Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-12-03 / 49. szám

1905. december 17. BALATONVIDÉK 3. felemlíti, hogy Mikszáth Kálmán majdnem nagykanizsai földbirtokos lett, mi már osak azért, is örveudetes lett volna, mivel városunkban tett tapasztalatait, tároákban örökítette volna meg. Kétséget sem szen­ved — irja a nevezett lap, — hogy ezek­ben a tárcákban a mi publikumunk há­nyivetÍ8égo széles helyet foglalt volna el. Bizonyára nem hiányzott volna ezekből a rajzokból sem a humor uranysugara és senki sem neheztelt volna azokért a poit­rétekért. De a mit az ő nagyságának — igy fejezi be szavait a cikk irója — el­néztek volna ; azt el nem nézik a vidéki hírlapnak, különösen azok nem, kiknek je­ligéje ez : »Fölórünk mi bárkihez és bennün­ket nem oktat hat senki, mert mi fittyet há­nyunk a világnak*. A kik pedig ily elvet vallanak, nincsenek is kevesen. Kivált a közélet szereplői majdnem mindnyájan eképpen vélekednek. Bár igen sokszor ők magnk is belátják a sajtó igazát, mégis adják a haragvót. Sőt,, — uramfia — ha az a megbírált közéleti szerep'ő még az illető lnpnak előfizetője is — kimondjuk az igazat — hát a lap iróit, még méltány­talansággal is vádolja. De ez már hozzá­tartozik a kisvárosi kicsinyeskedéshez. Meg­víg> sztalhatjuk nagykanizsai laptársunkat. Nemcsak náluk van ez i^y. Nálunk is. * * * De ha áll is, mit, föntebb elmondot­tunk, az is igaz, hogy a közügyek veze­tői azért szívesen hallgatják meg a, sajtó véleményét, sőt utána indulnak. Am ha igy oselekszenek is, bevallani ezt, mégsem merik. Rescelik. A mi elvégre nékünk egé­szen mindegy. Mi a köz javát akarjuk s ha lapunkban felvetett eszmét, megvalósu­lásakor másnak is tulajdonítják, azt sem bánjuk. Csak öiülünk azon, hogy egy he­lyes eszme végre valóra vált. Mindamellett nagyou kívánatos, hogy fontosabb köz­ügyekben a közélet kiváló férfiai a lapok­ban nyilatkozzanak. Egy-egy szakértő véle­mény H lap hasábjain számos jóravaló esz inét kelthet, életre. Sőt a nyomtatott betű maradandóbb, állandóbb is a szónál. Az országos politika vezetői ugyancsak igye­keznek aktuális kérdésekről a lapokban véleményt adni. S ezért senki st-m nehez­tel rájuk. Városunk tagjai is jól tennék, ha valamely nevezetesebb ügyről véleményt mondanának a sajtóban. A magunk részé­ről e célra 9zivesen tárjuk fel lapunkat, bár ha az a cikk velünk ellentétes néze­tet, képvisel is. Ha egyetértünk vele, he­lyeseljük. Hanem, megtesszük rá észrevé­teleinket. Ellenkező vélemények harca szüli az igazságot. Legutóbb e helyről négy kérdést, in­téztünk a közönséghez. A mai napig szer­kesztőségünkbe huszonhét válasz érkezett. Sajnálatunkra azonban az összes kérdé­sekre — miut azt előre sejtettük — senki sem tudott, helyes feleletet adni. Mégis né­hány sikerültebb feleletet nyilvánosságra hozunk. Mikor lesz városunk utoáin este is állandóan világosság ? Majd ha az embe­rek HZ utcákon állandóan villany vagy acetilén kézilámpákkal járnak. Meddig áll áll még osonkán a Festetics-szobor ? íaig a gólyát, helyére nem teszik, vagy a szob­rot egészen el nem lop;ák. Meddig járnak a Hajdu-utca lakói térdig érő sárban ? Mig az utca kövezve nem lesz. A legkö­zelebbi biró-választásig. Mikor építik meg az uj kórházat, ? E kérdésre csak egyet­len egy levél hozott választ. Az sem jó. Igy tehát az igért jutalmaknak méltó nyertese nem akadt,, Mi azonban — meg­akarván hálálni a megfejtők buzgalmát — a jutalmakat annak dacára is kiadjuk. És pedig mint a sorshúzás eldöntötte az ál­tal unk felajánlott aranyat : »Hajdu-utca végig sárost s a Kossuth-bankót »Árva gólya áll magában, (de nera a Festetics­szobron*) jeligés levelek beküldői nyerték el. E levelek tulajdonosai, ha kézírásukkal igazolják személyazonosságukat, a jutalmat szerkesztőségünkben átvehetik. A keszthelyi kerület független­ségi pártja üdvözlő táviratára Apponyi ós Kossuth Fereno a következő válaszokat küldték Nedeozky elnökhöz : 'Szívből köszönöm üdvözlésüket.« JJpponyi. »A keszthelyi függetlenségi párt üdvöz­lését melegen köszönjük, szivünkből viszonoz­zuk ottani pártvezetöségnek, Batthyány József gróf képviselőtársunknak és hazafias polgár• ságának.i Kossuth. HÍREK. Anya és leány. A biblia, mely bőven kioktatja a gyer­meket a szülők iránti szeretetről, azok tisz­teletéről, külsőleg szűkszavúvá, szinte hall­gataggá lesz, ha a szülök a gyermekek ne­veléséről óhajtják tanácsát kikérni. És ez természetes is. Mert a biblia látszólag a gyermekhez intézi szavait,. A zsenge, tu­datlan gyermek nem képes átlátni, micsoda magasztos eszmét, minő nemes, nagyfon­tosságú parancsot rejt magában a bibliá­nak egy két szava is. A szülő feladata, hogy a törvények rideg betűit, megértesse a gyermekekkel. Manapság azonban a szülő feladata másfelé irányul. A gyermek, alig hogy lé. tónek, környezetének tudatára ébred, mái­iskolába kerül A vallás, az etika, a társa­dalom eszméit jóformán csak ott kezdi el­sajátitaui. A főszerep a tauitóra hárul A szülőnek szinte csak az ellenőrzés jut. Leg­kivált, a fiu mellett, kinek ifjúsága legna­gyobb része iskolában folyik le. a leány nevelésénél már mások a vi­szonyok. 0 az iskolában csak gyermekéveit tölti. S nevelését mihamar a szülő, — az anya veszi át. A leány anyja védőszárnyai alatt vonul be a tulajdonképpeni társada­lomba. Az anya vezetése alatt ismeri meg az embereket, az igazi életet, az ő leendő hi\atását. S legyünk egy kissé szentimen­tálisak — az anya oldala mellett ébred tudatára a szerelemnek. De legyen izabad ama szerény néze­temnek kifejezést adni, hogy a fentebb el­mondottak — mint elmélet — nagyon szé­pen hangzanak. De csak mint, elmélet. A leány alig, hogy lerázza magáról az iskola porát, már »nagy leány* akar lenni. S eb­ben a törekvésében némely anya még támo­gatja is. Egyik anya aktiv, a másik passzív módon. Cselekvőleg ugy, hogy maga is igyekszik leáuyát oly körökbe vezetni, ak­ként öltöztetni s oly allűrökkel felruházni, mi a leány korához éppen nem illő. Hall­gatólag pedig akként, hogy magára hagyja a leányt, szinte teljes cselekvési szabad­ságot biztosit, néki. Mit — rossz magyar­sággal bár, de helyes értelemmel — ugy szoktak kifejezni : hadd nevelődjék a le­ány maga magától. Hogy aztán ez a két nevelési módszer közt, melyik a károsabb, azt nehéz eldönteni. A mai leány nevelési rendszer megvilágítására példákért nem kell messze menni. Legkevésbé sem — a mire pedig az anyák oly előszeretettel, de helytelenül hivatkoznak — a fővárosba, hol a viszonyok ttnnyira elütnek a kisvá­rosétól. Elég néhány példa városunkból is. Az esti korzón fiatal uri leányok anya nélkül, sőt, gyakran az udvarlók egész se­regétől körülvéve sétálnak. Sőt fiatal ur­lánynyal anyja oldalán — éjjeli órákban — kávéház termében találkoztam. Őszin­tén megvallva, még asszonynak sem való az a hely. Hát még fiatal lánykának. Nem mondom, hogy a kávéház dehonesztáló hely. De hogy mily hatással lehet egy lányka lelkére az ott látott kép, minő nyo­mokat hagy bensőjében esetlegesen egy-egy pezsgős üvegeket durrogtató cigányzene mellett mulatozó társaság, a pénztárosnő trónusa körül hódoló urak tábora, azt ma­gyarázni fölösleges. És sajnos, akad anya, ki ily helyre is elvezeti leányát,. Mindé pedig csak azért