Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1905-03-26 / 13. szám
1905. februát 26. BALATONVIDÉK várakozásnak s hogy a nép a hitelszövetkezetek hatása alatt, sok helyütt máris szemmelláthatólag józanodik. Meg kell emlékezni azokról a szolgálatokról, melyeket n szövetkezeti szervezet a közhiteinek tett, Számos példa van ugyanis arra, hogy egyes kisebb pénzintézetek a hitelszövetkezetek versenye miatt máris kénytelenek voltak a kamatlábat leszállítani, jóllehet az országos központ még nem volt képes a versenyt teljes erélylyel felvenni. Az eddigi sikerek azonban reményleni engedik, hogy a hitelszövet kezeti szervezetnek f z a legnagyobb feladata is mindinkább közeledni fog a megoldáshoz. Habár az Országos Központi Hitelszövétke et alapitása óta eltelt, viszonylag rövid idő végleges Ítélet meghozatalára eléganyagot, nem is szolgállat, annyit talán túlzás nélkül mondhatunk, hogy az 1898. évi XXIII. t.-c. által kt-zdem én3 Te zett szövetkezeti sz°i vezet fennállásának aránylag rövid időszaka alatt is tekintélyes eredményeket, ért el. Ez az eredmény aira a reményre jogosít, hogy a törvény a gyakorlatban továbbra is be fog válni. Ámde a törvény csak a kereteket szolgáltatta a keretek kitöltése, a mozgalomnak az élet, követelményeihez képest irányítása a vezetők feladata volt. Az elért sikerek nagy része azoknak a férfiaknak tulajdonit ható, kik kipróbált, munkaerejüket és szakismereteiket, hazafies készséggel bocsátották az Ügy szolgálat ába.c Hálásan fogadjuk az illetékes helyről jövő elismerést és szívesen továbbítjuk azoknak, í.kik szövetkezeteink ügyét szivükön viselik és önzetlen fáradozásukkal lehetővé tették az elért sikereket. De nem hallgathatjuk el ezúttal sem azt, hogy a központ működésének eredményei, nagy mértékben a p nztígyminiszter páratlan jóindulatának és sokoldalú támogatásának köszönhetők. HÍREK. — Plebániabetöltése A Szabó Antal esperes-plebános halálával megüresedett szent,györgyvári plébánia-javadalmat a kegyurak szabályszerű bemutat,ólevele a'apján Szijj Alajos ot tani ideiglenes administrator nyerte el. — Georgiconi emléktábla. A készt he. lyi gazdasági tanintézet hallgatói mult év őszén tartott közgyűlésén Büchlbauer Lajos és Illés Lajos hallgatók kezdeményezésére elhatározták, hogy a jelen tanév folyamán emléktáblával jelölik meg az első magyar gazdasági szakisl olát,, a Georgicont,, mely jelenleg Festetics Tassilo grót kir. főudvarmester birtokában van. Az ügyek elintézésére egy 7 tagu bizottságot, küldöttek ki, mely f. hó 20'án értekezletet, tartott. A bizottság ez Bizalommal megtekintette Kutasi Imre helybeli kőfaragó által benyújtott terveket s ennek alapján megrendelte az emléktáblát, fekete gránitlap! ól. Ugyanakkor megszövegezie a tábla felírását., megállapította az ünuepélj' programmját, s kitűzte a lelfplezés napját, és pedig Pünkösd vasárnapra, vagyis junius ll-ikére. A leleleplezési ünnepély nagyon fényesnek Ígérkezik, melvre az ifjúság meghívja az Országos Magyar Gazdasági Egyesületet, a dunántúli vármegyék gazdasági eg3'e-iileteit, az ország többi gazdasági tanintézeteit stb. Az ifjúság lelkes hangú meghívót fog kibocsátani. — A > Keszthelyi Jótékony Nőegylet t e hó 10-én tartotta rendes évi köz- és alakuló ülését dr. Csanády Gus/.távnó elnöklésével. Az elnöknői megnyitó után előterjesztetett a nöeg3 let 1902—4. évi működésére vonatkozó, nagy gonddal szerkesztett titkári jelentés, mely három főbb mozzanatra terjeszkedett ki, nevezetesen a segélyezési üg}re, a vagyon kezelésére és gyarapítására és az egyleti tagok létszámára. A segélyezés a három lefolyt évben minden megszakítás nélkül történi részint az óvenkinti nagj'obb kiosztások alkalmával, részint pedig az évek folytán fölmerült számos esetben. Ugyanis az 1902. évben 670, 1903-ban 586, 1904 ben 547 esetben törtónt segélyezés, tehát, 1803 esetben nyújtott az egylet szegényeknek 2—20 koronáig terjedő pénzsegélyt és nagy részükei tólviz idején egy-egy negyedöl jó minőségű tűzifával látta el. A három év alatt 60 árva nyert teljes öltözéket és lábbelit. segélyek összege a három óv lefolyása alait 7154 K. 35 f. Az egylet pénz ós vagyonkészletét illetőleg, a jelentés szerint, az 1902. évben bevétel volt 2924 K. 1 f., kiadás 2437 K. 18 f. 1903. évben bevétel 3005 K. 1 f., kiadás 2423 K. 17 f„ a legutóbbi 1904-ben a bevétel volt 2963 K. 67 f. Az alaptőke részint a pénztári marad vúnyok hozzácsatolásával, részint pedig adományok és báli jövödelmek állal évrőlévre gyarapit tátott, ; minthogy azonbán egyik közgyűlésen határozatba ment, hogy ha az alaptöke a 20.000 koronát eléri, annak gyarapításában szünet álljon be és a jövödelmi fölöslegek inkább nagyobbszabásu segélyezésre felhasználtassanak, az 1903. évben a 20.000 K. birtokába jutott az eg} let s e szerint az 1904. évben már minden rendelkezésére álló jövödelmet segélyezési célokra fordítottak. Az egylet kegyes jótevői a lefolyt három óv alatt voltak : Festetics Tassilo grófné ő nagyméltósága, a ki három éven át 600 K.-át adott ; továbbá a két fteszthelyi takarékpénztár Batthyány Pfilné grófné, Weltuer Jakabnó umő. Az egyletnek 52 pártoló, 92 évdijas és 17 rendes, összesen 161 tagja van. A közgj ülés a felolvasott jelentést tudomásul vette. Ezután következett a tisztikar ós választmány megválasztása. Elnöknő : Csanády Gusztávné, alelnőknó Hoffniann Mónié pénztárnoknő Stieder Kálmáiiné, titkár Sparszam Pál, orvos dr. Illés Ignác. A választmányba a régi tagok újra választattak. Uj tagokul válasz'attak Toldi Szabó Lászlóné és Radó Vilmosué. — A keszthelyi önk. tüzoltó-egyesület f. hó 19-én tartotta XXVI-ik évi rendes közgyűlését, a városház tanácstermében. A gjülés lefolyásáról a következőkben számol be tudósítónk : Nagy István egyesületi alelnök megnyitja a g} ülést s bejelenti, hogy Gaál József elnöki tisztéről sokoldalú elfoglaltsága miatt lemondott. A közgyűlés dr. Neumark Béla indítványára, sajnálkozását fejezi ki távozása fölött s érdemeit jegyzőkönyvben fogja megörökíteni. Olvastatott ezután az elnöki jelentés, melyből kitűnik, hogy az egyesület a mult évben ismét nagy lépést tett a haladás terén : Tűzjelző állomásokat létesített a város több pontján, miáltal lehetővé tette a tűzoltóságnak a vész színhelyén való gyors megjelenését A tagok kiképzésére különös gond fordíttatott. 28 elméleti előadást és 32 gyakorlatot tartott a parancsnokság. A mult évben 20 esetben támadt tűz, a melyeknél a tűzoltóság megjelent s végezte az oltási munvagyont visszaszerezzem, de részben azért is, hogy jó öreg szomszédom utolsó napjait könnyebbé tegyem. Mert látom fáj neki, sokat gondolkozik. Ez okból fordulok hozzád édes öcsém ; te mint postatiszt legjobban fogod tudni, mi most a teendő. Kuuzené apjának azt, írja, hogy az A.-utca 17. számba költöztek saját házukba. Ha megtudsz valamit e dologról igen kérlek édes öcsém közöld azonnal. Nagybátyád. Kedves Bátyáin ! Levele f.?gnap a legalkalmasabb időben érkezett. Délután nem volt szolgálatom s igy az érdekelt ügy után járhattam. Hova először mentem, az A. utca 17. számban Kunze Pál lakatos teljesen ismeretlen. A névtár segítségével aztán kinyomoztam, hogy ebben az utcában, do 38 szám alatt lakik. Kunzet ugyan nem, de feleségét, Werner Marit otthon találtam. Közöltem vele leveledből az őt érdeklőket s szegény Kunzené a meglepetés s izgatottságtól majd magánkivül volt. Az öreg "Werner levelei nem jutottak leánya kezéhez ; érthető is, rosszul voltak címezve. S az ilyen kézbesithetetlen leveleket a feladási helyre küldik vissza. Kunzené azt mondja, hogy ezelőtt két éve a sok uj építkezés után a házakat újra számozták s az ő házuk, mely most a régi 17 helyett 38 al lett ellátva. Mivel Kunzené az es<i vonattal már elutazik, levelem előtt meg fog érkezni. Hogy az öreg Werner levelei elveszése után mint járt el, tudattam Kuuzenével. Szerető öcséd. A fiatal asszony, hogy kibékülhessenek, még elég jókor érkezett apja betegágyához ; az öreg Werner végrendeletét megsemmisítve, nyolc nap múlva a zavartalan béke helyére i öltözött. A két levél, mely »Kunze Máriának B. A.-utca 17 sz.« lett címezve, a posta által mint kózbesithetlen »teljesen ismeretlen visszat megjegyzéssel feladási helyre küldetett. A felvevő hivatal, hova a levelek kellő időben visszaérkeztek, mert sem az irást,, sem a pecsétet nem ismerte, rendes eljárás szerint, térti levél módjára a kerület igazgatóságához terjesztette a feladó neve s kilétének megállapítása végett. Am az öreg Werner leveleit csak igy irta alá : >Atyád.« A bizottság, mely kizárólag az aláírások megállapításával foglalkozik, nem tudott meg a levelekből sem a feladó, sem a címzett személyére vonatkozólag semmit ; a mint a legtöbb ilyen esetben a felvevő hivatal nem kaphatott a levelek vissz'akézbesitésére nézve kellő útbaigazítást. Hogy a felvevő hivatalnak a helyi hatósághoz intézett megkeresése is eredménytelen lett, újra a postaigazgatósághoz kerültek a levelek. Itt aztán — ha csak valami véletlen folytán gazdájuk nem akad — negyedévi nyugalom után a tűzhalál martalékai lesznek. Nagy városokban százezerre megy óvenkint az ityeu kózbesithetetlen, tűzre kárhoztatott, megsemmisült levél. Dante fantaziája ia megszédülne, ha szavakba akarná foglalni a hatást, mely a több százezerre menő levél megsemmisítése nyomán fakad. A hiábavaló várás nyugtalansága keserű csalódás, a gondos elhanyagolás feletti méreg, gyakran jelentékeny vagyoni károsodás, gondterhes éjek, köny ara, hitves, anya szemeiben — s mindez a sok aj, baj, keserűség, csak azért mert rossz a címzés s helytelen az aláírás. Németből szabadon fordította : Frászt Luiza. • # ^ | I rr I I Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkívüli nagy válaszK6P6S l8V6I6Z0-iap0K sujánszkr^xii^z