, gyümölcscsel, cukorkákkal ós még néhány jaiékszert is tett, a kosár tetejére ; s csak ugy mellékesen, mint aki jól tudja, hogy az öregtől nem várhat, segítséget. — megjegyezte, . hogy bizony az Az 1906. évre szóló összes ő karácsonyuk nem losz teljesen boldog, mert a rendkívüli liavazás miatt nem vehetett a városban karáosonyfát. Az öreg nagyot lélegzett, megköszönte az ajándékokat és szokatlan sietséggel igyekezett haza. Megállt az udvaron, végignézett kedves tenyőjén, kis ideig küzdött még magával, aztán bement a Lázba, honnan egy fürészszel tért vissza. Jó nagy darabon levágta a szép fa koronáját. Nehéz munka volt, a szíve is fájt érte, de megtette és a fenyő öles koronája előtte feküdt. Az öreg megtisztogatta a lióLŐI a fát, szépen összekötötte az ágait, vállára emelte ós megindult vele a Szterényi-ház felé. Szterényiué türelmetlenül nézett föl « munkájáról, amint Farkas Mihályt másodszor ia megpillantotta a küszöbön. De az öreg most nem viselkedett oly félénken ; a hangja bátor éi eiőteljes volt, amint előadta, hogy meg akarváa hálálni a nagyságos asszony jóságát, elhozta udvaráról az ő egyetlen fenyőfáját. Szterényiué hangos örömkiáltással sietett a nagy fenyőfát megtekinteni. Az öreget pénzzel is megjutalmaz «ra bocsátotta el s hogy a faluvégén lakó munkás családok boldogsága is teljes legyen a karácsonyestén, a szobaláuynyal két nagy kosarat hozatott be, melybe kisebbnagyobb csomagokat helyezett el, melyekben minden volt, ami egysze'übb emberek karácsonyát széppé teheti. A szobalány jól ismerte a falu végén a munkások kis házait s a kocsis segítségével csakhamar szétosztotta közöttük az ajándékokat. Szterenyiné lázas örömmel díszítgette a karácsonyfát ; mire meggyújtotta rajta a gyertyákat, a kis templomban épen hét órát harangoztak. Az öreg Farkas Mihály pedig lassan hazafelé indult. A faluvégi házacskákban is kigyúltak a szines lángok sagyermekek a Szterényinétől kapott ajándékokkal játszottak. A kapujában megállt Farkas Mihály és végiguézott a két sor házon. Mind nagyobb, goudozottabb volt mint az övé ; fehérre vohak meszelve s a házak végéhez építőtt istállókban lovak dobogtak. Az ő kis nádasháza kopott ós sötét volt és ablakain alig szűrődött át egy, kis világosság a karácsonyi éjszakába. Fi mégis ugy érezte az öreg, hogy ő gazdagabb, miut a csinos fehér házacskák tulajdonosai — mert annyi ember közül csak ő viszonozhatta a Szterényiué ajándékát a nagy fenyőfával ! megérkeztek és a legnagyobb választékban kaphatók : Sujánszky József