Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-10-01 / 40. szám

2 BALATONVIDftK 1905. október 15. viselőjelöltünk ellen ! Vagy az ünnepion­tókhoz nincs szavuk Önöknek — Steinerek és Mankovicsok, keszthelyi Jakabokányok ? * * * Ismét itt van . . . Megjelent, újra köz­tünk . . . Napok óta városunkban látni ha­talmas termetével, mozaikszerűen őssze­foltozott, ruhában, torzonborz szakálával, lármázó hangjával. 0 az egykori uralkodó, » facérok királya — >Anti.« Két eszten­dővel ezelőtt csendőri asszistencia mellett sétált át eredeti hazájába, Sümegre. Azóta ott éb. De nem sokáig tudta elviselni a hontalanság keserveit. Sajgó szive vissza­vágyott oda, hol ő fénykorát, érte, hol mint nevezetességet anziksz-kártyákon örökítet­ték meg. S hogy most visszatért, elcso­dálkozva látja, mennyi minden megválto­zott azbta. Alattvalói közt eo;ész uj gene­ráció nőtt fel. Trónusa — a Korona-szálló saroklépoeője, melyen ő éjjelente pihenni szokott — nincs sehol. A facóroknak is uj királyuk van már. Sebaj Anti. Nem kell azért elkes°redui. Leszuek neked még majd újra jó napjaid. Hisz októbernek elsején — megjönnek a guszdászok. -H. X ífc £ — Személyi hir. Takách Imre járá­sunk főszolgabirája szabadságáról hazajött s 28-án átvette hivatalának vezetését. — Egyházmegyei hir. E hó 27-én meg­tartott. rendes őszi zsinati vizsgalatra je­lentkeztek : Rasztics R. németladi, Füv.y István szűcsi administrátorok, Sinkovits Nándor keszthelyi, Keresztes József, Nagy "Virgil kaposvári, Huszár Gyula vaszari káplánok és Schneller Jenő zala-szentgróti adminisztrátor, a kik jó eredménnyel állot­ták ki a vizsgálatot. — Korona. A napokban tartotta a marcali -esperesi kerület papsága őszi tanácskozását, Adárn János esperes elnök­lete alatt Marcaliban. Az elnöklő esperes mint minden évben, megnyitó beszédébea •ezúttal is a kor legaktuálisabb kérdésére hivta fel a kerületi papság figyelmét, kü­lönösen ajánlva a mindinkább tértfoglaló sociális kérdések tanulmányozását s a ve­lük való beható foglalkozást, hogy a né­pet a szociáldemokrácia káros befolyása alól megmentsük. A korona ezenkívül fog­lalkozott, a sajtó kérdésével s határozatilag kimondotta, hogy a ker. szociálisták lap­ját az >Igaz Szótt anyagilag is támogatja. — Kereszt-szentelés. A minap szen­telte fel Adám János marcali apátesperes a balatonberényi templom előtt felállított kőkeresztet nagyszámú ájtatoskodó közön­ség jelenlétében. A diszes kivitelű kereszt Frászt Endre plébános buzgóságát s Kutasi Imre keszthelyi kőfaragó ügyességét] di­cséri. — Szanatóriumi bizottságok. Lapunk mult szamában említettük, hogy az ország több hel.yéu szervezik a szanatóriumi bi zottságokat. Legutóbb Orsován Ritter Ká­rolyné, Rákospalotán Vagner Manóné, Új­vidéken Pinkovich Ferencné, Léván Bathy László prépost, Frommer J. főorvos és Deltalassy Kálmánué, Kolozsvárott Szva­csina Gézáné, Győrött gróf Laszberg Re­zsőué, Baján Hegedűs Aladárné alakították meg a József kir. Herceg Szanatórium Egyesület hölgy bizottságát. Ugy értesü­lünk, hogy a József kir. Herceg Szanató­rium Egyesület taggyüjtése városunkban és megyénkben folyamatban van. A sze­génysorsu tüdőbetegek ügye a gyöngéd­lelkű női kezekben van és bízonynyal nincs rossz kézben az az ügy, melyért a magyar úrasszonyok buzgólkodnak. Nem tudjuk elég melegséggel kérni városunk társadal­mát, hogy az országos akcióból ne marad­jon ki és segítsük mi is egy-egy tégláját azon intézmények összehordására, a hol emberek életének megmentéséről van szó. — A gondoló bizottságok. Mikor a képviselőtestület elé valami toutosabb ugy kerül, akkor érdemleges tárgyalás helyett bizottságot küldenek ki az ügy tanulmá­nj'ozására. Ez'miud nagyon helyes volna, ha aztán BZ a bizottság tényleg