Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-09 / 28. szám

2. BALATONVIDÉK 1905. julius 16 . A városháza díszterme 9 órára zsú­folásig megtelt. A helybeliek közül ott voltak Dunst Ferenc dr. apátplébános, Takách Imre főszolgabíró, C<anády Gusz­táv dr. iskolaszéki elnök, Nagy István városbíró, a városi tisztviselöség. A tan­ügyi hatóság részéről Ruzsicska Kálmáu dr. kir. tanfelügyelő, Csapó Kálmáu kir. segédtanfelügyelő. A közgyűlést, Szalay Sáudor elnök nyitotta meg. Megnyitó beszéd-* általános tetszést. aratott. Majd Ruzsicska Kálmán tanfelügyelő lelkes szavakat intézett a je­lenvoltakhoz. Első tárgy volt Illés Ignác dr. ta­nulságos ÓJ érdekes felolvasása az alko­holizmusról. Az ezredorvos tapasztalatai alapján tiszta képet nyújtott az alkohol élvezők testi és lelki tulajdonságaik el­változásáról. n. szeszélvezet a szesznek miuőségétől és mennyiségétől függvén óriási hatást, gyakorol az emberre. Bebi­zonyította felolvasó, hogy az emberi szer­vezet a pálinkáivástól lassacskán elveszti ellenálló eréjét és itry a részeges ember­nek teste sokkal nagyobb betegségeknek van kitéve. A betegség rajta rohamosan észrevehető elváltozásokat okoz. jn. pálin­kát szerető embernek jellemében is óriási változások mutatkoznak : az egyik bár­gyúvá lesz, a másik minden csekélységért, hirtelen felbőszül s ilyenkor miud magábsu, mind másban képes életveszélyes bajokat ejteni. A pálinkáról még most is nagyon el van terjedve az a hiedelem, hogy erő­sítő, gyógyitó hatású. Jennek ellenkezőjét nehéz a közönséggel megéiietui. A ki a | pálinkáivást. nagyban viszi, annak még »z utóda is megsínyli. Gyermekeik vagy unokáik bűnhődnek meg az öreg szülök Libájáért. Nem ritkán megtörténik, hogy valamely anya nem tud szoptatni. Eunek valódi okát nem egyszer sikerült, kimu­tatni e szülők pálinkaivásában. A páHnka­ivás a nép rétegében annyira el vau már terjedve, hogy valóban társadalmi kérdés­nek teiiinthetjük a megmenthet ésnek ne­héz munkáját. Ajánlja a tauilóságnak, hegy alkoholizmus elleni egyesületeket alakítsa­nak s abban méltóan vegyék ki részüket az emberiség megmentésében. < Szalay Sándor elnöki jelentését lu­domásul vették. A pályatétel jeligés levél­kéket felbontották s kitűnt, hogy az egyik pályauyertes munka szerzője : Banekovich János, nagykanizsai állami elemi iskolai tanitó, a másiké pedig: Kertész József oki. polg. iskolai tanár, uagykanizsai izr. iskolai tanitó. A 100 és 80 korona pálya­dijat az elnök a pályadíjnyerteseknek lel­kes eljenzés kíséretében adta át. Sági János a Balatoni Muzeum őre a Muzeum uéháuy tárgyát mutatta be a gyűlésnek régiségek ismertetése kapcsán, buzdította a tanítóságot, bogy a leletek iránt v 1seltessenek nagyobb érdeklődéssel s ha alkalom kínálkozik bármily csekély­ségnek látszó régiség megszerzésére, küld­jék azt. be a Balatoni Muzeum számára. A gyűlés után sokan meg is tekintették a muzeumot és csak elismerően nyilatkoz tak a muzeum vezetőségéről. Horváth János zalaegerszegi tanitó a beszédhibákban szenvedő gyermekek szervi hibáit nagy sz« ktudással sorolta fel. Állí­tásának bebizonyításául a beszédhibában szenvedő gyermekiken mutattak be a kellő eljárásnak, tanításnak meglepő szép Vred­mónyeit. A berendelt gyermekeket Ujlaky Vilmos helybeli tanitó oktatta ki oly ügye­sen, hogy a feleletek tisztán kivehetők voltak. A gyűlés elnöke Horváth János fáradozását óhajtván megjutalmazni, neki 20 koronát ajánlott fel a taritói gyűlé­seknél megtakarított útiköltségekből. A' megyében ez az első eset, hogy valamely tanitó gyűlési értekezéseért pénzbeli jutal­mat kapot f. Cságoly József a «Somogymegyei ált. uiitótestűlet» elnöke bemutatta olvastató oét. Elvezettel hallgatták, niíKént ismer­meg a gyermekkel az egy, két sőt öt i szavakat is. Gépe gyakorlatiasnak zik az olvasás kezdetén, s azt hisz szűk, hogy az első fáradságot kivéve, el­járása nagyon megkönnyíti, a tanító mun­káját. Egy gép ára 80 korona. Kováts Miklós nagykanizsai tanitó ismertető felolvasást tartott a tMagyaror­szági Munkások Rokkant- és Nyugdijegy­letéwől. Ajánlja a tanítóságnak, hogy ta­gokat gyűjtsenek. Ei az intézmény kezd országos lenni. Megérdemli. Munkásoknak, tisztviselőknek egyaránt lehetővé van általa téve, bogy a soricsapás, a munkaképtelenség, vagy el­öregedés esetébeu szép segélyt kaphat mindenki, aki csekély heti befizetéseit az egyesület pénztárába pontosan beszolgál­tatja. Sőt a kis gyermekek is védelemben részesülnek az apa elhunytakor. Az özve­gyekről is történik gondoskodás. Kanizsán már van az egyletnek fiókja, mikor lesz Keszthelyen? A városház előcsarnokában, az ipartestület helyiségében és az iparos körben ki vau ugyan a hirdetés függesztve, vájjon az üg} nem f».g tovább haladui ? Talán ebben az általános válságos időben az emberek nem akarnak sem önmaguk­kal, sem utódaikkal törődni? A gyűlés befejezése előtt elnök kö­szönetet mondott a város elöljáróságának, közönségének és a helybeli kartársaknak a vendégszeretetért. Végül elhatároznák, 1 ogy az elhangzott elnöki beszédeket, a kir. tanfelügyelő üdvözlő szavait, az ez­redorvos felolvasását, Posch Zsigmond ha­soncimü pedogógiai szempontból kidolgo­zott munkáját kinyomatva szétosztják. A gyűlés az elnök éljenzésével vég­zódötr. HÍREK. Slőfizetőinket, kiknek előfizetése junius Időnap t>égét>el, t>ag\> már előbb lejárt és még eddig nem újítot­ták meg, bizalommal felférjük, h°9? a megújítást eszközölni és bátraié­kaikat kiegyenlíteni sziüeskedjenek­— Szemelyi hirek Batthyány Tivadar gróf, Berzsenyi Jeuö, Eit.ner Zsigmond és Berecz Abel országos képviselők ma érkez­nek városunkba, s résztvesznek a független­ségi kör ma délután 3 órakor tartandó alakuló gyűlésén és népgyűlésen. — Zalavármegye törvényhatósági bi­zottsága folyó 1905. évi julius hó 12-én déle'ött 10 órakor a vármegyeház gyülés­termében rendkívüli közgyűlést tart, mely­nek kizárólagos tárgyát képezik : Eilner Zsigmond t.örvh. bizottsági tag és társai­nak indítványa az iránt, hogy az újonnan kinevezett kormány ellen a vármegye kö­zönsége állást, foglaljoní Ezzel kapcsolat­ban Pest-Pilis-Solt-Kis Kun és Zemplén vármegyék közönségének, valamint az ál­landó ülésig beérkező törvényhatóságok hasonló tárgyú átiratai. — Keszthely nagyközség képviselőtes­tülete Keszthelyen a községház tanácster­mében 1905. évi julius hó 11-én délután 2 órakor rendkívüli közgyűlést tart, a Kö­vetkező tárgysorozattal : 1. Hercegprímás ur 0 eminentiájának köszönd iratának köz­lése 2. Katonai lakbérpuhatolcdzásokhoz kiküldendő képviselőtestületi tag megne­vezése. 3. Köz'égi fiu iskola IV. pálhuza­mos felszerelésére vonatkozó iskolaszéki átirat. 4. Zalavármegye ali pátijának 4272 1905. sz. rendelete faiskola létesíté­sére. 5. Vakok országos fgy'ete szombat­helyi fiók-egyletének kérelme segélyezés iránt. 6. Szilágyi Dezső színigazgató ké­relme segélyezés iránt. 7. Illetőségi ügyek. — Nagy szerencsétlenség a vörsi templom építésénél. A már befejezéshez közeledő vörsi plebánir templom építése közben nag}- szerencsétlenség történt az elmúlt kedden. Az uj '.reszthajó boltoza­tát rakták. Nyolc kesztnolyi kőműves dol­gozott rajt. Fegő Lajos m mkavezető fel­ügyelete alat'. Mikor is ugy 6 Óra tájban a kör alakú kupola bo.tozatnak mintegy méter szélességű falazata levált s nagy l robajjal az^ álváttymr dolgozó kőmüves-tr» I és munkásokra szakadt. Az állványokat a rázuhtnó téglaanyag áttörte s a munkáso­kat is magával rántva a 12 m. m Wységbe sodorta s részben maga. alá temette, rész­ben zuhanás közben erősen megsértette. Két kőmüvessegéd az ablakon kiugrott a veszélyes pillanatban s igv sértetlen ma­radt. Megsebesült össze«en 7 kőműves és munkás. Egy közülük életveszélyes-n, 3 súlyosan a többi szintén kisebb-nagyobb sérülést szenvedett leginkább a fejen. Az egyik munkásleány 1 ál Mari fejét ve­szítve a lezuhantakra felülről dobálta a téglát, majd egy falrés őt is elütve alá­sodorta, .szerencsére az egyik oszlopfába kapaszkodott s olt a mélység fölött, füg­gött. Fegő pallér ott, tartotta öt kéznél fogva, iníguem a zűrzavar multával ki­szabadították veszélyes helyzetéből. A se­besülteket, miután kiszabadították a rájuk nehezedő tégla és állvány fák alól, a plé­bánia udvarára vitték, hol az időközben megérkezett, dr. Várkonyi balatonszent­györgyi körorvoj nyújtotta az első orvosi segélyt — bekötözte sebeiket, majd kocsira rakván 6 sebesült, kőmüvessegédet Keszt­helyre, a két vörsi munkást szülőik laká­sára szállították. A keszthelyi sebesülteket dr. Mojzer György, a vőrsieket dr. Vár­konyi Jeuö körorvos kezeli. Állapotuk sú­lyos. de remélhető, hogy rövid időn belül felgyógyulnak, ha csak komplikáció nem ép fel egyik, vagy másiknál. A szomorú eset uitgy megdöbbenést keltett az egész községben. Mindenki a veszély színhelyére sietett s jajgatva, siránkozva keresték hoz­zátartozóikat. A pánikszerű félelem csak akkor szűnt meg, mikor már mindenki t,iszt«bau volt azzal, hogy emberélet nem esett áldozatul, A veszély pillanatában jeleu volt a vállalkozó Laskay Emil épí­tőmester is, ki azonnal intézkedett. A to­j vábbi munkát beszüntette. A község elől­! járósága pedig sürgős jelentést tett a szo­morú esetről a hatóságnak. A hatósági vizsgálat lesz hivatva kideríteni, hogy mi okozta a szerencsétlenséget s kit és mily mértékben terhel érte a felelősség. — Iskolalátogatás Ru7síjska Kálmáu dr. kir. tanfelügyelő július 6-éu megláto­gatta a helybeli községi óvót, meglátogatta ínég a cserszegi és t.oniaji iskolát. A to­mají iskolaszéknél az épület átalakítását sürgette értekezett a 2-ik tanítói állás szer­vezése s az iskolai épületnek egy ujabb te­remmel való kibővítése tárgyáben. — Igazgató-tanító választás lesz leg­közelebb Keszthelyen a közs. elemi isko­lánál. Ugyanis évről-évről történik erre az állásra megbízatás. Ideje volna uiár, hogy ezt a kérdést az iskolaszék a miniszteri rendelet értelmében véglegesen rendezze. — Nyilvános elszámolás. Az önkömes tűzoltó egyesület bevétele a Mncsai vásár­ban. Nevezetesen : 1. Halász csárdábí u 114 kor. 30 f. 2. Pezsgős sátorban 250 kor. 3. Bor, sör-csarnokban 185 kor. 4 Cukrázdá­ban 87 kor. 18 f. 5 B a zárban 70 kor. 40 f. 6. Bábos sátorban 115 kor. 7. Sörcsar­nokban 165 kor. 10 f. 8. Virág és cont'et­tis satorban 65 ko>\ 9. Confetti és virág sátorban 90 kor. 28 f. 10. Jux bxzárban 72 kor. 56 f. 11. Gyümölcs é» cukorka sá­torban 66 kor. 80 f. 12. Dohánvtőzsdében 85 kor. 13. Bazárban 83 kor. 43 f. 14 Vi­lágposta és confetti sátorban 76 kor. 24 f. 15. Faizylaltos sátorban 91 kor. 20 f. 16. Papiíka-Jancsi színházban 18 kor. 17. Kör­hintánál 20 kor. 38 f Csónake^ylet, 4 kor. Népünnepély belépő díjból 820 kor. 10 t. Hangverseny belépő dijak 269 kor. Meg­maradt tárgyak árverésből 50 kor. 30 f. Előzetes gyűjtésből 152 kor. 30 f.. összes bevétel 2921 kor. 64 f., mely női 800 kor. kiadással szemben a tiszta jövedelem 2121 kor. 64 f. — Halálozás. Özv. WeHner Jakabné városunkban általánosan tisztelt, úrnő, aki ismeretes volt jószivüségéiől és adakozá­sairól f. h 6.án elhunyt. A megboldogult 1000—1000 koronás alapítványt tett a helybeli föf^mnasiumnál és a községi elemi iskolánál, hogy a kamatokat ösztöndíj gya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom