Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-02 / 14. szám

2. BALATONVIDÉK 1905. Április 2. kodásból, lefelé erőszakoskodásból tengette életét. Tisza vétett, Tisza megisbünhődött:megbukott. Csak azt a rendszert nem akarják kellő bünhődésben részesiteni, mely eddig is minden bajnak okozója volt. Eltekintve minden egyéb bűneitől, hány tehetséges, hasznos munkára, alkotásokra hivatott államférfit őrölt meg, helyezett skartba ez a rendszer, hihetetlenül szaporitva a miniszteri és államtitkári nyugdijasok lisztáját ? ! Mintha bizony oly sok volna a kincstár fölöslege, hogy minden évben egy csomó kegyelmes urat, egy csapat államtitkárt küldjön szép fizetéssel korai nyugdíjba ! És mégis, mégis ugy tűnik föl előttünk, bogy az egész huza-vona ennek a rendszernek megmentésére és uj életre keltésére történik ! A. régi, kipróbált recipe szerinti uj választások szele is, mely onnét felülről fújdogál, mintha erről suttogna. Értjük, uram, értjük ! Nehéz megválni ettől a rendszertől. Nehéz bucsut mondani annak a szabadelvüségnek, mely előtt mi sem volt szentebb : Wien akaratánál. Nem is csodálkozunk azon. A szabadelvű pártban immár fölülkerekedett a józanabb belátás. A jobbak megmozdultak. Számoltak a helyzettel s kisebbségük tudatában nem hajlandók gátat vetni továbbra is az alkotmányos kibontakozásnak. Alkotmányellenes törekvésekhez a párt többsége nem kapható. Itt tehát már világos a helyzet. Világosság fog derülni — hihetőleg — most már minden oldalról. Minden tényező be fogja látni, hogy Magyarországot csak alkotmányosan saját törvényei szerint lehet kormányozni. Más expediens nincs. Tehát más megoldás sincs. Ezért nem is tarthat immár soká a kibontakozás, mely kell, hogy véget vessen annak a káros ex-lexes állapotnak, melyben egész közéletünk sinylődik, Ha pedig a kibontakozás megtörténik, véget kell vetni egyszersmindenkorra az ex-lex átkának is. Kikelet. Vájjon jössz-e te sóvárgott kikelet ? A fák, füvek klorofilja megeredt, az ellhet adó nap melegével csókolja a földet, melynek pázsitja, csírázó, reményteli magvetése azt nioudja, bogy te kikeleudöben vagy. Tul a globuson a fecskék első raja már megiudalt. az Óperencián, az újraébredt természet minden életkedvünket meghozza és mégis közéletünk sivár tünetei között dermesziö telünk marad, a remény elfogy, a kétség gyötör, — lesz-e hát kikelet ? A mig egyrészről fölserkedt, lappangó nemzeti vágyak dagadnak, másfelől a tépelődő hazafiúi gond komoly redőket csal. A mig egyrészről egy uj korszellem üde szellőjének leugedezése bűsiti a honfigondtól izzó homlokot, másfelől a jövőtől való aggodalom borulata félemlít. Es ebben a vegyes érzelemben a stagnálásnak szomorú, meddő korszakát éljük. Ez az ifjú nemzet konszolidációjának első munkájánál tart. • Semuii sincs befejezve és még sok egyál talábau el sincs kezdve. Kulturáuk intézményekben hiányos, mivoltában kezdetleges. Am, ha nagyot is haladtunk népmi velődósi téren, nem annyit, hogy a munkában pihenő lehetne. Nem kellene ahogy országos közerő jöjjön sokhelyen segítségül megcsinálni a tökéieleset, igényeinknek megfelelőt. Nem osinálhatjuk míg. Országos segiiő szereink meg vannak boszulva és egyelőre a nagy konfliktusok útvesztőjében nincs is reményünk, hogy odáig érjenek közdolgaink, hogy az amúgy is hamupipőkénket, népi kultúránk javára megnyerjük a sziveket. Es nem igy van-e rendezetlenségben, sürgős orvoslást várna minden belső űgjn'ink. A megélhetés gondjai mindig súlyosabbak. j Evek óta várjuk az olyan törvényhozási alkotásokat, a melyek helyzetünkön segítenének. A zsellér, a kisföldü gazda, a kisiparos, a kjsebb közhivatalnok mind országosan törvényhozásiul várja sorsának virradatját. Nincs a közéletnek olyan aja-baja, a mely gyökeres és sürgős segítést ne kérne. Nemzeti .sebektől veszik és erőtlenedik az ország, a gazdasági nyomorúság egyrészt hozzá szoktatott a természetes szaporaságnak mesterséges, gonosz, bűnös apasztásához, másfelől a Cuuard Lien eayre ömleszti ki népünket az oceáuon tul. Zemplénben kihaltak, né|)t^'eaek a falvak. Amerika elnyelte mind. Es a kik itt vannak, azok inség öl panaszkodnak. Az állami segélyakció rendszeressé válik, de meg van bénulva, mert a törvényhozás uem adhatja kellő időben erőforrásait, Valami csodálatos fat.alismus nehezkedik a lelkekre és a pusztaszenttornyai gányó szentenciája mind több ajkra kerül, az, hogy majdcsak lesz valahogy, mert ugy, hogy sehogyse leit volna, ínéor nem volt. Ebben a sivár helyzetben pedig epen az a nemzeti fatalizmus a legrettenetesebb. Valami végzetes elernyedés senyveszti közéletünket. És mindeu haladásnak gátat vet,. A tőke retteg a vállalkozástól, lnventálás nincs semmi téren. Méltán nevezzük az időt, melyet élünk, bumlizásnak, pedig nekünk gyorsvonaton kellene haladnunk, hogy mindennel idejére beérjünk. Evek óta egy nagy fölzendülésre számit, az ország minden rendii ós rangú népe és minden évre csak sivárabb lesz a helyzet. Még eddig a remény és bizalom élt a szivekben, ma már csak desperál mindenki és nem vár jobbat. Nemzeti életünk legtiszteltebb fórumán a csökönös maradiság, a se előre, se bálra raeués elömleszti füllesztő tanúságait és kóros ellenségeket, idéz elő. Morális, nagy csatavesztés ez és ki tudja mi születik meg belőle. Lesz-e hát, lehet-e hát kikelet, nemzeti életünk tavasza eljövend-e, válságul megnyerjük-e, a mit, a honfi sziv óhajtva sejt, avagy ismét a stagnálás szomorú napjai sorvasztják össze minden vágyunkat,? Es az újra ébredt természet, a hogy föléleszti a kikelet, varázsos ereje, minden fűszálával életet hirdet, a napfényes ragyogás az élni akarás emberi ős ösztönét támasztja föl : jövel kikelet ós támaszd az embereket hitre, reményre, szeretetre. A hogy te táplálékaidat kiteríted, a hogyan nyillott. n. gyermeknek >gen sokszor le kellett hajolnia, mig kosárkája meglelt a mosolygó illatos virágokkal. Lilli, ha kezébe nem fért már az ibolya, b-letette kosárkájába ; egyszer aztán az is tele lett. A gyermek, kezecskéjével lejebb nyomta a virágokat, hogy menés közben ki ne hulljanak. Egy percre megállt még, hogy jól széttekinthessen a réten a vadvirágok között. Idelátszott a kis templom, a nagy sárga ház, melyben ők laktak és a falu végén egy ódon kastély. A gyermek emlékezett, hogy otthon, tegnap délután a cselédek sokat beszéltek a íiHgy szürke kastélyról és sajátságos lakójáról. Egy vén kisasszony, Rómy Cecília, lakott, benne pár év óta ; "igen ritkán lépett ki a kastély falai közül, s igy a" nép mindenféle történeteket mesélt róla. A kastélyba sohasem jön idegen ember ós Cecil kisasszony se megyen soka sehova ; rokonai nincsenek, pénz, csomagok csak igeu ritkán érkeznek a kastélyba. A toronyóra kilencet ütött. Lilli karjára vette kosárkáját s hogy észre ne vegyék hosszas távollótét, hazafelé indult,. Hirtelen megállt . . . Az jutott eszébe, hogy hova tegye az ibolyákat? Otthon ha meglátják az illatos virágokat, azt, is meg fogják tudni, hogy ő a réten járt ós akkor megbüntetik, amiért, egyedül elhagyta a házat. Lillinek már meghalt a mamája, az apja orvos volt, kiuek minden idejét igénybe vette betegeinek látogatása, s igy nem igen foglalkozhatott, kis lányával. A gyermek tehát, az orvos egyik nagynénjére volt bizva, ki Lilli mamája halála után vette a hazvezetést. Malvin néni épen nem volt már vigkedélyü, s Lillit sokszor megbüntette apró csinj'ekért,; azért aggódott most a kis leány oly nagyon szép ibolyái miatt, mert mégis csak sajnálta volna a nagy fáradsággal összeszedett virágokat itt, elszórni. A gyermek — gondolatait tovább fűzve — lassanként a szürke kastély elé ért ós itt egy igen jó ötlete támadt : Beviszi az öreg kisasszonynak az ibolyákat. Örömöt is fog vele szerezni ós otthon legalább nem árulják el őt a virágok a haragos Malvin néninek. A kapu nyitva volt,. Lilli minden akadály nélkül lépett a folyosóra, honnan a nyitott ajtón át egy szobába láthatott. A gyermeknek nagyon tetszettek a karosulábu régi bútorok, a nagy sötétzöld növények és meglepte Rómy Cecilia magas alakja is, ki az ablakmélyedésben állott, háttal a kis leánynak. Lilli azon gondolkozott, milyen szavak kíséretében adja át, a virágokat, mialatt Rómy Ceciba tűnődve kérdezte önmagától, honnai jöhet az az erős ibolyaillat? Az ablakok szorosan be voltak csukva ós igy a rétről nem áradhatott be ; végre az ajtó felé nézett, s a meglepetés sikolya hagyta el ajkait. A kastély öreg cselédségén kivül uem igen ólt l őrében más ember, s igy a bájos gyermek szokatlan jelenség volt a kastély komor falai kő ött. De Lilli is meg volt lepve, hisz ez a néni egyáltalán nem vak öreg I A faluban bizonyosan azért hivták vén kisasszonynak, mert mindig fekete ruhában járt, ós arcát, a fátyoltól nem láthatták. Cecilnek szép fekete tiaja volt, nagyon kedves arca és mosolygó kék szemei. Lilli még aüg mult 5 éves s igy nem nagyon volt tájékozott, a nők ' korát, illetőleg, mégis azt hitte, hogy nem tévedhet, ha H szép nénit, '28 évesnek gondolja ós ezt a kort még nem tartotta öregnek. Kedvesen mosolyogva közeledett Cecilhez és az asztalkára kiürítette kosárkája tartalmát. Bár engem nem ismer kedves néni, mégis szeretném, ha a virágaim örömet szereznének ör iek ! Rómy Ceoilia megcsókolta a gyermek üde arcocskáját, és többször ismételte : — Köszönöm Lillike, kedves kis Lillike! A gyermek örült, hogy a néni nevén szólította őt; otthonosan érezte magát Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkívüli nagy választókban kaphatók Sujánszky Jozs«f 'SIÓÉ Képes levelező-lapok