tenne is va­lamit. Van már kórházi, világítási, csator­názási, vízvezetéki ... és tudja Isten még hányféle bizottság, mellek előtt a legfon­tosabb és sürgetőbb ügyek hevernek mái­évek óta elintézetlenül. Most legutóbb is alakult egy bizottság, melynek a fürdő reformját kellene a jövő évadig keresztül­vinnie. Kíváncsian várjuk, vájjon hát eb­ből lesz-e valami ? Ha tényleg a jövő évadra nagyobb újításokat terveznek, ugy nem szabad pihenni, mert az a néhány téli hónap hamar elröpül. Mi már szám­talanszor rámutattunk azokra a hiányokra, melj'ek pótlásáról fürdőnk haladása érde­kében okvetlenül gondoskodni kell. Anyag tehát bőven áll a bizottság rendelkezésére, csak dolgozni kell. — Tanulmányut. A budaí-tanitóképe;*ő intézet, növendékei, mint jeleztük, m. hó 26-én délután 4 órakor érkeztek váro­suukba. Voltak Mohácson, Pécsett, Csur­gón és Nagykanizsán, honuét Keszthelyre jöttek. Itt megtekintették a m. kir. gaz­dasági intézetet s a Georgicont. Egy ré­szök aztán Hévizre rándult, többen pedig a Balaton paraján gyönyörködtek a kilá­tásban. Innét Pápára mentek, de meg fog­ják látogatni Soprout,, Pozsonyt, és Esz­tergomot is. Vezetőjük Balló József dr. igazgató és Farkas Sándor tanár. — Mütárlat. Egy rendkívül érdekes és életrevaló eszmét valósit meg legköze­lebb a nagykanizsai Nőegylet. Valóságos műtárlatot rendez, melyen érdekes régisé­gek, művészeti productiók, ipari remekek, kertészeti szépségek, stb. állíttatnak ki. Megkeresik a bndapesti művészeket, hogy festményekkel, szobrokkal stb. emeljék a mütárlat, fényét. A tárlat november hó 4-én nyílik meg és tart 3 napig. — A nagykanizsai kath. legényegylet, — táncmulatsággal egybekötött, műkedve­lői előadásra készül. A darabban mintegy 40 szereplő vesz részt. — A szokásos szó­rakoztató délutánok e hóban veszik kez­detüket. — Építkezések. Az építő iparosoknak ós munkásoknak jó nyaruk volt az idén. Kora tavasztól kezdve folyton van munka bőven. Nagyobb építkezések történtek a Hancok-réten, hol már egy uj tvárosuegyed keletkezett. A Kossuth Lajos-ut.cáb n, a Loitner-féle emeletes szálló és vendéglő, továbaá a »Hnugáfia< szálló ós a Geor­gicon-utcában emeletre vett, Lnperszbeck­féla ház, mind az idén épült. Ez építke­zések díszére válnak városunknak, különö­sen a Kossuth Lajos-utca nyert sokat az említett két impozáns épülettel. Elmond­hatjuk tehát, hogy az építkezés terén ha­ladunk. — Megkezdték a szüretet A héten a városunk környékén fekvő szőlőkben meg­kezdték a szüretet. Szomorú szüret lesz, mert zölöhegyeinket az idén sem kímélte jég. Három ízben is érte jég a sző'öket, s különösen a gyenes-diási, vonyarci és vas­hegyi szőlőkben okozott sok kárt. A mi kevés a tőkén maradt, elég szépen fej­lődött s talán a minőség pótolta volna a mennyiséget, ha az idő, mely szeptember elején a szőlőre oly kedvező volt, az utol­só héten meg nem változott volna. A be állott tartós esőzés, de különösen a keddi és szerdai vihar igen sok kárt tett a sző­lősgazdának. Igy hát nem valami jó kedv­vel fogtak a szürethez s aligha hallunk nótázást vagy pláne muasikaszót, mint a régi jobb időkben. — Az ÍdÖjárá8. A mult kedden és szerdán este váratlanul nyár közepere illő vihar tombolt vidékünkön s mindenfelé nagy károkat okozott. A vihar délnyugati irányból jött ós Baranya-. Zala- és Vesz­prém megyék területén dühö ngött. Mint kanizsai levelezőnk írja, Ka- izsán tojás negyságu jég esett, a mi igr i sok ablakot bevert. Az óriási szél fákat u tött ki, sőt a háztetőket is megbonto'ta. Kan m vá ros E, vihar után ugy nézett, ki mintha I ostromot, állott volna ki. Hál- Isten I nálunk már jég nem volt, de a^ erős szél­lel jövő eső a szőlőkben itt is s k kárt tett. A villám több helyütt, lecsapott, t.őb­tek közt a távírda vezetékbe is és össze­égette a postán levő távirókészüléket. — Balatouberényben, — mint értesiteuek, a villám lecsapott a községi biró istálójába, mely porrá égett. Elégett, egy ló is, a többi állatot, megmentették. — Vasúti előmunkálati engedély meg­hosszabbítás. A kereskedelemügyi niíuisz­ter 53209/901. sz. leiratul Reé Jeuő vesz­prémi ós Szüts Béla budapesti lakosoknak kérelmére Veszprém állomástól Szent király­szabadja, Almádi, Balatonfüred, Aszófő, Akaii, Szepezd, Révfü'öp, Badacsony, To­rnaj, Tördemio és Gulács községek érin­tésével Tapolca vasútállomásig vezetendő vasútra az előmunkálati engedést egy évre újólag meghosszabbította. — Itéletszerii idő. Emberemlékezet óta nem tapasztalt zivatar dühöngött az el­múlt hét csütörtök estéjén és éjjelén. Már hétfőn este kezdődött a villámlás s dörgés és tartott, szakadatlanul egész csütörtökig, mikor is este tetőpontját érte el. A vihar orkánná fajult, pusztított, rombolt. A vil­lám valóságos hadakozást "itt véghez kü­lönösen a Balatonnak somogyi oldalán. Be­ütött, az ujonnau épült vörsi templom tor­nyába, melyen villámhárító lévén, kárt, nem okozhatott,, Balaton-Berényben felgyújtotta a biró istállóját, Holladon egy házba, Ti­kos községbe egy istállóba s egy szegény embernek egyetlen tehenét agyoncsapta. A nép rémülete leírhatatlan volt. A világ végét várták. — Vá9ár. Vásár még nein mult el egy kis megemlítésre méltó eset nélkül. A legutóbbi csütörtökön megtartott országos vásáron majd egyik, majd másik sátortól tünedeztek el holmik, (kabát, nadrág, fe­hérnemű vászon, nagykendő etb.) A káro­sok csoportokban mentek jelentést tenni a osendórőrsnek, ki rövid idő alatt kózreke­ritette a tetteseket Horváth Kati és Bokros Juli ismert vásári tolvajok személyében kiknél a lopol,t tárgyak megtaláltattak ós elkoboztattak. — A többit a bíróság vég­zi el. — Helyreigazítás. Mult számunkban közöltük, bogy Szabó Elokné ludat lopott. Miután a megvádolt személyesei! világosí­tott fel bennünket az ügy mibenlétéről, készséggé' ismerjük el tévedésünket. Az ügy különben a járásbíróságnál nyer elin­tézést. — Ültetvény rombolók. A mult vasár­nap délu'án a parkban sétáló közönség szemeláttára néhány éretlen suhanc a park­ban levő fiatal ültetvényeket tördelni kezdte s néhányat ugyancsak tönkretett. Romboló munkájukat csak akkor hagyták abba, mi­kor a sétáló közönség elveréssel fenyegette őket. Jó volna, ha az elöljáróság a park őrizetéről gODdoskodnék, különösen ünnep­napokon, mert különben az ültetvények el fognak pusztulni. — Kártyázó gyerekek. Egyik helybeli csendőrtizedes a mult vasárnap délelőtt a Vásártéren járva észrevette, hogy az uj mázsáló helyiség házamögött, nagy csapat gyermek áll és érdeklődve néz valamit. Közelebb menve észrevette, hogy az ér­deklődés központja két 14—15 éves gye­rekekből állő kompania. A kártyázókat természetesen letartóztatta s tőlük négy játszma kártyát és körülbelül 3—4 korona aprópénzt kobzott el. A vallatás során ki­sült, hogy a kártyázást vasár- ós ünnep­napokon reudszeresen űzik és mindig pénz­ben játszanak. A kártyázók közt volt, etry olyan is, kit, a gyógyszertárba küldtek orvosságért,, de a helyett, hogy elment volna, az orvosságért járó pénzen leült kártyázni. A zegény beteg otthon, ugyan várhatta az orvosságot,. Egy másiknak Sü­megie kellett volna utaznia, de a kapott útiköltséggel ő is inkább kártyázni ült le semmint, elutazott volna. — Az elkobzott pénzt a vakok intézete javára a városház­nál kitett perselybe tették. — Betörés. A Zalaszentmihálylyal szomszédos Misefa községben történt, Stei­uer Gyula korcsmáros észrevette, hogy két, holtrészeg ember fekszik a pajtájában. Nem bántotta őket, hagyta, hogy kialud-

Next

/
Oldalképek
Tartalom