Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-28 / 9. szám

1004. február 28. egyesítve az összes mongol fajokat, Európára hárulna. Szinte a nevetségességgel határos, hogy a mai viszonyok közt oly gyenge ós kiéhezett nép vándorlásától fél Európa, mint a mongol vagy a kinai. Vagy talán magát oly enerváltnak, oly kióltnek érzi, hogy nem tud ellentállani ? ! Mindenesetre je'lemző, hogy a mai technika katonai vivmányu olyan népnek kovás vagy kerekes puskáitól félnek, melynek katonája a mellén is, a hátán is ezt a felirást viseli : »ping« mert máskép el sem hiszik róla. Ezen szó pedig annyit jelent magyarul, mint : katona. Furcsa biz ez, de ugy vau. Ha már Ázsiában vagyunk, lépjünk át Amerikába Í3. Nincs messze. Ott ugyancsak igyekeznek ám gyűjteni a cheswicki magyarok szerencsétlen családjainak. Égy hét alatt 3000 dollárnál több jött össze és Carnegie András, a milliomos, azt táviratozta, hogy egymaga ád annyit, amennyi az összes gyűjtött összeg. Igy hát haza is jöhetnek a körülbelül ezer dollárral (4400 K.) ha el tem lopják útközben tőlük. Amerikában minden lehetséges. Menjünk azonban újra haza. A póttartalékosok családjának sem ártana, ha ilyenféle segítségben részesülhetnének. Bár dicséretére legyen mondva az 0. M. Gh Egyesületnek, parlamenti mozgalmat indit érdekükben. Kívánjuk, koronázza siker működésüket ! Nyilatkozat. Dr. Lovassy Sándor úrhoz, a "Keszthelyi Hírlap« n. ó. szerkesztőjéhez f. ó. február hó 12-én a következő nyilatkozaton küldtem be és annak a legközelebbi számban való közlését, kértem. • Sági urnák »A magyar címer« nevü cikkére tett felszólalásomban kijelentettem hogy bármilyen felelet következik is arra, további vitába nem bocsátkozom. Ezt nem is teszem ! De mivel Sági ur legutóbbi felszólao o lásában kijelentette, hogy a jelenleg forgalomban levő okmáuybólyegeknek a föld színéről való eltörlése iránt előterjesztést, fog tenni a ministerelnökségnek és mivel ez az előterjesztése oda mai napig nem érkezett be, felkélem, hogy azt mielőbb tegye meg, tekintetes szerkesztő úrtól pedig az olvasó közönség érdekében elvárom, hogy ugy ezt, az előterjesztést, mint a ministerelnöksógnek a válaszát, btc es lapjában egész terjedelmükben közölni fogja,« Megjegyzem, hogy e nyilatkozat, beküldésével azért vártam eddig, hogy Sági ur a »Keszthelyi Hírlap« február 7-iki számában ígért előterjesztését megtegye. Erre a nyilatkozatra dr. Lovassy Sándor szerkesztő ur szives volt február hó 13-án keltezett levelében a következőket válaszolni: • hogy nyilatkozatom a február 14iki számból már elkésett, de, ha kívánom, a jövő számban közölni fogja, megjegyezte azonban : 1. hogy nyilatkozatomnak nem lehet jelentősége, mert Sági úrtól azt a nyilatkozatott, hallotta, hogy előterjesztését a ministerelnök urnák már megtette; !(hogy mely napon tette meg, azt nem tudatta velem) ; 2, hogy ez az előterjesztés nem hirlapi közleménynek való, mert nagyon rövid, miután összeszedte a kérdéses thémát, tárgyaló lapokat s az azokban felhozott indokok alapján ajánlja a magyar cimerre vonatkozó ministerelnöki rendelet, végrehajtását, illetve az e tekintetben meg nem felelő bélyegek bevonását. Ebből kifelyólag nem volna értelme a beadvány rövid szövegét a lapban közölni, mert a hirlapi mellékletek nélkül az hirlapi közlemény gyanánt meg sem állhatna. Ez oknál fogva a ministerelnökségi válasz •rdemi része sem szólhat kizárólag Sági urnák, hanem az ö beadványához melléBALATONVTDEK kelt mindazon lapoknak, melyek az uj bélyegeket kritizálták. S végül megjegyezte hogy nyilatkozatomra nézve is jobb, hogy lekésett, mert Sági ur bizonyára fűzött volna a fentiek értelmében néhány sort hozzá, melyek nyilatkozatomat elszintelenitették volna.