jutott, eszembe, mert azt olvasom a napilapokban, hogy a fővárosban az anyag nöképző egyesületet alapítanak, hol leányaikat jövendő anyai, asszonyi teendőik elsajátítására fogják ok­tatni. Mert ma már ehhez a feladathoz nem értenek az auyák. De ha nem anyák, hát kik lesznek abban az intézetben a tanítók ? Én a mondottak után ezt, vélem, hogy városunkban inkább némely anyának kélne el ily intézet. — Advent. Ma kezdődnek a szent na­pok. Kicsiny távolságból int felénk a Meg­váltó, az idők telje. Egykor 2000 évvel ezelőtt is a lelkek, szivek meghasonlásá­nak sürü ködhomályába volt, borulva a világ. Ma sincs világosabb a lelkek életé­ben. Az eleklromos,- acetylénfény pom­pázó ragyogásában alig veszik már észre a betlehemi istálió félhomályát. A tagadás szelleme minden ékességétől s vigasztaló jelenségtől meg akarja fosztani azt, a kis hajlókot, melyből egyedül származott en­nek a világnak minden boldogsága. A ké­tely szörnyű kigyója ül a tudomány, a munka, az egész társadalmi és politikai élet felett. Ma is »Szabadító«-t várunk. A lelkek igaz szabadságának isteni Vezérét. Halszik már az adventi Roratek harang­jainak szava. Kövessük az ércnyelvek hi­vását s tárjuk ki sziveinket a mennyei • Szabadító* előtt. — Népkonyha. Festetics Tassilo gróf ur neje Hamiltou hercegné, az urodalmi cselédgyermekek és szegények részére a zárdában saját költségére ez évben is nép­konyhát állit fel, hol nevezettek napon­ként ebédet kapnak. A népkonyha deo. elsején nyílott meg. — Kanonoki installáció. A veszprémi szókeskápialan rangban előléptetett tagja­inak s Molnár Dénes dr. uj kanonoknak ünnepélyei intallációja november 30-áu volt a székesegyházban — Választmányi ülés. A fennálló sza­bályrendelet értelmében 1905-ik évi dec. hó 11-ikén tartandó törvényhatósági bi­zottsági közgyűlésben felveendő ügyek közgyűlési tárgyalásának előkészítése vé­gett az állandó választmány ülése folyó 1905-ik évi december hó 4-én" d. e. 10 óiakor a megyeház gyüléstermóbeu fog megtartatni. — Keszthely város képviselő­testülete Keszthelyen a városház tanács­termében december hó 4 én d. u. 2 órakor rendkívüli közgyűlést tart, a következő tárgysorozattal: 1. Sertésvizsgálati dijak megállapítására vonatkozó főszolgabirósági rendelet. 2. Villanyvilágítás létesítése tár­gyában tartott, értekezletről felvett jegy­zőkönyv. 3. Járda-szabályrendelet végre­hajtására vonatkozó főszolgabirósági átirat. 4. Fürdő-bizottság jelentése. 5. Illetőségi ügyek. , — A kath. legényegylet dec. 4 en kezdi meg adventi felolvasásainak soroza­tát. A felolvasás tárgyai lesznek : »A szo­cializmus és a VII. parancs*, Hogyan, mikor ós kivel házasodjék a keresztény?* »A nemzetiségi kérdés és Krisz'us vallása*. Érdeklődőket szívesen lát az egyesület. — Értesítés Néhai Unterberger Fe­renc alapítványának 1905. évi kamatai, 1906. óv első napjaiban fognak kiosztatni. Felhivatnak azon ipartestületi tagok, kik ezen alapítvány kamataira igényt, tartanak, miszerint, ennek elnyerhetése iránti igé­nyeikeit az ipartestületi irodában a hiva­talos órák alatt, (d. e. V2 1 1 — 1 2 'fO évi december hó 31. napjáig bejelentsék. Azon ipartestületi tagok, kik tagsági dija­ikkal hátralékban vaunak, segélyre joeofc és igényt nem tarthatnak. Keszthely, 1905. november 30, Braun Rudolf ipt. elnök. — Közgyűlés. Aa »0tthon«-kör ma vasárnap délután 2 órakor a >Hungária«­szálló nagytermében rendkívüli köz­gyűlést tart, a következő tárgysorozat­tal : 1. Titkári jelentés. 2 A szakválaszt­rnáuyok választása. 3, Újságok eladása. 4. Pénztári jelentés. 5. Indítványok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom