Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1904-05-29 / 22. szám
1904. á prili s 2 4. BALATONVIDÉK 29. kiszolgálásról biztosítja özv. Stampfel Pálué jó hírben álló vendéglősuö — A kékfestő gyár megnyitása Rei.eusperger Ferenc kékfestő gyárát, mely a Balaton mellett épült állami segítséggel f. lió 21-én d. u. 4 órakor nyitották meg nagy ünnepséggel.'A gyár Magyarországon a negyedik ; mintaszerűen van berendezve, teljesen uj szerkezetű gépekkel felszerelve, melyeket. Rőkk István budapesti , g^pgyáios készítet 1. Az ünnepélyes megnyitásra megjelent, városunk szinejava: a városi elöljáróság, a gezd. tanintézet tanári kara, az uradalmi tiszikar, továbbá Mértey Jenő nagykereskedő s Dietz Károly mérnők, a RökK-gyár kiküldőt,tje és még számosan. A tulajdonos fogadta az érkező vendégeket, csinosan elkészített diadalkapu alatt, s kalauzolta a gyárban, megmutatva, mi képen lesz a durva barnás vászonból finom kék kelme. Bemutatta a mosó, fehérítő, kékfestő, szárító, tarkázó ás mángorló . helyiségeket. s ezeknek okszerű berendezéseit. A tarkázó és egy centrifugálszáritó nagyon lekötötte a sze<nlélök ügyeimét, A gyar gépeit egy 15 lóerejü lokomobil hajtja. A tulajdonos mindenütt szakszerű magyarázatot és felvilágosítást nyújtott s alkalmunk volt minden munkát jól inegtekinteui. A gyár megmutatása után barátságos uzsonnára lát ta a tulajdonos az egybegyűlt vendégeket. Az ízletes magyaros ételek, a tüzes bor és a cigáuyzeue csakhamar jó kedvre hangolta a vendégeket. Számos felköszöntő hangzott el. Az első fogás u'án Nagy István vbiió emelkedettszólásra inint a kereskedelmi és ipari kamara tagja s felolvasta a soproni kereskedelmi ós ipari kamara átiratát, továbbá Hertelendy Fereucz főispán üdvözlő táviratát és Koós Géza kerületi iparfel ügyelő levelét. Maja Schwarcz Zsigmond dr. ügyvéd üdvözölte a házigazdát s a gyár felvirágzására ürítette poharát. A házi gazda egyszerű s karesetlen szavakkal köszönte meg a vendégek megjelenését. Sági János Dietz mérnököt és Mértey nagykereskedőt, kik nagyban előmozdították a gyár létrehozását, köszöntötte fel. Dietz és Kárpáthy János a házigazdát, és kedves nejét éltették. Az egybegyűlt, vendégek s a tulajdonos táviratilag üdvözölték Hieronyini Károly kereskedelmi ministert. A társaság a hajnali órákig volt eg) üt t vidám hangulatbau. — Megbizatas. A 111. k. kultuszminiszter Burány Gergely dr.-t címzetes kir. főigazgatót, a helybeli főgymnasium igazgatóját, a nagykaniziai Unl.lt. főgymnasium érettségi v izs»'álal iii r* az elnöki liszttel biz a o o meg. — Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Szalay Józs-f nagyatádi kir. járásbirósági dijnokot. a perlaki kir járásbírósághoz írnokká kinevezte, — A keszthelyi községi elemi nép iskola tanítótestülete által rendezett majálison felülfizettek : Reischl Hedvig 1 K, 60 fii. Mérgei Ignácz 2 K, Buchberger Gusztáv 1 K. 80 fii., Lehrmaun Ferencz, Kopácay Kálmánná Simon A :frédné, Dergovics N., Manovill Mór, Frankó János, Sujánszky József, Nagy István, Kövér Józsefné, Bendekovics István, Kummer Mihály 1—1 K., Melcsók Lajos, Máté Jáno < (Viudornyafok), N. N. 80—80 fii., Ring József, Böhm József, Bognár Imre, Barna György, Yidos falvy Ernő, Veháp Ferenoz, 60 -60 fii., Nitse Lajos, N. N., Molnár János, Veháp Lajos, Rácz Gyula, Hochstadter Mór, Neumark Adolf, N. N. 40—40 fii., Neiger N., N. N., N. N., N. N., N. N., N. N„ Kaudikó Ferencz, Horváth János, Szily Lajos, N, N., 20—20 fii., N. N„ N. N., 10—10 fii. összesen 27 K. 60 fii., mely nemes adományokért ezúton mond hálás köszönetet a közs. iskola igazgatósága. — Az 1904 évi sorozás eredménye a keszthelyi járás területén a következő ; Felvétetett