Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1905-02-05 / 6. szám

1905. február 5 BALATONVIDÉK nem ereszted ajkaidat. Pihenj tehát már csendesen ! A szeretet ragyogó angyala Őrizze siri álmodat ! Szeretetben éltél, szeretetet hagytál magad után, szeretet kisért, sírodba, szeretetünkben fog élni drága emlékezeted. Tizenegy év e'ött a véletlen ugy hozta magával, hogy én voltam az, ki elö szőr üdvözöltelek ; s most én. mondom az utolsó búcsúszót is hozzád : Isten veled ! L. V. dr. * Haláláról a család a következő gyászjelentést adta ki : Alulírottak ugy a maguk, mint <>z összes rokonság és ismerősök nevében fájdalomtelt szivvel jelentik Burkovits Lajos keszthelyi kai h, főgimnáziumi r. tanárnak, a leggyöngédebb férjnek, szerető apának, élele 49-ik, tanárkodásának 26 ik, boldog házasságának 3-ík évében f. hó 29-én a haldoklók szentségének ájtatos felvétele uten, a hajnali órákban történt gyászos elhunytát. A boldogult földi maradványai f. hó 30-án délután 4 órakor fognak a szen

fMiklósról nevezett sírkertbe örök nyugalomra tételűi, lelki üdvéért pedig ;,z engesztelő szentmise áldozat ugyancsak 30-án reggel 9 órakor fog a helybeli plébánia templomban az Urnák bemutattatni. Áldás és béke lengjt-n drága porai felett ! Keszthely, 1905. január 29-ón. Csuszka Konrád após és neje szül Kovács Eva anyós. Özvegy Burkovits Lajosnó, szül. Csirszka Vilma ueje. Burkovits Lacika fia. Burkovits Mária férj. Perr Ottóné, Burkovits Hermin férj. Császár Józsefné, Burkovits Sándor test. vérei. A főgimnázium tauáii kara pedig a következőt: >A Keszthelyi Kath. Főgimnázium Tanári Testülete fájdalmas megilletődéssel jelenti, hogy szeretelt kartársa, Burkovits Lajos főgimnáziumi oki. rendes tanár férfikora leijében, 50 ik és buzgó tanügyi szolgálatának 26-ik évében, a haldoklók szentségének ájtatos felvétele, rövid de kinos betegség után, folyó évi janu-r 29 ón lelkét visszaadta Teremtőjének. A boldogult hűlt tetemeit január 30 án délu'án 4 órakor fájdalmas szivvel kisérjük a szt. Miklósról nevezett sírkertbe, az enge-zfelő szentmi-e áldozatot pedig ugyanazon napon d e. 9 órakor mutatjuk be lelki üdvééit. — A tauíntézet nagy műveltségű s kiváló szakképzettségű buzgó tanárt, mi kedves jóbarátot, az ifjúság atyai gondossagu, lelkes vezetőt, a társada'om nemesszivü embert veszit^tt el a megboldogultban. Keszthel}', 1905. január 29-én. Áldás körül i és kegyeletes emlékezésünk lengje porait !« Temelóke január 30-án volt. Olt, volt az egész város, hiszen a i csak egyszer is érintkezel t vele, az iga/áll megszerelte lenne az igazi férfit, az egyéni jellemességet, az egyenes emberi ; ki hosszabban érintkezett vele, szerette a jó, hü odaadó barátot, a kedélyes embert . . s mindez volt, nincs ! A temetés napján d. e. ünnepélyes Requiem volt, molyet Gönczi Ede, Vargha István és Peér Leo tanárok segédletével Pákor Adorján prémontrol kanonok, tanár celebrált. Ugyanő végezte ugyanazon tanár urak assisteuciájával a temetést, is, mely re az egész ifjúság, Várady Károly dr. főigazgató, Burany Gergely dr. c. főigazgató s a tanári kar vezetése alatt, kivonult. A megható gyászszertartás után Lakatos Vince dr. prémonirei kanonok, íőgimn. tanár mondta el mély érzéssel-bucsubeszódét, melyül meghatottság nélkül nem hallgatott senkisem. Sok szem úszott, könnyben, sok sziv merült keserű fájdalomba a búcsúbeszéd ala t. A beszéd a következő volt : Mélyen tisztelt gyászoló közönség ! Szivem legmélyéig megrendülve állok itt e gyászos koporsó mellett, mely az élettel soha ki nem békülő halálnak un már gazdag aratása lón. Elet, halál! Mily lávol állanak egymástói je entésre, s mily igen keskeny a küszöb, mely egyikből a másikba vezet. A te megrázó, gyászos véged is e szomorú igazság bizonyítéka, kodves, elköltözött barátunk ! Lám, te is, ki csak nemrég kezdéd érezni a családi'boldogság áldó melegét; ki miudig szerető szivvel öle'ted nemes kebledre édes hazám tanulni vágyó ifjúságát s mig csak a lesújtó kór tanitó székedről ágyba nem vetett, híven, egy hős katona kitartó erejével, teljesítetted magasztos, de nehéz tanítói ós nevelői kötelességedet ; ki, miut e koszorú erdő bizonyítja, maga voltál a jóság, a szeretet, az önzetlenség, te is oly gyorsan olhagytál bennünket és hirtelen távozásod oly rémületbeejtett mindnj ájunkat, melyből, hej, ki tudja, mikor fogunk vagy fogunk-e felocsúdni ? A te kimúlásod a tragikus hős meg döbbentő elbukása, ha csak emberi szemmel, emberi értelemmel tekintjük vegedet. Oh, de a sir sötétségénél oly kicsiny, oly paiányi az ember ! Mit mondtam ? A sir sötétségénél ? Hisz már a betegágy gyötrelmei ékesen szóló tanúi — s Mztár újra hozzáfognak a fárasztó munkához. Az egész jégpálya, ugy a korcsolyázók mint a parton szemlélődök érdeklődé sének tárgya egy ici pici édes kis teremtés, ki elég ügyesen mozog már a síkos talajon és ügyesen kerüli ki a feléje közeledőkkel való összeütközést es kedvesen beszélget közben azokkal, kik szóba állnak vele vagy pedig a legnagyobb közvetlenséggel maga szólítja m g egyik-másik ismerősé'. A csónak egylet mó óján pedig a garde-des-dames ok csoportja s a nézők verődnek össze tarka sokféleségben, ha nincs nagy hideg V»GY TŐS szól és hangos beszélgetéssel vagy fejeiket összedugva, utána nagy kacagással töltik az időt. Egyszerre óriási dördület, mintha az öreg ágyú torkából jönne, s utánna sivító, éles, hosszan elnyújtott hang rázza meg a léget. A teremtés ara, az ember egyszerre elhallgat. Mély csend lesz s mindenki a hang irányába fordul, miutegy vezényszóra. Megmozdult az öreg Balaton és életjelt, ad magáról: «rianás» volt. A másik percben élénk lesz njra az élet. Elfeledik az eseményt s tovsbb foly a mulatság, mig osak le nem száll az este. Ilyen a jégpálya képe. S ez érdekes téli képnek van is ám sok nézője ! Ha közben valakinek a lába megfázik, bemegy a kis meiegedő szobába s inuét gyönyörködik lovább. Nézzünk szét egy kissé benn is. A szobában bömböl a kályha. Ez a mamák és a garde des dames-ok egy részének tanyája. Itt telepszenek le, szépen elbeszélgetnek, meghányják-vetik a n>pi eseményeket s ha megunták a beszédet, ki-ki tekintgetnek a homályos ablakon és Argus-szemekkel őrzik a rájuk bízott kis anyalkákat. De nem is zavarom tovább őket: jobb szeretek továbbra is a korcsolyázókban gyönyörködni, kik kipirult arccal, kacagva siklanak a jégen, mig csak le nem száll az est. Aztán pedig nagy korcsolyatörtetve vonul haza a társaság, fáradtan, hogy holnap újra kezdjék a szórakozást, ha tél apó meg nem irigyli a mulatságot. Hazamegyek ón is, sajnálom, hogy már vege Rafael. annak az igazságnak, hogy az ember csak ember és sem n i egyéb. Jövel tehát, égi Fényesség, áraszd be ragyogó sugaraidat a sir borzalmas sötétségébe s mondd meg nekünk, miért az élet, miért az életnek ezerféle gyötrelmei, vágyai, szenvedései ? Vajon a sir néma éjjele \ éget, vet mindennek ? Oh, nem ! Némuljon el hát a vég megítélésénél a panaszos, tökéletlen emberi ajak s beszéljen a csalhatatlan Isten mindenható ajaka, mely egykor harsogva zúgta a kialakuló, világ felelt : >Legyen világosság !« Es lön ! s mely hang egykoron ugyanolyan erővel fog zengeni a sírok néma birodalmában »Támadjatok fel és jöjjetek atyai keblemre, szeretett, gyermekeim ! Én vagyok a feltámadás ós az élet ! Ki hisz bennem, ha meghal is itt e földön, föl*amad és élni fog az mindöt ökkön.« Ez az igazság zeng vigaszlalólag a nagy költőnek ezekben a biztató soraiban : „Bizton tekintem inélu sírom éjjelét; Zordon, de oh, nem, nem lehet az gonosz, Mert a té munkád ! Ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják." Igen, a halál az Isteu munkája, mely ellen zugolódnunk, méltatlankodnunk nem lehet, nem szabad, habár a kin, a gyötrelsm egész óceánja zúduljon is sajgó szivünkre ! Lejz idő, szent hitünk a csalhatatlan tanú, lesz idő, midőn a dicsőséges fényben feltámadottak megvigasztalódva, soha nem tűnő örvendezéssel fognak felkiáltani : >Oh halál, hol vau a te győzelmed, oh halál, hol vannak a te szúró t,öviseid?« Ezekkel a keresztényi gondolatokkal bocsátunk téged utolsó honi utadra, szeretett tanártársunk, elköltözött barátunk ! Rövid életed fáklyája, melylyel sokaknak világítottál s mtlya múlandóságé volt, kialudt de vár az örökkévalóságnak soha nem fogyó, soha ki nem alvó, mindig ragyogó szövótueke, melyet már e földön meggyújtottál magad számára szived szeretet ível ! Ennek a fénye ragyogjon áldott emlékeden ! Isten veled ! A beszéd elhangzása után az ifjúság énekkara remekelt, Eckhaidt Antal vezetése alatt adván e'ő ugyanannak egy megható, gyönyöiü gyászkarát. Utána pedig megindult a szomorú menet. Elül az Iparos Dalkör teljes számban, gyászlobogója alatt, kiknek kegyeletes megjelenését itt külön is kiemeljük, mint a tisztelet és ragaszkodásnak igazán megható jelét ; utána a polg. leányisk. a tantestület vezetése alatt, az if|U-ág, majd ;i szertartást végző premontrei kanonokok, a gyászknesi a gyászoló családdal, egy kccsi a koszorúk egy nagy részével s végül impozáns nagyságú közönség. A koszorúk nagj

r számából a követ,ke. őket sikerült, feljegyeznünk * Edes jó Batyikámuak — Vilma, Lacika. Szeretett testvérünknek — Mari, Hermin, Sándor. Felejthetetlen jó vónknek — Apus, anyus, Szeretett kartársunknak — A főgimnázium tanári kara. A kesz heh'i m. kir. gazdasági tanintézet tanári testülete — kartársi szeretettel. Szeretett osztályfőnökünknek — a VII. osztály tanulói Felejthetei len tanárának — a főgimnázium ifjúsága. Kedves jó tanárunknak — II. osztályú tanítványai. Feledhetetlen jóbara iut.knak — Dezsényi család. Az igaz barátnak Párkányiék. Felejthetetlen jóbarátunknak — Elvira ós György. A jó barátnak — Gaálék. Felejthetetlen jóbarátunknak — Bandiók. Szeretett barátjuknak — régi asztaltársai. Végül volt, még egy remek élő virág-koszoru csupa caladiumokból, nagy szalaggal, felirat nélkül, Festetics György gróftól, egykori tanítványától. Azután kiért a lassú menet a temetőbe ; két, oldalt nyolc taniiványa kisérte égő szövétnekkel egészen ki, I # ^ • I rr I I Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkivüli nagy válaszk onoc íuq ű7(i lonni/ tékb

a° ^pt^^ IXCPGO lüVGlClU'lapUK Sujánszky József