Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-12-25 / 52. szám
2. BALATONVIDÉK 1908. december Ü5. nem érinti: hát ez a liberalismus nem fogja meghozni a kivánatos békét. Nem fogja meghozni sem a politikában, sem a társadalomban, sem az egyénben. Nem olyan liberális felfogásra van szükség, mely gázol, ha akadály van az útjában, hanem amely kiegyenlit. Olyanra van szükség, amelynek nem az az elve : letiporni, akinek a hatalommal egyenlő felfogása nincs. Olyan liberalismusra van szükség, mely a társadalom munkás rétegeit nem tartja csupán eszköznek, hogy öncélját elérhesse. Nem arra a liberalismusra van szükség, mely amikor már egyebet nem tehet, hát ugyanazon munkásrétegeket azok ellen használja, akik »z ezeréves Magyarországnak mindenkor védő bástyái voltak. Nem olyan liberalismusra van szükség, mely a társadalom magasabb íétegeit, mint a nemzet ellenségeit tünteti fel. Nem az a liberalismus hasznos, mely elveti az apáktól örökölt hitet, el az örökölt erkölcsöt. Nem az a hasznos liberalismus, mely a hazátlanság jelszava alatt igyekszik becsempészni a hiszékeny, a nevelés által teljesen elhanyagoltak lelkébe az állam törvényei iránt való tiszteletlenséget és ellenségei vé teszi a testvéreket. Nem olyanra, amely csak felszabadítja az emberben a vágyakat, de soha ki nem elógiti. Nem olyanra van szükség, amely csak beszél, de a nép javáért dolgozni nem tud és nem is akar; hanem olyanra, amelyet az a testében názáreti zsidó hirdetett, akinek a születési ünnepe ma van. Nem Téged keresnek, nem téged óhajtanak hát feltalálni az emberek, a társadalom és az állam ? Nem Téged óhajt az ifjú az öreg egyaránt? Nem Téged, akit kiűztek a kufárok ugy az emberekből, mint a társadalomból és az államból is? Keressenek csak, de mindaddig' mig meg nem értenek téged, aki ég. Mint alkonyatkor égen a csillagok, u^y gyulladnak ki lassan a libegő-reszkető lángocskák ói kápráztató fényárba borítják a karácsonyfát. S mikor fellobban az utolsó gyertya lángja is, gondos figyelemmel igazit még itt-ott az anya az avauyszálakon, melyek beszövik az egész fát. Egy darabig aztán elmerengve, jól esö megelégedéssel szemléli a karácsonyfát. Áldott jó anyai szivében ezern}i édes érzés vet hullámot, lelkében a jövőnek színes reményeire az Istenbe vetett hit, fénye hinti sugarait; keblének túláradó órzóseiból felpezsdül a könnyű s lassan szemeibe szivárog ; kis kezét pihegő inel lére szorítja, könnytől nedves tekintetét az ég felé emeli, de ajkai zárva maradnak — az igazi imának, mely a léleknek őszinte felfohászkodása Istenhez, nincs szüksége szavakra: abban az egy tekintetben több hódolat és abban a néma hódolatban több igazság van, mint sokaknak hangos szóval mondott, de át nem érzett imáiban. Milyen édes kép ! Az anyai 8ziv hálája Ist^n iránt, milyen mesterké| a szeretet és a türelem, vagy mindaddig, mig benned és veled nem élnek a társadalom nagyjai és aprai egyaránt: mindaddig várnunk kell ez ujhodásra, az igazi liberalizmusra a politikában is, a társadalomban is és az emberek körében is. És te karácsony, amelyet óhajtva vár a békére áhitók tömege, hozzad emlékezetét a názáretinek, hogy az O lelke adjon e haza minden igaz fiának békés pihenést, hogy ifjú szivvel és törhetetlen elmével szolgálhassa tovább a nemzet valódi békességének igaz ós szent ügyét. A hét. Ezúttal igen rövid. Hétfőtől-csütörtökig tartott, csak — nekünk, akik heteukint egyszer ujságolunk, Tehát a hót kicsiny ugyan, de a tartalma elég nagy. íme : Se mmi különös nem törtónt más mint az, hogy K. Lippich Elek min. tanácsos beszélgetni kezd az «Iparművészeti lapok hasábjain és a «müvészetről« irt «beszélgetésében* azt irja : «Ami az életet boldoggá teszi, az a jóság és a szépség. Egész életünk abban a törekvésben fejeződik ki, hogy keressük azt, ami nekünk jó ós ami nekünk szép. Némely ember csak azt keresi, ami neki jó. Az ilyen ember még a fejlettség kisebb fokán tart, mert csak a test ősztÖDeit követi.» Ir ezutáu még sok jót, igazat és ajánlja a szép kultuszát. Ki az, aki tagadni akarj á, hogy ennek a száznak az elejét, az anyagi °vonatkozásu nézlet dominálja és hogy az eDi beriség nyakig sülyed az anyagiak keresésében. Az egész ország nyög az eladósodásban, mely éppen ugy sújtja a középbirtokost, mint u földmivest. Azok tehát akik a magyarnép anyagi felvirágo/.tatá.a, vagy terheinek köuuj itóse órdekeben dolg znak, azok is a szép kultuszát gyakorolják, mert nemcsak az nagy erény, hogy elvérezzünk a hazáért, hanem az is erény, ha önzetlenül dolgozunk az embertársainkért. Legalább manapság, ezt is annak tekintik már, mert ugy tapasztalták egy emberöltőn, hogy azokat, is ki szokták tüntetni, akik tulajdonképpeu csak kötelességeket, teljesítenek — 'egtöbbször talán saját maguk iránt. De vajmi keveset találunk a világon olyanokra, akik felletlen egyszerűségben, milyen eszményi tisztaságban nyilatkozik meg! De im az anya tekintete újból a ka rácsonyfára esik. mosolyogva törli le örömkönnyüit és a csengetyü után nyul . . • Csenget az angyal.» Feltárul az ajtó és egy arasznyi ember botorkál be rajt; bizonytalan járásában az édes apa erős karja támogatja. Egyetlen hangos örömkiáltás szakad főj a pici kebelből; aztán csak nézi, bámulja tágra nyitott szemekkel a kis Jézus fáját ; szivecskéje túlárad a gyönyörűségtől, a nagy boldogság lezárja ajkait, egy árva köszönő szó nélkül, kis kacsóit összetéve, csak od roskad a karácsonyfa alá. Édes anyja ölbe kapja, dédelget', sókolgatja, hulló könynyeibeu füröszti arcocskáját, majd meg sorra mutogatja neki az édes Jézuska ajandekait s együtt, gyönyörködik bennök gyermekével, az meg örömében velesir uz anyjával. Az édes apa szemeibe is észrevétlen egy csillogó, forró kennyosepp szökik, keble feszül a gyönyörteljes megelégedés emelkednek oda, a hol a jó fölé a szól emelkedik, a nemes. A keszthelyi grófról Festetics Tassilo ur O EicelUntiájáról tudva vau, hogy e szükebbkörü hazájában is élénk figyelemmel kisér mindan mozgalmat ós sem erkölcsi, s«m anyagi áldozatot nem kiméi, mikor kulturális vagy szociális érdekeink kívánják azt. E figyelmének legutóbb is kifejezést adott, amikor az egészen csendben működő ipari és gazdasági hitelszövetkezet, mint az Orsz. Közp. Hitelszövetkezet tagjának a segélyezéséhez hozzájárult ós oda tagul beiratkozott. A nemes gróf, aki Keszthely összes intézményeihez nagy áldozatokkal járult eddig is, ime most figyelmére méltatja azokat a szürke iparosokat is, akik jóformán néhány hónapja csak azért tömörültek, hogy embertársaik hiteligényeit, nem várva érte sem cimet, sem fizetést, sem olismerést, -- olcsóbban elógithassék ki, mint mások. Nekünk ugy tetszik, hogy ez a nemes gróf, aki eddig is felemelkedett cselekedetei által a közönséges ember fölé, •zuttal is követte nemes szivóuek sugallatát. Kitűnik ez abból a levélből is, melyet ez alkalomból az ipari ós gazd. hitelszövetkezet, intézett, gróf ur Ö Excelleutiájálioz, mely igy hangzik : Nagyméltóságú Gróf ! Kegyelmes Urunk ! Midőn alig másfél éve, hogy az Orsz Kőzp. Hitelszövetkezet kebelében ip álhitei zövetkezetünket megalakítottuk, önzetlen munkásságunk irányítója nem volt más, minthogy a kül- ós a belföldi nagy ipar iparcikkeinek özöne által a kisiparos keresetviszouyaiban beállott visszaesésnek, olcsóbb hitelnyújtás által némi gátat vessünk. Midőn pt'dig kevéssel ezután szövetkezetünket a Keszthelylyel szomszédos és határos községek lakosaira is kiterjesztettük, ezzel is csak hazánk honfeutartó ősforrásának : a uiagj'arföld népének óhajtottunk szolgálatot tenni, midőn számára kedvező feltótelek mellett visszafizethető kölceönt, nyujtunk és különösen, midón vállalt kötelezettségainek pontos teljesítésére serkentjük ós így közvetve, neveljük őket a mag)-ar haza törvényeinek tiszteletére is. Nagyméltóságú Gróf, Kegyelmes Urunk ! Ézen bókes munkánk teljesítés* közben ért bennünket Nagyméltóságod azon kegyes elhatározása, amelylyel szövetkezeti tagjaink közé belépni, azt segélyezni és önzetlen törekvéseinket magas tői, amint, igy övéit boldognak látja. A szeretet ellenállhat,lan erejétől hajtva erős keblére öleli fiaslul az auj'át; IIOJSZU, édes csókba forrad össze a szülők ajka ; a kicsike pedig édesen mosolyog rájuk, mintha csak ö is gyönyörét, lelné ennek a két, szívnek egybeolvadó dobbanásiban, ennek a két léleknek harmonikus szövetségében. édes anya, ki oly sok éven át gyújtogatta a karácsonyfát, az én édes jó anyám volt s az az arasznyi emberke, kit annyi sokszor ringatott, édes álomba s kihez ö titkos álmait kötötte, ón valék. A szeretet, mely egykor az ő szivét hevítette, égő tűzzé gyulladt az ón szivemben, melynél a kegyelet fáklyáját, meggyújtom ós porladó hamvai fölött domboruló sirhaimára tűzöm. Láng; Emil £« g u j a b b, ( £egszebb és i ÍUgclivafosabb ' a szepesi lenvászon utánzatu 0 melv különféle alakokban és színek* 5 0" £ rendkívüli nagy választékban kaph a tó 0 S&SGtNSSK? SÓSSSf Vön?*-, papir-, irc# és ra)*sBerk«resk«aéséfcen K«s*tii*l?en. £