összesen : 650. Az ujoncz jutalékra besoroztatott 75, mint egy éves önkéntes 2, Mint családfenntartó póttartalékba kevésbé alkalmas póttartalékba 7. A zalaegerszegi irodalmi ós művészed kör a helyiség hiáuya miatt kény telen volt j áldásos kulturális'müködését felfüggöszteui, mert az ottani főgimnázium igazgatója, Medgyessy Lsjos, a kört a részére a főgimnáziumban átengedett s eddig üresen álló teremnek Használásától eltiltotta. Nevezett kör vezetősége nagy felterjesztéssel élt a kulturminiszterhez és kéri, hogy tegye lehetővé az irodalmi és művészeti köt további működését. Zalaegerszeg város minden rétegében nagy megütközést kelteit a dolgok hirtelen fordulata ós kíváncsian várják a magas minisztérium további intézkedését ! — Orvhalászok garázdálkodása. A Landgraf János, országos halászati felügyelő által szerkesztett >Halászal« cimü szaklap legutóbbi száma lenti cím alatt a következő érdekes közleményt hozza : <A Balaton mentéről írják lapunknak, hogy ott már évek óta nem garázdálkodtak az orvhalászok annyira, mint ez idén. A bérlő társulat által föntartott őrség a csendőrsówgel karöltve annyira rendet teremtett, hogy egyesek komolyau bíztak a régi erkölcsök javulásában is. Az idei tapasztalatok azonban alaposan kiábrándították ezeket a könnyen hívőket. Ugyanis a vasúti sztrájk folyamán a környékbeli csendőrség egy részét más vidékre küldték szolgálatra, aminek folytán az orvok annj'ira neki bátorodtak, hogy szinte tömegesen szállták meg a Balatou partjait, fölszerelve mindenféle eszközzel, mellyel az ivó pontyot megszerezni lehet. Vakmerőségük bámulatos volt, mert több alkalommal még a fölfegyverzett őröket is megtámadták. Több helyen véres harc folyt közöttük ugy hogy a büntető bíróságnak is lesz még dolga ezen ügyben. Szerencsére többen hurokra kerültek, köztük olyanok, a kiknél mázsaszámra találtak lopott halat.« Mint értesülünk, a balatonmenti járások főszolgabírói már ez évben is sok orvhalász fölött hoztak súlyos ítéleteket, de mi haszua ennek, ha a marasztalt fél felebbezése folytán a másodfokú hatóság a büutetést tetemesen leszállítja, ugy hogy az orvok alig egy-két napi hüselés után újra hozzáláthatnak garázda foglalkozásukhoz. Itt az idej*, hogy a halászati törvény erre vonatkozó intézkedését szigorítsák. — Jégverés. Alig ocsúdott fel a gazda a mult jégverés okozta izgatottságból, máris ujabb s ezúttal végzetes jégverés yolt pünkösd első napján délután. Nyomasztó volt a hőség ; nagy zivatar keletkezett. A városban azonban kevés jég esett igen nagy záporral. C^ak estefelé, mikor a tapolczai voaat beérkezett, terjedt el a hír, hogy mindennek vége. Gyenes, Diás, Ederics és a környék szőlei és szántóföldjei teljesen tönkre vannak verve. S a környék több községei is teljesen tönkre verve ; az egész megyében nagy a kár. A nép keseredett.sége leírhatatlan ; ínséges időknek néz elébe. Az egész Dunántul igen sokat, szeuvedt a pusztító vihar miatt. — Megjuta'mazott tanítók. A vallás ói közoktatásügyi miniszter Tóth Sándor perlaki áll. el. isk. igazgató tanítót ós Major Károlj'né hódosául all. el. tanítónőt a magyarnyelvi oktatásban tanúsított kitűnő buzgalmuk elimeréseül egyenkint 100—100 kor. jutalommal tüntette ki. — Jégeső Csabrendeken. Pünkösd második napján súlyos szerencsétlenség érte Csabrendek községét. Délután 3 órakor az ég derűjét, befödte szürke fel hótakaró val, kezdett esni, rémséges sötét lett, orkánszerü vihar támadt, sürüu esett diónagyságu jég, mely 15 percig tartott ós a virágzó szőlők 80 százalékát tönkre tette. A vihar a legerősebb fáiat kiemelte, gyümölcsben nagy kárt okozott, a záporeső pedig pusztított házakban, pinoékben, magával sodorva a legerősebb kőfalakat.. A gazdák egyhamar e nagy csapást nem tudják kiheverni. — A magyar ipar ujabb vívmánya. Sokszor hallatszott a panasz, hogy a gyárakban magyar munkásokat nem lehet használni, mert nem tudják a finomabb és kényesebb munkákat elvégezni. A mai » , , ,. , gyáripar ma mar nem mon <ja ezt.; de a helybeli uj kékfestő gyár tulajdonos*. Regensperger Ferencz is megcáfolja, mert csupa magyar munkást alkalmaz, kik az összes munkákat kifogástalanul végzik. Sőt 6oY lépéssel még tovább is ment: a min tázáshoz szükséges metszeteket, melyaket eddig cseh és morva főidről volt kénytelen venni, mert nálunk nem készítik, most: saját maga s az általa betanított munkások készítik — itthon. Ezekre megrendeléseket is fogad el. A magyar ipar törekvő és buzgó fejlesztőjének elismerés érte ! — Kás és revolver. Pünkösd el-ö napjáu a sörkertbeu'megínt verekedés volt. Álnok György molnárlegény az alsó malomból bejött egy kicsinyt «szórakozni,« de az izgága Szakos Károlynak, Rögensperger Ferencz gyáros a rendőrség előtt is ismeretes kocsisának, nem tetszett a képe és kifelé nógatta, arcul is ütötte s ugyan akkor már a kés is kezében volt. Álnok azonbui előrántotta revolverét ós meglőtte Szakos', ki ez egyszer a rövidebbet húzta. Súlyos sebével betegen fekszik. — Sebes hajtás. Hencz József pucsai fuvaros a sorozásra két fiatal embert bozott, be. Visszamenet — ugy látszik, egykicsit felöntött a garatra — igen sebesen hajtott ós daczára annak, hogy az országúton huszárok jöttek szembe, nem mérsékelte lovai sebességét. Kitért ugyau, de a lábát jelentéktelenül inegkorzsolta. A szalgabiróság 2 koronára büutette az illetőt. — Magyar amerikai hajójárat. Ann»k bizonyítékául, hogy menuyíre alaptalanok a híresztelések, a melyek szerint a fiumei kivándorlók partra szállását Newyorkban akadályozzák, közöljük, hogy a »Slavonia« hajónak mintegy ezerutasa közül az amerikai bizottság egyetlen egyet sem utasított vissza. Valamennyien külön fizetség nélkül és akadálytalanul szálltak partra. Fiúméból legközelebb, május 31-én a »Pannónia<, utáuua pedig junius 14-én a-'. »Ultonia« liajó indul Newyorkba. A szállítási díjban kót napi ingyen ellátás Fiúméban éi a teljes ellátás a hajón bent. foglaltatik. Ingyenes tel világosítást ad és előjegyzéseket elfogad az »Adria« szemétszállító osztálya. • Központi Menetjegyiroda« Budapesten, Vigadótér 1., amelynek távirati és levéleztme : Menetjegyiroda Budapest. — A szoczíális viszonyok legélénkebben a betegség alkalmával mutatkoznak, lg}' például a kevésbé vagyonos tübőbajos betegeknek lehetetlen foglalkozását hoszszabb időre megszakítani vagy feladni és gyógyintézetet vagy fürdöhetyet felkeresni. Igazi szerencse tehát, hogy a káioini ipainak sikerült olj' szert összeállítani, a mely tüdöbajoknál kiváló jó szolgálatokat teljesít. Ezen a >Sirolin<i-nak nevezett sz-r képes kezdődő tuberkulózus eseteket leljesen gyógyítani, nehezebb eseteket pedig nagyban enyhíteni, Ez-m kellemes szagú syrnpból naponta 3—4 kanállal véve, lassankint megszűnnek a betegség tünetei, javul HÍ étvágy ós emelkedik a test súlya A sorvadás helyébe virágzó egészségi állapot lép. Szerkesztői izenetek. Kupavári. őn ezt irja egy levelező lapon nekünk: „Nincs a t9remtizsben veres csang in." — Sajnáljuk. — De, ir agunk közt mondva : n»va szégyenli V H. K. A kérdezett epigramm magyar^forditásában igy hangzik : „lm egy gazdag utin háuy koldus él meg földön 1 Hogyha a király épit, mind örül a taligás." Csabrendek. Köszönjük. Máskorba kérttnk. de ilyen szomorút minél kevesebbet legy«n alkalma irni ! ÍJ. J. Hát semmi sem ? Üdv ! .. Laptulajdonos Bontz József. Felelős szerkesztő : Németh János. Kiadó: A szerkesztőség.