< 3. Budapesten, 1904. évi február hó 23-án. tekintetes szerkesztő urnák a tisztelet kiváló jeleivel maradok, Donászy Ferenc. E sorok vétele után válaszomban arra kértem dr. Lovassy Sándor szerkesztő urat, hogy ^nyilatkozatomat a legközelebbi számban okvetlen közölni szíveskedjék, mert a magyar címerről elmondottakat tekintve, az igazság teljesen az ón részemen van ós igy Sági urnák szabadságában áll nyilatkozatomhoz tetszésszerinti kommentárokat fűzni, továbbá miután február hó 16-án újra személyesen meggyőződtem arról, hogy Sági urnák kérdéses előterjesztése még most sem érkezett be a miuisterelnöki iktatóhivatalba, kértem, hogy nyilatkozatomnak a keltezését legyen szives február hó 16-ára kijavítani, nehogy félreértés származzék a korábbi keltezésből.* Erre a levelemre dr. Lovassy Sándor szerkesztő ur február 17-én keltezett levelében újra azt válaszolta, hogy >nyilatkozatomat a kivánt dátum módosítással készséggel és egész terjedelmében közli, de azt az észrevételt tette rá, hogy lehetetlenséget kivánok tőle, midőn Sági felterjesztésének a közzétételére öt hivoin fel, mert annak teljesítése nem áll hatalmában a mennyiben Sági, kit az előterjesztés kéziratáén felkeresett, azt a választ adta, hogy impuruma nincs róla, mert ő egyenesen tisztába szokott irni s egyúttal felhivott eugem, hogy ^'ilatkozatomat akkép módosítsam, hogy benne egyenesen az illetékes Sági ur legyen felhiva arra, hogy gondoskodjék arról, hogy a kérdéses előterjesztést ós a miniszterelnöki választ is közreadja, hogy az olvasó közönség objektív Ítéletet hozhasson.« Erre én, hogy a közlésnek mi se álljon többé útjában, újra fogalmazott és beküldött, nyilatkozatomban egyenesen Sági urat hivtam fel a ministerelnöki válasz annak idején való közlésére, Sági ur előterjesztésének a közléséről pedig a fentemlítetteknél fogva, lemondtam. Megjegyeztem azonban újra, hogy a kérdéses előterjesztés még inai napig sem érkezett be a ministerelnökség iktatóinvatalába ós hogy nyilatkozatomat most már kérem egész terjedelmében közöli:'. A közlés helyett, azonban dr. Lovassy Sándor szerkesztő ur február 19-iki kelettel azt irta, hogy soraimat. Sági úrhoz elvitte, mire ő megmutatta a feladó vevónyt, hogy előterjesztését gróf Tisza István ö excellentiaja címére elküldte. (Hogy mely napon lett az elküldve, azt megint nem közölte velem.) Továbbá hozzájárulásomat kérte ahhoz, hogy nyilatkozatomból kihagyhassa azt a részt, mely azt a látszatot tüntetné fel, mintha a szerkesztő feloldatott volna bizonyos, neki n m kellemes, de eleDgedett kötelezettség alól.* Ebbe én nem mentem bele, hai em táviratoztam, hogy nyilatkozatomat kérem egész terjedelmében közölni, vagy egyátalán nem közölni, a mire a »Keszthelvi f ' r f Hírlap« február 21-iki szamaban azt a szerkesztői üzenetet kaptam, hogy nyilatkozatomat kívánságomhoz képest, nem közlik. Ez a tényállás ! Valamint tény az, hogy Sági ur kérdéses előterjesztése uiind a mai napig nem érkezett be a ministerelnöki iktatóba! Ezzel én Sági ur állítását kétségbe vonni nem akarom, valamint annak okát, sem kutatom, miért nem érkezett be oda a kérdéses előterjesztés, de mivel fenti nyilatkozatomat, a "Keszthelyi Hirlapt egés ' ijedelme". n közölni nem akarta, e lap hasábjaiu hívom fel Sági urat arra, hogy az előterjesztésére vonatkozó ministerelnöki választ, az olvasó közönség tájékoztatása céljából, annakidején egész terjedelmében okvetlenü

1 közölni szíveskedjék. A Magyar Védő Egyesület szózata a nemzethez. ii Erő, akarat és egyetértéssel rázhatjuk le ama bilincseket, melyek alatt, az ernyedés, eme példátlan pusztulás, főleg a nemzet gerinceben, a magyarságban lábrakapott. Leghatásosabb fegyverünk ellene : az önvédelem. Ezt, kövesse tántoríthatatlanul táborunkba állva, minden magyar honpolgár honleány, pártállás, vallás- és rangkülönbség nélkül. Erre a nemzetnek elodázhatatlanul reá kell lépnie, ha még — élni akar I tL világ eseményei mindenütt: a nemzeti élet fejlesztésére s termelésének vedel móré irányuló intézkedéseket állítják az előtérbe. Amerika, Angolország, Németország, söt Japán is, ezen az uton haladnak. Magyarország 20 milliónyi népességének, eme aránylag kis, magában álló elszigetelt törzsünknek, kétszeresen kell fejlődését, előrehaladását, megerősödését, a faji főntartás törvénye szerint, magyar jellegének és nemzeti termelésének fejlesztésével megvédeni, mert a közös vámterület alapján ma nem csupán a csehek, hanem a németek, tiroliak, dalmátok, a horvátok, morvák, olaszok is mind ellenünk ós a magyar termékek ós szállításuk ellen tőrnek, holott, (zek nélkül iparuk és munkásaik munkaképtelenek lennének, sőt kellően élelmezn

1 sem tudnák magukat. Ha azonban ezen fékevesztett izgatás a magyar termékek ellen állandó és sikeres lesz, akkor ugy sem lehet eredményes kivitelünk Ausztriába, vagyis hiába való a közös vámterület nekünk. Ekkor nyerstermékeinket, főleg lisztünket, úgyis itthon kell értékesíteni, vagy uj piacokra kiv'm ', mig az élőhus kivitel a német piacok*-"

1 — minden eddigi nehézség dacára — biztosítottnak tekinthető, a hová eddig is a közös vámterület összkivételének 95%-a ment ki. A kibontakozás tehát csak ugy érhető el, ha a magyar mezőgazdasági ós ipari termelést és nemzeti m^^-kat a legerélyesebben védelmünkbe, oltalmunkba vesszük ; vagyis fejlesszük oőltrdatosan országszerte a földmivelés, ipar és kereskedelem együttes érdekében eyr i és kóziiparunkat, mert csak ez vezetbot' i a mai pusztító pangásból es a közga 'dasági megrendítő válságból; ekkor nyersanyagaink itthon fognak földolgoztatni s a közfogyasztás emelkedésével párhusxn bau nyerhetnek kitűnő ós iigyes mivV saink ezrei itthon állandó munkát és keresetet s nem leszünk kénytelenek tűrni, hogy az idegen tökével létesített gyárak és munkavezetőik magyar földön, külföldi munkásoknak ós külföldi áruknak — mint pld. a komló, vas stb. — adjauak tért és elsőséget, kiszorítva mindent a mi magyar. Mindezekkel is igazoljuk, hogy nagy céljaikban nem a hangzatos jelszavak vezetnek bennünket ! Nem 1 hanem a helyzet kényszerűsége ; a mai állapotok tarthatatlansága, jövőnk fölötti mél}' aggodalmunk ! Meg kell menteni a nemzet javára a küföldi ós Ausztria iparbehozatalával az évi 890 millió koronát meghaladó, az országból idegenbe kiszivárgott rettenetes nagy összeget,. Ezen öszzeggel szükségtelenül adózunk a külföldnek! Hiszen ez egy évi állami költségvetésünkkel egyenlő ! Ha csupán Vio* vagy W^d részét fordíthatnánk évente hazai iparunk fejlesztésére, mihamar a a mai válságos helyzet általános megelógedóire ós nemzeti jólétre ve-