Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-10 / 15. szám

BALATONVIDÉK 1904. április 10. táros, a koronás : >Mondá az esztelen az ő szivében : Nincs Isten.* Ugyanazon század nagy kétkedője, Carlyle pedig, s vele együtt Johnson, nyomasztó lelkiállapotban tanulmányozván az ember s az emberi társadalom viszonyait s életét, örömteljes szivvel fedezi fel azt, amit minden romlatlan és gyermeki sziv érez, tud és hisz : hogy Isten nem halt meg, hogy él. Igen, él. És élni fog. Az ő jelenléte, a benne való hit, a romlatlan gyermekkor áhitatos emléke idézte föl az ünnepi hangulatot, mely átjárta a sziveket, az észt, egész valóját az embernek. Ha annak a sok emléknek, meghatottságnak, tiszta örömöknek fogadásoknak csak egy tizedrészét vinné át az emberiség az él«tbe, melyek áthatották és [áthatják ily magasztos ünnepen : ismételjük több volna a szeretet, több az önmegtagadás,kevesebb a nyomor. Vigyék hát csak azok, kik szeretni. érezni és dolgozni tudnak másokért. Ha csak ezek tesznek, dolgoznak, éreznek ós akarnak, már egy nagy lépést tettünk a boldogabb jövő felé. A hét. Tüz és tüzvizsgálat, kedélyek és szenvedélyek hullámzása, különféle nézetek a tüz keletkezésének okairól : ezek voltak az elmúlt hót eseményei, és lesznek még soká. Mult számunkban közölt ós tévesnek állított hír helyreigazításaként szívesen helyt adunk az igazság azon állításának, hogy a tűzoltóság jelent meg elsőnek a tüz színhelyén. Szomorú volt az esemény, de nagy volt az önfeláldozás s a körültekintő éberség, ugy, hogy csak ezek mentették meg a templom tetőzetét is a kigyulástól, ami pedig nagy veszély lett volna nemcsak a templomra, de a heves északi szól íolytán a város alsó része is. Ugyanis a boltozaton levő lyflkon behatolt | tüz már égette a gerendát Í3, minek elégését csak az oda nagynehezen, sürü füst kőzött behatoló főparancsnok és két tűzoltók akadályozták meg. Oda a templom szépsége ós ékessége, ós bizony nem csodáljuk, ha az apátplébános Nagypénteken az »Ecce lignum cruois« éneklése alatt könyekre fakadt. Hiszen életének főtőrekvését, fáradsága, ambíciója, hosszas küzdelme eredményét látta úgyszólván tönkremenni. A kárt egyes fővárosi lapok 80.000 K.-ra tették. Anuyi nem, de azért elég. Talán ugy húszezer korona. Sok ez is. v Ami pedig a tüz keletkezésének okát illeti, nem a magunk, hanem egy szakértő véleményét adjuk az alábbiakban melyek talán majd uj irányt adnak a vizsgálatnak is. A szerencsétlenség után rögtön megejtett tüzvizsgá'at eredménye az volt, hogy a templomi tüz egy, a fürészporral töltött köpőedónjbe dobott és teljesen el nem oltott gyufaszáltól keletkezett volna. Ezt a felfogást sokak azonnal kétkedve fogadták. És méltán. Mert tegyük fel, hogy igaz az, a mit a tüzvizsgálat a tüz okául megállapított. Minek kellett volna történnie ? Mindenki tudja, hogy égésnél légvonat keletkezik. Igy volt itt is' Es minő irányú volt a iégvonat, ? Megmutatja a füst terjedése a falakon, mely a kórustól a fő oltár felé halad. Ezt az irányt pedig a templomhajó közepén lévő nag}' szellőzőlyuk adta a füstnek. Ha tehát a köpöedónyből keletkezik a tüz, mely közvetetlenül a játék asztal mellett a dobogón volt, ismerve a légvonat irányát, hogy történhetett az, hogy a kórusnak fából készült mellvódője teljesen el nem ógett|?JVagy többet mondunk, hogy történhetett az, hogy a játékasztalon szerteszét heverő hangjegyek teljesen el nem hamvadtak, sem át nem izztak, mert hisz azt szemtanuk bizonyítják, hogy alig egykét lapos hangjegy füzetekből teljesen ép leveleket lapátoltak lej a törmelékkel együtt a kórusról, melyeknek csak a széle volt megpörkölődve? És ki fogja azt a képtelenséget elhinni, hogy a tüz nem a légvonat irányában, tehát a templom felé, hanem éppen ezzel ellenkező irányban a z orgona test felé kezdett terjedni ? És ha igy történt volna, amit pedig feltenni is képtelenség, hogy lehetséges az, hogy az orgona játszó asztalához tartozó ü'őpad két vége, mely pedig a köpőedéuy közvetlen közeiébea volt, el nem égett ? Nem, ez a felfogás | semmi biztos magyarázatot nem nyújt, és igy a tüzvizsgálat ezen eredménye helytelen és téves. A tűznek nem a köpöedónyből, hanem magából az orgona testből és pedig egészen hátulról a faltól kellett keletkezuie. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy mig a játszó asztalon és az a körül lévő, inkább éghető anyagok el nem hamvadtak, addig az orgona szélládájáuak 3—4 cm. vastagságú deszkái csaknem teljesen elégtek, holott ezek az orgonában legbelül tehát az elülről jövő tüz elől legvédettebb helyen voltak, és ezek megsemmisítésére ugyancsak erős tüz volt képes. Ha több ok nem is, már ez az egy magában véve eléggé ellene bizonyít a tüzvizsgálat helyes voltának. De hát hogy juthatott az orgona belsejébe tüz ? Ennek í magyarázata nem nehéz, ha a körülményekkel ismerősök vagyunk. A legfőbb döntő körülmény, a mely a szerencsétlenségre befolyt, mindenesetre az orgona háta mögött a toronyfeljárójába nyíló lyuk volt, melynek rendeltetése az volt, hogy azon át a harangozó a szt. mise főrészeit hallhassa ós arra a haranggal jelt adjon. Ezen lyuk előtt közvetlenül az, orgona egy fasipja állott. Ez a lyuk a Iégvonat következtében a templom közepén levő főszellöző lyukkal folytonos összeköttetésben volt, innét a kóruson állandó lógvon 't volt érezhető ós ez a Iégvonat adta meg a fczerencsétlensóg alkalmával is a tüz terjedésének irányát, a mit bizonyít az a körülmény is, hogy az igy keletkezett Iégvonat által gyuladt ki és égett el a templom padlásán a főszellöző lyuk körül épített deszkafal, mely

ruek tüzétől elégett a csillár kötele is. Tudomásunk van róla, hogy az apátplébános a haranggal való jeladásra néhány héttel ezelőtt a kórust toronnyal villanyos csengővel kötötte össze, egybeu elrendelte ezen lyuknak befalazását, — de ezen rendelkezése végrehajtva nem lett, az a lyuk nyitva maradt s igy a szerencsétlenség növeléséhez, nagyobb légvonat előidézése által csak hozzájárult. Nos, a többi már elég világos lehet azok előtt, akik a keszthelyi templom harangozói gárdáját ismerik. Hogy micsoda existencziák ezek, azt e lap előbbi számaiból eléggé ismerhetik olvasóink. Viselt dolgaikból csak azt jegyezzük ide, a mit a gárda tagok maguk megvallanak, hogy t. i. a toronyba puszta kézben tartott égő gyertyával, bot végére kötött ós meggyújtott, kenderkóccal szoktak feljárni, a toBárányfelhők. — Irta: GITKA. — II. — Pannika boldog, mert Pista félesége lesz — sóhajtott a bánatoi Zsuzsika. S összeborzadt, mikor arra gondolt, hogy vissza kellene venni tőle Pistát. Fajdal inas, lemondo hangon susogta, mintha a komondornak beszélt volna: — Ugye nem, óies'Ráró, ugy-e nem ? nem szabad őt visszavenni Pannikától! — nem, nem, — én már lemondtam róla ! — S talán vissza sem jönne Pista ... de nem mondjuk meg senkinek sem, hogy a rátartós Zsuzsika lett az áldozat. Nem mondjuk meg, hadd legyen boldog a jó biró szép leánya, hadd higyje, hogy a szerelem vezette hozzá Pistát. ^Sohasem tudja meg, hogy csak a boszu! De hátha még sem? hátha szerettet? hisz ugy hízeleg Pannikának, ugy csókolgatja,

0 mégis osak szeretnie kell ? I Tetetni ennyire nem lehet, vagy a férfiak még ezt is tudják, az igaei szerelmet a csalódásig utánozni? Igy tűnődött a leány s felelet helyett a komondor csendesen morgott egyet s azután lassan megindult a kapu felé őrt állani. A leány pedig csak nézte azt az ablakot, nézte még akor is, mikor már az is olyan sötét volt mint a többi, olyan sötét, amilyen sötét bánat volt az ő szivében. Az udvar csendjét most nemcsak az ő halk zokogása verte fel, hanem lépések zaja is. A hazajövő biró tartott a hársfák felé. Arra ugyan nem volt dolga neki, hanem csak azért ment arra, mort tudta, hogy a szép Zsuzsikát ott találja. Barátságos hangon szólt hozzá, mintha nem is az ő szolgálatában lett volna. — Zsuzsi leányom még mindig fönn vagy? No jó, ugy is akarok mondani valamit. S leült a leány mellé a lócára s szokatlanul .közel hajolt hozzá, átfogta karcsú derekát, mig a baljával a leány kövér kacsóit fogva meg, ugy hízelegve súgta meg neki azt a »valamit.« — De biró Uram ! — pattant föl a lllhy — azt hiszi, elhiszem, azt hiszi, nem értem, miért mondja? — tudom, azért, hogy legyek a . . . ,a . . . Itt elakadt a hangja és durcásan, sértődve vágta föl szép bongyorfürtös fejét ós gyorsan kibontakozva az öt szorosan körülölelő karokból, futva ment a konyha felé. A biró is sietve fölállt s gondolkozva sodorta meg még mindig szép fekete bajuszát s lerántva máudlija felcsúszott uját, sietett a makrancos leány után. El is érte a folyosón és megint megfogta meztelen szép karját a leánynak s mint egy részeg táutorogva a mámortól, kéjtől, szerelemtől ittasan ment a leány mellett s pioi füleibe engesztelőleg sugdozta : Zsuzsika ! elveszlek, légy az ón feleségem! Akkor vezetlek oltárhoz, a mikor akarod. Te leszel a legszebb menyecske a faluban, a leggazdagabb, a legeísö. Nézd ezt a csillogó karikagyűrűt, engedd feíhuzui, neked hoztam. llgy ni! Látod most menyasszonyom vagy! S a biró szenvedélyesen csókolgatta a leány kipirult szép arcát. A leány gondolkodott; a másiknak a Pistának emléke küzdött szivében még, de lassan-lassan ragyogni kezdtek szemei, s szinte égő sziporkákat látszottak szórni a gondolatra, hogy birónó lesz. Hogy is ne ! mikor az ő leánya lesz Dereghi Pistáné. Majd csodálkoznak holnap az aszszonyok ! gondolta a második menyasszony a biró házában. Sokáig beszélgetett az uj jegyespár a hársfák alatti kis padon. Összeölelkezve, egymáshoE simulva ... A leány vissza-