Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-10-01 / 40. szám

2. 4 BALATONVIDÉK 1905. október 1. agyonkinzott lelkiismerete s önérzete szavának. Hát éppen ezt akarták elérni ellenségeink ! Nem boldogultak. Ki­játszották a legutolsó aduttot, hogy okot kovácsoljanak maguknak — a fegyveres beavatkozásra. Mily rut és álnok játék! Tudják, látják, hogy a nemzeti szenvedelemnek egy-egy ár­tatlan tüntetésben való kitörése még mindig nem segiti őket céljukhoz, még mindig nem szolgáltat elegendő okot a mozgósításon, a fegyveres hatalom igénybevételére — a tün­tetésekből polgárháborút szeretnének faragni osztrák ésszel s gonosz szív­vel. A békés s lelkes polgárok tün­tető csoportja közé vezénylik az utca legalsóbb tömegét, a nemzetközieket, kik lehetnek hazátlanok, nemzetkö­ziek, bitangok, munkakerülő naplo­pók, bérencek s istentagadó indi­vidiumok, osztrákok, taliánok, né­meték vagy szerbiánok, vagy bármi más néven nevezett Izraelek és Ja­kabok, de soha és soha sem magya­rok, vagy legföllebb hazaáruló ma­gyarok. Eme bérenc haddal akarják most már elérni, mit 8 hónapi bal­sikerü ostoba provokálásaikkal elérni nem sikerült — a fegyveres beavat­kozást s a szuronyok hatalmának be­vezetését, hogy kasszáinkhoz és vé­rünkhöz nyúlhassanak. De, hogy erőszakot ne alkalmaz­hassanak ellenünk, Kossuth Ferenc szavaival hirdetjük mi is : »Föltét­lenül szükség van arra, hogy a nem­zet bölcsen viselkedjék. Ezért ma­radjon a mi küzdelmünk a törvé­nyek sáncai között. Ezzel a küzde­lemmel az anyagi erő nem bir. Tör­vényeink szentségében van annyi erő, hogy a bárhonnan jövő támadást erélyesen visszaverje. Nyomjuk el tehát jogos keserű­ségünket, csitítgassuk lelkiismere­tünk föl lázított szavát, mérsékeljük szivünk háborgását, törvényeink s jogaink alapján állva a passiv re­sistencia megengedett s egyedül győ­zelemre segitő fegyverével kezünk­ben : tüntetés helyett hideg vérrel és nj'ugodtsággal tömörüljünk jo­gaink további védelmére förvénj^eink sáncai mögött. Ide nem fórkőzhetik az ellenség, itt nem támadhat elle­nünk fegyverrel s itt biztos a győ­zelem. A tüntetést felhasználhatja ürüg} 7nek, mig a higgadt tömörülés: pajzs, melyről vísszapattanik az el­lenség minden nyila. | Október hatodika. | Ötvenhat esztendővel ezelőtt, október hatodikán szenvedett, a mí tizenhárom tá­bornokunk vértanúi halált a hazáért. Bol­dog nemzet, amelynek ilyen vértanúi van­nak ; tizenhárom csillaga az neki, a me­lyek nem az éj, h inem a szivek sötétsé­gébe beleárasztják fényes ragyogásukat, hogy megtanítsanak, ugy élni, miként ők meghaltak a hazáért . . . Tekintsünk csak tel a csillagos éjre, jó sokáig, a mig csak el nem önti lelkün­ket ragyogásával g mire ismét kinyitjuk, ugy találjuk, hogy azóta nagyobbak és tüudökletesebbek lettek a csillagok. On­nan van a:'., mert a milyen fényesek, ugy vonzzák is magukhoz szivünket. . . éppen, az a mi tizenhárom osillagunk is odaf'enu a magas meny országban, földi dicsőségből csillagokká váltak, vértanúi halál sugá'-­koszorujuk, — oh az a nap, a melyen égbe szálltak, — ugy volt, mintha csak a nap leszakadt, volna az égről. Köny nem csordulhatott a szemből, annyira meg volt dermedve minden érzés minden élő szívben, csak az ádáz kétségbeesés üvöl­tött a véghetetlen pusztaságon, a miért, a halál megfeledkezott róla! És azok az idők, a mik reá következtek ! Éjjel-nappal üldöztetve a tizenhárom csillag földi ha­lálának gondolatától ! Mindig és minde­nütt csak őket látta a nemzet ; rabigába verték ! nem is vette észre ; kifosztották mindenéből ; nem törődött vele, sz^me, szive, lelke erre az egy napra volt szö­vegezve, október hatodikára, az egész nem­zet ott, állott, a vesztőhelyen ; ott, volt, mikor Pesten Batthyány L«jos, a magy^ar lovagiasság ós becsületesség mintaképe, az újépület mögötti fa téren : félig halva kihurcoltatott, börtönéből ós az öldöklő puskák elé állíttatott. Az egész nemzet szeme látta, miként egyenesedett fel fél­istenné a halállal szemben ; miként képző­dött dicskoszoruvá homloka körül a haza­szeretet, mikor szivére tette kezét, ós ihle­tett lélekkel kiáltá: »Ide lőjjetek, vadá­szok !i ós mikor eldördültek a gyilkos fegyverek és a hazaszeretet, szent áldozata földre roskadt, a nemzet szivét ugyané golyók járták által és vele együtt ez is földre roskadt. S Aradon is ott volt, a nemzet a tizenhárom tábornokban, a kik oly magasra emelték a magyar vitézség j és dicsőség zászlaját, hogy az egész világ látta és bámulta, velük együtt szenvedte meg e nemzet, a halált,; ott feküdt kite­rítve, élettelenül, a vérittas hóhérok un­dok lábaikkal tapostak rajta, rabló módon osztozkodtak kincsein, egyetlen ujj nem emelkedett fel ellenük, igy tartott ez sok, hosssu évet, magába foglaló egyetlen éjen át szakadatlanul ; akkor a gondviselés ujja megérint é a dermedt, testet, meguyiltak szemei, tekintete az égre esett s ime, a haza osilli.gai fényesebbek ós számosabbak lettek azóta, a Legyilkolt hazafiak, a vér­tanú tábornokok mind onnan felülről mo­solyogtak le reá; nem haltak meg, ho­gyan is halhatna meg az, aki a hazának él ! Csak megdicsőültek, hogy örök dicső­séget szerezzenek nemzetüknek. A ki a csillagok beszédét érti, az nem fog félni, ha összecsapkodnak a felhők. A csillagok a fellegek közül mosolyognak reánk : magyar nemzet ! Október hatodi­kának szent, napja biztat, hogy a haza vi­rulni fog örökké. Tanár. Nálunk már karácsony böjtjén be­zárult, a krumpli8verem aitaja. Lett nagy riadalom ! De nemcsak nálunk, hanem az egész lakosság közt. A koldusok is krump­liért imádkoztak, az urak kuurplira lorb­liztek, a sümegi fráter Ubull krumpli he­lyett ludtojást szedett. Biz ez igy volt ! Minden ember a tavaszért imádko­zott. Denique megjött, mint minden év­ben, ez is. Feleségemmel az első szép tavaszi napon kimentem a kertbe, hogy a vete­ményágyak tervrajzát elkészítsem. Feleségem a föliből félig kiálló krump­lit talált. — Mi ez ? kérdé tőlem. — Alighanem krumpli, — mondám. — Nézze meg jobban. Í—• Eh, ne zavarjon vele ! — Már megint gorombáskodik ? Ma­gának ez veleszületett, gyengesége. — Megmondtam már édesem, hogy ez krumpli. Most már egész határozottan állithatom, mert, mértani alakja, színe, ize, szaga mindazt bizonyítja, meg már maga a lelet helye is arra enged következtetni. Ezt csak a tudatlan ós a vele . . . — Szemtelen zsarnok ! Ilyen gorom­baságot igazán nem vártam magától. Az én férjemtől, aki, mig vőlegényem volt, mindig egy kis ártatlan fiatal csacsihoz hasonlította magát. És most,?! — Hát, hogy csacsi voltam vőlegény koromban, az szent igaz, de hogy a csacsi jeles lelkitulajdonságait részben is bírjam, az nem igaz. — Szegény édes anyám ! ha élne . . . — Ne akarjon kérem megfélemlíteni, hanem nyugodjon bele helyzetébe, hogy csalódott ós pedig az én előnyömre. Per­sze, a mai hölgyek legkedvesebb és egye­düli ideája egy olyan férj, a melyik ha­sonló tulajdonságokkal van megáldva, mint az a bizonyos állatka. T. i. türelemmel viselje a »házfőnök c ostorcsapásait, és csí­péseit, boldog megadással cipelje Kohn és Társa divatvereskedő cég hallatlan nehéz ségü skatulyáit; s ha ilynemű dolga nem akad, otthon álljon a jászol mellett, elé­gedjék meg baromi szerény jáplálékkal és igyók, de csak mindig vizei. Óh igen ! I ye­nek a minta férjek ! — Igenis, az igazi férjeknek ilyenek­nek kell lenui s nem olyannak, mint maga, ki udvariatlan és goromba hozzám. Persze ezt azért, teszi, mert. érzi a tavaszt s ne­kem se tavaszi kabátom, se igazam nin­csen. — Igaza nincs, de tavaszi kabátja se lesz. Most pedig kérem, ne civakodjunk tovább, hanem ké dezzünk meg egy in­differens alakot, jjd. a oselódet, mert az már kis korától jva krumplin nevelke­dett. Ö ismeri legj ?baD. A szaktekintélyül kiuevezett, Mári cseléd, nem csekély letekintő mosolylyal vizsgálatra a kezébe adott burgonyát, igy szólt: — Ez kolompér, — kezeit csolko'om, — de a jegyző teésuróknál a kisasszony, ugy liitta, hogy burgundi. No, lett erra kedves jelenet ! Szegény cseléd butának én meg a cseléddel trafi­káló hűtlen "férjnek neveztettem. A leányt egj' rég ellört, csészealjáért megtépte ós elkergette, engem ugyan nem tépett meg s nem kergetett el, hanem törvénytelenül elvált, tőlem : még aznap álhurcolkod >tt a másik szobába, mindent elcipelve, ami az övé, csak engem nem Én az egj'ik üres szobának, no meg a személyes szabadsa­gomnak feltétlen ura lettem. Nem is volt hét hónapig köztünk semmi civakodás. Jöttem-mentero, mikor akartam. Szóval minden ment a maga rendjón s már-már kezdtem megalkudni uj helyzetemmel, már nem szidtamj többé K''kli professzor urat, ki feleségemet, oly ft ülstesen vezette be a növénytan ismere­tébe és ime az uj krumpli meghozta a ta­valyi által elröjtetett családi boldogsá­ságunkai. ! Krumpliszedés után kezdett a kosz­tom javulni. Tegnap pláne a feleségein magahezta be az ebédemet. Hót hónap Képes levelesö-lapok S"if« se f

Next

/
Oldalképek
Tartalom