Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-24 / 4. szám

It04. január 24. BALATONVIDÉK először é» kórisméjét ő közölte a tudós világgal ; s ime, most mint hazánkat be­utazó ós benyomásait igeu érdekesen közlő Íróként is bemutatja magát, halála után. De nem hallgathatjuk el azt a ne­me* cselekedetet sem. mely a kath. Egy­ház jótékony gondoskodásának ujabb — ós ki tudja hányadik ? — megnyilatkozása. Vaszary Kolos bíboros hercegprímás kez­deményezésére a pannonhalmi bencés­rend 80.000 koronás alapítványáról vau szó, melyet a zala-apátii népiskola fentar­tására tett. A mult hetekben Kránitz Kál­mán apátkanonok ur nagylelkű alapít­ványa volt híveiért, moit a nagyérdemű bencóirendó a népoktatás érdekében: oly dolgok ezek, melyekre büszkék vagyunk és lehetünk is. Isten áldása legyen a ne­messzivü alapitókon ! Megvolt a tapoloai választás is. Sok katonaság, csendőrség volt összevonTa. Közöa huszárok egy egész ezrede Szom­bathelyről ós a gyalogság két százada Győrből jött a helyszínére, de nem volt valami különösebb dolgnk. A tapolcaiak a választási mozgalmak láza és isgalma mellstt is megőrizték higgadságukat. Jobb is ez igy. Makfalvay Gézát óriási több­séggel választották meg Pék János elle­nében. A. szavazatok aránya igy oszlott meg : Makfalvayra esett 1415 szó, Pékre 612, a többség tehát 813. E mandátum azon­ban alighanem igen rövid lesz. Két okból lehet számítani uj választásokra : az egyik Tisea István gróf burkolt oólzása a vá­lasttábi törvény revíziójára meghívottak Ülésén, amikor is bejelentette, hogy az uj törvény az 1906. évben lép életbe, «hacsak a Háe rendkívüli okokból előbb föl nem oszlattamék. > A másik: — a «Viktória» zászlógyár ugyancsak küldözgeti árjegy­zékeit. Ez pedig szintén bizonyos jel szo­kott lenni. A hét a tisztviselőké volt. A főren­diház ír elfogadta az ideiglenes pótlékot, s csak egyedül Zichy Nándor grófnak voltak aggodalmai a javaslat hiányos és ki nem elégítő volta miatt. Itt is a nép­párt, a képviselőházban is a néppárt dol­gozik. Meg is dicsérte őket a «Magyar­országa Szent Isten, hová jutunk?; Még utóbb talán «Az Uj»ág» is meg fogja őket — dioiérni . . . Az obslrukció azonban tovább folyik, erősödik és sokat beszélnek mone pulsatilla. A hegy tetején egy régi vár romjai vannak, mellek a nen es Gyula osalád egy tagjának szolgáltai, lu­kasul, kit árulásai miatt az országból ki­űztek s várát lerombolták . . . Visszatér­tünk a korcsmába, hol egy kis frissítőt készítettek számunkra, de a derék embe­reket a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtuk ráveMni, hogy ellátásunkért, némi kis pénzt fogadjnnak el ; végre is ott kel­lett azt hagypunk az asztalon. Látszott, mennyire zokon esett nekik, hogj 7 isme­rősük (Festetics gróf egyik tisztje) és külföldi vendége iránt nem gyakorolhat­ták vendégszeretetüket, tadom nélkül.» A hagyon;án yos magyar vendégszeretetet, mellyel egész útjában tősógeseu találko­zott, nem győzi eléggé dicsérni. Csobáncról Badacsonynak vette út­ját, melynek borát a tokajihoz hasonlítja s a magyar borok kitűnőségéről nagy dicsérettel emlékezik meg. Badacsonyon kivtil meglátogatta Szigligetet, Szent-György hegyét, Süme­get, Hévizet, Fenéket, Balaton-Kereszturt, s mindegyik helyről sok érdekeset mond. Ezekről az útjairól azonban, vala­mint a Balaton tavát illető tapasztalatai­ról majd egy más alkalommal, ha a t. Szerkesztő ur megengedi. * *1 Köszönjük és igen kérjük. gzerk. a kormányelnök jövendő bukásáról. Ha ez megtörténik, a Nemezis kezét fogjuk benne látni. Tisza gróf Széli Kálmán tudta nél­kül fogott össze Fejérváry báróval, és ki­buktatták odafönn ; most meg ö bukik. Hja, sem a kicsiny vidéki, sem a nagy fővárosi fák nem nőnek az égig ! Idehaza pedig szintén lázas készülődés folyik a megyében. 28 án lesz a beiktatása az uj főispánnak, bankettel, bállal stb. súlyosbítva. Nehéz nap lesz, de csak ki fogja állani az uj főispán. Lesznek még nehezebb napjai is, ha igaz. Ugy hirlik, hogy szervezkedik a zalamegyei ellenzék. Ei pedig kemény dió szokott lenni . . . Hivatalos rovat. 818. sz.—1904 Értesítés. Főmagasságu Vaszary Kolos bibor­nok, hercegprímás ő Eminentiája által Keszthely város szegényei segélyezésére tett alapítványának 2000 koronát tevő félévi kamatai, ő Eminentiája alapitó levelének 3-ik pontja értelmében f. évi február hó 12-én kioszt,atin fognak. Felhívom mindazon keszthelyi SEÜ­letésü s illetve illetőségű egyéneket, akik ezen alapítvány kamataiból 113'erendő se­gélyre igényt tartanak, miszerint euuek elnyerhetése iránti igényeiket február hó 7. napjának déli 12 óráig a városház ta­nácstermében, a hivatalos órák alatt (d. e. 9—12-ig) jelentsék be. Keszthely, 1904. január hó 23 áu. Nagy István, városbíró, bizottsági elnök. JHL X JE ÜL. 60.000 K. örökaiapitvány a zalaapátii népiskolának. Vaszary Kolos hercegprímás ő eminentiája 1888 ban, pauuonhalmi fő­apát. korában Zala-Apátiban, a pannonh. főapátsággal 3 évvel előbb egyesített za­lavári szentbenedokrendü apátság s ékhe­lyén, a rend költségén szerzetes nővérek vezetése alatt r. k. jellegű elemi leány­iskola és kisdedóvó intézet létesítését hatá­rozta el 1 — 1, összesen két tanteremmel ós azl 1890-ben létesítette is akként, hogy az apátság tulajdonához tartozó egyik há­zat a szerzetes nővérek lakására kellően átalakíttatta, melléje pedig egy osztályú leányiskolát és kisdedóvót építtetett s mindezt kellő felszereléssel látta el, az egész intézetet, pedig 1890-évi szeptember hó 8-án ünnepélyes megáldással rendelte­tésének .átadta s ugyanakkor a rend fo­lyó jövödelmeiből 10.000 o. ó. frt letéte­lével megkezdette az intézet fent,art ására szükséges töke létesítését is, oly módon, hogy az intézet Összes költségei egyelőre a íend folyó jövedelmeiből födözt.essenek mindaddig, mig egyrészt a kezdeménye­zésül letett 10.000 o. ó. frt évi kamatai­nak tőkésítéséből, másrészt, pedig a rend folyó jövödelmeiből leteendő további ado­mányokból az intézet fentartására szük­séges alapítvány a kellő összegre fel nem szaporodik, magának az alapitó levélnek kiállítása is akkorra halasztatott. Fehér Ipoly őmga Pannonhalmának a tevékeny és előkelő gondolkozású főapátja miutáu az időközi kamatokkal jelentékeny ösz­szegre felszaporodott alapítványi tőkét a pannonhalmi konvent beleegyezésével a rend folyó jövödelmeiből adott 26500 ko­ronával kiegészítette 60000 koronára, elér­kezettnek találta az időt, arra, hogy a za­laapátii leányiskola ós kisdedóvó intézet fennmaradásának biztosítása iránt végleg intézkedjék és az alapitó levelet kiállítsa. Az 1903. márc. 21-én kiállított alapitó levél, melyet, az illetékes egyházi ható­ság i8 jóváhagyásával megerősített, a mult héten érkezett vissza a vallás ós közokt. m. kir. minisztertől, a ki a f. ó. jan. 8-áu vezet,te reá jóváhagyását. A ne­velés oltárán tett ezen uagylelkü áldo­zattal Zala-Apáti r. k. leányiskolájának jövője biztosítva van. Az alapítványul le­tett összeg állampapírokba vau fektetve és Pannonhalmán az alapítványok központi pénztárában őriztetik. A körültekintő okos­sággal és előrelátó gondossággal készített alapitó levelet 4 példáuyban állította ki a kegyes adakozó, egj'et a pannonhalmi szt. Beuedekrendü főapátság, egyet ugyan­azon rendű zalavári fiókapátság, egyet a veszprémi püspökség, egyet pedig a val­lás ós közokt. m. kir. Ministeriuin levél­tárában leendő megőrzés végett. Isten áldásaQlegyen e nemes tett jutalma. — Személyi hir. Festetics Tasziló gróf ur ő Excellentiája a héten Sankt-Mo­ritzdőrfba, a grófné és a comtessek padig Bruxellesbe utaztak Fürstenberg Károly herceg családja látogatására. — Zalavármegye törvényhatósági bi­zottsága folyó óvi január hó 28-án d. e. 9 órakor Zalaeger«zegen a vármegyeház gyüléstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek kizárólagos tárgyát képezeudi : ő császári és királyi apostoli Felségének mult óvi december hó 19 én kelt legfel­sőbb elhatározásával Zalavármegye főis­pánjává kiuevezet-t Hertelendy Ferenc ur őmóltóságáuak szókfoglalása. Erről a tör­vényhatósági bizottság tisztelt tagjait azon felkéréssel értesiti Zalavármegye alispánja, hogy az ünnepély fényének és méltóságá­nak emelése tekintetéből a közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. A főispáni ünne­pélyes fogadtatás ós a rendkívüli közgyű­lés rendje kapcsán a rendkívüli közgyű­lés befejezi,ével délután 1 és fél órakor a • Koronái vendéglőből díszebéd lesz. Az jezen résztvenni kívánók az alispán urat január hó 25-ig értesíteni szíveskedjenek. A diszebéden egy teríték ára 4 korona, mely összegnek lefizetése után a belépő­jegy a közigazgatási kiadónál vehető át. — A főispáni beigtatás sorrendje. Főispán ur Ő Méltósága állását a folyó évi január hó 28 án tartandó rendkívüli közgyűlésen fogja elfoglalni s evégből már a megelőző napou, délután 3 óra 40 perckor Zalaegerszegre megérkezik. Ez alkalomra az ünnepélyes fogadtatás ós a rendkívüli közgyűlés rendját a megyei ál­landó választmány a következőleg álla­pította meg : A balatonedericsi vasúti ál­lomásnál a tapolcai járás főszolgabirája a vidékbeli bizottsági tagokkal, — Keizt­helyen a keszthelyi járás főszolgabirája az azon vidékbeli bizottsági tagokkal, — Nagykanizsán ezen város nevében és kül­döttsége ólén a városi polgármester, — Zalaszentiváuon M latiuszky Ferenc bi­zottsági tag ur a vidékbeli bizottsági ta­gokkal. — a zalaegerszegi vasúti állomá­son ezen város nevében és küldöttsége élén a városi polgármester fogják O Mél­tóságát üdvözölni ; önként értetvén, hogy a küldöttségek mindenütt Ö Móltóságá­hoz ós kíséretéhez csatlakoznak. Más­nap a rendkívüli közgyűlés délelőtt 9 órakor a vármegye alispánja ál­tal megnyittatván, a rnegjei bi­zottság testületileg főispán ur O Méltó­Ferencz József keserűvíz természetes hashajtó szer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom