Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1905-02-05 / 6. szám

1905. febuár 5. hol a beszentelés után Csiba Győző "VII. o. tanuló mondott volt osztályfóuöke sirja előtt, osztálya és a tanuló ifjúság nevében, meghatott, de szeretettől és hálától ragyogó szivvel bucsut az elköltözött, kedves em­bernek. Aztán a hideg hantok ráhullottak a koporsóra, s a sir bezárult ; a földnek, szerető nejének, pici gyermekének, jóbarát jaínak, mindenkinek — a földön örökre. Volt, nincs. Fuimus Troes, fűit Ilion. . . HÍMEK. — Főúri jótékonyság. Festetics Tas­silo grófné ő kegyelmessége ugy, mint azt, december 1-én ós január 1-én is tette, most február 1-én is kétszáz (200) koronát adományozott, a zárdában felállitott nép­konyha segélyezésére. — Főigazgatói látogatás Várady Ká­ról} 7 dr, kit ő Felsége a debreceni kegyes­rendi íőgymnasium igazgatói székéből a székesfehérvári tankerület élére nevezett ki főigazgatónak, mult vasárnap érkezett városunkba az itteni kath. főgyinnasiun; meglátogatására. Egész héten itt tartózko­dott s a városban is tett egy-két látoga­tást. és szombaton délután utazott el Sü­megre. Dr Fehér Ipoly főapát névnapját ja­nuár 30-án a zala-apáti székház uiegűuiie­pelte abból az alkalomból is, hogy ö Fel­sége őt valóságos b-lső titkos tanácsossá nevezte ki. Reggel Kroller IViiksa dr. apát nagy segédlettel szentmisét, mondott, dél­ben pedig fényes ebéd volt a vidéki és helybeli intelligencia részvéte mellett, me­lyen Kroller apát, a távollevő főapátot él­tette, majd Vida József páhoki plébános ö Felségét, mint aki az ünnepeltet ily ma­gas kitüntetésben részesítette,' köszöntötte. A kedélyes társaság késő délutánig ma­radt együtt. — Kitüntetés. A király ö F-lsége Kavulák Jáuos berzencei plébánosnak egv­házi s a jótékonyság terén szerzett érde­meiért a hájszentlőrinci címzetes prépost,­ságot adomány ozi,a. Az ősz, órdemteljes férfiú kitüntetéséhez igaz szivvel graui­lálnnk. — Köszönetnyilvánítás. Batthyány /Jó­zsef gróf országgyűlési kép vi-elő ur őmél­tósága a kath. legényegyletnek '20 koronát, volt kegyes küldeni a miért hálás köszö­netet mond az egy;er, elnöksége. — Kinevezés. A helybeli gazd. tanin­tézet üresedésben levő egyik tanáii szé­kére Grábler Sándor okleveles mérnök ne­veztetett ki. Szombathelyen, eddigi lakó­hely én közkedveltségnek örvendő férfit, nyerünk ; a tanintézet egy szakképzett tanárt, kinek nagy irodalmi munkássága is elárulja a képzett és dolgozni szerető em­bert. Városunk határozottan nyert vele. Gratulálunk ! — Köszönetnyilvánítás, Mindazoknak, kik feledhetetlen drága férjem váratlan ha­lál a fölött kifejezett részvétükkel igyekez­tek a nagy csapást némileg elviselhetővé tenni, hálás köszönetet s egyúttal, miután e kedves városból végleg eltávozom, min­den jó ismerőseimnek szívélyes, szomorú bucsut mondok. Egyúttal hálás köszönete­met fejezem ki az Iparos Dalkörnek is, ki jó férjem temetésére saját, elhatározásából testületileg vonult ki. özv. Burkovits Lajosné. — Bankett. Remsey Lajos dr. az uj járásbiró tiszteletére, jóbarátai bankettet rendeztek tegnap este, melyen számos fel­köszöntő hangzott el. Részletesebben jövő számunkban. — Köszönet. A Keszthelyi Iparos Dal­körnek azon nemes elhatározásáért, mely­lyel minden felszólítás nélkül, önként jött el kedves kartársunk, Burkovits Lajos te­metésére, kiben a munkás kéz a szellem­nek munkását becsülte meg, köszönetét nyilvánítja a kath. főgimnáziumi Igazgatóság. — Félévi vizsgálatok. A gazdasági tanintézet ben holnap kezdődnek meg a fél­évi vizsgálatok s tartanak 25-ig bezárólag. — A Keszthelyi Kölcsönös Segélyzö Szövetkezet január 29-én tartotta XIII. évi rendes közgyűlését Hofftnann Soma igaz­gató elnöklésével. A közgyűlés az igazgató tanácsnak az 1904. üzletóvröl, valamint a szövetkezet vezetésének ügyviteléről tett jelentését helyesli. Ugyancsak tudomásul vették a•/. 1904. évi mérleg és számadások és az 1899. évtársulat vagyonmérlegének előterjesztését ós mérleg megállapítását, valamint, az 1899. évtársulat, felszámoló bizottságának jelentését.. A gyűlés 4. pontja volt a felügyelő-bizottság jelentése a meg­vizsgált zárószómadásról, a nyeremény felosztása és ennek alapján az igazgatóság a felszámoló és fölügyelő bizottság részére u felmentvóny megadása. Az igazgatóta nácsba Hochstádter Sándor dr. helyébe, ki a szövetkezet, tagjai sorából kilépett,, id. Reischl Venczelt. választották. A póttagok i sorába került Molnár Ignác. Helyettes ve­férigtó választását a közelebbi közgyűlés napirendjére tűzik. Hajdú Fülöp indítvá­nyára a közgyűlés kimondotta, hogy a tartaléktöke mikénti javadalmazását, és maximumának megállapítását a legközelebbi közgyűlés fogja tárgyalni. Fölemlítjük, hogy az igazgatóság nagy munkát fejtett Li, hogy a szövetkezet, az elért, niveaut megtartsa és tovább fejlessze s a közönség bizalmát, fokozza. Ezt, igazolja az, hogy az 1905. évtársulat mind a tagok mind az üzletrészek számának nagyságára nézve túlszárnyalja a lezárt évtársulat eredmé­nyét. — Tüzek. Egyszerre két tüzet is je­lentenek nekünk, amelyekben az az egy a furcsaság, hogy mind a kettő egy napon kel t.kezett, vagy jobban mondva keletkez­hetett, mert valószínűleg, mind a kettő gy ujtogatásból származik. Ugy látszik, Sármellék környékén — dacára az erélyes nyomozásoknak, még mindig az a látatlan kéz dolgozik, amelj' a nyáron oly sok csa­ládot tett hajléktalanná. Az eg3'ik tűz a zalavári apátság szé­rűskertjében volt., hol 900 korona értékű sás lett a lángok martalékává. A t üz 27-én este 9 órakor ütött ki és má nap reggel ért véget. Éjszaki erös szól mellett ked­vező körülmény volt az emberek otthon­léte, azoknak igyekezete ós a közeli víz Még nz a szt-rencse hogy a tcbbi kazal nem égett el. — A másik lüz Karmaoson volt Kovács Csonka János birtokán, kinél reg­gel 8 órakor keletkezett, és 9 órakor ért, véget. Az egész présház, 1 nz;il sz-na és egy cséplőgép éget t el. A kár 700 korona, de amely-t a Fonciér* biztosító társaság nál eszközölt biztosítás révén megtérül. — Kinevezések. Ifj. Vcígt Edét, a Za­lavánnegyei Gazdasági Egyesület titkárát, a Magyar Mezőgazdák Országos Szövetke­zetéhez ez állattenyésztési osztály vezető­jévé nevezték ki. Voigt Ede a Z. G. E. kebelében érdemes tevékenységet fejtett ki, szaktudása, szorgalma, agililá-ui általános elismerést szerzett neki. Rövid néhány év alatt, a míg az egyesület, ügyeit vezette, megszerezte magának a gazdaközönség tel­jes lekötelező modorával minden ismerősé­nek szeretetét,. Jó részben az ö érdeme a tejszövetkezetek terjedése s a háziipari tan­folj'amok, állatdijazások szervezése körül is nagy tevékenységet fejtett, ki. — A vall. ós közoktatásügyi miniszter Morascer Hugó székelyudvarhelyi zenetanárt a csáktornyai tanítóképző intézethez zenetanárrá kine­vezte. — Sümegen Ramassetter Józsefnek szobrot akarnak emelni ; a bizottság pá­lyázatot hirdetett.. — Szökött katona. Hudinecz József bottornyai születésű huszárján. 80-án ál­lomáshelyéről megszökött. — Házi tolvaj. Eckhardt, Antal kar­nagynál volt, szolgálatban Tóth Lujza, ki elhatórozta hogy gazdáját adandó alkalom­mal meglopja, tervét tegnapra virradóra végre is hajtotta, oly formán, hogy úrnője zsebjéből kilopta a szekrény kulcsokat s mikor már mindenki nyugalomra tért, fel­törte a vendég-szobában lévő szekrényeket, s azokból egy értékes női karkötőt, nyak­kendőtűt, sok fehérneműt ós felső rabit. zsidi hazát elvitt. A kár 300 korona. A tolvaj cseléd Tapolcának vet te útját, ahol a csendőrség aznap elfogta és Keszthelyre szállította. — Zsidi caendélet. A zsidieknél majd minden nap fordul elö egy kis parázs ve­rekedés. Talán ha nem tudnák egymást jól elnispángolni, nem is volnának egészsé­gesek. Szí Keserű József pincéjében vizs­gálgatta az uj borát (meglehet, hogy meg is kóstolta) és kitekintve látja hogy fur­kóssal felfegyverkezve Kis Füle Jáuos és Budi Károly jön feléje. Mivel magánosan volt, nem volt benne annyi kurázsi, hogy bevárja a jövevényeket, (pedig zsidi vér pezsgett benne is, meg egy kis ujbor) be­osukta a pince ajtaját, belül. Füle és Budi agyon nem üthették Keserűt, tehát, az aj­tón töltötték ki mérgüket. Az ajtó becsü­letesen megfelelt hivatásának, mert nem engedett egy cseppet se. A keszthelyi já­rásbíróság fog végezni a két furkóssal, hol ugyan's veszélyes fenyegetés miatt vau ellenük az eljárás folyamatban. — Kivándorlás. Kaszás Gergely lakos Amerikába vándorolt ki, jobb keresni. Vájjon megtalálja-e? — Tolvajlások. A mult héten több lo­pás történt. Belányi Leó főhadnagyot, két gazdászt s — mint, lapunk más helyén ol­vasható — Eckhardt Au<al karnagyot lop­ták meg. A tolvajok után kutat, a csend­őrség. — Névmagyarosítás Városunkbau szü­letet, Glaser Hermm színésznő — a Nem­zeti Sziuház tagja — nevének €Boer»-ra való magyarosítását a belügyminiszter megengedte. — Felülfizetés. A keszthelyi izr. nők krejcáregylétének estélyen felülfiz»tt,ek : Lonkai Ármin 10 K , Böhm Mór, Stein Mór, özv. Breyer Gyalánó, Egri Fáni, Ja­I ab M-tyás, Eróuyi Ignác, Bozza}' Bálint 6—5 K , Taussig Zolién, Hoffmann Gusz­táv, Molnár Ignác, dr. Schwarz Zsigmond, Weltuer Jakabné, Moffmann Miksa 4—4 K., Heiin Miksa, Krausz Zsigmond, Frank Ignác, dr. Neiimark Béli.. Kardos Jenő 3—3 K, Löbl József, Bronner Hermann, Beck Mór, Braun Arnold, Krausz Lajos, Krausz Ernő, Waldhauser Ferenc, stadter Mór, Riud Emánuel, Cséby Szommer Ignác, Ziffer Gábor, dr. Mór. 2—2 K., Rónai Soma, Schvarz lg nácné, Barta Vnmos, Vermes Gyula, Böhm Béla, N. N. 1—1 K., N. N. 30 fillér, me'y adományokat ez uton köszöni meg az el­nökség — Betörö világ. A mult Békeffy Is'.van és Tóth Lajos iioz ismeretlen tettes behatolt ós 300 kor. értékű ruhaneműt elvitt. — A héten Kiss József uyug. tanárnál is próbált szerencsét, egy betörö. A nyitott abUkon behatolt a szobába s összeszedvén az ékszereket, el­akart illanni, de a cseléd még időben észre ' o vette s ezen száudékában megakadályozta, végre is az ékszerek hátrahagyásával volt kénytelen elmenekülni. — Vásáráthelyezések A keresk. mi­niszter a junius 29-ére eső keszthelyi or­szágos vásárt 15-ére áttétetni megengedte. — - Zalaegerszegen a legközelebbi vásár február 14-ón lesz. — Mi mindent lopnak. A «Basler Zei­tung & Haudelsblatt> január 22-iki számá­ban a következő rendőri hírt olvassuk : • December 9-ike óta a badeni árukezelő­ségnól egy Gráczba szóló láda D. B. 18144. jelzéssel ellátva, mely 300 üveg «Siroliu»-t tartalmaz 117 kg. súlyban, eltűnt. «Siro­lin> a légzőszervek betegsége elleni gyógy­szer, mely egy helybeli cég által lesz elő­állítva. Az üvegek a cég nevével vannak ellátva. Az elküldósbeni tévedés ki vau zárva, mert minden kérdezősködés külföldi állomásoknál eredménytelen maradt.» — Az Elet (Képes Családi Lapok) a mely ebben az évben lépett XXVII. évfo­lyamába, minden ^számival bebizonyítja, hogy rászolgál arra a pártfogásra, amely­ben az egész ország közönsége részesiti. Legutóbbi száma képeinek érdekességével, novelláinak, verseinek és egyéb közlemé­nyeinek tartalmasságával az el9Ő helyen áll. Politika, aktuális cikkek, szépirodalom, Hoch­La jos, Löwy szombaton gazdászok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom